Család

Sz: Kopácsi József (1898–1963) politikus, Simon Ilona.

Iskola

Miskolcon négy reálgimnáziumi osztályt és fém- és faipari szakiskolát végzett. A II. világháború után az MDP kétéves pártfőiskoláján tanult (1949–1951), az ELTE ÁJTK-n állam- és jogtudományi doktori okl. szerzett (1969).

Életút

A Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár (DIMÁVAG) vasesztergályosa és műszaki rajzolója (1940–1944). Részt vett a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalomban, a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége (1941-től), az SZDP miskolci vezetősége tagja (1942–1945), az ország német megszállása alatt a Magyarországi Kommunisták Antináci Komitéja (MOKAN-komité) nevű miskolci fegyveres ellenálló szervezet tagjaként a fegyveres nemzeti ellenállás tagja (1944 ősz–1944. dec.), a szovjet csapatok bevonulása után a csoport tagjaival együtt beosztották az új karhatalomba (1944. dec.), s belépett az MKP-ba (1945. jan.). A politikai rendőrségnél szolgált (1945–1947), a Miskolci Rendőrség rendőrtanosztályának állományvezetője (alhadnagyi rangban, 1947–1948).

Az MDP KV Katonai és Karhatalmi Osztályának politikai munkatársa és a Belügyminisztérium (BM) Ellenőrzési Ügyosztályának osztályvezető-helyettese (századosi rangban, 1949 ősze–1951. júl.), a BM Közrendészeti Főosztály Politikai Osztályának vezetője (1951 júl.–1952. jún.), ezredesi rangban a Budapesti Rendőrkapitányság mb. vezetője (1952. ápr.–1953. szept), a BM Budapesti Főosztálya vezetője (= Budapest rendőrkapitánya, 1953. szept. 16.–1956. nov. 4.). A Fővárosi Tanács tagja, országgyűlési képviselő (Budapest, 1953. máj. 17.–1957. máj. 9.; megfosztották mandátumától). Az MDP utódjaként megalakított MSZMP hétfős Intéző Bizottságának tagja (1956. okt. 30.–1956. nov. 4.). A Forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagjává (1956. okt. 31.–1956. nov. 5.) a Nemzetőrség helyettes parancsnoka (1956. nov. 3.–1956. nov. 5.).

A budapesti Telefongyár vasesztergályosa, majd Solymáron műszai tisztviselőként dolgozott (1963–1969). Kanadában telepedett le, Torontóban fizikai munkásként (éttermi felszolgálóként, hűtőgépgyári munkásként, takarítóként) dolgozott nyugdíjazásáig (1975–1987). Rehabilitálása (1989. júl. 16.) után hazatelepült, visszakapta rangját, majd nyugállományú rendőr vezérőrnaggyá, később altábornaggyá léptették elő (1994).

Nagy Imre (1896–1958) egyik közeli munkatársa, miniszterelnöki kinevezése után támogatta az új szakasz politikáját. A Nagy Imre-kormány megalakulása után az addig önálló Államvédelmi Hatóságot (ÁVH) a Belügyminisztériumba integrálták (1953. júl.) és a területi fegyveres testületeket is átszervezték. Kopácsi a főváros rendőrfőkapitányaként – a budapesti rendőrség mellett – az államvédelmi, a tűzrendészeti, a légoltalmi és a büntetés-végrehajtási szervek irányítását is átvette.

Az SZKP 1956. februári – Sztálin bűneit megnevező és elítélő – kongresszusa után egy rendőrségi pártértekezleten Rákosi lemondását követelte. Kapcsolatot létesített Nagy Imrével és Kádár Jánossal is. A forradalom és szabadságharc idején, a harcok kitörése után a rendőröket visszarendelte a laktanyába, ezzel elnyerte a felkelő csoportok parancsnokainak bizalmát. A szovjet intervenció megindulásának másnapján Ivan Alekszandrovics Szerov (1905–1990) tábornok, a KGB elnöke személyesen tartóztatta le (1956. nov. 5.). A Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték (1958. júl. 15.), az általános amnesztia keretében szabadult (1963. márc. 25.).

Miután nem kapott képzettségének megfelelő állást, kivándorlási engedélyt kért (1970), amit a helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet előtt adtak a kezébe (1975).

Elismertség

A Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) Katonai Szekciójának alelnöke (1990–1992), az Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége, ill. az Országos Polgárőrszövetség alapító elnöke (1991–1997). A Magyar Ellenállási Szövetség elnökségi tagja (1991–1997). Az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány kuratóriumának elnöke (1998-tól). 

A Nagy Imre Társaság alelnöke (1992-től). 

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (bronz, 1948), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1952), Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (katonai tagozat, 1992) és középkeresztje (katonai tagozat, 1997). – Budapestért Díj (1993), Demény Pál-emlékérem (1996).