Uhlyárik Jenő
Uhlyárik Jenő

2024. május 29. Szerda

Uhlyárik Jenő, 1924-től vitéz

vívó, honvéd ezredes, sportvezető

Születési adatok

1893. október 15.

Lőcse, Szepes vármegye

Halálozási adatok

1974. április 23.

Budapest

Temetési adatok

1974. május 3.

Budapest

Óbudai Temető


Család

Régi lőcsei katolikus családból származott. A család egy másik, nem tisztázott, nemesi ágának tagja: hricsovszki Uhlyárik Jenő (1871. jan. 2. Németpróna, Nyitra vm.–1908. aug. 9. Zólyom. Temetés: 1909. aug. 11. Zólyom) Esztergom főegyházmegyei áldozópap, a pozsonyi katolikus főgimnázium hittanára.

Nagyszülei, anyai: Justus Ernő (†1909. márc. 9. Lőcse. Temetés: 1909. márc. 11. Lőcse), Róth Amália (1847. febr. 19. Igló–1874. nov. 20. Lőcse).

Szülei: dr. Uhlyárik Titusz (1862. Aranyosmarót, Bars vm.) állatorvos, állategészségügyi főtanácsos, Justus Aranka/Justus Aurélia (1872. febr. 22. Lőcse).

Testvére: Uhlyárik Titusz, Uhlyarik Vince (1895. jan. 21. Lőcse), ill. Uhlyarik Sarolta (1892. ápr. 12. Lőcse).

 

Felesége:

Mihályik Lujza.

Gyermekei, fia: Uhlyárik Jenő; leánya: Petheő Sándorné Uhlyárik Kató.

Iskola

A pozsonyi katolikus főgimnáziumban éretts. (1911), a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karán tanult (1911–1914), az összeomlás után szerezte meg államtudományi doktori oklevelét (1920. máj. 8.), majd a József Műegyetem gépészmérnöki osztályán tanult tovább (1923–1927), ahol végbizonyítványt szerzett (1927).

Életút

A tartalékos tiszti tanfolyam elvégzése után hadnaggyá avatták az 1. számú honvéd ágyúsezredhez (= tüzérezredhez, 1916. máj. 1.), főhadnagy (1917. nov. 1.–1921. okt. 31.), nyugállományban (1921. nov. 1-jétől). Világháborús és a forradalmak alatti tevékenysége nem ismert. Az 1. számú tüzérezred 3. ütegével, majd a 40. számú honvéd nehéztüzérezreddel az orosz fronton szolgált (1915–1918). A Tanácsköztársaság idején a budapesti Vörös Hadosztályon belül megalakult vasas tüzérezredben szolgált (1919. ápr. 19.–1919. júl.), egyes vélemények szerint részt vett a hadosztályon belül kialakult ellenforradalmi szervezkedésben.

Reaktiválása után a Ludovika Akadémián az ábrázoló mértan és a felsőbb mennyiségtan tanára (századosi rangban, 1927. okt. 1.–1941. okt. 31.); közben őrnaggyá léptették elő (1938. máj. 1-jétől). A bajai V. légvédelmi pótüteg parancsnoka (1941. nov. 1.–1943. márc. 31.), a Légvédelmi Tüzér Lőiskola parancsnokhelyettese (1943. ápr. 1.–1944. szept.), az I. honvéd hadsereg VI. Légvédelmi Tüzérosztályának parancsnoka (1944. szept.–1945. márc.). Alezredessé (1941. nov. 1-jétől), ezredessé léptették elő (1943. szept. 1-jétől). A háború végén szovjet hadifogságba esett (1945 tavasza, miniszterelnöki közbenjárásra szabadult (1946. ápr. 9-én), nyugállományba helyezték (1947. febr. 5.). A II. világháború után Budapesten műszaki rajzoló (1947–1951?), kitelepítették. Miután a magyar vívóélgárda, az olimpiai bajnokokkal (Gerevich, Kovács Pál, Kárpáti, Elek Ilona stb.) kiállt mellette, egy év után visszaköltözhetett a fővárosba.

A BBTE (1911–1921), a MOVE Budapest Sport Egyesület (1921–1924), a Wesselényi Vívó Club kard- és tőrvívója (1924–1930).

Kardvívásban olimpiai 2. (1924: csapat); Eb 2. (1925: egyéni); magyar bajnok (1924: csapat). Helyezései a magyar bajnokságokon: 1924: OB 6., 1925: OB 3. 1927: OB 2. Kardvívásban 7-szeres magyar válogatott (1924–1929).

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) főtitkára (1934–1942).

Uhlyárik Jenő Lőcsén született, Pozsonyban érettségizett (ahol hittanára Uhlyárik Jenő [!] volt), a helyi gimnáziumban kezdett el vívni. Joghallgató korában Budapestre költözött, ahol Gellért Alfréd és Leszák Károly lettek a mesterei. Joghallgatóként 1912-ben érte el első sikerét: miután megnyerte a BBTE háziversenyét, a bécsi főiskolai kardversenyen a 9. helyen végzett (és ezüstérmet nyert). Két évvel később, 1914-ben Benedek Géza mögött a 2. lett a főiskolai bajnokságon, majd megnyerte a BBTE országos versenyét (a későbbi olimpiai bajnok csapattag Rády József előtt).

Uhlyárik Jenő a „nagy háború miatt csak 1920-ban kezdett el újra vívni a BBTE-ben, majd átlépett a MOVE BSE-be. Új klubja országos versenyén Tersztyánszky Ödön mögött a 2. helyen végzett (1922-ben), megnyerte a Wesselényi Vívó Club országos versenyét (ahol csak egyetlen asszót vesztett – Schenker Zoltántól kapott ki). Az 1922-es évben „egészen kiváló formába lendült” sorra nyerte az országos és házi versenyeket, köztük a Nagy Béla örökös vándordíjért zajlót, amit volt egyesülete, a BBTE rendezett az Attila utcai tornacsarnokban. A döntőben holtversenyben végzett Rády Józseffel, az újravívás során Uhlyárik biztosan győzött. Uhlyárik, fiatal vívógárdánk „legtehetségesebb és legművésziesebb” tagja az év valamennyi versenyén – ahol elindult – mindig a döntőbe került, Grazban és Klagenfurtban nagy nemzetközi versenyeket is nyert (Münchenben a 3. helyen végzett).

Uhlyárik Jenő sajnálta, hogy az olimpiai versenyeket nem 1922-ben rendezték meg, ugyanakkor örülhetett, hogy a játékokat nem 1923-ban bonyolították le. Míg 1922-ben remekül teljesített, egy évvel később már nem jöttek az eredmények. Az 1924-es év azonban jól kezdődött a Wesselényi Vívó Clubba átlépett versenyző számára: 3. helyen végzett az osztrák kardvívó bajnokságon (a győzelmet Mészáros Ervin szerezte meg). Az első olimpiai „próbavívóversenyen” a 2. helyen végzett, majd erős küzdelemben Berty László és Rády József előtt megnyerte a második „próbavívóversenyt”. Uhlyarik élete legjobb vívását produkálta, egyesek úgy vélekedtek, hogy ő a párizsi olimpiász titkos favorite-ja. A két válogatónak számító verseny után rendezték meg Magyarország 1924. évi országos bajnokságát, az eredmények döntően befolyásolták a Párizsba utazó csapat névsorát. Nem Uhlyárik Jenő, hanem Posta Sándor nyerte meg a bajnokságot, Tersztyánszky Ödön és Berty László előtt. A rendkívül indiszponáltan vívó Uhlyárik csak a 6. helyet szerezte meg. Biztosan bekerült a csapatba, de nagy kérdés volt, hogy a négy magyar egyéni induló között ott lesz-e?

Az 1924. évi párizsi olimpiai játékokat a magyar sportközönség felfokozott izgalmakkal várta. Magyarország tizenkét év után tért vissza az olimpiai közösségbe, s mindenki biztosra vette, hogy minden ott folytatódik, ahol 1912-ben Stockholmban megszakadt, azaz az akkor már hagyományos magyar fegyvernemben mind az egyéni, mind a csapatverseny győzelmét sikerül visszaszerezni. Ahogy az akkoriban szokásos volt, a fegyvernem küzdelmei a csapatversennyel kezdődtek. Magyarország 15:1-gyel melegített Anglia ellen (a csapatot Posta Sándor, Berty László, Schenker Zoltán és Garay János alkotta), majd az Egyesült Államok ellen újabb hasonló győzelem következett (Széchy László, Rády József, Tersztyánszky Ödön, Uhlyárik Jenő), Belgium azonban már jóval nehezebb feladatnak tűnt: 10:6 lett a vége (Posta és Schenker 3-3, Tersztyánszky, Rády 2-2 győzelmet aratott). A döntőbe jutásért előbb Csehország, majd Franciaország került sorra. A csehek ellen négy katonatiszt lépett pástra: Tersztyánszky 4, Schenker és Uhlyarik 3-3, Rády 1 győzelmet aratott. A házigazdák ellen a magyar válogatott – Garay János, Berty László, Uhlyarik Jenő, Széchy László összeállításban – igen szoros mérkőzésen, 9:7-re nyert. A döntőbe Magyarország mellett Hollandia és Olaszország került, de mindenki tudta, hogy az igazi rivális az olasz válogatott, akinek még sohasem sikerült győznie Magyarország ellen! (Ez valóban így is történt, hisz Magyarország 14:2-re „átlépett” a hollandok felett [Uhlyarik 3 győzelmével]). A döntőben Magyarország ismét változtatott, ezúttal a két legbiztosabb ember (dr. Posta Sándor és Garay János) mellett Tersztyánszky Ödön és Berty László kapott lehetőséget. És rögtön az első meccsen Garay simán 4:1-re veszített Oreste Pulititől. Fej-fej mellett haladt a két csapat, ahogy nyert az egyik, rögtön győzött a másik fél is. 2:2 után azonban három magyar győzelem következett: Posta Pulitit, Tersztyánszky Giulio Sarocchit, Berty „majdnem névrokonát” Marcello Bertinettit verte. Sajnos azonban a rendkívül indiszponáltan vívó Garay megint kikapott, méghozzá a leggyengébb olasztól Oreste Moriccától 4:3-ra. Az első két kör után az a különös helyzet alakult ki, hogy a legerősebbnek tartott magyar (Garay) még nem nyert mérkőzést, a leggyengébbnek vélt olasz Moricca viszont még veretlen volt. Bár Garay a hátralévő két mérkőzését megnyerte, Moricca azonban legyőzte Posta Sándort is. Puliti Berty elleni 4:1-es győzelmével az olaszok 7:6-ra vezettek, a nagyarányú Berty-vereség miatt azonban mindhárom mérkőzést meg kellett volna nyerni. Sajnos nem így történt, a 8:8-as végeredmény olasz bajnoki címet jelentett. Magyarország tusaránnyal elvesztette a kardcsapat-hegemóniát. A vereség jobban fájt a kortársaknak, mint az ugyanazon az olimpián Egyiptomtól elszenvedett 3:0-s labdarúgó-vereség, vagyis az egyiptomi csapás! Az egyéni versenyben négyen képviselhették a magyar színeket: a tavalyi (Garay) és az idei (Posta) bajnok, a csapatversenyeken kiválóan helyt állt Tersztyánszky. A negyedik induló helyért sorsot húzott Berty és Schenker. A szerencse Schenkernek kedvezett… (Uhlyarik Jenő nem szerepelt a kardcsapatdöntőben és az egyéni versenyeken sem indították el – élete legnagyobb fájdalmára!)

A vívó Európa-bajnokságok története 1921-ben kezdődött – Párizsban. Bármily különös is, de az első Európa-bajnokságok magyar győzelmek nélkül értek véget. Ennek azonban csak egy oka volt: a magyar sportolók, miként az 1920. évi antwerpeni „csonka olimpiára” a vívó Eb-kre sem kaptak meghívást. Az 1925. évi Európa-bajnokságot Ostendében rendezték meg, a mindössze a kard egyéniben lebonyolított versenyszámban nyolc magyar indulót is neveztek. A magyar versenyzők hihetetlen fölényben voltak: az elindult 8 versenyzőből csak Glykais Gyula nem került a (nyolcas) döntőbe, ahol az első hat (!) helyet szerezték meg: Garay János győzött Uhlyárik Jenő és Petschauer Attila előtt (4. Mészáros Ervin, 5. Rády József, 6. Tersztyánszky Ödön). Uhlyárik ellenfeleit higgadt védéseivel, „rajzolt vágásaival” biztosan győzte le, kiemelten szép asszót vívott Petschauerrel. Így Garay János a sportág történetének első magyar Európa-bajnoka Uhlyárik Jenő előtt. Az 1925-ös esztendő ismét egészen kiválóra sikerült Uhlyariknak: az Eb-n kívül még a honvédség – egészen Eb-színvonalú – bajnokságán is a 2. helyet szerezte meg (a későbbi olimpiai bajnok Rády József mögött és a későbbi Európa-bajnok Gfellner Antal előtt…) Az országos bajnokságon a 3. helyet szerezte meg, győzelemre azonban nemcsak neki nem volt esélye. Békessy Béla óta senkinek sem sikerült az a bravúr, mint ezúttal Tersztyánszky Ödönnek, aki mind a tőr, mind a kardbajnokságot veretlenül nyerte meg!

Uhlyárik Jenő még 1926-ban és 1927-ben is a legjobb magyar kardvívók közé tartozott. Megnyerte a Szegedi Vívó Egylet országos versenyét (Széchy László és Petschauer Attila előtt, 1926-ban), a Nagy Béla-emlékversenyt (Gfelllner Antal és Kovács Andor előtt, szintén 1926-ban). Az 1927. évi országos bajnokság pedig rég nem látott nagy izgalmakat és rendkívül szoros végkifejletet hozott. Úgy tűnt, hogy ezúttal is Tersztyánszky nyer fölényesen, hisz a döntőben sorra győzte le legveszélyesebbnek tartott ellenfeleit – köztük Uhlyárikot is. Aztán Tersztyánszky elvesztette utolsó két csörtéjét a kevéssé ismert Schréder Gyula és az annál ismertebb Gombos Sándor ellen; Uhlyárik viszont megnyerte az utolsó kettő asszóját: visszavágott az első Európa-bajnok Garay Jánosnak és legyőzte az olimpiai csapatbajnok dr. Tóth Pétert. Újravívás következett Tersztyánszky Ödön és Uhlyárik Jenő között! És Tersztyánszky másodszor is legyőzte Uhlyárikot. (Érdekesség: Glykais Gyula a döntőben legyőzte Tersztyánszkyt, kikapott Uhlyáriktól, majd sérülés miatt visszalépett. Eredményei nem számítottak később a végeredményben. Ha tovább tudta volna folytatni a döntőt, azzal az egy győzelmével Uhlyárik a bajnok…) Uhlyárik Jenő 2. helyével azonban kivívta a vichyi Eb-n való részvétel jogát, ahol szintén nyolc magyar vehetett részt. Az első Eb-t Garay János, a másodikat, 1926-ban Gombos Sándor nyerte meg. Az első Eb-n Uhlyarik a 2. helyet szerezte meg. 1926-ban nem került be a magyar csapatba, 1927-ben viszont ismét bekerült a döntőbe, ám ott már csak a 9. helyet sikerült elérnie. Uhlyárik Jenő még két évig versenyzett, miután nem sikerült bekerülnie az amszterdami olimpiai csapatba (1928) rövidesen abbahagyta a versenyzést, a sportágnak azonban nem fordított hátat: közel tíz éven át a Magyar Vívó Szövetség elnökeként tevékenykedett.

Emlékezet

Uhlyarik Jenő Budapesten hunyt el, az Óbudai Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2005-ben).

Elismerés

Pro Ecclesia et Pontificae Érdemkereszt (1940), Nemzetvédelmi Kereszt (1941).

Főbb művei

F. m.: tankönyve: Ábrázoló mértan a m. kir. Ludovika Akadémia számára. Zigány Ferenccel. (A m. kir. Honvédelmi Minisztérium kiadványa. Bp., 1934).

F. m.: írásai a Magyar Katonai Szemlében: A légvédelmi gépágyúlövés megfigyelése és helyesbítése. (1943. 3.)
Repülőgép-magasságmérés fülelőkészülékkel. (1944. 1.)
A váltópont és a légvédelmi gépágyús lövészet. (1944. 3.).

Irodalom

Irod. és források: Uhlyárik Jenő tiszthelyettessé avatása, 1916. jan. 1. (Budapesti Közlöny, 1916. jan. 5.)
Uhlyárik Jenő hadnagyi kinevezése, 1916. máj. 1. (Honvédségi Közlöny, 1916. máj. 2.)
Uhlyárik Jenő főhadnagyi kinevezése, 1917. nov. 1. (Honvédségi Közlöny, 1917. nov. 20.)
Uhlyárik Jenő volt honvéd tüzérezredbeli tényleges állományú főhadnagy az államtudományi doktori minősítést nyerte el, 1920. máj. 8. (Honvédségi Közlöny, 1920. máj. 15.)
A Nagy Béla örökös vándordíj győztese: Uhlyarik Jenő. (Sporthírlap, 1922. márc. 13.)
A MOVE BSE vívói. (Szózat, 1922. márc. 30.)
Hősi küzdelemben estek el vívóink. (Sporthírlap, 1924. júl. 16.)
Vadas Gyula: Másodikok lettünk a kardcsapat-bajnokságban. (Nemzeti Sport, 1924. júl. 16.)
Király Dezső: A magyar kard párisi tragédiája. Hogyan vesztettük el a kard csapatversenyt? (Sporthírlap, 1924. júl. 18.)
Garai János Európa kardvívó bajnoka, Uhlyarik Jenő a 2., Petschauer Attila a 3. (Sporthírlap, 1925. júl. 30.)
Uhlyárik Jenő vitézzé avatása, 1924. (Budapesti Közlöny, 1927 [!] júl. 30.)
Gombos újra Európa-bajnok. (Nemzeti Sport, 1927. szept. 2.)
A Vívó Szövetség megválasztotta új vezetőségét. Filótás Ferenc az ügyvezető elnök, vitéz dr. Uhlyarik Jenő a főtitkár. (Budapesti Hírlap, 1934. febr. 28.)
dr. Uhlyárik Titusz ny. állategészségügyi főtanácsos és neje, Justus Aranka bensőséges családi  ünnepség keretében ünnepelték aranylakodalmukat Lőcsén. (Magyar Nemzet, 1941. aug. 26.)
Uhlyárik Jenő alezredesi kinevezése. (Honvédségi Közlöny, 1941. okt. 28.)
Kő András: A szemöldökember. [Beszélgetés dr. Uhlyárik Jenővel.] (Népsport, 1974. febr. 8.)
Elhunyt dr. Uhlyárik Jenő. (Népsport, 1974. ápr. 30.–Magyar Nemzet, 1974. máj. 1.).

Irod.: Sportlexikon. I–II. köt. Főszerk. Nádori László. (Bp., 1985–1986)
Dávid Sándor: Arany évtizedek. A magyar vívás története. A Magyar Vívó Szövetség 75 éves jubileumára. (Bp., 1988)
Olimpiai almanach. Sydney 2000. (Bp., 2000)
Győr Béla–Klész László: Magyar hivatásos katonák az újkori olimpiai játékokon. (Bp., 2002)
Athéntól Athénig. A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos kiadványa. (Bp., 2004)
Emléküket őrizzük. 2. Az olimpikonjaink, sportolóink, sportvezetőink emléke. Szerk. Győr Béla. (Bp., 2014)
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai lexikon. 1896–2016. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2016).

 

neten:

https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:33S7-9R7M-WDC?i=84&cc=1554443&personaUrl=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AKHDD-RK1 (Uhlyárik Jenő születési anyakönyve, 1893)

https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/123311 (Justus Ernő gyászjelentése, 1909)

https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/560139 (dr. Uhlyárik Jenő gyászjelentése, 1974)

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2022

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője