Horváth Mihály
Horváth Mihály

2024. december 6. Péntek

Horváth Mihály

történetíró, római katolikus püspök

Születési adatok

1809. október 20.

Szentes, Csongrád vármegye

Halálozási adatok

1878. augusztus 19.

Karlsbad, Csehország

Temetési adatok

1878. augusztus 25.

Budapest

Kerepesi út


Család

Sz: Horváth József „chirurgus” sebészorvos (azaz nem orvostudor). Tizenheten voltak testvérek! Családja 1814-ben Szentesről Szegedre költözött. Mivel az emigráció éveiben nem gyakorolta papi hivatását, 1864 nyarán megnősült (egy jómódú genfi polgár, Marie Michelle Voignoux-t vette el: a házasságból öt gyermek született, leánya a későbbi belügyminiszter, Kristóffy József felesége lett!).

Iskola

Elemi iskoláit és a piarista gimnáziumot Szegeden végezte, a váci papnevelő intézetben teológiát és történelmet tanult (1825–1830); középiskolai tanára Spányik Glicér volt. Érdekesség, hogy a gimnáziumban és a szemináriumban is az első osztály volt, ahol már magyar történelmet is tanítottak. A pesti tudományegyetemen bölcsésztudori okl. szerzett (1828), pappá szentelték (1832). Az MTA tagja (l.: 1839. nov. 23.; r.: 1841. szept. 3.; ig.: 1871. máj. 17.). 

Életút

A váci püspöki irodában iktató (mint diakónus, 1830–1833), Dorozsmán (1833–1836), Kecskeméten (1836–1838), Nagykátán lelkész (1838–1839), Nagykátán, gr. Keglevich Béla nevelője (1839–1840). Abonyban káplán (1840–1842), gr. Erdődy Kajetán nevelője (1842–1844), a bécsi Theresianumban, a magyar nyelv és irodalom r. tanára (1844–1847). Hatvani prépost-plébános (1847–1848), csanádi megyéspüspök (1848–1849; 1848. jún. 25-én br. Eötvös József miniszter előterjesztésére V. Ferdinánd megerősítette, de pápai jóváhagyást nem kapott!). Első éveiben sokat vívódott az egyházi kötelék és a világi nevelői állás között: a nevelői tiszt, akárcsak az alsópapság, az úr és szolga közé rangsoroltatott. Horváth Mihály önérzetes ember volt, nehezen tűrte a kiszolgáltatottságot. Előbb a Keglevich családnak mondott fel, hogy folytassa káplánkodását, majd nagyabonyi állását adta fel, hogy ezúttal gr. Erdődy Kajetán családjánál vállaljon ismét nevelői állást. Hamarosan azonban innen is szabadulni kívánt: barátaihoz írott leveleiből kitűnik, hogy szívesen elvállalta volna a leköszönő Szalay László helyett az akadémiai jegyzői posztot, esetleg az egyetemi könyvtárőri tisztet, de benyújtotta jelentkezését az akkor tervezett diplomatikai tanszék vezetésére is. Horváth Mihály első politikai fellépésére bécsi tanárkodása idején került sor. A több mint ötvenévi nádorság után elhunyt József főhercegért (= József nádor) mondott gyászmisét 1847. jan. 23-án Bécsben, a kapucinusok templomában tartották meg, s a gyászbeszédre a történetíró papot kérték fel. Horváth Mihály József nádort a magyar reformtörekvések szószólójaként állította be, olyannak, aki a politikai küzdelmekben a liberalizmus és a demokratizmus híve volt (= „der alte Rákóczi“). Konzervatív udvari körök elítélték Horváth Mihály beszédét, jóllehet nemsokára (1848. jan.-ban) kinevezték hatvani prépostnak.

 

A forradalom és szabadságharc idején, mint püspök a Főrendiház tagja, majd elkísérte a kormányt Debrecenbe is, ill. Hunkár Antallal közösen, mint főrendiházi képviselők részt vettek a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében (1849. ápr. 14.), s a magyarországi püspököknek a királyhoz való hűségre serkentő pásztorlevele ellenében ellennyilatkozatot tett közzé (1849. ápr. 17.). A Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1849. máj. 2.–1849. aug. 11.). Miniszterként minden egyházi és világi elöljárónak meghagyta, hogy a kimondott függetlenség iránt hódolati nyilatkozatot küldjenek be (1849. máj. 9.), valamint minden hitfelekezetűt felszólított, hogy a népet ünnepi istentiszteletekkel és egyházi szónoklatokkal lelkesítse a szabadságharcra, erre a célra ő saját imát is készített (1849. máj. 18.). Nem sokkal később, az egész országban általános böjtöt rendelt el (1849. jún. 6.), majd az oroszok elleni keresztes hadjáratra serkentő felszólítást bocsátott ki, egyúttal a lelkészeknek megparancsolta, hogy a népfelkelés élére álljanak és élet-halálharcra vezessék (1849. jún. 29.). A kormányt Szegedre és Aradra is követte, a világosi fegyverletétel után (1849. aug. 13.), elsősorban a Habsburgok trónfosztásában játszott szerepe miatt bujdosni kényszerült, a Haditörvényszék távollétében (in effigie) felakasztotta (Pesten, 1851. szept. 22.).

 

Száműzöttként – többek között – Párizsban, Zürichben és Genfben (1849. nov.–1855), majd Brüsszelben élt és ismét Genfben élt (1855–1867). Párizsba érkezése után első teendői közé tartozott, hogy a francia vallás- és közoktatásügyi minisztertől engedélyt kérjen a Bibliothéque Nationale könyv- és levéltárának használatára. Anyagi gondjain – akárcsak korábban már többször is – nevelői állással próbált meg segíteni. Gróf Batthyány Lajos özvegye felkérésére elvállalta három gyermekének tanítását (1855-ig, a család hazatértéig, jórészt Zürichben és Genfben, mellettük maradt). Időközben, 1856-ban, amnesztiarendeletet bocsátottak ki, ám hiába tett ígéretet az ún. hűségi térítvény (Loyalitäts-Reserv) megtételére, kérelmét az ügyében eljáró kegyelmi bizottság elutasította. Ismét nevelői állást vállalt hát, ezúttal gr. Károlyi Györgyné – gr. Batthyány Lajosné testvére – leánygyermekeinek nevelését vállalta el, ám 1862-től hazatéréséig csak kutatásainak élt.

 

Br. Eötvös József közbenjárására, hosszas huzavona után, 1866. dec.-ben amnesztiát kapott, sőt 1867. jan.-ban maga az uralkodó, Ferenc József is fogadta őt. Anyagi gondjait megoldotta az az 1867. dec.-i királyi rendelet, amely szerint 5600 forint évdíjat juttatnak neki élete végéig, a katolikus vallásalapból. Az egyház házasságkötését nem ismerte el, vadházasságnak tekintette azt, így egyházi méltóságot is kapott: trebinyei c. püspöknek nevezték ki. Hazatérése után Szeged és Budapest-Belváros országgyűlési képviselője (1868–1873; lemondott: 1873; Deák Ferenc halála után azonban elfogadta a megüresedett mandátumot: 1876–1878). Élete utolsó éveiben ismét nevelői feladatokat vállalt: Rudolf trónörökös történelemtanára volt. 

A 19. századi magyar történettudomány egyik legjelentősebb személyisége. Műveiben a reformkor nemzeti szellemű és polgári irányú társadalmi-politikai fejlődésfelfogása érvényesült. Írásaiban, monográfiáiban és tankönyveiben a magyar történelem fő tendenciájának a szabadság kivívására és folyamatos megtartására irányuló törekvéseket tartotta. Korának egyik legnépszerűbb írója volt, akinek pályája már átmenetet jelentett a történetírói életút és a történészi hivatás között. Műveiben szépírói igényességre törekedett, a történész feladatának ugyanakkor azt jelölte meg, hogy letűnt nemzedékek életének és munkásságának minden mozzanatát felkutassa, s a forrásokat kellő kritikával kezelje. 

Tudományos pályafutása az 1835. évi akadémia pályadíj kiírásával kezdődött. A pályázatra benyújtott – utóbb kibővített munkája, Az ipar és kereskedés története Magyarországban (1840) tekinthető az első magyar gazdaságtörténeti munkának. Jutalmat ugyan, akkor még nem nyert vele, ám átdolgozott változatát a Magyar Tudós Társaság kiadásra érdemesre ítélte, sőt utóbb ennek a pályamunkának köszönhette akadémiai tagságát is. A mű igen nagy visszhangot váltott ki, mert elsőként dicsérte a városi polgárság erényeit és a polgárosodás vívmányait, történeti érvekkel támogatva a hazai ipar érdekében megindított védegyleti mozgalmat, amely egybecsengett a reformkori vezető gondolkodók politikai elképzeléseivel. Első korszakából még kiemelendő Az 1514-i pórlázadás, annak okai és következményei (1841) c. dolgozata. A Dózsa György-féle parasztfelkelés leírása korábban csupán a felfegyverkezett hadak rémtetteinek leírására szorítkozott: lángoló nemesi kastélyok, meggyalázott nemesasszonyok, vértől lucskos kaszák, kapák és sarlók, mígnem Temesvárnál a nemesi sereg végre szétverte Dózsa György hordáját, akit tüzes vastrónra ültettek stb. Horváth Mihály szintén elsőként a magyar történetírásban elemezte az 1514-es parasztháború eseményeit, okait és következményeit, rámutatva a parasztság jogfosztottságára, a közteherviselés hiányára. Horváth Mihálynak feltűnt, hogy a parasztfelkelés életre hívója valójában Bakócz Tamás esztergomi érsek volt, aki pápai jóváhagyással, de elsősorban saját hatalmát erősítendő, keresztesháborút hirdetett a pogány törökök ellen. A katonák mellén kereszt volt: cruciatus, (crux, crucis = kereszt; cruciatus = kereszttel jelölt [harcos, vitéz]). A parasztsereg azonban a nemesurakra támadt a pogányok helyett. Horváth Mihály következetesen Dózsa György harmincezer kuruc harcosáról írt… Fő műve, a négy, hat, utóbb nyolc kötetben megjelentetett A magyarok története (1842–1847), ill. Magyarország történelme (1860–1863 és 1871–1873) a magyar történetírás egyik első klasszikus munkája.

 

Horváth Mihály azon kevés történetírók közé tartozott, aki tevékenyen részt vett kora legjelentősebb eseményeiben, mindenekelőtt az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban; annak alkotó és cselekvő szereplőjévé vált, s ez meghatározta későbbi munkásságát is. Abba a szerencsés (?) helyzetbe került, hogy történetírói tapasztalatai, és meggyőződéssel vállalt elemzései „eredményeit“ a gyakorlatban, azaz forradalmi körülmények között vizsgálhatta. Míg alkotói pályafutása kezdetét történeti dolgozatok, monográfiák és első szintézise, életútja második állomását a forradalmi körülmények által kikényszerített közéleti szerep, a harmadik szakaszt a forrásgyűjtés és -kiadás jellemezte. Horváth Mihály legfontosabb emigrációs feladatának a magyar forradalom és szabadságharc történetének megírását, annak írásos emlékeinek feltárását tekintette, nem megfeledkezve a forradalom előzményeiről, továbbá az eseményekben fontos szerepet játszott személyek életrajzainak és visszaemlékezéseinek összegyűjtéséről sem. Már száműzetése első helyszínén, Párizsban, első dolga a francia nemzeti könyvtár látogatása volt, s nem tett másként Genfben és Brüsszelben sem. Módszeresen dolgozta fel a nyugat-európai levéltárakban őrzött anyagokat, széleskörű, igen kiterjedt levelezést folytatott kortársaival, akik között a történések kulcsszereplői és egyszerű honvédek egyaránt megtalálhatóak voltak. Ekkor született meg két legnagyobb hatású műve (Huszonöt év Magyarország történetéből. I–II., 1823–1848; Genf, 1864 és Magyarország függetlenségi harczának története. I–III., 1848–1849, Genf, 1865). Mindkét művét a korabeli kritika kedvezően fogadta, jóllehet sokan részrehajlással vádolták meg Horváth Mihályt, amit maga sem tagadott. Kitért arra, hogy az utókor feladata lesz majd, hogy munkáját elbírálja, hisz aki részt vett a forradalmi párharcokban „elfogulatlan aligha leend.“  

 

Hazatérése után részt vett a Magyar Történelmi Társulat szervezésében, annak alakuló ülésén, az akkor már igen nagy tekintélyt kivívó történetírót választották meg másodelnöknek (első alelnök: 1867–1877; elnök: 1877–1878). Nemsokára elvállalta a Magyar Tudós Társaság osztályelnökségét is (1870–1878) és kezdeményezte az MTA részéről egy történeti kiadóvállalat megalakítását, amely történeti monográfiák és történelmi folyóiratok (pl. Századok) megjelentetését ösztönözte. Legfontosabb feladatai közé sorolta, hogy a történetírók műveit a nagyközönség is megismerje, hisz a „szakférfiak“ által közzétett új tudományos eredmények csak akkor érnek valamit, ha azok a nemzet legegyszerűbb tagjait is megérintik. Utolsó alkotói évei ugyanakkor az életút összegzésének évei is. Már hazatérése évében kiadta kisebb történeti munkáit (I–IV. köt., Pest, 1867), majd érdeklődése egy sajátos történelmi műfaj, a történeti életrajzi monográfia felé fordult. Egy-egy történeti korszakot egy-egy jelentős személy életútján keresztül próbált összegezni (Zrínyi Ilona, 1869; Fráter György, 1872), valamint egyháztörténeti szintézist írt (A kereszténység első százada Magyarországon, 1878). Pályája kezdetén verseket, elsősorban dicsőítő költeményeket és néhány kisebb beszélyt is írt. Száműzetésben írt munkái Hatvani Mihály néven jelentek meg. 

Emlékezet

Emigrációja után Budapesten telepedett le, első lakóhelye: Lövész utca (ma: Királyi Pál utca) 11. (1867–1870). Ezt az egyemeletes házat 1870-ben eladta a Szent István Társulatnak, amely két év múlva egy második emeletet építtetett: itt alakultak meg néhány év múlva a társulat első tudományos szakosztálya (amelyekből utóbb a Szent István Akadémia keletkezett). 1870-ben Rákospalotán vett egy kis vidéki „tusculanumot”, valamint Budapesten, a Ferencvárosban (Három pipa utca 6., ill. később Pipa utca 6.) is vett egy házat.

 

Élete végén sokat betegeskedett, vesebaja enyhítésére, sorra járta a Monarchia ismert fürdőhelyeit. 1878. aug. 12-én reggel eszméletlenül találtak rá karlsbadi szobájában, mert szélhűdés érte. Öccse távirati hívására barátja és háziorvosa, Lumniczer Sándor, az egykori honvéd törzsorvos – aki éppen abban az évben lett egyetemi magántanár – Budapestről azonnal hozzásietett. Aug. 18-án a beteg egészen megkönnyült, sőt fel is akart kelni, de nemsokára megint visszaesett közönyébe. Samassa József egri érseknek, ki többször meglátogatta, már nem felelt; csak mikor öccse igen hangosan kérdezte, nem akar-e valamit mondani neki, alig hallható, vontatott hangon felelte: „Éljen az érsek úr!“ Samassa feladta az utolsó kenetet s könnyezve távozott. Aug. 19-én reggel 5 órakor Horváth Mihály tüdőszélhűdés következtében meghalt. Karlsbadban hunyt el, Budapesten, a Kerepesi úti (= Fiumei út) Temetőben nyugszik, a síremlék Dunaiszky László és Huszár Adolf munkája. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). A Magyar Történelmi Társulatban Fraknói Vilmos, az MTA-n Salamon Ferenc mondott felette gyászbeszédet.

 

Szülőházát Szentesen emléktábla jelölte (1885. nov.-étől; a szülőháza [ma: Kossuth Lajos u. 12.] helyén álló bérház falán is emléktáblát helyeztek el: Borsos Miklós alkotása, 1981). Szentesen, a volt Megyeháza előtt egész alakos szobrát is felavatták (Kisfaludy Strobl Zsigmond szobra, 1934). Róla nevezték el a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumot (a térség legrégebbi, 1714 óta működő középfokú oktatási intézménye 1922-ben vette fel Horváth Mihály nevét). Szegeden, a Nemzeti Emlékcsarnokban mellszobra látható (Bory Jenő alkotása, 1930). Budapesten, a VIII. kerületben (= Józsefváros) mészkő emlékoszlopot emeltek tiszteletére (a róla elnevezett Horváth Mihály téren, Domján Árpád alkotása, 1948). Emlékét őrzi a Horváth Mihály Történelmi Verseny (2002?-től). 

Elismertség

Az MTA II. Osztálya elnöke (1870. jan. 15.–1878. aug. 19.). A Magyar Történelmi Társulat ideiglenes elnöke (1867), első alelnöke (1867–1877), elnöke (1877–1878). A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1868).

Elismerés

Az MTA Nagyjutalma (1840, 1867, 1873).

Szerkesztés

Az Egyetemes Magyar Encyclopaedia munkatársa. Egyházi énekei, versei a Szion c. lapban (1838); tudományos dolgozatai elsősorban az Athenaeumban (1838–1843), a Tudománytárban (1841–1842), a Magyar Tudós Társaság Évkönyveiben (1842–1868), a Századunkban (1845), az Életképekben (1845), az Akadémiai Értesítőben (1847–1870), a Hazánkban (1858–1860), a Magyar Történeti Tárban (1860–1861), a Századokban (1867–1875), a Győri Közlönyben (1868), a Kisfaludy Társaság Évlapjaiban (1868–1871), a Reformban (1870), a Honvédban (1871), az Archaeologiai Értesítőben (1871) és a Néptanítók Lapjában jelentek meg. (1872). 

Főbb művei

F. m.: Az isteni gondviselés nyilatkozásai az emberi életben. (Szion [folyóirat], 1838)
A szükség és szabadság a történetben. (Athenaeum, 1838)
Gróf Nádasdy Tamás élete, némi tekintettel korára. (Buda, 1838)
Gondolatok a történetírás theoriájából. Wachsmuth után – Vázolatok a magyar népiség történetéből a török uraság korszakában. – Vázolatok a magyar népiség történetéből Buda visszavételétől II. Józsefig. – Mikor és miért fosztatott meg a pórosztály szabad költözési jogától s mikor nyerte vissza azt? – Nádasdy Tamás a nádor. (Athenaeum, 1839)
Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt. (Pest, 1840)
Vázolatok a magyar népiség történetéből, II. József kora. – Corvin János. (Athenaeum, 1840)
Az anjoui királyok hatása Magyarországra. – Az 1514.-i pórlázadás, annak okai s következményei. (Tudománytár, 1841)
A magyarok története Európába költözésöktől mostanig. A tanuló ifjúság számára. (Pest, 1841
2. kiad. Pápa, 1843
3. újon dolgozott kiad. Pest, 1845
4. kiad. Pest, 1847
9. kiad. Pest, 1869
Átd. Fraknói Vilmos. 10. kiad. Pest, 1890)
Az országtani theoriák eredete, kifejlése és befolyása az ujabb Európában, Heeren után. (Tudománytár, 1842)
A magyar honvédelem történeti vázlata. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1842. nov. 22.
megjelent: Magyar Tudós Társaság Évkönyve, 1845)
A magyarok története. I–IV. köt. (Pápa, 1842–1846
németül: 1851–1855)
Mária Terézia trónralépte. – Az 1741. országgyűlés. (Századunk, 1845)
Egy jelenet II. József kormánytörténetéből. (Életképek, 1845)
Az 1764.-i országgyűlés története. (Magyar Tudós Társaság Évkönyve, 1846)
Párhuzam az Európába költözködő magyar nemzet és az akkori Európa polgári s erkölcsi míveltsége között. (Pest, 1847)
Emlékbeszéde József főherczeg, Magyarország nádor ispánja felett… tartott. (Buda, 1847)
Hunyadi János zászlója. (Akadémiai Értesítő, 1847)
Szent Márton hegye hajdan és most. (Magyar Hajdan és Jelen. Pest, 1847)
A magyarok története a bölcsészettanuló ifjúság számára. (Bécs, 1847
3. jav. kiad. A magyarok története rövid előadásban címmel. Pest, 1861–1862
4. kiad. Pest, 1868
5. jav. kiad. Bp., 1876
6. jav. kiad. 1887
németül: I–II. köt. Pest, 1863)
Magyar történelmi okmánytár a brüsseli országos levéltárból és a burgundi könyvtárból. I–IV. köt. Kiadta. Hatvani Mihály néven. (Pest, 1857–1859)
A vezérek kora. – A kereszténység s az alkotmányos rend megszilárdulásának kora. Mindkettő Hatvani Mihály néven. (Hazánk, 1858)
Történeti zsebkönyv. Rajzok a magyar történelemből. Hatvani Mihály néven. (Pest, 1859)
Az oligarchia harcza az alkotmány ellen. Hatvani Mihály néven. (Hazánk, 1860)
Magyarország függetlenségi harczának története. I–III. köt. (Genf, 1860
2. kiad. Pest, 1871)
Magyarország történelme. Új dolgozat. I–VI. köt. Hatvani Mihály néven. (Pest, 1860–1863
I–VIII. köt. 2. átd. kiad. 1871–1873)
Magyar regesták a szepesi káptalan, jászói s leleszi convent levéltáraiból. (Magyar Történeti Tár, 1861)
Nádor emlék. József főherceg, Magyarország félszázados nádorának élete. (Pest, 1865)
Huszonöt év Magyarország történetéből, 1823-tól 1848-ig. I–II. köt. (Genf, 1865
I–III. köt. 2. jav. kiad. Pest, 1868
3. kiad. 1886
németül: I–II. köt. Leipzig, 1867)
H. M. kisebb történelmi munkái. I–IV. köt. (Pest, 1867)
H. M. beszéde a történelmi társulat első közgyűlésén, 1867. máj. 15-én. – Szent István első összeköttetései az egyetemes keresztény egyházzal. (Századok, 1867)
Vármegyék szereplése nemzetünk életében. (Magyar Tudós Társaság Évkönyve, 1868)
Az első esztergomi érsek. – H. M. elnöki megnyitó beszéde a történelmi társulatnak Kolozsvárt, szept. 21-én tartott gyűlésén. (Századok, 1868)
Williams Roger, a „szabad egyház a szabad államban” elv megteremtője s megtestesítője. Életrajzi vázlat. (Pest, 1868
2. kiad. 1873
3. kiad 1882
4. kiad. 1893)
Miért meddő korunkban a művészet, s a történetírás miért termékenyebb remek művekben? (A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1868)
Kossuth Lajos újabb leveleire. (1–3. kiad. Pest, 1868
németül: Pest, 1868)
A vármegyék szereplése nemzetünk életében. (Pesti Napló, 1868. 69., 72., 73.)
Zrínyi Ilona életrajza. (Pest, 1869)
H. M. elnöki megnyitó beszéde a történelmi társulat Ipolyságon tartott szept. 20-i gyűlésén. (Századok, 1869)
A magyar egyház függetlensége Szent István alatt. (Akadémiai Értesítő, 1870 és Reform, 1870)
H. M. elnöki beszéde Leleszen, a történelmi társulat szept. 12-i zárt ülésen. (Századok, 1871)
H. M. beszéde a pest-csongrádi 3-ik honvédzászlóalj lobogójának fölszentelése alkalmával (Honvéd, 1871. 49.)
H. M. elnöki beszéde a szepesi káptalanban tartott szept. 16-i zárt gyűlésen. (Századok, 1872)
A magyar államczímer. (Századok, 1872 és Archaeologiai Értesítő, 1872)
Utyeszenich Fráter György – Martinuzzi bíbornok élete. (1–3. kiad. Pest, 1872
A magyar nemzet családi könyvtára. 6. Új kiad. Bp., 1882)
A magyarok története. A középtanodák alsóbb osztályai használatára. (Bp., 1875
2. kiad. Bp., 1885)
A magyarok története. A polgári iskolák használatára. (Bp., 1875)
A kereszténység első százada Magyarországon. (Bp., 1878
2. kiad. 1884)
Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt. Hasonmás kiad. (Bp., 1984)
Az 1514.-i pórlázadás, annak okai s következményei. Az előszót írta Szigethy Gábor. (Gondolkodó magyarok. Bp., 1986)
Polgárosodás, liberalizmus, függetlenségi harc. Vál. írások. Vál. Pók Attila. (Történetírók tára. Bp., 1986)
A demokrácia kifejlése honunkban. (Magyar liberalizmus. Vál. Tőkéczki László. Bp., 1993)
Az eltitkolt történelem. Válogatott szemelvények H. M. csanádi püspök A magyarok története című művéből. (H. n., Florida?, 2002)

 

A Históriaantik Könyvkiadó reprintsorozatában megjelent művei: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. (Bp., 2011)
Huszonöt év Magyarország történelméből. 1823–1848. I–III. köt. (Bp., 2012)
H. M. kisebb történelmi munkái. I–III. köt. (Bp., 2012)
Gróf Nádasdy Tamás élete, némi tekintettel korára. (Bp., 2012).  

Irodalom

Irod.: Ponori Thewrewk József: Magyarok születésnapjai. (Pozsony, 1846)
Ferenczy Jakab–Danielik József: Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény. (Pest, 1856)
Fraknói Vilmos: Emlékbeszéd H. M. felett. (Bp., 1879)
H. M. levelei Bajza Józsefhez. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1906)
Békefi Remig: H. M. és a magyar történetírás. A Magyar Történelmi Társulatnak H. M. születése százados évfordulója alkalmával, 1909. okt. 21-iki ülésén tartott ünnepi beszéd. (Bp., 1909)
Marczali Henrik: H. M. emlékezete. Szegeden, a Dugonics Társaság ünnepi ülésén elmondott beszéd. (Budapesti Szemle, 1910)
Márki Sándor: H. M. Monográfia. (Magyar történeti életrajzok. Bp., 1917)
Márki Sándor: H. M. 1–2. (Századok, 1918)
Magyar irodalmi lexikon. Szerk. Ványi Ferenc. (Bp., 1926)
Szekfű Gyula: A politikai történetírás. (A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bp., 1931)
Meszlényi Antal: H. M. menekülése s bekapcsolódása a párizsi emigrációba. (A Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve, 1935)
Pamlényi Ervin: H. M. (Bp., 1954)
Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Váry István–Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. (Kecskemét, 1968)
Fenyő István: Haza és tudomány. (Bp., 1969)
R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I–II. köt. (Bp., 1971)
Baróti Dezső: H. M. és Hatvan. (Délsziget, 1987)
F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok. (Bp., 1987)
Pamlényi Ervin: H. M. (P. E.: Pályák és irányok. Összegyűjtötte, szerk. Pritz Pál. Bp., 1989)
Kecskeméti életrajzi lexikon. (Kecskemét, 1992)
Szabó József: A szabadságharc történetírója. (Új Honvédségi Szemle, 1993)
Sárközy Zoltán: H. M. (Technikatörténeti Szemle, 1993)
T. Kiss Tamás: Kulturális miniszterek 1848 és 1993 között. (A magyarországi kulturális minisztériumokról. 1867–1993. Bp., 1993)
Szabó József: A magyar honvédelem történeti vázlata. (Új Honvédségi Szemle, 1994)
Oltványi Ambrus: H. M. (O. A.: A szellem szenvedélye. Tanulmányok, cikkek, bírálatok. Szerk. Kerényi Ferenc. Az előszót Németh G. Béla írta. Bp., 1995)
Hatvani lexikon. Írta és szerk. Petheő Károly, Fazakas Zsigmondné és Kocsári Istvánné. (Hatvan, 1996)
Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. (Veszprém, 1998)
Pálmány Béla: Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. (Bp., 2002)
Születtem… Magyar tudósok önéletrajzai. Szerk. Csiffáry Gabriella. (Bp., 2003)
Bölöny József: Magyarország kormányai. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
Miklós Péter: „A demokrácia győzelme honunkban még igen távol lehet.“ A fiatal H. M. a demokráciáról. (Szeged [folyóirat], 2005)
Labádi Lajos: H. M. emlékezete Szentesen. (Honismeret, 2009)
Miklós Péter: Liberalizmus és katolicizmus. Kétszáz éve született H. M. (Szeged [folyóirat], 2009)
Századok. Tanulmányok a 200 éve született H. M. emlékére. Szerk. Bojtos Anita és Novotnik Ádám. (Az Eötvös Collegium Történeti Műhelye kiadványa. Bp., 2010)
Busku Anita Andrea: H. M. és Lonovics József. (Egyháztörténeti Szemle, 2011)
Tevesz László: „Történetpolitikai tanulmányok“ a reformkorban. 1837–1841. Pulszky Ferenc és H. M. koncepciója a magyar társadalomfejlődés jellegzetességeiről. (Modern Magyarország, 2014). 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2016

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője