Család

Sz: Kóczán Lajos, a kocsi református elemi iskola tanítója, majd igazgatója, Bakos Franciska. Egy ötgyermekes polgári család negyedik gyermeke volt. F: 1915-től Halász Karola. Leánya: Kóczán Gizella (gyermekkorában elhunyt) és Kóczán Edit (1916–). 

Iskola

Elemi iskoláit Kocson végezte, középiskoláit Pápán és Beregszászon végezte, a beregszászi állami főgimnáziumban éretts. (1903), a Pápai Református Teológiai Akadémián református lelkészi okl. szerzett (1908). 

Életút

Csallóközaranyoson segédlelkész (1908–1912); közben Diósjenőn (1909–1910) és Diósförgetpatonyban is működött (1910–1911), a csilizradványi gyülekezet lelkipásztora (1912–1948), áttelepült Magyarországra (1948), az alsógödi gyülekezet lelkipásztora (1948–1952). 

A BTC (1900–1910), az FTC (1910–1918), a Pozsonyi Torna Egylet és a Dunaszerdahelyi Atlétikai Klub (1918–1920), a Sparta Praha (cseh-szlovákok) dobóatlétája (1920–1926); gerelyhajító, diszkoszvető, súlylökő.

Gerelyhajításban olimpiai 3. (1912); olimpiai résztvevő (1908: magyar, 1924: csehszlovák színekben); angol bajnok (1914: 59,72 m); osztrák bajnok (1913: 57,86 méter). Ötszörös magyar bajnok (1911: 47,19 méter; 1912: 52,25 méter; 1913: 50,50 méter; 1914: 57,60 méter és 1918: 49,10 méter). Nem hivatalos világcsúcstartó (1909: 57,91 méter és 58,80 méter; 1911: 60,64 méter). Diszkoszvetésben: magyar bajnoki 2. (1910). Magyar (1908–1914), csehszlovák válogatott (1919–1926). 

Egy lőcsei diákversenyen figyelt fel rá, és igazolta le a BTC. Kezdetben csak súlylökéssel foglalkozott, ám nagy meglepetésre nekifutással dobta el a súlygolyót. Ezt a technikát fejlesztve tért át a gerelyhajításra, az ún. középfogásos svéd gerelyre. Eredményei az atlétika–torna (MASZ–MOTESZ) háború idejére estek, s mivel a BTC MOTESZ-tag volt – a hivatalos atlétikai versenyeket pedig a MASZ rendezte meg – részben ezért világcsúcsait nem hitelesíthették. Ennek ellenére az 1910-es években a világ legjobb gerelyhajítói közé tartozott, a sajátos magyar stílus kialakítójaként egyedül tudta felvenni a versenyt az északi (svéd és finn) atlétákkal. Az első, nem hivatalos bajnokságon még csak a 2. helyen végzett (1910), ám utána négyszer is győzni tudott fő versenyszámában, a gerelyhajításban. Az 1912. évi stockholmi olimpiai játékokon úgy végzett a harmadik helyen, hogy az általa ismeretlen süllyesztett dobókörből elvégzett két – győztesnek tűnő – dobását is a hazai bírók érvénytelennek nyilvánították (= állítólag mindkét alkalommal érintette a dobókört!). Mivel országonként négy-négy versenyző indulhatott, finn és svéd dobók egész sorát hagyta így is maga mögött (pl. Halme, Myyrä, Peltonen stb.). Kóczán 1913-ban, ill. 1914-ben jutott fel a csúcsra. 1913-ban osztrák bajnokságot nyert 57,86 méterrel, de legnagyobb eredménye az 1914-ben először kiírt angol gerelyhajító bajnokságon aratott győzelme (58,62 méterrel). Vagyis mindkét alkalommal valamennyi skandináv ellenfelét legyőzte! Mivel lelkészi hivatása miatt állandóan összeütközésbe került feletteseivel a BTC-ből az FTC-be igazolt és részben a fővárosba költözött. 1912-től Kovács Miklós álnéven atletizált tovább, ezen a néven ért el legjelentősebb eredményeit is.

Az összeomlás után az új cseh-szlovák államban a Sparta Praha színeiben versenyzett, s még közel egy évtizedig a legjobb csehszlovák dobóatlétának számított (részt vett az 1924. évi párizsi olimpián is) de jelentősebb nemzektközi eredményeket már nem tudott elérni. A II. világháború után kénytelen volt áttelepülni Magyarországra: Alsógödön folytatta lelkipásztori tevékenységét. 

Emlékezet

Gödön hunyt el, a régi református temetőben nyugszik. Emlékére Göd város önkormányzata Kóczán Mór-vándordíjat alapított (1999-ben). Nevét vette fel a csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskola (2008-ban) és uo. a Kóczán Mór Szabadidőközpont. Csallóközaranyoson, az alapiskolában domborművét is felavatták (Nagy Géza szobrászművész alkotása, 2008. okt.).