Iskola

A temesvári papnevelő intézetben, a budapesti tudományegyetem hittudományi karán (1901–1905), az innsbrucki és a freiburgi egyetemen tanult (1905–1906); Temesvárott pappá szentelték (1905. jún. 30.), Budapesten teológiai doktori okl. (1910) és a zsidó nép története a római uralom alatt c. tárgykörből magántanári képesítést szerzett (1917).

Életút

Temesrékason káplán (1905), Bakóváron plébánoshelyettes (1905–1906), Billéden (1906–1907), Makón káplán (1907–1908). A temesvári római katolikus hittudományi főiskolán a teológia r. tanára (1908–1914), a budapesti tudományegyetem hittudományi karán a teológia h. tanára és a központi papnevelő intézet tanulmányi felügyelője (1914–1917). A budapesti tudományegyetem (1921-től budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem) Hittudományi Kara magántanára (1917–1923), ny. r. tanára (1923. szept. 21.–1935. jún. 30.), egyúttal a budai Szent Imre Kollégium igazgatója (1918–1926) és a Hittudományi Kar dékánja (1927–1928). Kétegyházán prelátus-plébános (1935–1947), nyugdíjazták (1947. aug. 31.). A szovjetek elől Budapestre menekült (1944–1945), vádat emeltek ellene, de tekintettel korára és egészségi állapotára szabadon bocsátották (1945).

Pápai kamarás (1917), tömpösi c. apát (1924), pápai prelátus (1925).

Szentírás-tudománnyal, elsősorban az ősegyház kialakulásának körülményeivel, az ősevangéliumok első héber és arámi nyelvű forrásaival, Szent Pál apostol életével és működésével foglalkozott. Műfordítói tevékenysége is értékes.

Emlékezet

Móricföldön született, Budapesten és Kétegyházán élt és tevékenykedett. Kétegyházán megalakította a Jézus Szíve Szövetséget és a Rózsafüzér Társulatot (1939), megszervezte az Agrár Legényegyletet (Kalot, 1940) és a leányokat tömörítő Kalászt is (1941). A helyi népházban műkedvelő színielőadásokat rendezett, a Vangyel-telepi állami elemi iskola tantermében oltárfülkét építtetett, amelyet részben saját pénzéből finanszírozott. A II. világháború végén a községházán arról tájékoztatták, hogy a harci események miatt ki kell üríteni Kétegyházát. Az utolsó, Szeged felé induló vonatot Makó előtt, hídrobbantás miatt visszafordították Orosházára, ahonnan Budapestre irányították. Martin Aurél a fővárosban rekedt (1945. márc. 13-ig). Hazatérése után, az őt helyettesítő – állítólag nyilas – segédlelkészt feljelentették, majd a helyi párttitkár, Czigler Lipót kérésére, Martin Aurélt is őrizetbe vették. A vádirat szerint Martin Aurél is szellemi vezetője volt a helyi nyilasmozgalomnak (a tárgyaláson, 1946. máj. 22-én azonban kiderült, hogy a vádak koholtak voltak, végül is 1946. nov. 15-én felmentették). Nyugdíjba vonulása után Mosdóson telepedett el (1947–1948), Budapesten hunyt el (más, valószínűleg téves adatok szerint Bécs a halálozás helye).

Elismertség

A Szent István Akadémia tagja (r.: 1920).