Réthy László
költő, numizmatikus
Névváltozatok
Lőwy Árpád
Születési adatok
1851. november 21.
Szarvas, Békés vármegye
Halálozási adatok
1914. november 24.
Arad, Arad vármegye
Temetési adatok
1914. november 25.
Arad
Evangélikus Temető
Család
Elzászi eredetű, evangélikus családból származott. Nagyapja, Schlotterbeck Kristóf 1805 k. Szarvason telepedett le, ahol a város első vaskereskedését alapította meg. Sz: Réthy (1844-ig Schlotterbeck) Lipót (1817–1903), az első Békés vármegyei könyvnyomda alapítója (1846), Hoske Josefine (†1876). Testvére: Réthy Viktor és Simon Jenőné Réthy Etelka. F: 1886–1893: Tokaji Nagy Irén (1864–1893). Özvegy. Leánya: urai Uray Józsefné Réthy Margit. Fia: Réthy Aladár (kisgyermekkorában elhunyt).
Iskola
Elemi iskoláit a gyulai német nyelvű iskolában és Aradon, Nikodém János magániskolájában (1858–1862), középiskoláit a szarvasi (1862–1867) és a pesti református főgimnáziumban végezte (Thaly Kálmán tanítványaként, 1867–1870). Rövid ideig apja mellett nyomdászinas is (1868–1869), Szarvason éretts. (1870), a krakkói Jagelló Egyetemen egyetemen szlavisztikát (1870), a pesti tudományegyetemen jogot (1871), a bécsi tudományegyetemen szanszkrit, örmény és szláv nyelvészetet (1871–1872), a budapesti tudományegyetemen történelmet tanult (1873–1874).
Budapesten középiskolai tanári okl. (1877) és bölcsésztudori okl. (1880), magántanári képesítést szerzett (1900). Az MTA tagja (l.: 1892. máj. 5.).
Életút
A békéscsabai polgári leányiskola r. tanára (1877–1879), A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Érem- és Régiségtára gyakornoka (1880–1881), díjnoka (1881–1882), írnoka (1882–1885), múzeumi segédőre (1885–1893), őre (1893–1901), igazgató őre és a gyűjtemény közép- és újkori pénzeinek kezelője (1901–1914).
Tudományos pályafutásának kezdetén verseket írt, gimnáziumi tanára, Thaly Kálmán (1839–1909) biztatására, jó ritmus- és nyelvérzéke miatt nyelvek tanulásába fogott: 18 évesen a német és a francia mellett már több szláv nyelvben is járatos, egyetemi tanulmányait ezért Krakkóban kezdte meg. Bécsben tovább folytatta szláv filológiai tanulmányait, egyúttal szanszkrit és örmény nyelvészetet, valamint mohamedán numizmatikát is hallgatott. Másodikos gimnazista korában ugyanis egyik nagybátyja, egy 100 darabból álló vegyes éremgyűjteménnyel lepte meg. Középiskolás korától arra törekedett, hogy valamennyi érmét beazonosítsa, majd szívós munkával, kollekcióját rendezve, egyre jelentősebb gyűjteményt alakított ki, autodidakta módon elsajátítva így a numizmatika tudomány alapjait. Bölcsészdoktori értekezését (Magyar pénzverő ismaeliták és Bessarábia, 1880) is éremtanból védte meg, numizmatikai dolgozatára a szűkebb szakma is felfigyelt. Békéscsabai polgári iskolai tanárként kezdett el levelezni a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) érmész-muzeológus szakembereivel, valamint kora legjelentősebb érmegyűjtőivel és -kereskedőivel. Már az MNM munkatársa volt, amikor az MTA megbízta egy magyar éremkatalógus összeállításával. Az 1880-as években sorra járta a leghíresebb nyugat-európai (Németország, Franciaország, Dánia stb.) múzeumok éremgyűjteményeit régi magyar pénzek után nyomozva. Feldolgozta – többek között – a majna-frankfurti Montenuovo-gyűjtemény közel 20 000 magyar érmét, de érdeklődése természetesen kiterjedt a legjelentősebb magyarországi és erdélyi éremgyűjteményekre (pl. Esterházy-, Festetics-, Brukenthal-, Batthyány-gyűjtemény stb.) is. A Corpus Nummorum Hungariae. Magyar Egyetemes Éremtár két kötete (1899 és 1907) a hazai numizmatika egyik alapműve.
Éremtani és filológiai érdeklődése – már pályája kezdetén – a magyar és a román őstörténet vitás kérdései felé fordult. Egyetemi doktori értekezésével egy évben jelentette meg Anonymus az erdélyi oláhokról (1880) c. művét, amely filológiailag elemzi a névtelen szerzőnél előforduló, a korai románságra vonatkozó vélt adatokat. Réthy később is sűrűn foglalkozott a román etnogenezis problémáival: az oláh nyelvet a „rumén nyelvkör” (újlatin nyelvek) egyik dialektusának tartotta, kialakulását földrajzilag Illíriába (ma: Szlovénia, részben Horvátország és Észak-Albánia); időben pedig a kora középkorba, az ún. lingua franca nevű keverék közvetítő nyelv kialakulásának korába helyezte. Jelentős dolgozatokat írt továbbá az ókori Dacia nemzetiségi viszonyairól, a középkori románság pénzeiről, kora középkori magyar és oláh kereskedelmi kapcsolatokról, a román állami szimbólumok problémáiról. Fő művében (Az oláh nyelv és nemzet megalakulása, 1887) addigi tanulmányait szintetizálva összefoglalta a románság eredetét, néppé alakulását, határozottan elutasítva az akkor már széles körben terjedő dákoromán kontinuitást. Régészeti, nyelvészeti és néprajzi adatokkal bizonyította, hogy a románság az Illyricumban alakult ki, s csak a 12. században kezdett az Al-Duna és Erdély felé vándorolni. Nagy visszhangot és vitákat kiváltó művét az MTA elismerte, a társaság levelező tagjai közé választotta. Foglalkozott még a hun–avar–magyar kontinuitással, a székelység eredetével, az ősmagyar kori rovásírás problémáival, a magyar honfoglalás vitatott eseményeivel. Hozzákezdett a magyar etnogenezis történetének feldolgozásához is, ebből azonban csak résztanulmányok jelenhettek meg. Írásaiban Vámbéry követőjének vallotta magát, úgy vélte, hogy a magyar nemzet, itt a magyar haza földjén vált egységes nemzetté a különböző nyelvű népek konglomerátumából.
Élete végéig verseket, tárcákat, kisebb prózai munkákat és Szarvassal kapcsolatos zsánerképeket is közölt. Mivel gyermekkorában festészetet is tanult, ügyesen rajzolt, műveit gyakran maga illusztrálta. Legismertebb költeményei Lőwy Árpád álnéven, kéziratos formában terjedtek. Obszcén írásai rendkívül népszerűek voltak: ügyes rímekbe és szójátékokba fonta az addig kimondhatatlant. Baráti társaságokban nagy élvezettel adta elő verseit a maga sajátos, éneklő-kántáló hangján. Élvezettel rímelte meg az élet apró örömeit, szép lányokkal eltöltött bohém óráit, szexuális kalandjait és kudarcait, vidám történeteket és szerepjátékokat talált ki és írt meg, amelyekbe nem ritkán baráti hallgatóságát is bevonta. Hallgatósága tagjai szinte kizárólag csak férfiakból kerültek ki, ám néha hölgyek is hallhatták előadásait. Az ilyenkor előadott művei klasszikus formákban megírt költemények voltak, amelyeket ő „fehér verseknek” nevezett. Pikáns versei viszont valóságos legendává váltak, barátai továbbadták, jól-rosszul lemásolták, nem ritkán újabb és újabb sorokat költöttek hozzá.
Emlékezet
Szarvason született (háza a Szabadság utca 14. sz alatt volt), Budapesten élt és tevékenykedett, Aradon hunyt el; a helyi evangélikus temetőben, családi sírboltban nyugszik. Réthy László baráti társasága Thallóczy Lajos (1854–1916) bécsi lakásán gyűlt össze (Ungarstrasse 70., majd Trangasse 1.). A társaság tagjait bűzéreknek nevezték, székhelyüket Bűzérlaknak hívták, Thallóczy volt a bűzérnagy. Thallóczy Lajoshoz és Hampel Józsefhez írt leveleit az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) Kézirattára őrzi. Emlékét őrzi a Magyar Numizmatikai Társulat fennállásának 75. évfordulójára alapított Réthy László-érem (1976-tól; az érem Madarassy Walter szobrászművész alkotása). A róla készült legismertebb szobor Holló Barnabás alkotása (1907; a mű a Magyar Numizmatikai Társaság könyvtárában látható). Munkásságának kutatója Baloghné Ábrányi Hedvig és Molitorisz Pál.
Elismertség
A Magyar Numizmatikai Társaság alapító tagja (1901-től) és elnöke (1902–1914); t. tagja (1911-től). A Magyar Történeti Társulat, a Magyar Néprajzi Társaság és az Országos Embertani és Régészeti Társulat igazgató választmányának tagja.
Szerkesztés
Az Ethnographia I. évfolyamának szerkesztője (1890).
Főbb művei
F. m.: Hol van az urali nyelvek szanszkritja? (Bécs, 1871)
A poroszok régi nemzetisége. (Alföld, 1874)
Magyarország közepe: Szarvas irodalma 1848–1849-ben. (Magyarország, 1879. 65.)
Magyar pénzverő ismaeliták és Bessarábia. 1 táblarajzzal. Egy. doktori értek. is. (Arad, 1880)
Anonymus az erdélyi oláhokról. (Bp., 1880)
Magyar kereskedők az Árpád-korban. (Békésmegyei Közlöny, 1880)
Montenuovo herceg magyar éremgyűjteménye Frankfurtban. (Archaeologiai Értesítő, 1882
német nyelven, külön: Die ungarischen Münzen des Fürstlichen Montenuovo’schen Münzcabinets. Két kőnyomatos táblával. Frankfurt, 1886)
Bukuresti élmények. (Alföld, 1883)
A román királyság czímerei és színei. – Oláh eredetűek-e a Hunyadyak? (Turul, 1884)
Magyar styl. (Bp., 1885)
Magyar aranyak egy rajnavidéki leletben. (Archaeologiai Értesítő, 1885)
Rákóczy állítólagos sírja a ferik-kőji temetőben. (Turul, 1885)
Vámbéry és a finnisták. (Budapesti Hírlap, 1885)
Dáczia nemzetiségi viszonyai a rómaiság idején. (A Régészeti és Embertani Társulat Évkönyve, 1886)
A Dobóczky-féle oláh éremgyűjtemény. – Újabb utam az egyetemes magyar éremtári kiadvány érdekében. (Archaeologiai Értesítő, 1887)
Egy aradi román: Alexi György a magyar Akadémiában. (Alföld, 1887)
Az oláh nyelv és nemzet megalakulása. Monográfia. Kiadói aranyozott gerinc félbőr kötésben. (Bp., 1887
2. kiad. Történeti-, Nép- és Földrajzi könyvtár. 20. Nagy-Becskerek, 1890)
A svájci „hunnok”. (Budapesti Hírlap, 1887 és Ethnographia, 1890)
Az úgynevezett hunn-székely írás. (Archaeologiai Értesítő, 1888)
Montenegro földje és népe. (Erdélyi Hiradó, 1888)
A székelyek és a magyar honfoglalás. – Traján-Decebal tradicziók az oláhoknál. – A magyar örmények. – A tót név jelentése. – Magyarországi spanyol telepek. – Egy magyar mohamedán Stambulban. – A székely név. (Ethnographia, 1890)
Román elemek a magyar társadalomban. (Bukaresti Magyar Képes Naptár, 1890)
Kiadatlan Árpád- s vegyeskori érmek. – Redwitz Miklós szörényi bán érmei, Kiadatlan magyar érmek. (Archaeologiai Értesítő, 1891)
A magyar nemzet alakulása. – Francziák és elszász-lotharingiak a magyarságban. – Hunfalvy Pál helye az irodalomban. (Ethnographia, 1891)
L’Origine des Romaines. (Revue d’Orient, 1891)
Die Armenier in Ungarn. (Ethnologische Mittheilungen aus Ungarn, 1891)
Az oláh Deczebal-monda. – Adatok a havaselvi vajdaság numizmatikájához. (Archaeologiai Értesítő, 1892)
A magyar irodalom és az oláhok. (Hunfalvy-Album, 1892)
Az oláh Deczebál-monda. (Magyar Hírlap, 1892. 286.)
A margitszigeti Árpád-kori éremlelet. (Archaeologiai Értesítő, 1894)
A Béla- és István-féle rézpénzekrl. – Déli szláv és oláh érmek a Weifert-féle gyűjteményben. – A tisza-vezsényi éremleletről. (Archaeologiai Értesítő, 1895)
A romanismus Illyricumban. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1896. dec. 7.
megjelent: Értekezések a történeti tudományok köréből. XVI. köt. 12. Bp., 1896
román nyelven is)
Die italische Herkunft der Rumänen. (Bp., 1897)
Daco-Roumaines ou Italo-Roumaines? (Bp., 1897)
Daco-Roumains ou Italo-Roumains? Études historiques et philologiques. (Revue d’Orient et de Hongrie, 1897 és külön: Bp., 1897)
Az oláhok itáliai eredete. (Budapesti Szemle, 1897)
Két Árpád-kori temető Aradmegyében. – Kis Károly aranyérme. (Archaeologiai Értesítő, 1898)
Corpus Nummorum Hungariae. Magyar egyetemes éremtár. I. köt. Árpád-házi királyok. II. köt. Vegyesházi királyok kora. (Bp., 1899–1907
németül: Graz, 1958
hasonmás kiad.: Bp., 1982)
Közép- és újkori pénzek. (A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene. Alapításának századik évfordulójára. Bp., 1902)
Az albánok – klementinusok – utolsó nyomai Szerémmegyében. (Földrajzi Közlemények, 1907)
A Békés és Arad megyei Réthy családra vonatkozó adatok. Összegyűjtötte: R. L. (Bp., 1908)
Két címeres falkárpit az Iparművészeti Múzeumban. 2 ábrával. (Archaeologiai Értesítő, 1909)
versei Lőwy Árpád néven: L. Á. válogatott versei. Kiadja L. Á. emlékének tisztelői. (Arad, 1919)
L. Á. tréfás versei. A L. Á. válogatott versei 2. kiadása. (Arad, 1929)
L. Á. versei. (New York, 1960)
L. Á. A költő, színműíró, humorista, nyelvész és filozófus munkái. I–III. köt. Gépelt kézirat. Összegyűjtötte Zolnay Vilmos. (Bp., 1977)
Disznólkodni szabad. L. Á. versei. A verseket vál., átd. és az előszót írta Horváth Gita. (Orient Könyvek. Bp., 1989)
L. Á. válogatott versei. (Bp., 1999)
Pajzán múzsa. L. Á. verses könyve. Összeáll. és szerk. Károssy Csaba. A versek eredeti kéziratát összegyűjtötte Petrik Elemér. Ill. Homicskó Athanáz és Túry Gyula. (Bp., 2001
3. átd. és bőv. kiad. 2008)
L. Á. összes költeményei Petrik Elemér gyűjtésében. A Petrik Elemérről szóló tanulmány szerzője Molitorisz Pál. (Szarvas, 2009)
L. Á.: Versek. Bibliofil, számozott kiadás. A Magyar Szépmíves Céh19. kiadványa. (Pécs, 2011).
Irodalom
Irod.: Pauler Gyula: R. L.: Anonymus az erdélyi oláhokról. (Századok, 1880)
Hunfalvy Pál: R. L.: Az oláh nyelv és nemzet megalakulása. (Századok, 1887)
Alexi György: R. L.: Az oláh nyelv és nemzet megalakulása. (Budapesti Szemle, 1888)
Hunfalvy Pál: R. L.: Anonymus az erdélyi oláhokról. (Budapesti Szemle, 1881)
Schöpflin Aladár: R. L. (Nyugat, 1914)
Harsányi Pál: R. L. emlékezete. (Numizmatikai Közlöny, 1914)
Bartha István–Förster Rezső: A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje az ezredik előadásig. 1899–1941. (Bp., 1941)
Molitorisz Pál: Emlékezés R. L.-ra. (Szarvasi Krónika, 1991)
R. L. kinevezési közlönye Pulszky Ferenchez. Közreadta Baloghné Ábrányi Hedvig. (Numizmatikai Közlöny, 1993/94)
Rádóczy Gyula: R. L. és családja. (Éremtani Lapok, 1994)
R. L. levelei Hampel Józsefhez. Közreadta Baloghné Ábrányi Hedvig, Kőhegyi Mihály. (Numizmatikai Közlöny, 1995/96)
R. L. levelei Thallóczy Lajoshoz. Közreadta Baloghné Ábrányi Hedvig és Kőhegyi Mihály. (Numizmatikai Közlöny, 1997/98)
Baloghné Ábrányi Hedvig–Soós Ferenc: Százéves a Magyar Numizmatikai Társulat. 1901–2001. (A Magyar Numizmatikai Társulat kiadványa. Bp., 2001)
Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. (Bp., 2001)
Tóth Csaba: R. L. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002)
Császtvay Tünde: A pornográf Lőwy. (2000 [folyóirat], 2006)
Molitorisz Pál: Mert Lőwy ember és poéta volt. Kismonográfia. (Szarvas, 2008)
Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja. (Bp., 2010)
Serf András: A félig ismerős Lőwy Árpád. A szemérem másik oldala. (Heti VG, 2013. 16.).
Megjegyzések
Lexikonok téves halálozási adata: nov. 20.! Gyászjelentése szerint nov. 24-én hunyt el!
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
Alexander Bernát
filozófus, esztéta
Alexits György
matematikus, matematikatanár, kultúrpolitikus
Haar Alfréd
matematikus
Hajdú Gusztáv
állatorvos
Hajnal Gábor
költő, műfordító, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (663), orvos (603), író (459), történész (363), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (273), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (214), költő (189), közgazdász (181), nyelvész (167), gépészmérnök (166), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (100), művészettörténész (95), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (89)