Család

Sz: Hanák János csizmadia mester, Lengyel Erzsébet. Apja szőlőműves és gyümölcstermesztő volt, természetszeretetét tőle örökölte.

Iskola

Családja 1820-ban Boldogkőújfaluba költözött, elemi iskoláit ott kezdte, majd Tállyán, Sátoraljaújhelyen és Kisszebenben tanult. Belépett a piarista rendbe (1832. szept. 25.), első újoncévét Privigyén töltötte (1832–1833), Breznóbányán tanult (1833–1836), Vácon bölcseletet (1836–1837), Nyitrán (1838–1839) és Szentgyörgyön (Pozsony vm.) teológiát hallgatott (1838–1840), pappá szentelték (1840. júl. 26.). Az MTA tagja (l.: 1846. dec. 18.).

Életút

A máramarosszigeti (1841–1845), a váci (1845–1846) és a pesti piarista gimnázium r. tanára (1846–1848). A pesti tudományegyetem könyvtárának segédőre (1848. jún.–1849), a budai piarista gimnázium r. tanára (1848. aug.–1849), egyúttal Teleki Blanka leánynevelő intézetének tanára (1848–1849). A forradalom és szabadságharc idején támogatta a r. k. egyházon belül jelentkező reformtörekvéseket: több röpiratot adott ki az egyház liberális átalakítása érdekében (1848. márc.). Beállt Perczel Mór seregébe, s mint önkéntes részt vett a Jellasics és a Windisch-Grätz császári csapatai elleni harcokban (1848 ősze–dec.). A vesztes móri csata (1848. dec. 30.) után visszatért Pestre, majd a bevonuló osztrák csapatok kitiltották a fővárosból (élelmezési tisztként távozott). Pest-Buda visszafoglalását követően a pesti tudományegyetemen a természettörténet ny. r. tanára (1849. máj.–aug.). A forradalom leverése után álnéven bujdosott, Kricsován, Orbók Ernő családjánál nevelői állást vállalt; majd nem sokkal később, valószínűleg kolerában meghalt. A magyarországi zoológia egyik első jelentős képviselője, a magyar nyelvű természettudományi irodalom úttörője. Rendszeresen járta a máramarosi havasokat, ahonnan igen nagy mennyiségű állatfajt (főleg lepkéket és bogarakat) és növényeket gyűjtött. Zoológiai munkásságában Georges Cuvier rendszerét követte (= aki Linné növénytani rendszerét kiterjesztette az állatokra és az őslényekre). Fő művében elsőként írta meg a magyarországi állattan történetét. Feljegyzések szerint az első pedagógus volt, aki természettudományos óráinak egy részét a szabadban tartotta: tanítványait gyakran vitte az Iza partjára, ill. pesti és budai tanársága idején sűrűn kijártak növendékeivel a budai hegyekbe, leggyakrabban a Zugligetbe. Erőteljesen szorgalmazta a természettudományos hazai szaknyelv kialakítását, őslénytani és állattani elnevezések százait alkotta meg, jóllehet szakkifejezéseinek döntő többsége nem honosodott meg, tankönyvei több mint húsz éven át uralták a magyarországi természetrajz-oktatást. Bujdosása idején Hanga János és dr. Bácsi János álnevet használt, néhány műve Szerencspataki János néven jelent meg. Máramaros vármegye természeti leírásával foglalkozó munkája, A Magyar állatnevek és állattani műszók gyűjteménye valamint még néhány kisebb dolgozata kéziratban maradt.

Elismertség

A stettini (= szczeczini) rovartani egylet (l.: 1847) és a regensburgi füvésztársaság tagja (l.: 1848).

Szerkesztés

Írásai – többek között – a Hasznos Mulatságokban (1839), az Athenaeumban (1843), a Természetbarátban (1846), a Társalkodóban (1846–1848), az Akadémiai Értesítőben (1847–1848) és a Közlönyben jelentek meg (1848).