Szlávy József
Szlávy József

2021. február 27. Szombat

Szlávy József, okányi

ügyvéd, bányamérnök, politikus

Születési adatok

1818. november 23.

Győr

Halálozási adatok

1900. augusztus 8.

Zsitvaújfalu, Bars vármegye


Család

Sz: Szlávy Antal orvos-őrnagy, Spirk Lujza.

Iskola

A bécsi Terezianumban és a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémián tanult, bányamérnöki okl. szerzett (1844). Az MTA tagja (ig.: 1884. jún. 7.).

Életút

Tanulmányai befejezése után a bécsi udvari kamarában szolgált (1844–1846), majd a budai magyar kamara tisztviselője (1846– 1848), titkára (1848), a forradalom és szabadságharc alatt az oravicai bányaigazgatóság vezetője (1848–1849, az osztrák csapatok előrenyomulása miatt távozott), Duschek Ferenc pénzügyminiszter elnöki titkára, ill. egy rövid időre, mint kormánybiztos visszatért Oravicára (1849. máj.–aug.). A Helytartótanács tanácsosa (1861). Bihar vm. főispánja (1865–1867), a kiegyezés után a Belügyminisztérium (BM) államtitkára (1867. márc. 13.–1869. okt. 21.), Deák-párti programmal a Tápéi, majd az egyik Pozsonyi választókerület országgyűlési képviselője (1869–1879). Földmívelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (1870. máj. 24.–1872. dec. 5.), egyúttal vallás- és közoktatásügyi miniszter is (1871. feb. 2.–1871. febr. 10.), miniszterelnök (1872. dec. 4.–1874. márc. 21.), egyúttal honvédelmi (1872. dec. 5.–1872. dec. 15.), majd pénzügyminiszter is (1873. dec. 19.– 1874. márc. 21.), közös pénzügyminiszter (1880. ápr. 8.–1882. jún. 4.); megbízva a közös külügyminiszter alkotmányos képviseletével (1881. okt. 12.–1881. nov. 20.). A magyar delegáció elnöke (1876, 1878, 1879), a Képviselőház elnöke (1879. ápr. 3.–1880. ápr. 12.). A Főrendiház második alelnöke (1885. szept. 18.–1888. jan. 12.), első alelnöke (1888. jan. 12.–1894. szept. 16.), a Főrendiház elnöke (1894. szept. 16.–1896. nov. 22.). Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1873– 1885 és 1892–1897). Valóságos belső titkos tanácsos (1873-tól), koronaőr (1883–1900). A Magyar Földhitelintézet elnök-igazgatója. Az 1840-es években Kossuth Lajos feltétlen híve, a forradalom és szabadságharc idején Kossuth az oravicai bányák élére nevezte ki, amelyeknek különös jelentőséget szánt a hadianyaggyártásban. Kormánybiztosként az osztrákok Oravicán fogták el, a bécsi udvar öt év börtönre ítélte (amelyből két évet töltött le). A Bach-korszak alatt visszavonult a közélettől, Álmosdon (Bihar vm.) élt (1852-től). Miniszterelnökként megakadályozta, hogy az államháztartás deficitjét az állami vas- és szénbányák, valamint a vas- és acélművek eladásával szüntessék meg. A magyar politikusok közül egyedül ő volt a Képviselőház és a Főrendiház elnöke is. Végrendeletében 10 000 koronát hagyott az MTA-ra (1901-ben).

Emlékezet

Kőnyomatos arcképét közölte – többek között – a Hajnal Album (Bp., 1873), a Vasárnapi Ujság (1884) és az Ország–Világ (1884). Róla nevezték el Óhegyen (Budapest X. kerület) a Szlávy utcát (már életében, 1899-ben!).

Irodalom

Irod.: Br. Eötvös Loránd: Megemlékezés Sz. J.-ről. (Akadémiai Értesítő, 1900)
Eötvös Károly: Magyar alakok. (Bp., 1932)
Bajkó Andor: Megemlékezés Sz. J. bányamérnökről. Magyarország miniszterelnökéről, születésének 150. évfordulóján. (Bányászati és Kohászati Lapok. Bányászat, 1968).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013