Család

Sz: Szénási Géza lakatossegéd, Genczy Mária.

Iskola

A Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi (1943), az ELTE ÁJTK-n jogtudományi doktori okl. szerzett (1951).

Életút

Budapesten, egy magánvállalatnál raktári tisztviselő (1943–1945), majd az államrendőrségen, ill. a Belügyminisztériumban (BM) szolgált (1945. jan. 20.–1951. ápr. 23.). A Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat (MÉH, 1951–1952), a Könnyűipari Minisztérium (1952–1954), a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium jogtanácsosa (1954. jan. 29.–1956. nov. 16.).

A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze (1956. nov. 16.–1975. júl. 4.), átkerült a Külügyminisztérium állományába (1975. júl. 5.–1975. dec. 19.), a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete (1975. dec. 19.–1979. febr. 20.).

Az MSZMP KB póttagja (1959. dec. 5.–1962. nov. 24.), az MSZMP KB tagja (1962. nov. 24.–1975. márc. 22.).

Az SZDP zuglói ifjúsági szervezetének tagja (1939-től), kapcsolatba került az illegális kommunista mozgalommal, az ország német megszállása alatt a nemzeti ellenállás tagja (antifasiszta röplapokat terjesztett, fegyvereket szerzett, 1944–1945). A „felszabadulás” után az MKP (1945-től), a két munkáspárt egyesülése után az MDP alapító tagja (1948. jún.-tól). Az 1950-es évek elejéig az államrendőrségen szolgált, jogi tanulmányi befejezése után jogtanácsosként működött.

A forradalom és szabadságharc leverése után elsők között csatlakozott az újonnan megalakult Magyar Szocialista Munkáspárthoz (MSZMP, 1956. nov.). Münnich Ferenchez és Nezvál Ferenchez fűződő baráti kapcsolatai révén az Elnöki Tanács kinevezte legfőbb ügyésszé. Az ügyészi szervezet elsőszámú vezetőjeként súlyos felelősség terheli a forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlásért, az élet elvesztésével és a személyes szabadság elvonásával járó büntetőjogi bosszúért. A Nagy Imre-perben a vádiratot Szénási Géza főügyész írta alá, a perben a vádat helyettese, Szalai József képviselte, az ítéletet Vida Ferenc tanácselnök hirdette ki (1958. jún. 15.). Ügyészként, az ügyészségi szakaszban továbbá ő képviselte a vádat a Dudás József és társa (1956. dec. 29.), a Pálházi Ferenc és társai (1957. ápr. 16.–1957. ápr. 24.), a Sipos Zsigmond és társai (1957. jún. 14.) és a Szilágyi József perében (1958. jan. 28.). Legfőbb ügyészként Biszku Bélával és Domokos Józseffel tagja az MSZMP vezetése által létrehozott, koordinációs bizottságként is ismert titkos testületnek (1957–1959), utóbb az MSZMP KB póttagjának (1959) és rendes tagjának is megválasztották (1962).

Emlékezet

Budapesten (Zuglóban) élt és tevékenykedett, a fővárosban hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Gyászszertartásán Bíró György vezérőrnagy, katonai főügyész, a legfőbb ügyész helyettese a Legfőbb Ügyészség nevében, Roska István külügyminiszter-helyettes a Külügyminisztérium nevében, Kárpáti László, az Országos Ügyvédi Tanács elnöke a jogásztársadalom nevében búcsúztatta.

Elismerés

Magyar Népköztársasági Érdemérem (ezüst, 1950), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957), Munka Érdemrend (1960), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970).