Család

Szülei: Schenker Mihály (1836. jan–1939. nov. 27. Kacza, Nagyküküllő m. Temetés: 1939. nov. 29. Kacza) földbirtokos, Ozoray Alojzia.

Testvére: Schenker Endre és Ozoray Schenker Lajos a kolozsvári gimnázium testnevelőtanára.

Felesége: 1. Arendt Hertha (†1941. júl. 14. Bp. Temetés: 1941. júl. 16. Farkasrét). 2. 1943–1966: Csapó Janka (1898. jan. 15. Tab–1968. márc. 15. Bp. Temetés: 1943. márc. 21. Farkasrét).

Életút

A jászóvári premontrei kanonokrend nagyváradi főgimnáziumában tanult (1891–1898), érettségi vizsgálatot nem tett, tanulmányait a bécsújhelyi katonai akadémián folytatta (1898–1901), hadnaggyá avatták a 17. számú gyalogezredhez (1902. nov. 1.–1909, ápr. 30.), a 37. gyalogezred főhadnagya (1909. máj. 1–1914. okt. 31.), a tüzérségi törzsnél beosztott százados (1914. nov. 1.–1919. okt. 31.). A magyar kir. Honvédelmi Minisztérium tanácsnoka (őrnagyi rangban, 1919. nov. 1.–1923. jún. 30.), tanácsnoka (alezredesi rangban, 1923. szept. 1.–1928. nov. 10.), ezredessé léptették elő (1928. nov. 11.), ezredesként nyugállományba vonult (1931. szept. 30.). A Ludovika Akadémia sportelőadója (1920–1931). Reaktiválása után ezredesi rangban az Ifjúság Honvédelmi Nevelése és a Testnevelés Országos Szervezete (IHNETOSZ) testnevelési alosztályvezetője (1941–1945).

A Klagenfurt (1905–1906), a Nagyváradi Vívó Club (1906–1907), a Szegedi Vívó Egylet (1908–1914), a MOVE BSE (1920–1923), a Wesselényi Vívó Club vívója (1924–1928); tőr- és kardvívó. A Ludovika Akadémia SE (LASE) alapítója (1920).

Kardvívásban olimpiai bajnok (1912: csapat), olimpiai 2. (1924: csapat), olimpiai 4. (1912 és 1924: egyéni). Helyezései az egyéni bajnokságokon: 1909: OB 4. 1910: OB 4., 1921: OB 7., 1922: OB 2.. 1923: OB 6., 1924: OB 5.

Tőrvívásban olimpiai 3. (1924: csapat). Kétszeres magyar bajnok (1922 és 1924: csapat). Helyezései az egyéni bajnokságokon: 1907: OB 6., 1909: OB 6., 1910: OB 4., 1911: OB 2., 1922: OB 1., 1924: OB 1. Mindkét fegyvernemben versenyzett, kardvívásban nyolcszoros (1912–1924), tőrvívásban tízszeres magyar válogatott (1912–1928).

Schenker Zoltán a Partiumban, Püspökfürdőn született (ma: Váradszentmárton [románul: Sânmartin] része. Elemi és középiskoláit Nagyváradon végezte, majd a bécsújhelyi katonai akadémián tanult tovább. Nagyváradon talán már vívott is, de elsősorban csak atlétikai versenyeken indult, cs. és kir. katonatisztként kezdett el komolyabban foglalkozni a vívással. Első versenyein még mint Schenker Zoltán főhadnagy (Klagenfurt, Kukutsch-iskola) vett részt, valószínűleg a közelebbről nem ismert Kukutsch-vívóiskolában lett Ausztriában ismert tőrvívó: győzött a prágai nemzetközi versenyen (kard, 1904), a klagenfurti nemzetközi versenyen (kard és tőr 1908 és 1910) s a klagenfurti iskola színeiben vett részt az első fővárosi vívóversenyeken is. Magyarországon az 1907. évi tőrbajnokságon került először döntőbe, a Nagyváradi VE színeiben a 6. helyet szerezte meg és feltűnően jól szerepelt a Földes Dezső által szervezett első kassai vívóversenyen. (Mindkét fegyvernemben a 3. helyet szerezte meg, Földes mindkét győzelmet elhódította. Ettől kezdve éveken át minden nagyobb versenyen összekerültek, és szinte minden asszó Schenker vereségével ért véget…) Schenker Zoltán 1908-ban sem kardban, sem tőrben még nem tartozott a legismertebb magyarországi vívók közé, az áttörés éve az 1910. esztendő volt, ahol az országos bajnokságon mindkét fegyvernemben a 4. helyet szerezte meg. (Földes Dezső lett a tőr, Tóth Péter a kardbajnok, itt Földes lett a 2.; Schenkert mindkét alkalommal megverte…) Megnyerte továbbá Ausztria tőr- és kardbajnokságát (1910), Csehország tőrbajnokságát és 2. lett a kardversenyen (1911), majd 2. lett Ausztria kardbajnokságán (1912). Eredményei és kiváló teljesítménye miatt magabiztos vívással harcolta ki az olimpiai részvételt. 

A stockholmi olimpián 1912-ben, a kardcsapatok versenyében tizenkét válogatott indult, valójában csak tizenegy, mert az előmérkőzések előtt Görögország visszalépett a küzdelmektől. Mivel a hellének épp a magyarok ellenfelei lettek volna, a védő Magyarország és Csehország mérkőzés nélkül rögtön az elődöntőbe jutott. Itt Ausztria volt az ellenfél. A 10:6-os győzelemből Fuchs Jenő jócskán kivette a részét: mind a négy ellenfelét legyőzte, Mészáros Ervin 3, Berty László 2., Werkner Lajos 1 győzelmet aratott. A döntőbe jutásért a magyar válogatott előbb 13:3-ra győzött Németország ellen, majd 9:5-re verte Olaszországot. Németországot a Mészáros Ervin (4), dr. Földes Dezső, Fuchs Jenő, dr. Gerde Oszkár (3-3) kvartett intézte el. A mérkőzés érdekessége, hogy itt szenvedte el első (és a csapatversenyek során egyetlen) vereségét a későbbi olimpiai bajnok Fuchs Jenő; Friedrich Schwarz volt a „tettes”. Olaszország ellen Fuchs ismét százszázalékosan teljesített, Berty László és Mészáros Ervin 2-2, dr. Tóth Péter 1 győzelemmel járult hozzá a sikerhez. A döntőben – ahogy a rendezők megállapították – az Osztrák-Magyar Monarchia három csapattal is érdekelt volt: Magyarország, Ausztria és Csehország mellett még – kisebb meglepetésre – Hollandia vívta ki a fináléban szereplés jogát. A Hollandia elleni 13:3-ra véget ért mérkőzésen dr. Tóth Péter (4 győzelem), dr. Földes Dezső, dr. Gerde Oszkár és Werkner Lajos (3-3 győzelem) szerepelt. Ezt követően Ausztria legyőzte Csehországot 10:6-ra. A vesztes csehek ezek után némileg érthetően, de sportszerűtlenül feladták a magyarok elleni küzdelmet. Következhetett a tényleges döntő, ahová – a várakozásoknak megfelelően – Ausztria került. A kérdés nem volt egyszerű: vajon ki lépjen pástra Ausztria ellen, hisz a magyarokat kiválóbbnál kiválóbb kardvívók képviselik! Mészáros Ervin, aki 1912-ben a kapitányi posztot is betöltötte úgy döntött, hogy dr. Fuchs Jenő és Mészáros Ervin (!) mellett Berty Lászlónak és a fiatal Schenker Zoltánnak szavaz bizalmat. (Schenker rögtön egy olimpiai karddöntőben debütált…) Ausztria ugyanakkor nem volt könnyű ellenfél – 5:5-ig. Ekkor Fuchs Jenő Richard Verderberrel találkozott, aki épp 1912-ben nyerte meg az osztrák bajnokságot (épp az újonc döntő-debütáns Schenker előtt). Fuchs „felnyársalta” ellenfelét, aki addig magabiztosan vívott a magyarok ellen. Verderber összeomlása után már sorra jöttek a magyar győzelmek, 11:5-ig. A kardverseny érdekessége volt, hogy Csehország kétszer nem mérkőzött meg Magyarországgal, Magyarország viszont kétszer legyőzte Ausztriát… (A csehek számítása sem jött be, hiába adták fel a magyarok elleni mérkőzést, tusaránnyal kikaptak a hollandoktól, így a bronzérmük is elúszott!) Magyarország megvédte olimpiai bajnoki címét, Schenker Zoltán első aranyérmének örülhetett.

A stockholmi olimpián 1912-ben, a csapatviadalt követő egyéni versenyben, az olimpiák addigi történetében példátlan eset történt: a nyolcas döntőbe a tizenkét magyar egyéni kardvívó (Békessy Béla, Berty László, Dunay Bertalan, Földes Dezső, Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Pajzs Pál, Schenker Zoltán, Tóth Péter, Werkner Lajos és Zulawski Béla) közül hét került be (Fuchs, Békessy, Mészáros, Schenker, Tóth P., Werkner, Földes)! A nyolcadik, a fiatal olasz Nedo Nadi volt, s míg a magyarok egymást körbeverték, neki „csupán” az volt a dolga, hogy legyőzze valamennyi magyar ellenfelét. Igazából Fuchs egyetlen ellenféltől tartott, a német Schwarztól. Schwarz volt az egyetlen, aki a csapatverseny során le tudta győzni az olimpiai bajnoki címvédőt, ám a rettegett német vívót Békessy kiverte a döntőbe vezető út egyik utolsó állomásán. A nyolcas döntőben természetesen minden vívó találkozott egymással, s Fuchs Jenőt a hetedik csörtében kellemetlen meglepetés érte: kikapott a fiatal csapatdöntő-debütáns Schenkert Zoltántól. Sokáig úgy tűnt, hogy a verseny csupán a két veretlen, Békessy Béla és Mészáros Ervin között zajlik. Mészáros legyőzte Békessyt, azonban váratlanul kikapott Tóth Pétertől (a legenda szerint ezért Mészáros az élete végéig nem állt szóba Tóth-tal!), majd Fuchstól is vereséget szenvedett. A verseny a 21. csörtében dőlt el, az egy-egy vereséggel álló Békessy és Fuchs között. Fuchs imponáló vívással leiskolázta ellenfelét, megszerezve ezzel a második egyéni bajnoki címét (így a két csapatbajnoki címével együtt összesen négy aranyérmet őrizhetett!). Mai szóval élve az élen „söprés” történt, a negyedik is magyar, Schenker Zoltán lett. Schenker Zoltán azon kevés vívók egyike, aki olimpiai döntőben le tudta győzni a négyszeres olimpiai bajnok Fuchs Jenőt (a későbbi hatszoros olimpiai bajnok Nadi végül az ötödik helyet szerezte meg.)

Schenker Zoltán – közelebbről nem ismert – több évi hadifogság után tért vissza a vívópástokra. 1920-ban megnyerte a Nemzeti Sport tőrvívó versenyét, 1921-ben győzni tudott Ausztria és Magyarország közös hadseregbajnokságán (tőrben és kardban), 1921-ben a 2. helyen végzett a Hősök Emlékversenyén (Tersztyánszky Ödön mögött, tőrben). Ennél jelentősebb fegyvertény azonban, hogy 1922-ben és 1924-ben is megnyerte Magyarország tőrvívó bajnokságát, 1922-ben kardban a 2. helyen végzett. Az 1920-as évek elején Schenker mindkét fegyvernemben a legjobb magyar vívók közé tartozott, nem volt kérdés, hogy mindkét fegyvernemben utazik az olimpiára.

Az 1924. évi párizsi olimpiai játékokat a magyar sportközönség felfokozott izgalmakkal várta. Magyarország tizenkét év után tért vissza az olimpiai közösségbe, s mindenki biztosra vette, hogy minden ott folytatódik, ahol 1912-ben Stockholmban megszakadt, azaz az akkor már hagyományos magyar fegyvernemben mind az egyéni, mind a csapatversenyek győzelmét sikerül visszaszerezni. Ahogy az akkoriban szokásos volt, a fegyvernem küzdelmei a csapatversennyel kezdődtek. Magyarország 15:1-gyel melegített Anglia ellen (a csapatot Pósta Sándor, Berty László, Schenker Zoltán és Garay János alkotta), majd az Egyesült Államok ellen újabb hasonló győzelem következett (Schnekerrel), Belgium azonban már jóval nehezebb feladatnak tűnt: 10:6 lett a vége (Posta és Schenker 3-3 győzelmet aratott). A döntőbe jutásért a házigazda Franciaország került sorra (Garay, Berty, Uhlyarik Jenő, Széchy László összeállításban, igen szoros mérkőzésen, 9:7-re nyertek). A döntőbe Magyarország mellett Hollandia és Olaszország került, de mindenki tudta, hogy az igazi rivális az olasz válogatott, akinek még sohasem sikerült győzni Magyarország ellen! (Ez valóban így is történt, hisz Magyarország 14:2-re „átlépett” a hollandok felett.) A döntőben Magyarország ismét változtatott, ezúttal a két legbiztosabb ember (Pósta és Garay) mellett Tersztyánszky Ödön és Berty László kapott lehetőséget. És rögtön az első meccsen Garay simán 4:1-re veszített Oreste Pulititől. Fej-fej mellett haladt a két csapat, ahogy nyert az egyik, rögtön győzött a másik fél is. 2:2 után azonban három magyar győzelem következett: Pósta Pulitit, Tersztyánszky Giulio Sarocchit, Berty „majdnem névrokonát” Marcello Bertinettit verte. Sajnos azonban a rendkívül indiszponáltan vívó Garay megint kikapott, méghozzá a leggyengébb olasztól Oreste Moriccától 4:3-ra. Az első két kör után az a különös helyzet alakult ki, hogy a legerősebbnek tartott magyar (Garay) még nem nyert mérkőzést, a leggyengébbnek vélt olasz Moricca viszont még veretlen volt. Bár Garay a hátralévő két mérkőzését megnyerte, Moricca azonban legyőzte Pósta Sándort is. Puliti Berty elleni 4:1-es győzelmével az olaszok 7:6-ra vezettek, a nagyarányú Berty-vereség miatt azonban mindhárom mérkőzést meg kellett volna nyerni. Sajnos nem így történt, a 8:8-as végeredmény olasz bajnoki címet jelentett. Magyarország tusaránnyal elvesztette a kardcsapat-hegemóniát. A vereség jobban fájt a kortársaknak, mint az ugyanazon az olimpián Egyiptomtól elszenvedett 3:0-s labdarúgó-vereség, vagyis az egyiptomi csapás! Az egyéni versenyben négyen képviselhették a magyar színeket: a tavalyi (Garay) és az idei (Pósta) bajnok, a csapatversenyeken kiválóan helyt állt Tersztyánszky. A negyedik induló helyért sorsot húzott Berty és Schenker. A szerencse Schenkernek, az 1912. évi 4. helyezettnek kedvezett…

Az 1924. évi párizsi olimpiai játékok karddöntőjébe végül három magyar (Garay, Posta, Schenker) és négy olasz (Puliti, Bertinetti, Sarocchi, Bino Bini került). Az azonos nemzetiségűek kezdték el a döntőt; Garay legyőzte Postát, Posta Schenkert, Schenker pedig Garayt. Azaz a magyarok szokás szerint körbeverték egymást, az olaszok azonban egymás után adták le csörtéiket Pulitinek, a legjobb kardozójuknak. Úgy gondolták, hogy a csapatdiadal után csak úgy tudják megverni a magyarokat az egyéniben is, ha közülük az egyik három győzelemmel kezd. A magyarok tiltakoztak a nyilvánvaló csalás ellen, Puliti lelepleződése után szitkozódott, sőt még ennél is tovább ment: életveszélyesen megfenyegette a versenybíróság magyar tagját, dr. Kovács Györgyöt. A versenybíróság a zsűri megsértése miatt kizárta a magáról megfeledkezett olaszt, honfitársai rögtön szolidaritást vállaltak vele, és visszaléptek a döntőtől. Kitört az olimpiák történetének egyik legnagyobb vívóbotránya. Végül a rendezőség a maradék nyolc vívónak másnap újravívást rendelt el. Minden kezdődött újra elölről – ugyanúgy. Garay ismét legyőzte Postát, aki megverte Schenkert, aki legyőzte Garayt. A magyarok (szerencsére) semmit sem tanultak, ismét jól körbeverték egymást. Végül Garay, Posta és a francia Roger Ducret egyaránt 5-5 győzelemmel fejezte be a versenyt. Következett az újabb újravívás közöttük az első helyért. És Posta ezúttal, harmadjára, 4:1-re megverte Garayt, aki teljesen elfáradt és Ducret-től is kikapott, igen szoros meccsen, 4:3-ra. Eldőlt, ő végzett a 3. helyen. Posta aztán 4:0-ra elintézte Ducret-t így a kard egyéniben nem történt változás, az olimpiai játékok történetében harmadszorra is magyar vívó végzett az első helyen (Schenker ismét a 4. lett). Schenker egyébként az olimpián tőrvívásban is elindult. Amilyen csalódást keltett a kardcsapat ezüstérme, olyan nagy örömet és meglepetést váltott ki a tőrcsapat 3. helyezése. Fodor István sportíró, szerkesztő, a kiváló vívómester, Fodor Károly fia a versenyek után értékelte a magyar tőrvívók szereplését. Úgy vélte, hogy a magyar tőrvívók világklasszis pengeforgatók, ám egyetlen súlyos hibájuk van, hogy valamennyien kardvívók, vagyis sohasem fejleszthetik tökéletesre tőrvívó tudásukat, mert a vívás alapjait kardozóként sajátították el. A csapat legjobb tőröző kardvívója Posta Sándor, mellette még Schenker Zoltán és Tersztyánszky Ödön számít mindkét fegyvernemben klasszis vívónak. 

Emlékezet

Schenker Zoltán még 1928-ig vívott, az amszterdami olimpián még kiharcolta, hogy a tőr egyéni versenyen elinduljon, jóllehet a párizsi olimpia után már elsősorban a Ludovika Akadémia sportéletét és és sportklubját, a LASE-t szervezte. Vívómesterként és sportelőadóként érdeklődése a sporttörténet, mindenekelőtt a tőr- és a kardvívás múltja felé fordult. Mivel az IHNETOSZ alosztályvezetőjeként a Szálasi-kormány alatt is hivatalában maradt, sőt 1945. febr.-ban nyílt paranccsal Németországba távozott (és csak 1948-ban tért vissza) nyugdíját megvonták. Élete utolsó évtizedében Érdligeten telepedett le, visszavonultan élt – csak szakkönyvei szerkesztésével és fordításával foglalkozott, ill. több értékes sporttörténeti adatot közölt a magyar vívósport kezdeteiről, személyes emlékeiről.

Schenker Zoltán nevét édesanyja családneve után 1943-ban Ozorayra változtatta, írásai Ozoray Schenker Zoltán néven jelentek meg. Ozoray Schenker Zoltán Budapesten hunyt el 1966-ban. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben).