Család

Sziléziai eredetű családból származott. Sz: Hornig Antal (1811–1867) vízi és vasúti mérnök, Kopics Mária (1813–1887). Testvére: Hornig Vilmos (1842–1876) MÁV-igazgató.

Iskola

Középiskoláit Bécsben, Budán és Nagyszombatban végezte, a Központi Papnevelő Intézetben teológus okl. szerzett, pappá szentelték (1862. dec. 10.), a bécsi Augustineum hallgatója (1862–1866), teológiai doktori okl. szerzett (1869). Az MTA tagja (ig.: 1912. dec. 9.).

Életút

A Központi Papnevelő Intézet tanulmányi felügyelője és teológiai tanársegéde (1866–1870), a bp.-i tudományegyetem Hittudományi Karán a teológia ny. r. tanára (1870–1878); közben a Kar dékánja (1874–1875 és 1877–1878). Esztergomi kanonok és a prímási hivatal vezetője (1878–1888), veszprémi megyés püspök (1888–1917; kinevezték: 1888. ápr. 17.; XIII. Leó pápa megerősítette: 1888. jún. 1.; püspökké szentelték: 1888. szept. 8.) és bíboros (1912. dec. 2.–1917. febr. 9.). A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) osztálytanácsosa (1882–1884), miniszteri tanácsosa (1884–1917). Pápai titkos kamarás (1874-től), babócsai c. apát (1882-től), szkardonai c. püspök (1883-tól). A Veszprémvármegyei Múzeum alapító tagjaként a múzeumot évről évre nagyobb pénzadománnyal támogatta, továbbá könyvadománnyal és tárgyakkal gazdagította, ill. igen sok régészeti ásatást finanszírozott. Ajándékaként került az Iparművészeti Múzeumba a sümegi püspöki nyaraló 18. sz.-i könyvtárberendezése (1913-ban; a könyvtárszobát 1923-ban nyitották meg a nagyközönség előtt). Kiadta Padányi Bíró Márton 18. sz.-i püspök naplóját (1903) valamint négy kötetben a veszprémi egyházmegye középkori oklevéltárát (Monumenta Romana Episcopatus Wespremiensis, 1896–1907). Kötetben megjelentette Laczkó Dezső és Rhé Gyula balácai ásatásának addigi eredményeit (1912). Vallási és egyháztörténeti kérdésekkel foglalkozott. Számos templomot és iskolát építtetett (pl. Károly-templom), rendezte az egyházi fizetéseket, restauráltatta a székesegyházat, megújította a Központi Papnevelő Intézetet. Mint veszprémi püspök, ő koronázta meg az utolsó magyar királynét, Zitát (1916. dec. 30-án).

Elismertség

A Szent István Akadémia alapító tagja (1915-től).

Szerkesztés

A Magyar Állam (1872), a Religio (1873–1878), az Irodalmi Értesítő c. lapok felelős szerkesztője (Esztergom, 1874–1875). Írásai a fentieken kívül még elsősorban a Pesti Hírnökben, az Egyházi Lapokban (1867-től), a Havi Szemlében és a Katholikus Szemlében jelentek meg (1887-től).