Semmelweis Ignác Fülöp
Semmelweis Ignác Fülöp

2021. február 25. Csütörtök

Semmelweis Ignác Fülöp

orvos, sebész, szülész-nőgyógyász

Névváltozatok

Semmelweis, Ignaz Phillip 

Születési adatok

1818. július 1.

Buda

Halálozási adatok

1865. augusztus 13.

Döbling, Bécs

Temetési adatok

1865. augusztus 15.

Bécs

Schmelzi temető


Család

Nagyszülei: Semmelweis János Péter kereskedő, Lidl Anna; Müller Fülöp udvari kocsigyáros, Anderl Terézia. Apai nagyapja kocsiállomásokat bérelt, anyai nagyapja pedig kocsikat gyártott, míg a két család előbb üzleti, majd rokoni kapcsolatba is került egymással. Sz: Semmelweis József (Joseph, 1778–1846) fűszer- és gyarmatáru-kereskedő, Müller Teréz (Theresia, 1790–1844). Apja 1800 körül költözött Gyöngyöshermányból (Vas vm.) Budára, ahol fűszerüzletet nyitott; 1806-ban polgárjogot nyert. Tízen voltak testvérek: Semmelweis József Henrik (1811–1860) kereskedő, Semmelweis (Szemerényi) Károly Fülöp (1813–1898) r. k. pap, Semmelweis Fülöp Alajos (1814–1860), Szemerényi (Semmelweis) Ker. János (1820–), Semmelweis Ágoston (1821–); ill. Ráth Péterné Semmelweis Julianna (1815–1910), Semmelweis Aloysia (1823–) és Semmelweis Mária Terézia (1827–). A tíz gyermekből közül hét élte meg a felnőttkort (egy gyermek neve nem ismert). F: 1857-től Weidenhoffer Mária Irma (1837–1910), Weidenhoffer Ignác kereskedő leánya. Fia: Szemerényi (Semmelweis) Béla (1862–1885); leánya: Lehoczkyné Semmelweis Antónia (Antalka, 1864–1942) és Szemerényi (Semmelweis) Margit (1861–1928). Fia, Béla joghallgató korában, adósságai miatt öngyilkos lett. Unokája: Lehoczky-Semmelweis Andor (1885–1970) honvédtiszt és Lehoczky-Semmelweis Kálmán (1889–1967) orvos, nőgyógyász, ny. rk. tanár. Testvérei közül néhányan felvették a Szemerényi nevet, özvegye, Semmelweis halála után szintén ezt tette. Mivel egyenes ágon nem maradtak leszármazottai, utóbb a család kérelmezte, hogy két fiúunoka használhassa a Lehoczky-Semmelweis kettős nevet (1895-ben). A család leszármazotta még Semmelweis Ker. János unokája, Szemerényi Oszvald (1913–1996) nyelvész, az MTA tagja (testvére: Semmelweis Margit, Hegedűs Géza író második felesége).

Iskola

Középiskoláit a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban (1832–1833) és a budai királyi katolikus gimnáziumban végezte (1833–1835), a pesti tudományegyetemen bölcsésztanfolyamot (1835–1837), a bécsi tudományegyetemen jogot hallgatott (1837–1838). A bécsi tudományegyetem (1838–1839, 1841–1843) és a pesti tudományegyetem orvosi karán tanult (1839–1841), a bécsi tudományegyetemen, latin nyelvű botanikai dolgozatával orvostudori okl. (Tractatus de vita plantarum, 1844), sebész- és szülészmesteri képesítést (1846), az elméleti szülészetből magántanári képesítést szerzett (1850). A család német anyanyelvű, de magyar érzelmű volt: egymás között németül beszéltek, de magyarországi középiskolákban tanult. 

Életút

A bécsi közkórház (= Allgemeines Krankenhaus) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának tanársegéde (1846. febr. 27.–1849. márc. 20.); közben Velencében töltött hosszabb időt (1847. márc.). A bécsi forradalom idején a Nemzeti Gárda (= Nationalgarde) tagja (1848 tavasza) de nem vett részt az eseményekben. Megszerezte a magántanári képesítést, de előadásait nem tarthatta meg (1850). Végleg Pesten telepedett le (1850. okt. 15.), a Szent Rókus Kórház Szülészeti Osztályának főorvosa (1850–1855), a pesti tudományegyetemen a szülészet-nőgyógyászat ny. r. tanára (1855. júl. 18.–1865. júl. 31.); közben a zürichi nőklinikára is meghívták, de az ajánlatot nem fogadta el (1857). Vélt súlyos idegrendszeri betegsége miatt tudtán kívül és akarata ellenére a döblingi elmegyógyintézetbe szállították (1865. júl. 31.), ahol néhány hét múlva, tisztázatlan körülmények között elhunyt. 

A magyar és az egyetemes orvostörténet egyik kiemelkedő személyisége, korszakos jelentőségű felfedezése a gyermekágyi láz betegség felismerése és gyógyítása. Szülészeti műtéttannal, kórélettannal, az ivari vérzés rendellenességeivel, a petefészek és a női ivarszervek betegségeinek sebészi megoldásaival foglalkozott. Magyarországon elsőként végzett petefészekműtétet és másodikként császármetszést. 

Szülei jogásznak, hadbírónak szánták, ezért a bölcsészeti tanfolyam elvégzése után (ez volt a feltétele az egyetemi tanulmányoknak) Bécsben jogot tanult. Egy év után azonban otthagyta a jogot, Bécsben és Pesten orvosi előadásokat hallgatott, doktori értekezését viszont növénytanból (növényszervezettan) írta. Egyetemi évei alatt Karl von Rokitansky (1804–1878) és Joseph Skoda (1805–1881) professzorok tanítványa, akik tanulmányai idején megengedték, hogy naponta felkeresse a bonctermet. Kiváló operatőr lett, ill. napi gyakorlatai alatt nagyon magas színvonalú bonctani és anatómiai ismeretekre tett szert. Már hallgató korában felfigyelt a gyermekágyi lázban elhunyt szülő nők magas számára. Semmelweis korában, a bécsi közkórházban, a szülések nagy száma miatt a szülészeti-nőgyógyászati klinikából két intézetet szerveztek: az egyikben az orvosok, a másikban elsősorban a képzett bábák működtek. Semmelweis felfigyelt arra, hogy az I. klinikán, ahol az orvosok a legkorszerűbbnek tartott módszerekkel vezetik le a szüléseket, lényegesen több nő halt meg gyermekágyi lázban, mint a II. klinikán, ahol szinte kizárólag csak bábák dolgoztak. A legenda szerint, Semmelweis Velencében tartózkodott, amikor értesült kollégájának, Jakob Kolletschkának (1805–1847), a törvényszéki orvostan professzorának boncolás során szerzett fertőzésből bekövetkezett halálról. Hazatérése után áttanulmányozta Kolletschka boncolási jegyzőkönyvét, s megállapította, hogy a professzor kórbonctani lelete megegyezik a gyermekágyi lázban elhalt anyák kórbonctani elváltozásaival! Semmelweis Ignác korszakos jelentőségű felfedezése, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kórkép, hanem fertőzés következménye, mint a sérüléseket követő gennyvérűség. A fertőzést bomlott szerves anyag okozza, amelynek forrása a felboncolt holttestek, közvetítő pedig maga a boncoló orvos! A fertőző ágens klóros vízzel elpusztítható, ezért a vizsgálatok és kezelések előtt az orvos kezét a szülés levezetése előtt fertőtlenítő oldattal (klórmésszel) meg kell tisztítani. Semmelweis gyakorlati ember volt, felfedezését csak jóval később publikálta, kórbonctani leletekkel, statisztikákkal és empirikus módon próbálta bizonyítani igazát. Jóllehet a klórmésszel történő kézmosás után a bécsi közkórházban szinte teljesen megszűnt a gyermekágyi láz, nézeteit mégsem fogadták el, magántanári habilitációja után előadásait nem tarthatta meg. Miután végleg Pesten telepedett le, a Szent Rókus Kórházban, majd a pesti tudományegyetemen tovább folytatta küzdelmét felfedezése elismertetéséért és terjesztéséért. Mind a kórházi, mind az egyetemi klinikán gyakorlatilag teljesen megszűnt a gyermekágyi láz, a kérdés körül kibontakozó vitában a Semmelweist támogató Markusovszky Lajos (1815–1893) rávette Semmelweist, hogy tapasztalatait foglalja össze könyvben (Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kinderbettfiebers, 1861). A monográfia a magyar orvosirodalom egyik legismertebb műve, amelynek hatására, lassan kezdett elterjedni a klórmésszel történő fertőtlenítés. Időközben a Helytartótanács, a pesti egyetem orvosi karának felterjesztésére, az összes törvényhatóság figyelmébe ajánlotta Semmelweis felfedezését. A szülőházak többségében azonban tovább pusztított a gyermekágyi láz és a külföldi klinikákon is csak kevesen alkalmazták az újítást. Az eredményekkel elégedetlen Semmelweis az egyetemi orvosi kar vezetésének tudta nélkül ún. nyílt leveleket (Offene Briefe) intézett Európa jelentősebb szülészeti-nőgyógyászati klinikáit vezető professzorokhoz (pl. Wilhelm Friedrich Scanzoni; Joseph Späth; Eduard von Siebold stb.). Leveleiben sokszor felelősségre vonta tanártársait, mert még mindig nem alkalmazzák felfedezését, nem ritkán durva hangon támadta kollégáit, mert hagyják meghalni a terhes asszonyokat. Lobbanékony természete, gyakori dühkitörései egyre nagyobb tehertétellé váltak a klinikáján és az egyetemen. Az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy gyógykezelésre Bécsbe viteti: vélhetően tőrbe csalták, gyógykezelés helyett titokban a döblingi elmegyógyintézetbe szállították. Egyes vélemények szerint súlyos idegrendszeri zavarokban szenvedett, a kórbonctani vizsgálat szerint a jobb kezén kialakult subacut csontvelőgyulladásból támadt szepszisben hunyt el. Újabb kutatások azonban kétségbe vonják ezt a diagnózist. 

Emlékezet

Az „anyák megmentője” (a kifejezést Rákosi Jenő adta, aki 1894. ápr. 22-én nevezte így egy, a Budapesti Hírlapban megjelent írásában) Budán született, a Burgauffahrt (= Alsó várbeli feljáró) nevű utcában, a Meindl-házban, itt működött apja vegyes boltja: a Fehér Elefánthoz. Az utcát 1879-től Apród utcának hívják (1965-től itt működik a róla elnevezett Semmelweis Orvostörténeti Múzeum). A földszinten volt apja üzlete és a raktárhelyiségek, az emeleten a lakószobák. (Születésnapja, júl. 1-je, minden évben az egészségügyi dolgozók ünnepe.) Semmelweis hat éves koráig lakott itt, akkor átköltöztek apja egy másik, a Dísz tér 15. szám alatt lévő épületbe. Édesapja itt hunyt el (1846. júl. 11-én). A pesti szülészeti klinika Semmelweis működése idején az Újvilág utcában (ma: Semmelweis utca) volt, innen költözött át 1859-ben az Ország úti (ma: Múzeum körút) Kunewälder-épületbe. Utolsó lakóhelye Budapesten, a belvárosi Lipót utca 10-ben (ma: Váci utca) volt: 1865. júl. 31-én innen indult Bécsbe, úgy tudta, hogy gyógykezelésre. A házat ma emléktáblával jelölték meg. A Bécs környéki döblingi elmegyógyintézetben – valószínűleg az ápolók bántalmazása következtében – hunyt el (a gyászjelentés szerint „agyhűdés következtében”, 1865. aug. 13-án), a schmelzi temetőbe temették (aug. 15-én), a pesti belvárosi plébánián emlékére engesztelő szentmisét tartottak (aug. 23-án). A temető felszámolása után földi maradványait Budapestre hozatták (1891-ben), s a Kerepesi úti temetőben díszes, saját sírhelyet kapott (1894-ben, a síremlék Schickedanz Albert és Herczeg Fülöp alkotása). Utóbb hamvait szülőháza falában helyezték el (1965-ben).

 

Nevét vette fel a belvárosi, IV. kerületi Újvilág utca (1906-tól Semmelweis utca), ahol domborműves emléktábláját is elhelyezték (Moiret Ödön alkotása, 1941-ben). Első szobrát Róna József készítette el (1898-ban, a budapesti szülészeti klinikán: VIII. kerület Baross utca 27.). Legismertebb szobra Stróbl Alajos munkája: eredetileg az Erzsébet téren állt (carrarai márvány; felavatva: 1906. szept. 30.), 1948-ban áthelyezték a Szent Rókus Kórház bejárata előtti térre (VIII. kerület Gyulai Pál utca). A lépcsőzet alsó részén egy anya látható, ölében gyermekével. Az anya modellje Kratochwill Lujza, Stróbl felesége volt. Egykori iskolája, a székesfehérvári ciszterci gimnázium (ma: Vörösmarty Mihály Gimnázium) épületének bejárata mellett márvány emléktábláját helyezték el (Székely János Jenő alkotása; 1992. aug. 14-én).

További jelentősebb szobrai: Budapesten: a Szent István Kórház kertjében (IX. kerület, Simon Ferenc, 1960); a nőgyógyászati klinika előtt (VIII. kerület Baross utca 27., Veres Gábor, 2002); a belső klinikai tömb udvarán (VIII. kerület Üllői út 26., Domonkos Béla, 2004); vidéken: Szekszárd (városi kórház, Rózsa Péter, 1962); Kalocsa (városi kórház, Kisfaludi Strobl Zsigmond, 1964); Miskolc (városi kórház, 1971); Harta (Semmelweis-emlékoszlop, Szentirmai Zoltán, 1972); Szigethalom (Egyesített Népjóléti Intézmény, Dávid Tamás, 2003); Debrecen (egyetemi klinika, E. Lakatos Aranka, 2008).

 

Számos intézményt neveztek el róla, közülük a legismertebb a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE, 1969-től; Semmelweis Egyetem, SE 2000-től). Emlékét őrzi a Semmelweis-díj (a Semmelweis Egyetem elismerése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén kimagasló eredményeket elért egészségügyi dolgozók, minden évben, júl. 1-jén. a Semmelweis-emléknapon vehetik át). A Magyar Nőorvos Társaság viszont Semmelweis-emlékéremmel jutalmazza a szakma legjelentősebb eredményeit.

 

Összegyűjtött magyar és német nyelvű műveit Győry Tibor rendezte sajtó alá (1905–1906-ban). Főművét (A gyermekágyi láz. Kóroktana, fogalma és megelőzése) az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika alapításának 200. évfordulóján, az Akadémiai Kiadó újra kiadta (Rákóczi Katalin fordításában 2012-ben). A gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezését az UNESCO felvette A világ emlékezete program kitüntetettjeinek listájára (2013-ban). Munkásságával, életével, titokzatos halálával, betegségeivel nagyon sokan foglalkoztak. Az általánosan elterjedt teóriát Semmelweis kórképének elemzésével Regöly-Mérei Gyula és Zsebők Zoltán (1963–1964) állapították meg, s ezt a nézetet vallotta népszerű monográfiájában Benedek István is (1968). A kórkép elemzése után, ettől lényegesen eltérő következtetésekre jutott Silló-Seidl György (1977). Az elmebetegség vs. gyilkosság elképzelések ma is megosztják az orvostörténészeket. Legutóbb Czeizel Endre (2013) elemezte a Semmelweis-rejtélyt: a család genetikai elemzése és a korabeli bécsi dokumentumok alapján kizártnak tartja, hogy Semmelweis elmebeteg lett volna.

 

Küzdelmei, rejtélyes halála számos szépirodalmi alkotást is ösztönzött. Életéről a legismertebb regényeket Kertész Róbert (Az anyák megmentője, 1942), Morton Thompson (Az élet ára, 1962) és Száva István (Egyedül a halál ellen, 1963) írták. Életét két nagyjátékfilm (Semmelweis, 1940; címszereplő: Uray Tivadar, rendezte: Tóth Endre és Semmelweis, 1952; címszereplő: Apáthy Imre, rendezte: Bán Frigyes) is feldolgozta. 

Elismertség

A Magyar Természettudományi Társulat választmányi tagja (élettan, 1851–1858). 

Főbb művei

F. m.: Tractatus de vita plantarum. Dissertatio inauguralis. (Vindobona, 1844)
Über einen seltenen Fall von sackartiger Ausbuchtung des schwangeren Mutterhaltes. (Wiener Medizinische Wochenschrift, 1857)
A gyermekágyi láz kóroktana. (Orvosi Hetilap, 1858)
A gyermekágyi láz fölötti véleménykülönbség köztem s az angol orvosok között. (Orvosi Hetilap, 1860)
Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kinderbettfiebers. Monográfia. (Pest–Wien–Leipzig, 1861)
Méhrostdag – uterus fibroid – kiirtása és újra termődése
rendes lefolyású terhesség. (Orvosi Hetilap, 1861)
A szent-pétervári orvosegylet a gyermekágyi láz oktanáról és védkezeléséről. (Orvosi Hetilap, 1863)
Héthónapos terhesség, rendkívüli nagyságú, rostos méhpöfeteg mellett. – Az ivarvérzés körüli régibb és újabb elméletek. – Az ivarvérzés és ennek rendellenességei. (Orvosi Hetilap. Nő- és gyermekgyógyászat, 1864)
A petefészektömlők – Ovariencysten – műtéti kezelése. (Orvosi Hetilap, 1865)
Semmelweis’ gesammelte Werke. Szerk. Győry Tibor. (Jena, 1905)
S. I. összegyűjtött munkái. Összegyűjtötte és egy részét német nyelvből ford. Győry Tibor. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára. 96. Bp., 1906)
A gyermekágyi láz. Kóroktana, fogalma és megelőzése. – Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kinderbettfiebers. Ford. Rákóczi Katalin. (Bp., 2012). 

Irodalom

Irod.: Fleischer József: Emlékbeszéd, melyet 1872. okt. 2-án, néhai S. I. felett, F. J. tartott. (Orvosi Hetilap, 1872 és külön: Bp., 1872)
Bruck, Jacob: S. I. F. Tanulmány. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára. 45. Bp., 1885)
Győry Tibor: Semmelweis vagy Holmes? (Orvosi Hetilap, 1902. 41.)
Manninger Vilmos: Az antisepticus és asepticus orvoslásmódok története. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára. 89. Bp., 1903)
Berger, Alfred von: Semmelweis. Billroth emlékének. (Orvosi Hetilap, 1904. 1–2.)
Schürer, Fritz von Waldheim: Ignaz Phillip Semmelweis. Sein Leben und Wirken. Urteile der Mit- und Nachwelt. (Wien–Leipzig, 1905)
Győry Tibor: Semmelweis. (Orvosi Hetilap, 1905. 33.)
Wyder, Theodor: Die Ursachen des Kindbettfiebers und ihre Entdeckung durch Ignaz Phillip Semmelweis. Monográfia. (Berlin, 1906)
Győry Tibor: Semmelweis tanításának eltorzítása a XX. század orvosi irodalmában. Gy. T. előadása a Német Orvostörténelmi társulat stuttgarti congresszusán. (Budapesti Orvosi Ujság, 1906. 3–4.)
Győry Tibor: Semmelweis irodalmi hagyatéka. (Orvosi Hetilap, 1906. 1.)
Győry Tibor: Emlékbeszéd S. I. fölött. (Orvosi Hetilap, 1906. 39.)
Sinclair, William Japp: Semmelweis. His Life and His Doctrine. A Chapter in the History of Medicine. Monográfia. (Manchester, 1909)
Tuszkai Ödön: C. H. F. Routh. Semmelweis egy barátja. (Gyógyászat, 1909. 52.)
Pertik Ottó: In memoriam S. I. F. (Budapesti Orvosi Ujság, 1911)
Tauffer Vilmos: Emlékbeszéd S. I. F. születésének 100. évfordulójára. (Orvosi Hetilap, 1918. 41.)
Az orvosi tudomány magyar mesterei. (Bp., 1924)
Balogh Ernő: Az egyetemes orvosvilág legnagyobb geniusáról. Tanulmány. (Szeged, 1927)
Grósz Emil: Lister és Semmelweis. (Orvosképzés, 1927)
Tauffer Vilmos: Hegar’s Wirken im Geiste Semmelweis. Ein Beitrag zur Zeitgeschichte. (Monatsschrift für Geburtshülfe und Gynäkologie, 1930)
Burger Károly: Semmelweis élete és tana. (Budapesti Orvosi Ujság, 1931)
Szénásy József: Semmelweis és a gyermekágyi láz régen és ma. (Az Országos Stefánia Szövetség kiadványai az anyák és csecsemők védelmére. 91. Bp., 1933)
Vajda Károly: Semmelweis, az anyák megmentője. (A betegápolásügy könyvtára. 3. Bp., 1933)
Hüttl Tivadar: Semmelweis élete és munkássága. (Debreceni Szemle, 1933)
Schmidt Béla: Semmelweis tragédiája. (Az E. M. E. 1937. évi emlékkönyve. Cluj, 1938)
Céline, Louis-Ferdinand: Mea culpa. Suivu de la vie et l’oeuvre de Semmelweis. Monográfia. (Paris, 1937
új kiad. 1978 és 2000)
Korbuly György: Semmelweis la sauveur des mères. (Nouvelle Revue de Hongrie, 1938)
Killian, Hans: Ignazius Phillip Semmelweis. Bilder aus seinem Leben. (Freiburg, 1940)
Korbuly György: Semmelweis a kortársak feljegyzéseiben. (Orvosképzés, 1940)
Orsós Ferenc: Semmelweis halálának 75. évfordulójára. – Semmelweis Ignác alkotása. (Orvostársadalmi Szemle, 1940)
Podach, Erich F.: Ignaz Phillip Semmelweis. (Volk und Wissen Kurzbiographien. Leben und Schaffen. Berlin–Leipzig, 1947)
Semmelweis-emlékbeszédek. 1907–1941. Sajtó alá rend. és az előszót írta Domány Imre. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat kiadványa. Bp., 1947)
Slaughter, Frank Gill: Cet inconnu… Semmelweis. Monográfia. (Paris, 1953)
Réti Endre: Nagy magyar orvosok. (Bp., 1954)
Domány Imre: Semmelweis küzdelmes élete a tudományos igazság szolgálatában. Az aszepszis és az antiszepszis vázlatos története 100 év távlatából. (Bp., 1958)
Slaughter, Frank Gill: Semmelweis. The Conquerer of Childbed Fever. (Collier Books Men of Science Library. New York, 1961)
Lesky, Erna: Ignaz Phillip Semmelweis und die Wiener Medizinische Schule. Kismonográfia. 4 táblával. (Wien, 1964)
Semmelweis betegsége. – Die Krankheit von Semmelweis. Szerk. Hüttl Tivadar, a bevezetést írta Zoltán Imre. 24 táblával. (Bp., 1965)
Darvas István: Adalékok Semmelweis hazai első orvosi működésének történetéhez. (Magyar Nőorvosok Lapja, 1965)
Palatkás Béla: Semmelweis, mint könyvtáros. (Magyar Könyvszemle, 1965)
Zoltán Imre: S. I. F. (Népegészségügy, 1965)
Antall József: S. I. (Természettudományi Közlöny, 1965)
Hídvégi Jenő: Semmelweis felfedezése és vitája Virchow-val. – Réti Endre–Vilmon Gyuláné: S. I., a pesti Orvostanári Könyvtár tanárelnöke. (Orvosi Hetilap, 1965)
Antall József: Semmelweis Ignác tabáni szülőháza és utolsó pesti lakhelye. – Pfannl Egon: A Semmelweis-ház műemlék helyreállítása. (Műemlékvédelem, 1966 és a két tanulmány együtt: a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiadványa. Bp., 1966)
Gortvay György–Zoltán Imre: Semmelweis élete és munkássága. Monográfia. 16 táblával. (Bp., 1966
angolul: Semmelweis. His Life and Work. Bp., 1968
németül: Semmelweis. Retter der Mütter. Leipzig, 1976)
Darvas István: A Semmelweis-probléma. (Magyar Nőorvosok Lapja, 1967)
Céline, Louis-Ferdinand: Semmelweis. (Madrid, 1968)
Benedek István: Semmelweis és kora. 24 táblával. (Bp., 1968)
Antall József: Welche Rolle spielten das Familienheim und die Schule in der Entwicklung von Semmelweis’ Persönlichkeit? (Orvostörténelmi Közlemények, 1968)
Regöly-Mérei Gyula: Semmelweis betegségének pathológiai rekonstrukciója a katamnesztikus elemzés és a paleopathológiai vizsgálat alapján. (Orvostörténelmi Közlemények, 1969)
Benedek István: Semmelweis és kora. 28 táblával. (B. I. munkái. 2. bőv. kiad. Bp., 1968)
Pintér Ilona: S. I., a könyvtáros. (Orvosi Könyvtáros, 1971)
Silló-Seidl György: Semmelweis halála. Orvostörténelmi beszámoló. (Frankfurt am Main, 1977
Silló-Seidl, Georg: Die Wahrheit über Semmelweis. Das Wirken des grossen Arzt-Forschers und sein tragischer Tod im Licht neu entdeckter Dokumente. Eine Bild-Biographie. (Genf, 1978)
Benedek István: Semmelweis. Életrajz. 16 táblával. (Bp., 1980
németül: Wien–Köln–Graz, 1983 és Bp., 1983)
Benedek István: Semmelweis és kora. (A magyar szülészet-nőgyógyászat története. Szerk. Lampé László. Debrecen, 1982)
Benedek István: Semmelweis betegsége. Monográfia. 16 táblával. (Bp., 1983
németül: Semmelweis’ Krankheit. Bp., 1983)
Silló-Seidl, Georg: Die Affaire Semmelweis. Monográfia. 8 táblával. (Wien–München, 1985)
Batári Gyula: S. I. – a pesti orvosi kar könyvtárosa. (Orvosi Hetilap, 1990. 36.)
Szállási Árpád: S. I. (Orvosi Hetilap, 1990. 38.)
Carter, Kay Codell: Childbed Fever. A Scientic Biography of Ignaz Semmelweis. (Contributions in Medical Studies. 39. London, 1994
2. kiad. 2008)
Semmelweis a magyar irodalomban. – Semmelweis in the Hungarian Literature. Bibliográfia. Összeáll. Zallár Andor. (A Magyar Nőorvos Társaság kiadványa. Bp., 1996)
Semmelweis Ignác klinikájának múltja és jelene. Jubileumi emlékkönyv a Baross utcai Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika építésének 100. évfordulójára. Szerk. Papp Zoltán. (Bp., 1996)
Bisztray György: Semmelweis as Literary Hero. (Hungarian Studies Review, 1997)
Kapronczay Katalin: S. I. emlékezete Itáliában, a XIX. század végén. (Orvosi Hetilap, 2000. 36.)
Semmelweis Ignác emlékezete. I–II. köt. Segédkönyv a felsőfokú oktatási intézmények számára. Sajtó alá rend. Gazda István, az előszót Papp Zoltán, az utószót Lampé László írta. A szövegeket vál. Szállási Árpád. (A múlt kiemelkedő magyar tudományos személyiségei. Bp.–Piliscsaba, 2001)
Vértes László: Németh László és S. I. F. (Soproni Füzetek, 2001)
Nuland, Sherwin B.: The Doctor’s Plague. Germs, Childbed Fever and the Strange Story of Ignác Semmelweis. (Great Discoveries. New York–London, 2003)
Kapronczay Károly: Semmelweis. (A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár kiadványa. Bp., 2003
németül: 2003
angolul: 2004)
Semmelweis Ignác szülész, nőgyógyász, egyetemi tanár életében megjelent szakirodalmi publikációinak bibliográfiája. (Tudománytörténeti bibliográfiák. Bp., 2004)
Semmelweis Ignác munkásságáról. Sajtó alá rend. Gazda István. (Neves tudósok munkásságáról. Bp., 2004)
Czeizel Endre: Tudósok, gének, tanulságok. A magyar természettudós géniuszok családfaelemzése. Ill. Takátsné Papfalvy Edit. (Bp., 2006)
Lakner László: S. I. F., „az anyák megmentője”. (Vasi Szemle, 2006)
Kapronczay Károly: A Semmelweis család története. (Bp., 2008)
Havasdi József: S. I. F. és a gyermekágyi láz. (Valóság, 2008)
Cholnoky Péter: Markusovszky Lajos és Semmelweis Ignác együttműködése. (Orvosi Hetilap, 2008. 20.)
Szabó Attila: S. I. F. (Gyógyszerészettörténet, 2011)
Céline, Louis-Ferdinand: Semmelweis. Ford. Szabolcs Katalin. (Bp.–Pozsony, 2012)
Antall József: Semmelweis Ignác tabáni szülőháza és utolsó pesti lakhelye. (Az orvostörténész, művelődéstörténész és tudományszervező A. J. írásaiból, születésének 80. évfordulója tiszteletére. Összeáll., a bevezető tanulmányt írta Kapronczay Károly, sajtó alá rend. Gazda István, előszó: Varga Benedek. Bp., 2012)
Nuland, Sherwin B.: Fertőző gyógyítók. A gyermekágyi láz és Semmelweis különös története. Ford. Garai Attila. (HVG Könyvek. Nagy felfedezések. Bp., 2013)
S. I. F. magyar nyelvű szaktanulmányai az Orvosi Hetilap 1858–1865-ös évfolyamaiban. Sajtó alá rend. Gazda István. (A Magyar Orvostörténelmi Társaság kiadványa. Bp., 2013)
Kapronczay Károly: A „rebellis” Semmelweis. S. I. F. pap fivére, Szemerényi Károly. (Vigilia, 2013)
Czeizel Endre: Ne győzzön a hazug legenda! Semmelweis Ignác haláláról. (Élet és Irodalom, 2013. 25.)
Buda Béla: Semmelweis nagy műve. S. I. F.: A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése. (Élet és Tudomány, 2013. 34.)
Nyáry Krisztián: Igazi hősök. (Bp., 2014)
Hargittai István–Hargittai Magdolna: Budapesti séták a tudomány körül. (Bp., 2015)
Michelcsik Erika: Régi korok, régi írások. Grafológiai tanulmányok. (Bp., 2015)
Horányi Ildikó: Örök nyugalom? A Semmelweis-síremlék története. (Artmagazin, 2015)
Rosivall László: Aki legyőzte a kórt, de nem győzte meg a kort. S. I. F. halálának 150. évfordulójára. (Természet Világa, 2015). 

Szépirodalom: Berger, Alfred von: Semmelweis und andere Geschichte. Novellen. (Berlin, 1904)
Malade, Theo: Semmelweis. Der Retter der Mütter. Der Roman eines ärztlichen Lebens. (1–2. kiad. München, 1924)
Malade, Theo: Semmelweis, az anyák megmentője. Egy orvos regénye. Ford. és a bevezetést írta Váradi Sándor. (Bp., 1933)
Kertész Róbert: Az anyák megmentője. S. I. életregénye. 8 táblával. (Új magyar regények. Bp., 1941
2. kiad. 1942
németül: Semmelweis. Der Kämpfer für das Leben der Mütter. Zürich, 1943
olaszul: Il salvatore delle madri. Vita di Ignazio Semmelweis. Milano, 1943)
Uller, Tyll: Semmelweis. Der Roman seines heroischen Wirkens. (Iserlohn, 1946)
Hídvégi Jenő: Semmelweis. Népszerű életrajz. (Bp., 1950)
Kertész Róbert: Wenn Semmelweis ein Tagebuch geführt hätte… (Bp., 1957)
Pachner, Frantisek: Za zivoty matek. Zivotni drama I. F. Semmelweise. (Praha, 1959)
Malade, Theo: Semmelweis. La vida tumultuosa y heroica de un sabio. (Madrid, 1962)
Morton, Thompson: Az élet ára. S. I. F. életregénye. Ford. Vermes Magda. (Bp., 1962
angolul: The Cry and the Covenant. New York, 1962)
Száva István: Egyedül a halál ellen. Életrajzi regény. 6 táblával. (Nagy emberek élete. Bp., 1963
2. kiad. 1966
új kiad. 2010
németül: Ein Artz besiegt den Tod. Aus dem Leben von Ignaz Semmelweis. Bp., 1967
2. német kiad. 1968)
Gortvay György: Semmelweis a szépirodalomban. (Magyar Nőorvosok Lapja, 1964)
Thullier, Jean: La paria du Danube. Roman. (Paris, 1983)
Malade, Theo: Semmelweis, az anyák megmentője. A legnagyobb magyar orvos életregénye. Ford. Váradi Sándor. Életrajzi adatokkal kiegészítette Halápy Ferenc. (Nagy emberek regényes élete. 1. Bp., 2000)

 

diafilm: Nemes László: Semmelweis, az anyák megmentője. Ill. Darvas Árpád. (1950)

 

forgatókönyv: Dallos Sándor: Semmelweis. (1952). 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2015