Tisza Kálmán
Tisza Kálmán

2024. március 29. Péntek

Tisza Kálmán, borosjenői és szegedi

politikus, miniszterelnök

Névváltozatok

1897-től gr.

Születési adatok

1830. december 16.

Geszt, Békés vármegye

Halálozási adatok

1902. március 23.

Budapest


Család

Sz: Tisza Lajos (1798–1856), gr. Teleki Julianna (1805–1863), gr. Teleki László (1810–1861) testvére. F: Degenberg-Schomburg Ilona (1839–1913). Fia: Tisza István (1861–1918) politikus, miniszterelnök, ifj. Tisza Kálmán (1867–1947), Tisza Lajos (1879–1942), ill. Tisza Paulina (1862–1940), br. Radvánszky Béla felesége. Testvére: Tisza Lajos (1832–1898) politikus, miniszter.

Iskola

Tanulmányait magánúton, Szőnyi Pál irányításával végezte. A pesti forradalom győzelme után hivatalt vállalt a a Vallás- és Nevelésügyi Minisztériumban, majd a kormánnyal együtt Debrecenbe ment. A világosi fegyverletétel után (1849. aug. 13.) testvéreivel együtt külföldre távozott, ahol politikai és gazdasági intézmények működését tanulmányozta, majd a berlini egyetemen tanult (1850–1851). Az MTA tagja (ig.: 1881. nov. 28.; t.: 1888. máj. 4.).

Életút

Hazatérése után a nagyszalontai református egyházmegye segédgondnoka (1851–1861); közben visszautasította a Bihar vármegyei főispáni kinevezését (1860). A debreceni I. számú választókerület országgyűlési képviselője (1861–1878) és a Képviselőház első alelnöke (1861. ápr. 17.–1861. aug. 22.). Nagybátyja, gr. Teleki László öngyilkossága után a Határozati Párt elnöke (1861), majd Ghyczy Kálmánnal együtt a Balközép vezére (1865-től), a fúzió után a Szabadelvű Párt alapító elnöke (1875. márc. 1.–okt. 20.). Br. Wenckheim Béla kormányának belügyminisztere (1875. márc. 2.–1878. okt. 11.), miniszterelnök (1875. okt. 20.–1890. márc. 13.), egyúttal pénzügyminiszter (1878. okt. 11.–1878. dec. 5. és 1887. febr. 11.–1889. ápr. 9.) és belügyminiszter (1878. dec. 5.–1887. febr. 11.), valamint a király személye körüli miniszter is (1879. júl. 11.–1879. szept. 25.). Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1889–1894). A dunántúli református egyházkerület főgondnoka (1867–1902). Valóságos belső titkos tanácsos (1880-tól). Politikai pályafutásának elején határozottan tiltakozott az egyház önkormányzatát csorbító protestáns pátens, továbbá az októberi diploma ellen, s ezzel, mint az alkotmányosság védelmezője nagy népszerűségre tett szert (1859-ben). Ebben az időben, A Honban és a Magyar Sajtóban élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki, a parlamenti felelős kormánynak és a vármegyei rendszer összeférhetőségével kapcsolatos írásai országos feltűnést keltettek. A kiegyezés (= kiegyenlítés, 1867) után a Deák-párt lojális ellenzékének számított, mert elhatárolódott a szélsőbaltól, ill. a belőle kialakult ’48-as Párttól. A „bihari pontokban” az ún. közös ügyeket támadta, de csak oly módon, hogy a kormányra kerülés útját ne vágja el. A bihari pontok szegre akasztásával jelentős szerepet vállalt a Balközép és a Deák-párt fúziójában (a fúzió eredményeként létrejött Szabadelvű Párt első elnökségét is elvállalta: 1875. márc. 1.). Kormányfői kinevezését Deák Ferencnek és gr. Andrássy Gyulának köszönhette, de a magyar történelem leghosszabb miniszterelnöksége (1875–1890) elsősorban azzal magyarázható, hogy egy pillanatig sem kérdőjelezte meg a dualizmus rendszerét. Kormányzása idején gyors és nagyarányú gazdasági fejlődés indult meg, amely jelentős mértékben hozzájárult hatalma megszilárdulásához. Híveit, pártja vezető embereit állami intézmények élére, vezető közigazgatási tisztségekbe helyezte, s emberi botlásaik gondos számontartásával feltétlen engedelmességet követelt meg tőlük. Erősítette a centralizációt, s kialakította a különböző szintű önkormányzatok szervezeti és működési rendjét. A modern polgári követelményeknek megfelelő megyerendszert vezetett be (megszüntetve a régi, feudális eredetű területi egységeket, pl. jász és hajdúkerületek stb., 1876). Elfogadtatta az új, liberális szellemű büntető törvénykönyvet (Csemegi-kódex, 1878), a közbiztonság megerősítésére felállította a csendőrséget és a budapesti államrendőrséget (1882). Kezdeményezésére módosították a Főrendiház szervezetét, amelybe ezt követően a gazdasági élet képviselői is bekerülhettek (1885). Szilárd helyzetét végül az 1888 végén beterjesztett, a magyar nemzeti érzést megsértő véderőtörvény utcai tüntetésekkel járó parlamenti vitája ingatta meg. Ezután minden ellenzéki támadás első számú célpontja lett. Amikor napirendre került az ún. honossági törvényjavaslat is, melynek elfogadása esetén Kossuth Lajos elvesztette volna magyar állampolgárságát – Tisza vele kivételt kívánt tenni – minisztertársai is szembefordultak vele, s az uralkodó bizalmát sem élvezte tovább. Miniszterelnöki posztjáról lemondott (1890. márc. 13.), de képviselői mandátumát megőrizte, a politikai életben azonban már nem vett részt. Végrendeletében 6000 koronát adott az MTA-nak (1903).

Emlékezet

Budapesten, a Józsefvárosban hunyt el, a geszti (Békés m.) családi kriptában nyugszik. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben). A kortársak Generálisnak nevezték, mert szinte vakfegyelmet és engedelmességet követelt meg híveitől (Mikszáth Kálmán nevezte el őt így, ill. Mikszáth hívta őt először magyar Bismarcknak is (még az 1880-as években). Egyéb gúnynevei: Sobri; Tisza király stb. Halála után róla nevezték el a józsefvárosi (Budapest VIII. kerület) Új vásár teret (1902-től Tisza Kálmán tér, 1946-tól 2011-ig Köztársaság tér).

Főbb művei

F. m.: Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer. (Pest, 1865).

Irodalom

Irod.: Kákay Aranyos: T. K. (Bp., 1878)
Gratz Gusztáv: Modern magyar államférfia. T. K. (Huszadik Század, 1902)
Gajári Ödön: T. K. (Jogállam, 1902)
Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim. (Bp., 1904)
Szabó Jenő: T. K., mint vasúti politikánk nagymestere. (Budapesti Szemle, 1912)
Klein Ödön: Tiszától – Tiszáig. Visszaemlékezések és adalékok Tisza Istvánról és T. K.-ról. (Bp., 1922)
Hoitsy Pál: T. K. korszaka. (A magyar országgyűlés története. 1867–1927. Bp., 1928)
Vécsey Tamás: T. K. (Celldömölk, 1931)
Hegedüs Lóránt: Lord Beaconsfield politikai ügynökének jelentései gr. Andrássy Gyula és gr. T. K. politikájáról a keleti válság idején. (Századok, 1937)
Horánszky Lajos: T. K. kora. (Budapesti Szemle, 1938)
Hegedüs Lóránt: Két Andrássy és két Tisza. (Bp., 1941)
M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió. (Értekezések a történettudományok köréből. Új sorozat. 11. Bp., 1959)
Sarlós Béla: Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében. (Bp., 1976)
Lakos János: A „Generális” bukása. Adalékok T. K. lemondásának okaihoz. (Levéltári Közlemények, 1987)
Stipta István: A vármegyei szervezet átalakítása T. K. miniszterelnöksége idején. (Acta Universitatis Szegediensis. Acta Iuridica et Politica, 1995)
Pölöskei Ferenc: A két Tisza. T. K. és Tisza István kettős portréja. (Rubicon, 1996)
Kozári Monika: Tisza Kálmán és a Balkán-kérdés 1878-ban. (Műhely, 1996)
Kozári Monika: A Balközép Párt válsága 1867–1868-ban. (Századok, 1997)
Kupa László: T. K. (Új Dunatáj, 1998)
Sándor István: A vármegyék hatáskörének megreformálása T. K. miniszterelnöksége alatt. (Comitatus, 1998)
Gyurgyák János: Az antiszemitizmus Magyarországon. (Bp., 2001)
Zsoldos Józsefné: Egy család, két miniszterelnök. Gr. T. K. és gr. Tisza István élete és könyvtári hagyatéka. (Geszt, 2002)
Kozári Monika: T. K. és kormányzati rendszere. Monográfia és PhD-értek. is. (Bp., 2003)
Kozári Monika: A dualista rendszer. 1867–1918. (Bp., 2005)
Kozári Monika: Nyugdíjügyek a Minisztertanács előtt T. K. miniszterelnökségének első évében. (Levéltári Szemle, 2009)
Stipta István: T. K. és a közigazgatási bíráskodás. (Jogtörténeti Szemle, 2010).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője