Mikó Imre
Mikó Imre

2020. október 19. Hétfő

Mikó Imre, hídvégi gr.

politikus, történetíró

Születési adatok

1805. szeptember 4.

Zabola, Háromszék

Halálozási adatok

1876. szeptember 16.

Kolozsvár


Család

Régi székely nemesi családból származott, felmenői közé tartozott Mikes Kelemen (1690–1761) is. Nagyapja: Mikes Zsigmond háromszéki főkirálybíró, nagyanyja: Ugron Julianna. Sz: Mikó György (†1820), Mikes Borbála (†1805). Szülei korán elhaltak (anyja gyermekágyi lázban hunyt el), anyai nagyszülei nevelték fel. F: 1840-től gr. Rhédey Mária (†1848). Négy gyermekük született: Mikó Ferenc (csecsemőkorában elhunyt), Mikó Ádám (1843–1862), ill. Mikó Mária és Mikó Anna. Mikó Imre halálával a Mikó család grófi ága kihalt.

Iskola

Gyermekkorát a család felső-marosújvári (Alsó-Fehér vm.) kastélyában töltötte, Zabolán és Sepsibokodon nevelkedett. A nagyenyedi református kollégiumban tanult (1813–1824), Marosvásárhelyen jog- és történettudományból vizsgázott (1825). Az MTA tagja (t.: 1858. dec. 15.; ig.: 1865. jan. 26.).

Életút

Marosvásárhelyen joggyakornok (1824–1825), a kolozsvári erdélyi főkormányszék tb. jegyzője (1826–1830), t. fogalmazója (1830–1834), tb. titkára (1834–1835), udvari titkára (1835–1837), az erdélyi főkormányszék tanácsosa (1837–1847). Erdélyi kincstárnok (1847–1849); a forradalom és szabadságharc idején ún. erdélyországi főkormányszéki elnök (1848), egyúttal az erdélyi agyagfalvi székely nemzetgyűlés királyi biztosa (1848. okt. 16–18.). ő vitte a királyhoz, Olmützbe az erdélyi főkormányszék beadványát, amelyben figyelmeztették a hazát fenyegető veszélyre, ennek okaira, egyúttal azok orvoslását kérte (1848. dec.). Olmützből azonban csak a szabadságharc bukása után térhetett vissza Erdélybe (1849. okt.), ahol az új kormányzat a forradalom idején játszott közéleti szerepe miatt felelősségre vonta, eljárást indított ellene, többször zaklatta. Az Októberi Diploma kihirdetése után az erdélyi főkormányszék elnöke (1860. nov.–1861. nov. 21.). A kiegyezést követő első, Andrássy- kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztere (1867. febr. 20.–1870. ápr. 21.). Magyar főpohárnokmester (1873. ápr. 13.– 1876. szept. 16.). Valóságos belső titkos tanácsos. A nagyenyedi református kollégium gondnoka (1838–1840), az erdélyi református egyházkerület főgondnoka (1840–1849). A kolozsvári nemzeti színház igazgatója (1841–1843), majd felügyelő bizottságának elnöke (1843–1875). Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) alapító tagja (1844-től). Az Erdélyi Múzeum Egyesület alapító elnöke (1859–1876). Az erdélyi reformnemzedék egyik jelentős képviselőjeként elsősorban Erdély és Magyarország uniójáért és a jobbágyfelszabadításért harcolt. Királyi biztosként részt vett az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen, ahol a jelenlévők kiálltak a magyar kormány és az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény mellett, a gyűlés továbbá hangsúlyozta az áprilisi törvények társadalmi egyenlőségre vonatkozó cikkelyeit (a jog előtti egyenlőséget, a jobbágyfelszabadítást és a közteherviselést). Az Októberi Diploma (1860. okt. 20.) kihirdetése után elvállalta az erdélyi főkormányszék elnöki posztját, de amikor az erdélyi országgyűlést az ő tiltakozása ellenére Nagyszebenbe hívták össze, lemondott tisztségéről, s rövid időre ismét visszavonult. Minisztersége idején épült ki az Erdélyt az anyaországgal összekötő viszonylag teljes vasúthálózat. A szabadságharc bukása után visszavonult a politikai élettől, kizárólag irodalmi és gazdasági téren munkálkodott. A magyar kultúra erdélyi mecénásaként sokat tett a nagyenyedi református kollégium fejlesztéséért, magánvagyonából jelentősen gazdagította könyvtárát és éremgyűjteményét. Bőkezűen támogatta továbbá a szászvárosi és a sepsiszentgyörgyi református kollégiumot (ez utóbbira végrendeletében 60 000 forintot hagyott, ezért az később felvette a Székely Mikó Kollégium nevet). A falusi iskolák színvonalának emelése érdekében javasolta a tanítóképzés reformját, és kezdeményezte az egyetemi szintű papképzés bevezetését. Kolozsvári nyári kastélyában megalapította az Erdélyi Múzeum Egyesületet (1859-ben), amely elképzelései szerint egy helyi (erdélyi) tudós társaság szerepét töltötte be. Jelentős szerepe volt a Kolozsvárott létrejött második magyar tudományegyetem megszervezésében (1872. okt. 19-én, mint miniszteri biztos ő eskette fel az első tanárokat is). 1860- ban 8400 koronával járult hozzá az MTA törzstőkéjének felemeléséhez. Történészként elsősorban az Erdélyi Fejedelemség középkori és kora újkori történetével, egyház- és művelődéstörténetével, Bod Péter és kortársai munkásságával foglalkozott. Számos korabeli forrást tett közzé, rendezett sajtó alá. Kezdeményezte az erdélyi történeti emlékek feltárását: a körülötte kialakult értelmiségi kör irányítójaként vezető szerepet játszott az Erdélyi Történelmi Adatok c. forráskiadvány megjelentetésében (I–III. köt., 1855–1858; a IV. kötettől Szabó Károly szerkesztette). A Magyar Történelmi Társulat alapító elnöke (1867–1876).

Emlékezet

Jelmondata volt: Et facere et pati fortia! (= Nagy dolgokat tenni és elviselni fenséges!), ill. Peragit tranquilla potestas, quod violenta nequit. (= Mit erőszakkal nem, csöndben és halkan munkálva végbevihetni.) A már kortársai által is Erdély Széchenyijeként emlegetett Mikó Imre Kolozsvárott hunyt el; a Mikó-család síremléke a házsongárdi temetőben látható. Felesége számára uo. díszes, Kagerbauer Antal által tervezett, neogótikus kriptát építtetett, de magát melléje, a földbe temette. Olajképét Barabás Miklós festette (1874-ben, a festményt Gyulai Pál az MTA-nak ajándékozta). Halála után utcát neveztek el róla a Krisztinavárosban (Budapest I. kerület, 1879-től Mikó utca, ahol emléktábláját is elhelyezték, a Magyar Történelmi Társulat alapításának 100. évfordulóján, 1967-ben.). Mellszobrát Kolozsvárott, az általa a nemzetnek ajándékozott parkban (Mikó-kert) leplezték le (Vay Miklós alkotása, 1889. jún. 10-én). Szülőföldjén, Zabolán (ma: Zabala, Románia), a község központjában, a református vártemplom északnyugat oldalán is mellszobor őrzi emlékét (Petrovits István alkotása, felavatták: 1991-ben). A sepsiszentgyörgyi főtéren, a városi parkban is látható egy egészalakos Mikó-szobor (Bocskai Vince alkotása, 1998), továbbá domborműves emléktábláját elhelyezték a róla elnevezett Mikó Imre utcában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium homlokzatán (szintén Petrovits István alkotása, 1995). A ma is létező Székely Mikó Kollégium születésének centenáriumán, a zabolai Mikes-kastélyon emléktábláját helyezte el (1905 őszén). Születésének 200. évfordulójáról Erdélyben igen sok településen megemlékeztek: az Erdélyi Múzeum Egyesület Mikó Imre-emlékülést rendezett tiszteletére (Kolozsvárott, 2005. okt. 8-án). Róla nevezték el – többek között – a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár egyik olvasótermét és a Heltai Gáspár-alapítvány Mikó Imre Könyvtárát (1992-ben). Az MTA és a MÁV által közösen létrehozott Mikó Imre-díj a magyar vasutak fejlesztését szolgálja, 1998- tól), akárcsak a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány Mikó István-emlékplakettje. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Gróf Mikó Imre Tudományos Díjjal jutalmazza a harmincötödik életévüket még be nem töltött fiatal kutatóknak az erdélyi magyarsággal kapcsolatos történeti dolgozatait. Nevét két alapítvány is őrzi, a Gróf Mikó Imre Alapítvány célja az Erdélyi Múzeum Egyesület támogatása (1991-től), míg a Hídvégi Mikó Imre Kutatóintézet Alapítványa elsősorban a határon túli magyarság oktatásával, kultúrájával, tudományos kérdéseivel foglalkozik (2005-től).

Elismertség

A nagyszebeni Verein für Siebenbürgische Landeskunde (1860-tól) és a román Asociatiunea Transilvana pentru literatura romana si cultura poporului roman (ASTRA) tagja (1862-től).

Elismerés

Kolozsvár (1854), Marosvásárhely (1856), Gyulafehérvár (1859), Székelyudvarhely (1859), Szatmárnémeti (1861), Csongrád (1861), Nagybánya (1867) és Fiume díszpolgára (1869). Magyar Örökség Díj (az Erdélyi Múzeum Egyesülettel, posztumusz, 2002).

Főbb művei

F. m.: Felszólítás az erdélyi nemzeti színház jövőjének biztosítása ügyében. – Az erdélyi gazdasági egyesület állása. (Hetilap [Kolozsvár], 1854)
Debreczeni Márton élete. (D. M.: A kióvi csata. Hősköltemény. Pest, 1854)
Erdélyi történelmi adatok. I–III. köt. Szerk., kiadta. (Kolozsvár, 1855–1858)
Szózat az Erdélyi Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalapítása érdekében. (Erdélyi Múzeum, 1856)
Erdély különválása Magyarországtól. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1859. nov. 1.
megjelent: Buda, 1860)
Gr. Kemény József emlékezete. (Buda, 1860)
Irányeszmék. 1–6. (Budapesti Szemle, 1860)
Bod Péter élete és munkái. 1–2. (Budapesti Szemle, 1862
önállóan: Pest, 1864)
Benkő József életrajzához. (Századok, 1867)
Magyarország vasúthálózata. (Pest, 1867)
A közmunka és közlekedési ministernek az ország közlekedési eszközeinek állapotáról és a vezetésére bízott ministerium tevékenységéről őfelségéhez intézett felterjesztése. (Magyar Mérnök Egyesület Közlönye, 1868)
Emlékirat ő felségéhez a magyarországi vasutakról. (Kolozsvár, 1868)
Benkő József élete és munkái. (Pest, 1868)
M. I. szózata 1856-ban az Erdélyi Múzeum és az Erdélyi Múzeum Egyesület megalakítása érdekében. Közzéteszi Kántor Lajos. (Erdélyi tudományos füzetek. Kolozsvár, 1931)
Gyúljanak meg közöttünk is új oltártüzei az ismereteknek. Gr. M. I. beszédei és felhívásai. Összeáll. Egyed Ákos, Kovács Eszter. (Kolozsvár, 2008).

Irodalom

Irod.: Gr. M. I. Arczképével. (Vasárnapi Ujság, 1856. 24.
1876. 39. és 1898. 22.)
Toldy Ferencz: Gr. M. I. Arczképével. (Uj Magyar Muzeum, 1857)
Gr. M. I. Arczképével. (Magyarország és a Nagyvilág, 1865. 2. és 1876. 39.)
Gr. M. I. Arczképével. (Hazánk és a Külföld, 1866. 2. és 14.
1867. 11.)
Hegedüs István: Emlékbeszéd gr. M. I. felett. (Kolozsvár, 1876)
Nagy Péter: Emlékbeszéd gr. M. I. felett. (Kolozsvár, 1877)
Br. Kemény Gábor: Emlékbeszéd gr. M. I. felett. (Századok, 1877)
Felméri Lajos: Gr. M. I. levelezéséből. (Figyelő, 1878)
Ürmössy Lajos: Tizenkét év Erdély történetéből. I. (Kolozsvár, 1887)
Emlékkönyv gr. M. I. emlékszobra leleplezése alkalmára. 1889. jún. 10. (Kolozsvár, 1889)
Kovács Dezső: Egy év gr. M. I. levelezéséből. (Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum Egyesület félévszázados ünnepére. 1859–1909. Szerk. Erdélyi Pál. Kolozsvár, 1909)
Jancsó Elemér: Gr. M. I., a művelődéspolitikus. (Kolozsvár, 1940)
Jancsó Elemér: Erdély Széchenyije. (Bp., 1942)
Klima, H.: Guvernatorii Transilvaniei. 1774–1867. (Sibin, 1943)
Csorba Csaba: M. I. pályájáról. (Tiszatáj, 1979)
Egyed Ákos: Hidvégi M. I. két történeti vonatkozású levele. (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 1981)
Töttős Gábor: „Erdély Széchenyije”. (Erdélyi történeti adatok. I–III. köt. Szekszárd, 1988)
Egyed Ákos: M. I. (História, 1993)
Egyed Ákos: M. I. gróf a kolozsvári Nemzeti Színházért. (A tudomány szolgálatában. Benda Kálmán Emlékkönyv. Bp., 1993)
Aniszi Kálmán: Erdély magyar tudományos mindenese. Beszélgetés Benkő Samu művelődéstörténésszel M. I.-ről. (Élet és Tudomány, 1994)
Egyed Ákos: Hidvégi gr. M. I. levelezése. (Europa – Annales. Cultura, Historica, Philologica. Bp., 1998)
Egyed Ákos: Erdély Széchenyije. M. I. (Rubicon, 1999)
Egyed Ákos: M. I. gróf Erdély mezőgazdaságáért. (Az erdélyi magyar gondolkodás történetéből. Kolozsvár, 2001)
Gaál György–Kovács J. Attila: M. I. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002)
Egyed Ákos: M. I. gr. és az 1848-as forradalom. (Korunk, 2003)
Egyed Ákos: Az Erdélyi Múzeum Egyesület tudománypolitikája M. I. gr. elnöksége idején. 1859–1876. (Debreceni Szemle, 2004)
Ujvári Mária: Gr. M. I.- megemlékezések születésének kétszázadik évfordulóján. (Erdélyi Múzeum, 2005)
Gr. M. I. 1805–2005. Szerk. Csikós Júlia. (Sepsiszentgyörgy, 2005)
Farkas Zoltán: Gr. M. I. meghatározó szerepe az Erdélyi Gazdasági Egylet fejlődésében. (Acta scientiarum Transylvanica – Múzeumi Füzetek, 2006)
Egyed Ákos: Gr. M. I., az Erdélyi Múzeum Egyesület megalapítója. (Hitel, 2008)
Gyúljanak meg közöttünk is új oltártüzei az ismereteknek. Gr. M. I. beszédei és felhívásai. Összeáll. Egyed Ákos, Kovács Eszter. (Kolozsvár, 2008)
Egyed Ákos: Gr. M. I. (Korunk, 2009).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013