Babitsról, Húsvét előtt
Babitsról, Húsvét előtt

2021. február 25. Csütörtök

Babitsról, Húsvét előtt

Célpontnak elég


„S ha kiszakad ajkam, akkor is,

e vad, vad március évadán,

izgatva belül az izgatott

fákkal, a harci márciusi

inni való

sós, vérízű széltől részegen,

a felleg alatt,

sodrában a szörnyű malomnak“

 

 

A keskeny arcélű, olajsárga bőrű, fekete nézésű és hajú, sovány ember az emelvényre lépett. Ott állt a pódium mögött, de nem a nézőkre tekintett, a publikum felé; hanem egyenesen, közvetlenül a nézők fölé, egészen előre nézett.

 

A keskeny arcélű, olajsárga bőrű, emelvényre lépő sovány kis fekete ember ott állt a pódium mögött, kezében egy papírlappal, amelyen egy vers volt. Ott állt a katedrán, elnézett a publikum fölött, s kiszakadt belőle valami különös versezet.

 

 

„ha szétszakad ajkam, akkor is,

ha vérbe lábbad a dallal és


magam sem hallva a nagy Malom


zúgásán át, dalomnak ízét


a kínnak ízén

tudnám csak érezni, akkor is


mennyi a vér! –

szakadjon a véres ének!“

 

 

A Zeneakadémia pódiumán, egy fekete–fekete ember hosszan nekikészült, erőt gyűjtött, mély lélegzetet vett, és kezében egy kis papírlappal, amelyen egy vers volt mondott és kimondott valamit.

 

A Zeneakadémia pódiumán, egy emelvényre lépő sovány kis fekete ember magas fejhangon, bántóan élesen kántálva kiénekelt magából egy különös dalt, amely valójában kiszakadt belőle.

 

„s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is

ez inni való sós vérízű szélben,


a felleg alatt,


sodrában a szörnyű Malomnak

 

mely trónokat őröl, nemzeteket,


százados korlátokat

roppantva tör szét, érczabolát,


múltak acél hiteit“

 

 

Hang hördült az emelvényen álló fekete, csontsovány emberből. Minden addigi elképzelhetőt felülmúló roppant indulat szülte azt az alaktalan és forma nélküli verset, amelyet elüvöltött az a kicsi, fekete, kétségbeesett ember.

 

Hang hördült az emelvényen álló, eredetileg félénk és visszariadó emberből. Minden erejét összeszedve, önkívületi állapotba került, amikor különös dallamossággal zihálta zaklatott sorait annak a bensőjéből kiszakadt költeménynek.

 

 

„de ha szétszakad ajkam, akkor is,


magyar dal március évadán,


szélnek tör a véres ének!


Én nem a győztest énekelem,


nem a nép-gépet, a vak hőst,


kinek minden lépése halál“

 

 

A költő a nagy szó kimondásáig újra és újra nekifut, újrakezdő mondatokban egyre szenvedélyesebben ismétli önmagát, a düh szétfeszíti a hagyományos vers formai kereteit. A visszatérő, ismétlődő mondatok, az újra és újra felbukkanó szavak elé halmozott jelzők a tartalom fokozását, lassú kibontását jelentik. A hatalmas körmondatokból álló szövegáradat állandó küzdelem azért, hogy kimondja végre azt az egyetlen szót.

 

A költő feszültségét a vers rendkívüli belső zaklatottsága adja, újrakezdő mondatait hol időmértékes, hol hangsúlyos, hol szabálytalan verssorokkal rója. A visszatérő, ismétlődő mondatok egy pusztító, embertelen, halálthozó iszonyattal küzdenek. A hatalmas körmondatokból álló szövegáradat állandó motívuma a malom, egy mindent felőrlő pokoli, háborús gépezet.

 

A költő a nagy szó kimondásáig újra és újra nekifut, hallatlan feszültségét a vers formai szaggatottsága, szándékolt szétesettsége jelenti. A visszatérő, ismétlődő és újra kibontott képek a gyilkos fegyverek okozta halál harsogó diadalát jelzik. A hatalmas körmondatokból álló szövegáradat állandó feszültsége készíti elő azt az egyetlen szót.

 

 

Az az egyetlen szó, az a bátor, százezrek várta, lélegzetadó, szentember-megváltó, visszaadó, nemzetmegmentő, kapunyitó, szabadító drága szó az, hogy elég!

 

Így, Húsvét előtt végre ki kell már mondani azt az egy kiáltó, lélekemelő indulatszót: elég!

 

Az az egyetlen szó elég ahhoz, hogy végre béke legyen, hogy végre minden háborúnak vége legyen, különben mindennek vége lesz, különben minden nemzet elpusztul, megsemmisül, különben minden kultúra elhamvad, elég!

 

Így, Húsvét előtt, a Zeneakadémia pódiumán, az emelvényre lépő, keskeny arcélű emberből, végre kiszakadt egy lélekemelő indulatszó. Ott állt a katedrán, kicsiny papírlappal a kezében egy csontsovány, fekete ember. Célpontnak elég…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – 2016-ban, Babits Mihály halálának 75. évfordulóján, többször is megemlékezik majd a költőről. A sorozat első része a Húsvét előtt című verset elemezte, amely éppen 100 éve, 1916. március 26-án, a Nyugat matinéján, a költő előadásában hangzott el először, a Zeneakadémián. Kék virág Babits Mihály emlékének.

 

 

Babits Mihályról szóló írások az alábbi linken olvashatók:

http://www.nevpont.hu/view/2610 és

http://www.nevpont.hu/view/11541

 

A kép forrása:

 

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=32837

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2016