Rákosi Jenő
Rákosi Jenő

2020. október 30. Péntek

Rákosi Jenő, 1896-tól mindszenthi

író, újságíró

Névváltozatok

1867-ig Kremsner Jenő

Születési adatok

1842. november 12.

Acsád, Vas vármegye

Halálozási adatok

1929. február 8.

Budapest

Temetési adatok

1929. február 10.

Budapest

Kerepesi út


Család

Sokgyermekes, német származású gazdatiszti családból származott, Zala és Vas vármegyék magyarajkú vidékein nőtt fel. Sz: Kremsner János, Vogel Anna. Kilencen voltak testvérek, testvérei közül: Rákosi Szidi (1852–1935) színésznő, színészpedagógus, Rákosi Viktor (1860–1923) író, újságíró. F: jászberényi Kalmár Lenke (1893-1908). Fia: Rákosy Gyula (1881–1944) újságíró és Rákosy Magdolna (1875–1953).

Iskola

Elemi és középiskoláit Sárvárott, Körmenden és Sopronban végezte, a soproni bencés gimnáziumban éretts. (1863), a pesti tudományegyetemen jogot hallgatott (1863–1864). Az MTA tagja (l.: 1892. máj. 5.; t.: 1909. ápr. 29.; ig.: 1919. okt. 23.).

Életút

Gr. Zichy János lengyeltóti birtokának gazdasági gyakornoka (1860–1862), Jankovich József öreglaki birtokának írnoka (1862–1863), 1863-tól elsősorban írásaiból élt. A Pesti Napló munkatársa, vezércikkírója (1867–1869), a Deák-párti Reform c. napilap alapító szerkesztője (1869–1875), a Pesti Napló szerkesztője (1875–1881), miután megvált a laptól a Budapesti Hírlap alapító szerkesztője (1881–1891), főszerkesztője (1891–1925), egyúttal a laphoz tartozó Divat Ujság, Gyermekdivat, Patyolat c. divatlapok és a Kakas Márton c. élclap kiadója. A Tanácsköztársaság idején túszként fogva tartották (1919). A budapesti Népszínház alapító igazgatója (1875–1881). A Főrendiház örökös tagja (1903–1918).

Pályafutását költőként kezdte, első írásait a soproni gimnáziumban, az általa szervezett magyar nyelvű önképzőkörben olvasta fel (1859). Később novellákkal próbálkozott, majd Lengyeltótiban, gyakornokoskodása idején kezdett el színdarabokat írni, amelyeket aztán műkedvelő színészekkel elő is adatott. Első drámája (V. László, 1864), majd első, korai színpadi sikere (Aesopus, 1866) után br. Kemény Zsigmond ajánlotta Budapestre, a Pesti Naplóhoz. Első drámái a századforduló szecesszióját előkészítő újromantikus történelmi tragédiák voltak: szép színpadi nyelven, klasszikus, gördülékeny jambusokban íródtak. Hangvételük eltért az akkortájt megszokott, Szigligeti Ede és kortársai által ismert szabatos népszínművek stílusától. Br. Kemény Zsigmond elsőként ismerte fel Rákosi drámáinak jelentőségét, azért hívta a Pesti Naplóhoz, hogy színművek írására anyagilag független helyzetet teremtsen Rákosi számára. Színművei később az újromanticizmuson belül a shakespeare-i hagyományok felújítását követték (A szerelem iskolája, 1874), később megpróbálkozott a népszínmű népdrámává történő továbbfejlesztésével (Magdolna, 1884). Legjelentősebb művei magyar történelmi drámák (Endre és Johanna, 1885; István vezér, 1891), ill. a Tágma királyné (1902), a Shakespeare korában népszerű ún. rémdrámák (= Titus Andronicus) parafrázisa. Színigazgatóként elsősorban a népszínművek színre állítását kezdeményezte, majd ennek hanyatlása után az operetteket hangsúlyozta: célja a magyar színészet erősítése volt a német rovására. Számos operaszöveget írt, ill. fordított magyar nyelvre, lefordította Shakespeare több színművét is (pl.: Ahogy tetszik, Tévedések vígjátéka, Velencei kalmár stb.). Legsikerültebb regénye, a Legnagyobb bolond (a Budapest Hírlapban jelent meg először, folytatásban, 1881-ben; önállóan: 1882) Jókai Mór első regényére, a Hétköznapokra emlékeztet. Pipiske (= Ida, később Ida címmel drámát is írt!), a fiatal színésznő és öreg cselédje, Hirtelen Borcsa járja az országot, megismerkednek Persze Celesztinnel s különböző különös kalandokat élnek át. A regény valóságos panoptikum, a kor legfurcsább figuráit felvonultató szereplők a legzavarbaejtőbb események sodrába kerülnek.

Rákosi azonban publicistaként is jelentőset alkotott. A Pesti Naplóban átvette Salamon Ferenc Bécsi dolgok c. rovatát, s polemizáló írásaival a kiegyezés egyik előkészítőjévé vált. A Pesti Napló és a Századunk fúziójával nem értett egyet, megvált a laptól és megalapította a Deák-párti, utóbb inkább független Reform c. napilapot (ahol elindította – többek között – a két fiatalon elhunyt író, Márkus István és Toldy István írói karrierjét.). A Reform megszűnése után visszatért a Pesti Hírlaphoz (1875–1881), majd létrehozta és tkp. szinte élete végéig irányította a 19. sz. vége–20. sz. eleje egyik legjelentősebb magyar napilapját, a Budapesti Hírlapot, amelyet évtizedeken át a konzervatív újságírás iskolájának tekintettek. Az újság csakhamar a közönség egyik legolvasottabb napilapja, a nemzeti eszmét leginkább szolgáló újságja lett. A Budapesti Hírlap Rákosi érdemeként meghatározó politikai tényezővé vált, a vállalkozást pedig idővel valóságos sajtóbirodalommá fejlesztette: divatlapot, gyermeklapot ún. krajcáros estilapot (= bulvár) indított. Vezércikkeivel, tanulmányaival az 1860-as évektől szinte észrevétlen a magyar kultúrpolitika meghatározó, idővel megkerülhetetlen személyiségévé vált. Írásaival a Monarchia súlypontja Budapestre helyezését kezdeményezte, erőteljesen szorgalmazta a birodalom nemzetiségeinek magyarosítását, gyakran cikkezett egy harmincmilliós magyarságról. Publicisztikáinak stílusa, akárcsak egyéb művei választékosan, gondosan megfogalmazott, szép magyarsággal megírtak, ugyanakkor gyakran rendkívül szubjektív, nagy hatású írások voltak. Kerülte az idegen szavakat, sokszor maga is próbálkozott magyarítással, ha mégis kénytelen-kelletlen idegen szavakhoz folyamodott tudatosan magyar átírással élt. Újságírói munkássága korszakos jelentőségű a magyar tömegsajtó és a modern magyar újságírói stílus kialakulásában. A 20. sz. elején teljes irodalmi tekintélyével fellépett Ady Endre és a körülötte kibontakozó modern magyar irodalmi törekvésekkel szemben. Ady költészetét hazafiatlansággal, erkölcstelenséggel vádolta. Ady viszont Rákosit „magyar erekbe ömlött sváb veszedelemnek” tartotta, Rákosival kapcsolatban írt először „nemzeti köldökszemlélésről.” (Különös módon Ady egy évig a Budapesti Hírlap tudósítója volt, 1904-ben!). Publicisztikáiban közismert még, hogy hevesen ellenezte az általános választójog bevezetését, majd később, az I. vh. idején harcos háborúpártiságával tűnt ki. Véleménye szerint a világháborúban kialakulhat(ott volna) egy közép-európai magyar ütközőállam a német-porosz nagyhatalom és a szláv nemzettestek között. Az ő álma egy magyarrá vált, nagy nemzeti állam volt, ezért aztán különösen nagy traumaként élte meg a trianoni békeszerződést, ill. azt, hogy, az asszimilációra éppen a kialakított utódállamok tettek kísérletet a volt magyar országterületek ellen. Trianon után a magyar revíziós törekvések élére állt: jobboldali körökben azonban ekkorra már elvesztette korábbi népszerűségét. Rákosi, akit a Tanácsköztársaság idején letartóztattak ellenezte a vörösterrorra válaszoló fehérterrort, és kiállt az üldözött zsidóság mellett, éles határt húzva a bolsevikok és nemzeti érzelmű hazafiak között. Élete végén kiadott háromkötetes emlékezése kora történetének egyik legfontosabb forrása.

Emlékezet

80. születésnapját országszerte megünnepelték, tiszteletére emlékalbumot adtak ki (1925-ben). Budapesten hunyt el, a Kerepesi úti Temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). Halála után Lord Rothermere – aki utolsó éveiben kapcsolatba került Rákosi Jenővel – felajánlotta, hogy saját költségén emlékművet állíttat tiszteletére (Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotása, Budapest Erzsébetváros, VII. kerület Erzsébet körút–Dohány utca sarok; felavatva: 1930. nov. 30.). A szobrot 1948-ban eltávolították. Budapesten öt utcát (Csillaghegy, III. kerület; Újpest, a későbbi IV. kerület; Józsefváros, VIII. kerület; Mátyásföld, a későbbi XVI. kerület és Kispest, a későbbi XIX. kerület) és két teret (Rákospalota, a későbbi XV. kerület és Szemeretelep, a későbbi XVIII. kerület) neveztek el róla. Acsádi szülőhelye a két világháború között zarándokhellyé vált, szülőházát emléktábla jelöli. Budapesten a Józsefvárosban (VIII. kerület József körút) lakott; lapja, a Budapesti Hírlap viszont alapításakor a Belvárosban (akkor IV. kerület Kalap utca = Irányi utca 16.) működött (később a VIII. kerület Rökk Szilárd utca 4. alá költözött). A kortársak szinte írófejedelemként tisztelték, pl. Bródy Sándor a magyar dráma megújítója mesterének tekintette. Már 1902-ben húsz kötetben kiadták színműveit és műfordításait, majd élete végén megjelentették összes műveit (tizenkét kötetben, 1927-ben; a sorozat első három kötete visszaemlékezése volt). A II. vh. után, elsősorban Ady-ellenessége okán a magyar irodalomtörténet a „legfőbb háborús uszítónak” és a haladó gondolatok legmegátalkodottabb ellenzőjeként tartotta nyilván. Műveit évtizedeken át nem adták ki, a róla elnevezett utcákat átnevezték, szobrát beolvasztották. Életműve még ma is jórészt feltáratlan, jóllehet elsősorban a tényirodalom alapján, az utóbbi években megkezdődött egy új narratíva kialakulása.

Elismertség

A Kisfaludy Társaság tagja (1869-től), a Petőfi Társaság t. tagja. Az „Otthon” Írók és Hírlapírók Körének alapító elnöke (1891–1918), t. elnöke (1919-től). A soproni Frankenburg Kör t. elnöke. A nagykőrösi Arany János Társaság tagja (1925-től).

Elismerés

Az MTA Bródy Zsigmond-jutalma (1915).

Főbb művei

F. m.: Színművek: Aesopus. Vígjáték 5 felvonásban. – V. László. Szomorújáték 5 felvonásban. (Pest, 1866)
Szép Ilonka. (A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1871)
R. J. színművei. I–II. köt. (Pest, 1872)
Idegen nyelv a nép ajkán. (Magyar Nyelvőr, 1875)
Hamlet és Ofélia. (A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1876)
Kisfaludy Károly költeményei. (A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1880)
Toldy István emléke. (A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1881)
A legnagyobb bolond. Reg. I–II. köt. (Bp., 1882)
A kegyencz. (Ország–Világ, 1885)
A tragikum. (Bp., 1886
Kultura és tudomány. 2. kiad.: 1925)
Aesopus. Vígjáték 5 felvonásban. (2. kiad. Bp., 1891
Magyar Könyvtár. 200. 3. kiad. Bp., 1900
cseh nyelven: Praha. 1873
németül: Strassburg, 1905)
Modern aesthetika. Akadémiai székfoglaló. (Elhangzott: 1893. jan. 23.
megjelent, kivonatosan: Akadémiai Értesítő, 1893)
A kis Kelemen története. Regény kicsikék és nagyok számára. Mühlbeck Károly rajzaival. (Bp., 1895
2. kiad. 1903
3. kiad. 1909
4. kiad. 1913
5. kiad. 1929)
Vörösmarty mint epikus. (A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1902)
R. J. színművei. Eredeti színművek és műfordítások. I–XX. köt. (Bp., 1902–1903)
A báróné levelei. Bohóság 3 felvonásban. (A Budapesti Hírlap kiadása. Bp., 1903)
A legnagyobb bolond. Reg. I–II. köt. Czigány Dezső rajzaival. (Magyar regényírók képes kiadása. 2. kiad. Bp., 1906)
Kemény Zsigmondról. (Budapesti Szemle, 1914)
A magyarságért. (Az Élet Könyvei. Bp., 1914)
A háború és az esztétika. (Hadi beszédek. 7. Bp., 1915)
A zsidókérdésről – mi az igazság? (Bp., 1920)
Tiszavirág. I–II. köt. Cikkek, levelek, beszédek. 1916–1919. (Bp., 1920)
Kultúra és kereskedelem. (Cobden Könyvtár. 8. Bp., 1922)
Verő György: A Népszínház Budapest színi életében. 1875–1925. R. J. előszavával. (Bp., 1926)
R. J. művei. I–XI. köt. (Bp., 1927–1929): Emlékezések. I–III. köt. A bevezetést Klebelsberg Kuno írta. (R. J. művei. I–III. köt. Bp., 1927)
A legnagyobb bolond. Reg. I–II. köt. (R. J. művei. IV–V. köt. Bp., 1927)
Endre és Johanna. – A krakkói barátok. (R. J. művei. VI. köt. Bp., 1927)
Aesopus. – A szerelem iskolája. Színművek. (R. J. művei. VII. köt. Bp., 1927)
István vezér. – Tágma királyné. Színművek. (R. J. művei. VIII. köt. Bp., 1927)
Ida. – Magdolna. Színművek. (R. J. művei. IX. köt. Bp., 1927)
Tárcák, cikkek. (R. J. művei. X–XII. köt. Bp., 1927)
R. J. válogatott művei: A legnagyobb bolond. Reg. Ill. Torjay Valér. (R. J. válogatott művei. I. köt. Vasszilvágy, 2009)
Emlékezések. Az utószót Gyurácz Ferenc írta. (R. J. válogatott művei. II. köt. Vasszilvágy, 2009)
ford.: Shakespeare: Felsült szerelmesek. Ford. (Shakespeare minden munkái. VIII. köt. Bp., 1867)
A windsori víg asszonyok. Ford. (Shakespeare minden munkái. IX. köt. Bp., 1867)
A hogy tetszik. Ford. (Shakespeare minden munkái. X. köt. Bp., 1870)
Cymbeline. Ford. (Shakespeare minden munkái. XIII. köt. Bp., 1872)
Shakespeare: Sok hűhó semmiért. Ford. (Remekírók Pantheonja. Bp., 1921)
VIII. Henrik király. Ford. (Színházi Könyvtár. 20. Bp., 1923)
színművei: Aesopus. Vígjáték 5 felvonásban. (Bem.: Pesti Nemzeti Színház, 1866. okt. 14.)
Régi dal, régi gyűlölségről. Színmű 5 felvonásban. (Bem.: Pesti Nemzeti Színház, 1867. okt. 13.)
Reggeli előtt. Dramolette 1 felvonásban. (Bem.: Pesti Nemzeti Színház, 1868. jan. 8.)
Színre színt. Vígjáték 5 felvonásban. (Bem.: Pesti Nemzeti Színház, 1872. márc. 31.)
A krakkói barátok. Színmű 5 felvonásban. (Bem.: Pesti Nemzeti Színház, 1873. ápr. 28. és Budai Várszínház 1873. ápr. 29.)
Ripacsos Pista dolmánya. Népszínmű 3 felvonásban, a zenét Erkel Gyula szerezte. (Bem.: 1874. máj. 1.)
A szerelem iskolája. Színmű 5 felvonásban. (Bem.: Nemzeti Színház, 1874. nov. 12.)
Ida. Vígjáték 4 felvonásban. (Bem.: Nemzeti Színház, 1883. jan. 5.)
Szélháziak. Énekes, tánczos bohózat 3 felvonásban. (Bem.: Népszínház, 1882. márc. 10.)
Tempefői. Operette 3 felvonásban, a zenét Erkel Elek szerezte. (Bem.: Népszínház, 1883. nov. 16.)
Magdolna. Paraszt tragoedia 5 felvonásban. (Bem.: Népszínház, 1884. nov. 15.)
Endre és Johanna. Történelmi szomorújáték 5 felvonásban. (Bem.: Nemzeti Színház, 1885. dec. 11.)
Budavár megvétele. Népszínmű 3 felvonásban, a vár megvétele 200. évfordulójára. (Bem.: Népszínház, 1886. aug. 31.)
Világszép asszony, Marcia. Operette 3 felvonásban, a zenét Serly Lajos szerezte. (Bem.: Népszínház, 1887. febr. 25.)
A négy király. Operette 3 felvonásban, a zenét Szabados Béla szerezte. (Bem.: Népszínház, 1890. jan. 10.)
István vezér. Királynék harcza. Történelmi színmű 5 felvonásban. (Bem.: Nemzeti Színház, 1891. jan. 23.)
Elektra. Paradisztikus tragikomédia. (Bem.: Népszínház, 1891. máj. 20.)
Az ezredév ünnepe. A szent korona varázsa. Látomány 1 felvonásban, az 1896. ezredéves ünnep alkalmára. (Bem.: Nemzeti Színház, 1896. máj. 2.)
Tágma királyné. Tragédia az ősidőkből, 3 felvonásban. (Bem.: Nemzeti Színház, 1902. jan. 15.).

Irodalom

Irod.: Péterfy Jenő: R. J.: A legnagyobb bolond. (Budapesti Szemle, 1882)
Szecső Vilmos: R. J. drámái. Tanulmány. (A Dugonics Társaság kiadványa. Szeged, 1909)
Schmidt Frigyes: R. J. Kismonográfia. (Sepsiszentgyörgy, 1911)
Beöthy Zsolt: R. J. drámairodalmunkban. Felolvasás a Kisfaludy Társaság ünnepélyén. (Budapesti Szemle, 1920)
Kosztolányi Dezső: R. J. (Nyugat, 1920)
Galamb Sándor: R. J. (Irodalomtörténet, 1921)
Papp Ferenc: R. J., a hírlapíró. Monográfia. (A Kisfaludy Társaság Könyvtára. Bp., 1924)
Rákosi Album. R. J. 80. születésnapjára. Összeáll. Szávay Gyula. (Bp., 1925)
Kürti Pál: R. J. tragikum-elmélete. 1–4. (Nyugat, 1926)
Hajdú Zoltán: R. J.: Emlékezések. I–III. köt. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1927)
Somogyi Helikon. A Somogy megyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működött írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. (Kaposvár, 1928)
Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. (Bp., 1929)
Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. (Bp., 1929)
Halálhír. (Budapesti Hírlap, 1929. febr. 9.)
Gyalui Farkas: Emlékezések R. J.-ről. (Erdélyi Helikon, 1929)
Berzeviczy Albert: R. J. (Budapesti Szemle, 1929)
Kozocsa Sándor: R. J.: Emlékezések. (Magyar Könyvszemle, 1929)
Kemény Gábor: R. J. – Még egyszer R. J.-ről. (Korunk, 1929)
Schöpflin Aladár: R. J. halálára. (Nyugat, 1929)
Gyalui Farkas: R. J. Erdélyben. (Budapesti Hírlap, 1929. márc. 31.)
R. J. művészi hagyatéka. Katalógus. (Bp., 1929)
Színészeti Lexikon. I–II. köt. Szerk. Németh Antal. (Bp., 1930)
A magyar legújabbkor lexikona. Szerk. Kerkápoly M. Emil. (Bp., 1930)
R. J. élete és művei. Szerk. Süle Antal. 16 táblával. (Bp., 1930)
Hegedűs Lóránt: R. J. ig. és t. tag emlékezete. (Emlékbeszédek. Bp., 1930)
Márkus Miksa: R. J.-ről. (Cobden Könyvtár. 44. Bp., 1930)
Sikabonyi Antal: R. J., a publicista. Tanulmány. (Bp., 1930)
Schöpflin Aladár: R. J. mint publicista. (Nyugat, 1930)
K. Pap János: Emlékezés R. J.-re. Színpadi élmények és tapasztalatok. (Bp., 1931)
Schiller József: R. J. Egy magántitkár feljegyzései. Visszaemlékezések. (Bp., 1933)
Az Ady–Rákosi-vita. Egy irodalmi per aktái 1915–1916-ból. Szerk. Kardos László. (A Debreceni Zsidó Gimnázium kiadványa. Debrecen, 1940)
Galamb Sándor: R. J., a drámaíró. (Budapesti Szemle, 1942)
Csatkai Endre: R. J. szerkesztői pályájának kezdetei Sopronban, (Soproni Szemle, 1943)
Magyar Irodalmi Lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
Lengyel Géza: Magyar újságmágnások. Kismonográfia. (Irodalomtörténeti füzetek. Bp., 1963)
Németh G. Béla: Tragikum és történetfelfogás. A századvégi tragikum-vita. (Irodalomtörténeti füzetek. Bp., 1971)
Németh G. Béla: A „közepes ember” felmagasztalása. (N. G. B.: Mű és személyiség Bp., 1971)
Remete László: R. J. széljegyzetei egy Ady-kötetben. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1974)
Németh G. Béla: Nagyváros, színház, színházkritika. R. J. liberál-nacionalista köre. (Magyar Tudomány, 1979)
Mezey László Miklós: Húsz történelmi arckép a 20. század magyar történelméből. (Bp., 1991)
Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. (Bp., 1994)
Zalai életrajzi kislexikon. Szerk. Gyimesi Endre. (Zalaegerszeg, 1994
3. jav. és bőv. kiad. 2005)
Károlyi Csaba: R. J. védelmében. (Nappali Ház, 1994)
Nagy Ildikó: R. J. és a harmincmilliós magyar impérium. (Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Főszerk. Hanák Péter, szerk. Nagy Mariann. Pécs, 1997)
Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. (Veszprém, 1998)
Tököly Gábor: Ki kicsoda Rozsnyón? (Rozsnyó, 1999)
Dániel Anna: Kísérlet R. J. mögöttesének megfejtésére. (Liget, 2000)
Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. (Bp., 2001)
Pozsvai Györgyi: A tragikum individualizálódása és/vagy az individuum tragikuma R. J. esztétikájában. (Alföld, 2002)
Bereczki Mária: A nem magyar származású értelmiség nemzeti tudata a kiegyezés után Beksics Gusztáv és R. J. tevékenységének tükrében. (Tanulmányok fél évezred történelméből. Szerk. Fejérdy Gergely. Piliscsaba, 2002)
Sipos Balázs: Az (ellen)propaganda. R. J. és a „keresztény kurzus.” 1919–1942. (Múltunk, 2005)
N. Pál József: „…de mit csináljanak azok a kevesek, kiknek szívét egyformán rontja győzelem vagy vereség?” Ady Endre és R. J. vitája a nagy háború idején. 1–3. (Hitel, 2009)
Sipos Balázs: Magyarságócsárlás, liberalizmus, modernitás, avagy R. J. és Nyugat találkozása a Budapesti Hírlapban. (Mozgó Világ, 2009)
Gerhard Péter: Identitáskeresés Frankenburg Adolf és R. J. önéletírásában. (Sic itur ad astra, 2009)
Hegedűs Imre János: „Svábokból jött magyaroknak…” R. J. válogatott művei. (Kortárs, 2011)
Sipos Balázs: R. J.: Emlékezések. (Irodalomismeret, 2011). DATE @ „MMMM d, yyyy” október 10, 2012

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013