Család

Régi Vas megyei evangélikus családból származott. Sz: apja (1854–1942) tanító, majd az iglói evangélikus főgimnázium ének-zene- és testneveléstanára, Marcsek Anna 1930-tól nős. Fia: Schermann Péter (1931–) és Schermann Ákos (1944–); leánya: Schermann Erika (1933–). 

Iskola

Az iglói evangélikus főgimnáziumban éretts. (1913), a budapesti tudományegyetemen biológia–földrajz szakos középiskolai tanári okl. (1920) és bölcsészdoktori okl. szerzett (1921); közben az I. világháborúban a kassai hadifogoly-megfigyelő állomáson majd az újpesti katonai kórházban szolgált (1915–1918). A mezőgazdasági tudományok kandidátusa (addigi tevékenységéért, 1952). 

Életút

A budapesti Trefort utcai Gimnázium (1919), a kecskeméti református gimnázium mb. tanára (1919–1920), a Madártani Intézethez szolgálatra berendelt r. tanár és az Aquila c. folyóirat szerkesztője (1921–1923). A Vetőmagvizsgáló Állomás, ill. a Vetőmagkutató Intézet szaknapidíjas kutatója (1923–1926), kísérletügyi asszisztense (1926–1940), szaktitkára, kutatómérnöke (1940–1952), tud. főmunkatársa (1952–1958). 

Növényrendszertannal, mezőgazdasági növénytannal, florisztikai alapkutatásokkal foglalkozott, tudományos pályafutásának kezdetén értékes növénygyűjtőutakon is részt vett a Magas Tátrában (növénygyűjteményét nyugdíjba vonulása után a Kertészeti Főiskola Növénytani Tanszékének ajándékozta, 1958-ban). A Vetőmagvizsgáló Állomás munkatársaként jelentős szerepet játszott a vetőmag-vizsgálati szabályzatok, a vetőmag-minősítés és -forgalombahozatal új szabályozásának kidolgozásában, ill. egységesítésében. Kidolgozta továbbá az évről-évre vezetett intézeti vizsgálati anyag feldolgozásának és értékelésének új módszerét. A hazai szabályozások összehangolása után kezdeményező tevékenységet fejtett ki a Magvizsgálók Nemzetközi Szervezetében (ISTA) a vetőmag-összehasonlító és -származásvizsgálatok és egyéb nomenklatúra-kérdések nemzetközi egységesítésében, az ezzel kapcsolatok szabványok elkészítésében. Főműve, a Magismeret(1966) a vetőmagvak típusrendszerének összefoglalása, a magjellegek szerepe és leírása rendszertani keretben, s az ezen alapuló határozókulcsok kialakítása; nemzetközileg is nagy visszhangot kiváltott munka, a szakirodalom klasszikusa. A növényhatározók mintájára a világon az elsők között kísérelte meg a magvak és magértékű termések rendezését, határozókulcsokba foglalását nem a növénymorfológia és -rendszertan, hanem a vetőmagvizsgálat igényei alapján. Műve közel 2000 fajt írt le, valamennyi faj magját és magértékű termését teljesen új és eredeti típuscsoportokba osztva 

Több népszerű kiadványt is írt a természetjárásról, a természetvédelemről és a turizmusról, ill. ornitológiai dolgozatokat is közölt. Egyéb írásai közül kiemelkedik a Szögescipők nyomai a Kárpátok bércein (1937) c. munkája, ami a hazai turisztikai irodalom igen értékes alkotása. A mű azon túl, hogy feldolgozta az akkor hatvanéves Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) történetét rendkívül részletes történeti, geológiai és növénytani leírást közölt a Kis Kárpátokról, a Fehér Kárpátokról, a Nyugati Beszkidekről, a Kis Fátráról, a Nagy Fátráról, az Alacsony Tátráról, a Gömör-tornai Karsztról, a Szepesgömöri Érchegységről, valamint az Erdély határán végigvonuló hegyvidékekről egészen a radnai havasokig. Különösen a Magas-Tátrát és annak feltárását mutatta be részletesen, de a belső vulkáni övezetbe sorolt Mátra, Börzsöny és Cserhát ismertetésével egészen a főváros határáig terjesztette ki nagymonográfiáját. 

Szerkesztés

A Kárpáti Lapok szerkesztője (1925–1928), a Turistaság és Alpinizmus társszerkesztője (1926).