Horváth József
Horváth József

2024. október 6. Vasárnap

Horváth József

politikus, szerkesztő

Névváltozatok

Horváth H. József; Horvát József; 1898-ig Horovitz József

Születési adatok

1868. január 1.

Arad

Halálozási adatok

1919. április 30.

Budapest


Család

Sz: Horovitz Fülöp uradalmi bérlő.

Iskola

A gimnáziumot Aradon végezte, budapesti, bécsi, berlini tanulmányait követően a budapesti tudományegyetemen államtudori doktori okl. szerzett.

Életút

Nagyobb európai tanulmányutat követően Árva vármegye szolgabírója, főszolgabírója. A Vármegye c. közigazgatási szaklap alapító főszerkesztője (1903–1919), a kezdeményezésére megalakult Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének főtitkára (1903-tól). A Függetlenségi és ’48-as Párt programjával országgyűlési képviselő (Medgyaszó, 1905–1906; Marosújvár, 1906–1910), országgyűlési képviselőjelölt (1910), részt vett az alkotmányellenesen kinevezett Fejérváry-kormánnyal szembeni nemzeti ellenállásban. A századvég-századelő egyik népszerű újságírója, szerkesztője, első kötetét, a Pesti Hírlapban megjelent tárcáit Mosolygó történetek címen adta ki (1894-ben). Később jelentős szerepet játszott a megyei hivatalnokok első érdekvédelmi szervezetének megalapításában (a kezdeményezésére megalakult Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete közfelkiáltással választotta meg az egyesület első főtitkárának). Szerkesztőként és főtitkárként országszerte ismertté vált, s mint korai „érdekvédő” mandátumot is szerzett. A Fejérváry-kormánnyal szemben széleskörű publicisztikai tevékenységet fejtett ki, majd megírta az 1905–1906. évi vármegyei ellenállás történetét is. Szakíróként több értékes közigazgatási munka szerzője. Korának egyik ismer sportszerkesztője volt, sportíróként elsősorban a hazai lóversenysportról tudósított. Írásai egy része és sporttal kapcsolatos dolgozatai Horváth H. József, ill. Horvát H. József néven jelentek meg.

Szerkesztés

A Pesti Hírlap állandó tárcaírója (1896-ig). A Telefon-hírmondó helyettes szerkesztője (1894-től), a Magyar Sportlap (1895–1899), ill. az Alsókubinban megjelenő Árvamegyei Hétfői Hírlap felelős szerkesztője (1903. júl.–nov.). Írásai a fentieken kívül még elsősorban az Uj Időkben (1895), a Hazánkban (1905), a Budapesti Hírlapban (1906), a Nagyvárad c. lapban jelentek meg (1908– 1910).

Főbb művei

F. m.: Mosolygó történetek. Horváth H. József néven. (Bp., 1894)
A handicap. Horváth H. József néven. (Bp., 1899)
Politikai tanulságok. (Bp., 1904)
Alkotmányunk biztosítékai a közigazgatási szervezetben. A küszöbön álló belügyi reformok főbb irányelvei. (A Vármegye kiadása. Bp., 1906)
Az 1905–1906. évi vármegyei ellenállás története. (Bp., 1907)
Belügyi politika és közigazgatási reform. (Bp., 1917).

Irodalom

Irod.: A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. (Bp., 1905)
Sturm-féle országgyűlési almanach. 1906–1911. Szerk. Fabró Henrik, Ujlaki József. (Bp., 1906).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője