Család

Sz: Horváth Mihály, Troszler Anna. F: 1945–1958: Rochlitz Katalin.

Iskola

Hat elemi osztályt végzett, műszerész segédlevelet (1918), a Moszkvai Műszaki Egyetemen gépészmérnöki okl. szerzett (1932).

Életút

A Budapesti Telefongyár műszerésztanonca, -segéde (1916–1919), az MSZDP-hez közelálló Munkásképző Egylet szervezésében már tanoncként, a munkahelyén bérsztrájkban vett részt, ezért rövid időre letartóztatták (1916). A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) alapító tagja (1918), a Tanácsköztársaság alatt a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályán Korvin Ottó (1864–1919) megbízásából az 53. és a 46. gyalog ezred politikai biztosaként részt vett a Vörös Hadsereg győztes felvidéki hadjáratában (1919. jún.).

A bukás után internálták (1919), kiszabadulását követően Bécsbe emigrált, ahol részt vett az illegális KMP újjászervezésében (1920). Illegális pártmunkára hazatért, letartóztatták (1921 tavasza), tíz év fegyházra ítélték, de a fogolycsere-akció révén a Szovjet-Oroszországba távozhatott (1922 tavasza), Moszkvában belépett a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjába (SZKbP). Moszkvában különböző nagyüzemek gépipari munkása (1922–1926), a Marx–Engels Intézet könyvtárosa (1926–1928), majd a moszkvai Geodéziai Gyár gyári munkása, gépésztechnikusa (1928–1929), üzemmérnöke (1932–1933).

Az illegális KMP szervezésére ismét visszatért Magyarországra (1933), de a magyar hatóságok ismét letartóztatták (1934), a szegedi Csillag-börtönben raboskodott (1934–1944; egy ideig Rákosi Mátyással egy cellában), az ország német megszállása (1944. márc. 19.) után a dachaui koncentrációs táborba hurcolták (1945. okt.-ben tért haza).

Hazatérése után a Külügyminisztérium előadója (1945. nov.–1946. febr. 14.), a moszkvai magyar követség első titkára, tanácsosa (1946. febr. 14.–1948. máj. 25.), a berlini szovjet parancsnokságon a magyar kormány képviselője (1948. máj. 25.–1949. szept. 17.). A Magyar Népköztársaság washingtoni követe (1949. szept. 17.–1951. máj. 26.), londoni követe (1951. szept. 1.–1953. szept. 3.), prágai követe (1953. szept. 3.–1954. ápr. 7.), ill. nagykövete (1954. ápr. 7.–1956. jún. 25.).

A Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke (1956. jún. 25.–1956. júl. 30.), a Hegedűs-, majd a Nagy Imre-kormány külügyminisztere (1956. júl. 30.–1956. nov. 2.). A forradalom és szabadságharc alatt Nagy Imre New Yorkba küldte az ENSZ tájékoztatására (1956. okt. 30.), ő azonban Bécsen és Prágán keresztül Moszkvába repült, ahol Kádár Jánossal találkozott (1956. nov. 2.), ezért Nagy Imre átvette tőle a külügyminiszteri tárca irányítását. A forradalom leverése után a szovjet csapatokkal együtt tért vissza (1956. nov. 3.), Kádár János Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormányának tagja (1956. nov. 4.–1957. máj. 9.) megbízva a külügyek vezetésével (1956. nov. 12.–1957. máj. 9.), ismét külügyminiszter (1957. máj. 9.–1958. febr. 3.). Révész Géza honvédelmi miniszter mellett ő írta alá a szovjet csapatok további magyarországi tartózkodását biztosító magyar–szovjet államközi egyezményt (1957. máj. 27.).

Az MDP KV tagja (1956. júl. 18.–1956. okt. 28.). Az MSZMP KB tagja (1956. nov. 7.–1958. febr. 3.).

Emlékezet

Budapesten élt és tevékenykedett (utolsó lakcíme: II. kerület Herman Ottó út 7.), 1958. jan. 31-én súlyos epekőműtéten esett át, az operáció szövődményeként febr. 3-ára virradóra hunyt el. Horváth Imre volt a Kádár-rendszer első halottja, temetése megrendezésére párt- és kormányküldöttség alakult, amelynek tagja volt – többek között – Kádár János, államminiszter, az MSZMP KB első titkára, Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke.

A Kossuth téren a Magyar Nemzeti Galéria gyászdrapériájával és nemzetiszínű, ill. vörös lobogókkal ravatalozták fel. Fáklyák, kandeláberek, hatalmas gyertyák egész sora vette körül a ravatalt, ahol elhangzottak a munkás gyászindulók hangjai, Chopin és Beethoven gyászzenéi. A Kerepesi úti Temetőben, a Kossuth Mauzóleum előtti díszsírhelyen, a kormány nevében Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP PB tagja, a Külügyminisztérium nevében Sik Endre, a külügyminiszter első helyettese, a régi harcostársak és a család nevében Korbacsics Pál búcsúztatta.

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1947), Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozata (1950), Szocialista Munkáért Érdemérem (1954), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (posztumusz, 1958).