Iskola

A József Műegyetemen ált. mérnöki okl. (1934), magántanári képesítést szerzett (1950), az MTA tagja (l.: 1951. dec. 15.; tagsága felfüggesztve: 1965; tagsága visszaállítva: 1990; r.: 1991. máj. 10.).

Életút

A Földművelésügyi Min. Körös-vidéki tervezési csoportjának mérnöke (1935–1937), az Orsz. Öntözésügyi Hiv. tervező mérnöke és a Kutatási Oszt. vezetője (1937–1942), a M. Kir. Vízerőügyi Hiv. főnöke (1942–1948). Az Orsz. Vízügyi Hiv. (OVH) Tervezési és Építési Főoszt. vezetője (1948–1951), a Vízügyi Tervező Iroda ig.-ja (1951–1957), az OVH tud. tanácsadója (1957–1962), a Vízgazdálkodási Tud. Kut. Int. (VITUKI) igh.-e (1962-1967); közben Rómában FAO-szakértő (1958–1965). A Karlsruhei Egyetem Vízépítési Tanszék professzora és a Hidraulikai Laboratórium ig.-ja (1965–1984), emeritusz professzora (1984-től). – Vízgazdálkodással, vízépítéssel fogl., nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el a folyami vízlépcsők duzzasztása révén elérhető fűtőanyag- és utazásiidő-megtakarítás vizsgálata terén. Az ezen számításokra kidolgozott Mosonyi-képletek ált. elterjedtek. Ô irányította a tiszalöki vízlépcső tervezését. Fontos eredményeket ért el a tározó medencék méretezése, a mértékadó árvízhozam kiválasztása, a vízierőművek környezeti és szociális hatásának vizsgálata és a duzasztási görbék hidraulikai úton való meghatározása terén is. – Az MTA Vízgazdálkodás-tud. Biz. tb. elnöke. A M. Hidrológiai Társaság elnöke (1948–1958). A Toulouse-i Tud. Akad. tagja (1969-től). A Nemzetk. Vízenergia Társaság alapító elnöke (1995–1997), örökös tb. elnöke (1997-től). – Schafarzik-emlékérem (1947), Kossuth-díj (1952), Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1954), Vermeil-emlékérem (1973), Ritter von Prechtl-érem (1979), Széchenyi István-emlékérem (1990), Lászlóffy Woldemár-emlékérem (1991), Pattantyús Ábrahám Géza-emlékérem (1991).