Zipernowsky Károly
gépészmérnök
Születési adatok
1853. április 4.
Bécs, Ausztria
Halálozási adatok
1942. november 29.
Budapest
Iskola
A József Műegyetemen gépészmérnöki okl. szerzett (1878). Az MTA tagja (l.: 1893. máj. 12.).Életút
A Ganz és Társa cég elektromos oszt.-ának (ebből fejlődött ki később a Ganz Villamossági Művek) vezetője (1878– 1893), a József Műegyetemen az erősáramú elektrotechnika ny. r. tanára (1893– 1924); közben a Gépészmérnöki Oszt. dékánja (1910– 1912). – Az egyenáramú gépek fejlesztésével és az elektromos világítás tökéletesítésével fogl. 1878-ban készítette el első, 56 V-os és 12 A-es dinamóját, amely a Ganz-műhely világítását szolgálta, majd a Főv.-i Takarékpénztár Kálvin téri palotáját világította be. 1881-ben fejlesztette ki javított ívlámpáját, 1882-ben az ő tervei szerint készült el a bp.-i Nemzeti Színház villanyvilágítása. 1883-ban Déri Miksával öngerjesztő, váltóáramú generátort szerkesztett, majd 1889-ben többfázisú áramelosztó rendszerre kaptak szabadalmat. Bláthy Ottó Titusszal és Déri Miksával közösen dolgozták ki a zárt vasmagos transzformátort (bemutatták: 1885. máj. 1-jén, a M. Orsz. Kiállításon). Egy tanulmányában a bécs–bp.-i vasútvonalra 200– 250 km/óra sebességű, 800 lóerős motorkocsikat javasolt, 10 kV-os vezetékkel. Érdeklődése nemcsak nagyip. megoldásokra, hanem hétköznapi szerkezetekre, háztartási gépek megoldásaira is kiterjedt, konstrukciói egyszerű felépítésük, gondos kiképzésük mellett könnyen kezelhetőek voltak. A M. Elektrotechnikai Egyesület (MEE) tiszteletére ~-emlékérmet (később díj) alapított (1912). – Az MEE elnöke (1905– 1938).Főbb művei
F. m.: Elektromos világítás izzó-lámpákkal. (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1877)Secundär-Induktoren. Déri Miksával. (Zeitschrift für Elektrotechnik, 1885)
Secondary Generators or Transformators. Déri Miksával, Bláthy Ottó Titusszal. (Electrical Review, 1885)
Parallel Distributions of Transformers. Déri Miksával, Bláthy Ottó Titusszal. (The Electrician, 1886)
Neuerungen an Induktionsapparaten, um elektrische Ströme zu transformieren. Déri Miksával, Bláthy Ottó Titusszal. (Zentralblatt für Elektrotechnik, 1887)
Az elektromos áram elosztása transzformátorok segítségével. (Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1887)
Elektromos üzem alkalmazása távolsági forgalmú vasutakon. Akad.-i székfoglaló is. (Akadémiai Értesítő, 1894)
Z. K. saját és másokkal közösen szabadalmaztatott találmányai az elektrotechnika és a rokon iparágak köréből. (Bp., 1900).
Irodalom
Irod.: Kovács K. Pál–Góhér Mihály: Zipernowsky–Déri–Bláthy, a transzformátorrendszer három magyar feltalálója. (Műszaki nagyjaink. II. Bp., 19672. kiad. 1983).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
Alexander Bernát
filozófus, esztéta
Alexits György
matematikus, matematikatanár, kultúrpolitikus
Haar Alfréd
matematikus
Hajdú Gusztáv
állatorvos
Hajnal Gábor
költő, műfordító, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (663), orvos (603), író (459), történész (363), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (273), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (214), költő (189), közgazdász (181), nyelvész (167), gépészmérnök (166), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (100), művészettörténész (95), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (89)