Kumorovitz Lajos
Kumorovitz Lajos

2020. október 29. Csütörtök

Kumorovitz Lajos

történész, premontrei szerzetes, római katolikus pap

Névváltozatok

Kumorovitz L. Bernát; Kumorovitz Bernát Lajos 

Születési adatok

1900. október 5.

Ötösbánya, Szepes vármegye

Halálozási adatok

1992. február 22.

Budapest

Temetési adatok

1992. március 5.

Gödöllő

Városi Temető

Premontrei parcella


Család

Sz: Kumorovitz Ignác bányalakatos és szerszámkészítő, Cvengross (= Zwengross) Mária. 

Iskola

Elemi iskoláit szülőfaluja szlovák iskolájában végezte, a lőcsei Királyi Katolikus Gimnáziumban hadiérettségi vizsgát tett (1918-ban; így az összeomlás előtt még néhány hónapig katonaként részt vett az I. világháborúban). Jászón belépett a premontrei rendbe (1918. okt. 27.), a jászói Premontrei Kanonokrendi Hittudományi Főiskolán teológiát tanult (1918–1924); ünnepi szerzetesi fogadalmat tett (Bernát néven, 1923. szept. 16.) és pappá szentelték (1923. szept. 24.). A Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem–földrajz szakos középiskolai tanári okl. (1927) és bölcsészdoktori okl. szerzett (1928), az oklevéltan, különös tekintettel a pecséttanra tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1939).

 

Az MTA tagja (l.: 1945. máj. 30.; tanácskozó: 1949. okt. 31.; l. tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.; r.: 1990. máj. 21.); a történelemtudományok doktora (1956). 

Életút

A jászóvári premontrei rend gödöllői Szent Norbert Gimnáziumának r. tanára (1926–1943), egyúttal a gimnázium magyar tagozatának igazgatója (1939–1943); közben a Bécsi Magyar Történeti Intézet tagjaként, állami ösztöndíjjal, Bécsben (1933–1934), majd Rómában, Nápolyban és Ravennában folytatott levéltári és könyvtári kutatásokat (1938–1939), a premontrei rend budapesti tanárképző intézetének r. tanára (1943–1949). A Pázmány Péter Tudományegyetem ún. proszemináriumi előadója és tanársegéde (1934–1938), az Egyetemes Történeti Intézet egy. adjunktusa (1939–1950) és magántanára (1939–1947), a történelem segédtudományai c. ny. rk. tanára (1947–1951); egyúttal a budapesti egyetemi középiskolai tanárképző intézet előadó tanára (1942–1949), a premontrei rend feloszlatását követően valamennyi tanári állását elvesztette (1951).

 

Az MTA Történettudományi Intézete és az Országos Magyar Történeti Múzeum számára oklevélkivonatokat és -fordításokat készített (1951–1957), a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Középkori Osztályának tud. munkatársa (1957–1961), osztályvezetője, majd főigazgató-helyettese (1961–1969). Az ELTE BTK Történeti Segédtudományok Tanszéke előadó tanára (1959–1963), c. egy. tanára (1963–1981). 

Középkori magyar történelemmel, kormányzat- és jogtörténettel, elsősorban történeti segédtudományokkal, oklevél- és pecséttannal, ill. heraldikával foglalkozott. Első tudományos dolgozatai a leleszi premontrei prépostság, az ország egyik legnagyobb területi hatáskörű hiteleshelye levéltárának feldolgozása volt. Ez volt az első tudományos igényű értekezés, amelyik egy hiteleshely történetén keresztül dolgozta fel egy ilyen közhitelű intézmény magyarországi működését. Alapvetően új eredményeket ért el a magyarországi oklevéladó szervek, elsősorban a királyi kancellária és a hiteleshelyek XIV–XV. századi kutatása terén. Magyarországon ő helyezte tudományos alapokra az addig csak szórványosan művelt szfragisztikát (pecséttan). Mátyás király pecsétjei (1932) c. dolgozatában összegyűjtötte Hunyadi Mátyás pecsétjeit, elsőként meghatározva azok használati idejét, Az authentikus pecsétről szóló dolgozata (1936) pedig elsőként tisztázta a különböző pecsétek közötti jogi különbségeket. Angol és spanyol középkori analógiák alapján tisztázta a különböző kancelláriai irodák pecséthasználatát, amely alapvető jelentőségű volt az eredeti és a másolt királyi iratok számbavételénél. Tanulmányútjai során saját kezűleg készített gipsz pecsétmásolati gyűjteményt állított össze (a II. világháborúban, több értékes kéziratával együtt az egész anyag elpusztult, később a BTM-ben újra összeállította). Több, alapvető jelentőségű tudományos dolgozatot írt Budapest történetéről, megtalálta a Pest első okleveles említését tartalmazó 1061. évi zselicszentjakabi alapítólevelet.

Emlékezet

A Szepességben, Ötösbányán született, Lőcsén, hetedikes korában, hadiérettségit tett, az összeomlás után, Jászón lépett be a premontrei rendbe, ahol a Bernát nevet vette fel (írásai ezért Kumorovitz L. Bernátként jelentek meg). A jászóvári premontrei rendnek a Trianon utáni Magyarországon nem maradt gimnáziuma, ezért Gödöllőn építették fel a Szent Norbertről elnevezett új gimnáziumukat. Kumorovitz L. Bernát 1924-ben idekerült r. tanárnak: a gimnázium nemsokára – részben az ő tanári munkássága révén – elit középiskolává fejlődött. A fiatal kanonok egy ideig itt is élt és tevékenykedett: a helyi rendházban lakott, s onnan járt be Budapestre kutatni, előadásokat tartani, közben pedig papi hivatásának is eleget tett. Magántanári habilitációja után kinevezték a gödöllői gimnázium igazgatójává: igazgatósága alatt a Szent Norbert Gimnázium évkönyve tudós tanárai közreműködésével igen rangos tudományos folyóirattá fejlődött. Tudományos tevékenysége elismeréseként felmentették igazgató feladatai alól, viszont kinevezték a premontrei rend teológiai főiskolája vezetőjévé (ezért 1943-ban elhagyta Gödöllőt és beköltözött a rend budapesti Horánszky utcai rendházába). Legfontosabb műve A magyar pecséthasználat története a középkorban (1944) azonban még a gimnázium évkönyvében jelent meg. Ez a monográfia a magyar pecséttani irodalom első és máig egyetlen összefoglalója (művét élete végéig javította, az átdolgozott és bővített kiadás azonban csak a szerző halála után jelenhetett meg a Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában, Németh Gábor szerkesztésében, 1993-ban). Mind az első világháború végén, mind a II. világháború utolsó hónapjaiban, katonai szolgálatot teljesített: 1918-ban a hadiérettségi vizsgája után vonult be, 1944-ben, mint tábori lelkész főhadnagy, ő mondta az utolsó szentmisét a budai Helyőrségi Templomban, a Mária Magdolna-plébániatemplomban. A mise befejezése után nemsokára lebombázták a templomot, amelynek ma is csak a középkori tornya áll…

 

A II. világháború végén az MTA l. tagjává választották, még székfoglaló előadását is megtarthatta (ám a szerkesztett változat már nem jelenhetett meg a Századokban, 1948-ban). A szerzetesrendek feloszlatása után, rendtársai elhurcolása idején, vidéken celebrált esküvői misét. Másnap, hazaérkezve, már senkit sem talált a rendházban, az ott tartózkodó rendőr elzavarta, ennek köszönhette megmenekülését (az internált szerzetesek szabadon bocsátásáig azonban illegalitásban élt). Az 1950-es években a Székely György vezette XIV. századi parasztság történetével foglalkozó munkaközösségben dolgozott, az ő feladata a veszprémi püspökség és káptalan Anjou-kori okleveleinek kicédulázása volt (Veszprémi regeszták, 1953). Fő kutatási területe ekkor a nemzeti jelképek és jelvények lett. Mind Lederer Emma, mind Elekes Lajos kiálltak Kumorovitz L. Bernát mellett: megbízott előadóként taníthatott a Történeti Segédtudományok Tanszékén, kutatásait pedig benyújthatta az MTA–TMB-n, mint kandidátusi értekezést. A magyar trikolór és a magyar államcímer múltja (1955) c. értekezésével azonban nem kandidátusi, hanem tudománydoktori fokozatot szerzett. Doktori védése után Gerevich László (1911–1997), a BTM főigazgatója alkalmazta elsősorban azzal a feladattal, hogy készítse el újra a világháborúban megsérült és jórészt megsemmisült pecsétmásolat-gyűjteményét (közel 2000 másolatot készített!). A BTM-ben elsősorban a fővárost alkotó települések korai történetével foglalkozott. Rájött arra, hogy a XIII. század elején a királyi központ megoszlott Esztergom, Székesfehérvár és Óbuda között, rámutatott arra, hogy a három város környékét a települések „medium regniként“ értelmezték. Ezzel kijelölte az uralkodóirezidencia-kutatás, a hazai medievisztika legsürgetőbb feladatait. Utolsó nagy megbízatása a fővárosra vonatkozó oklevelek összegyűjtése volt. Vállalta az 1382–1439 közötti, háromkötetes forráskiadvány kiadását, egyúttal összeállította a kiadási szabályzatot is (Budapest történetének okleveles emlékei. – Monumenta diplomatica civitatis Budapest. 1382–1439; 1987–1988).

 

Még megélhette akadémiai l. tagságának visszaállítását (1989-ben, sőt 1990-ben r. tag lett). A premontrei rend budapesti rendházában élt, majd utolsó lakása a Szent István körúton volt, ott is hunyt el; a Gödöllői Városi Temető Premontrei parcellájában nyugszik. Akadémiai emlékbeszédét tanítványa, Kubinyi András (1929–2007) tartotta (2000-ben). 

Elismertség

A Szent István Akadémia tagja (r.: 1941).

A Katolikus Tanáregyesület, a Magyar Történeti Társulat, a Magyar Könyv- és Levéltárosok Szövetsége és a Magyar Genealógiai és Heraldikai Társaság igazgató-választmányának tagja (1950-ig). 

Elismerés

A Magyar Köztársaság Zászlórendje (1990).

 

A Nemzetközi Heraldikai és Genealógiai Szövetség emlékérme (Cacéresben, életművéért, Bertényi Iván vette át helyette, 1991). 

Szerkesztés

A jászóvári premontrei rend gödöllői Szent Norbert Gimnáziumának évkönyve szerkesztője (1938/39–1943/44). Az Új Idők Lexikona munkatársa (1935–1941). 

Főbb művei

F. m.: A leleszi konvent oklevéladó működése 1569-ig. Egy. doktori értek. is. (Turul, 1928 és külön: Bp., 1928)
A leleszi konvent pecsételési és oklevéltaxa lajstromai. (Levéltári Közlemények, 1929)
A téti – csúti – breviárium jogi szabályokat tartalmazó függeléke. – Kassa város Liber iudicariusa. (Turul, 1930) Mátyás király pecsétjei. (Turul, 1932 és külön: Bp., 1932)
A leleszi konvent országos levéltárának története. (Levéltári Közlemények, 1932 és külön: Bp., 1932)
A leleszi prépostság tagjai és hiteleshelyi személyzete 1569-ig. (Emlékkönyv Szent Norbert halálának 800 éves jubileumára. Gödöllő, 1934)
A magyar címer hármas halma. (Gr. Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve, 1934)
Eskü megítélésére vonatkozó XV. századi jegyzettöredék. (Turul, 1935)
Az authentikus pecsét. (Turul, 1936)
A specialis praesentia regia pecséthasználata Zsigmond korában. (Domanovszky Sándor-emlékkönyv. Bp., 1937 és külön: Bp., 1937)
A magyar királyi egyszerű és titkos pecsét használatának alakulása a középkorban. (Gr. Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve, 1937 és külön: Bp., 1937)
A magyar szfragisztika múltja. (Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulója ünnepére. Bp., 1938 és külön: Bp., 1938)
A pecséttan eredményeinek értékesítése a történetkutatásban. (A jászóvári premontrei rend gödöllői Szent Norbert Gimnáziumának évkönyve, 1939/40)
A magyar címer kettős keresztje. (Turul, 1941)
Audientia, praesentia. (Notter Antal-emlékkönyv. Bp., 1941 és külön: Bp., 1941)
A magyar címer kettős keresztje és hármashalma. (A jászóvári premontrei rend gödöllői Szent Norbert Gimnáziumának évkönyve, 1941/42)
A királyi kápolnaispán oklevéladó működése. (Regnum Egyháztörténeti Évkönyv, 1942/43 és külön: Bp., 1943)
A magyar pecséthasználat története a középkorban. 10 táblával. (A jászóvári premontrei rend gödöllői Szent Norbert Gimnáziumának évkönyve, 1943/44 és külön: Bp., 1944)
A Kálmán-kori „cartula sigillata“. (Turul, 1944/45)
A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka. XI–XII. sz. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1946. nov. 11.
megjelent: Századok, 1963
németül: Études Historiques. I. Bp., 1960)
Veszprémi regeszták. 1301–1387. Összeáll. 5 táblával. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai. II. Forráskiadványok. 2. Bp., 1953)
A magyar zászló és nemzeti színeink múltja. 1–2. (Hadtörténeti Közlemények, 1954–1956)
A magyar trikolór és a magyar államcímer múltja. I–II. köt. Doktori értek. (Bp., 1955 és akadémiai székfoglaló is. Székfoglalóként elhangzott: A magyar trikolór és a magyar államcímer. Az értekezés sorsa a tudománypolitika tükrében. 1949–1989 címmel: 1990. nov. 29.)
II. Ulászló levélváltása Firenzével a Mátyás halála után ottrekedt corvinák ügyében. (Magyar Könyvszemle, 1956)
Magyar nyelvű, becsületbírósági ítélet 1516-ból. (Magyar Nyelv, 1956)
Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdiak 1540–1550-es számadásaiból. 1–2. Az anyagot közli M. Kállai Erzsébettel. Sajtó alá rend. Belényesi Márta. (Történeti-néprajzi füzetek. 1–2. Bp., 1959–1960)
Die erste Epoche der ungarischen privatrechtlichen Schriftlichkeit im Mittelalter. XI–XII. Jahrhundert. (Studia Historica, 1960)
Kanizsai György sárvári és kapuvári uradalmainak úrbáriumai. 1492. (Az ELTE BTK kiadványa. Bp., 1961)
A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka. XI–XII. század. (Századok, 1963 és külön: Bp., 1963)
A budai várkápolna és a Szent Zsigmond-prépostság történetéhez. (Tanulmányok Budapest múltjából, 1963)
A zselicszentjakabi alapítólevél 1061-ből. (Tanulmányok Budapest múltjából, 1964)
A magyar közép- és nagycímer kialakulása. (Levéltári Közlemények, 1965
németül: Die Entwicklung des ungarischen Mittel- und Grosswappens. Nouvelles Études Historiques. I. Bp., 1965 és mindkét nyelven külön: Bp., 1965)
Idősebb Erzsébet királyné építkezéseinek történetéhez. (Tanulmányok Budapest múltjából, 1966)
Fejér György „felfedezi” az Aranybulla „eredeti” példányát. (Magyar Könyvszemle, 1968)
Buda és Pest „fővárossá” alakulásának kezdetei. (Tanulmányok Budapest múltjából, 1971)
Adatok Budapest főváros Árpád-kori történetéhez. Tanulmányok Budapest múltjából, 1972)
Óbuda 1355. évi felosztása. I. Lajos király és Erzsébet anyakirályné 1355. aug. 17-i és 1356. okt. 17-i oklevele. (Budapest Régiségei, 1976)
Szent László vásár-törvénye és Kálmán király pecsétes cartulája. (Athleta patriae. Tanulmányok Szent László történetéhez. Szerk. Mezey László. Bp., 1980)
Kálmán király 1109. évi veszprémvölgyi „ítéletlevele”. (Ünnepi tanulmányok Sinkovics István 70. születésnapjára. Szerk. Bertényi Iván. (A Történelem Segédtudományi Tanszék kiadványai. 3. Bp., 1980 és Tanulmányok Veszprém megye múltjából, 1984)
Tótsolymosi Apród János küküllői főesperes kancelláriai működése. (Levéltári Közlemények, 1980/81)
I. Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata és „török háborúja”. (Századok, 1983)
Osztályok, címek rangok és hatáskörök alakulása I. Lajos király kancelláriájában. (Memoria saeculorum Hungariae. 4. Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk. Székely György. Bp., 1984)
Budapest történetének okleveles emlékei. – Monumenta diplomatica civitatis Budapest. 1382–1439. III. köt./1–3. Összeáll. (Bp., 1987–1988), A középkori magyar magánjogi írásbeliség kialakulása. (Századok, 1989)
I. Lajos király 1365. évi lovaggá avató és pallosjogot adományozó oklevele. (A Lymbus füzetei. 8. Szeged, 1990)
A magyar pecséthasználat története a középkorban. – Der Gebrauch von Siegeln in Ungarn im Mittelalter. Szerk. Németh Gábor. (A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai. 9. – Bibliotheca Humanitatis Historica a Museo Nationali Hungarico Digesta. 9. 2. jav. és bőv. kiad. Bp., 1993). 

Irodalom

Irod.: A jászóvári premontrei kanonokrendi prépostság névtára az 1944. évre. (Jászóvár, 1944)
Borsa Iván: A magyar pecséthasználat története a középkorban. (Századok, 1945)
Komjáthy Miklós: Veszprémi regeszták. 1301–1387. Összeáll. K. L. B. (Századok, 1954)
Baraczka István: Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdiak 1540–1550-es számadásaiból. 1–2. Az anyagot közli K. L. B. és M. Kállai Erzsébet. Sajtó alá rend. Belényesi Márta. (Levéltári Közlemények, 1963)
Gerics József: K. L. B. köszöntése. (Levéltári Közlemények, 1980)
Németh Ferenc: A kettős kereszt. Beszélgetés K. L. B. akadémikussal. (Élet és Tudomány, 1989. 33.)
Magyar ki kicsoda? 1990. (Bp., 1990)
Ruffy Péter: Arckép alkonyatban, háttérben két Krisztus-feszülettel. (Magyar Nemzet, 1991. nov. 19.)
Halálhír. (Magyar Nemzet, 1992. febr. 28.)
Bertényi Iván: K. B. (Levéltári Közlemények, 1992 és Vigilia, 1992)
Érszegi Géza: K. L. B. (Turul, 1992)
Gerics József: K. L. B. (Századok, 1992)
Gerics József–Ladányi Erzsébet: K. L. B. (Levéltári Szemle, 1992)
Kubinyi András: K. L. B. emlékezete. (Budapest Régiségei, 1992)
Bertényi Iván: K. L. B.: A magyar pecséthasználat története a középkorban. (Turul, 1993)
Draskóczy István: K. L. B.: A magyar pecséthasználat története a középkorban. (Levéltári Közlemények, 1994)
Fényi Ottó: K. B., a jászóvári premontrei kanonokrend tagja. – Bertényi Iván: K. B., a heraldikus. –  Gerics József–Ladányi Erzsébet: K. L. B. professzor és a diplomatika. – Borsodi Csaba: K. L. B. műveinek bibliográfiája. (Magyar Egyháztörténeti Évkönyv, 1994)
Kubinyi András: K. L. B. Emlékbeszéd. (Elhangzott: 2000. ápr. 27.
megjelent: Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett. Bp., 2001)
Spekner Ernő: K. L. B. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002). 

Megjegyzések

Kumorovitz L. Bernát dolgozatát kandidátusi fokozat megszerzéséért nyújtotta be. A bíráló bizottság azonban egyhangúlag úgy döntött, hogy az értekezés és K. L. B. tudományos munkássága alapján a doktori fokozatra is érdemesnek tartja. A fokozatot K. L. B. 1956. okt. 15-én védte meg. A bizottság tagjai: Ember Győző (elnök); Barta István, Makkai László, Nizsalovszky Endre, Perényi József, Székely György és Szilágyi Loránd. Opponensek: Elekes Lajos és Lederer Emma. 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2017