Boldog Gizella
Boldog Gizella

2021. február 25. Csütörtök

Boldog Gizella


(985. Regensburg – 1065. máj. 7. Passau)

 

özvegy, magyar királyné, I. Szent István magyar király (uralkodott: 1000–1038) felesége, II. (Civakodó) Henrik bajor herceg (†995. aug. 28. Gandersheim) és Gizella burgundiai hercegnő leánya, II. Szent Henrik német-római császár (uralkodott: 1014–1024) testvére.

 

I. (Nagy) Ottó német-római császár halála (†973. máj. 7.) után I. (Szász) Henrik bajor herceg fia, a későbbi II. Henrik bajor herceg a II. Ottó elleni összeesküvés élére állt. A lázadást támogatta II. Boleszláv cseh és I. Mieszkó lengyel fejedelem is több kisebb német tartománygróffal és egyéb még kisebb méltósággal együtt. A szervezkedés azonban hamar lelepleződött, II. Ottó fogságba vetette Henriket, aki azonban nemsokára megszökött, és tovább folytatta a küzdelmet II. Ottó ellen. Henrik összefogott két másik Henrikkel, Henrik augsburgi püspökkel és Karinthiai Henrikkel. A zömmel Passau környéki harcokat a Henrikek elvesztették, Henrik bajor herceget megfosztották hercegi méltóságától, Utrechtbe száműzték, hitvese, Gizella pedig két fia, Henrik és Brúnó társaságában Ábrahám freisingi püspökhöz menekült. Henrik 978-tól 984-ig Utrecthben tartózkodott, s miután lemondott a királyi méltóságról, hercegi trónját is visszakapta. Henrik végül 984-ben találkozhatott feleségével, Burgundi Gizellával. Leányuk – akit szintén Gizellának neveztek el – ezért csak 985-ben születhetett Regensburgban (esetleg a közeli Abbachban, ahol Henrik udvarával együtt szívesen időzött). Mivel a történet majd’ minden férfi szereplőjét Henriknek hívták, az utókor Gizella magyar királyné apját „Civakodó” vagy „Veszekedő” Henriknek nevezte el. Gizellának Istvántól utóbb két fiúgyermeke született: az idősebb, korán elhaltat Ottónak, a fiatalabbat Henriknek hívták (ez utóbbit tévesen a kortársak a magyar Imre névvel azonosítottak…)

 

Gizella kisgyermek korától testvéreivel, Henrikkel, Brunóval, a későbbi regensburgi püspökkel és Brigittával, a későbbi regensburgi zárda vezetőjével szigorú vallásos nevelésben részesült. Első nevelője minden bizonnyal édesanyja volt, aki nemsokára kisleánya – aki már beszélni tudott és megtanult néhány imádságot is – tanítását a kor szokásának megfelelően apácákra bízta. Gizella a három regensburgi apácazárda közül a niedermünsteri kolostorban tanult. A hercegi család ezt a kolostort részesítette igen gazdag adományokban, és ezt választotta temetkezési helyül is. Itt nyugodott I. Henrik bajor herceg és hitvese, Judit (Gizella nagyszülei), és Burgundiai Gizella (Gizella édesanyja) is itt lett apátnő, utóbb őt is itt helyezték örök nyugalomra. Nevelésébe később Szent Wolfgang (régi magyar hagiográfiai hagyomány szerint Szent Farkas), a szerzetesi egyszerűségben élő regensburgi püspök is bekapcsolódott, akinek javaslatára mind Gizellát, mind Brigitta húgát zárdai életre készítették fel. Más életrajzírók szerint Wolfgang püspök latin nyelvre is megtanította Gizellát, sőt a legenda szerint azt is megjósolta, hogy a kisleány egyszer egy távoli ország uralkodónője lesz!

 

Wolfgang javaslatára Gizella serdülő korában a gandersheimi apácakolostorba került, ahol nagynénje, Gerberga, II. Henrik testvére vette át nevelésének irányítását. Mivel a történet szinte mindegyik szereplőjéből (legalább) kettő van, Gerbergából is van még egy. Gizella életrajzírói Gerbergát általában összekeverik I. (Madarász) Henrik német király (uralkodott: 919–936) leányával, Szász Gerbergával, aki előbb Giselbert lotharingiai herceg, majd IV. (Tengerentúli) Lajos nyugati frank király (uralkodott: 936–954) felesége lett. Szász Gerberga második férje halála után egy másik zárda, a soissons-i főnöknője lett (haláláig, 969-ig élt ott). II. Gerberga nagynéni viszont 965-től vezette a gandersheimi apácakolostort, és itt élt és alkotott Hrotsvitha, az egyik első latin nyelven alkotó német költőnő is. Hrotsvitha II. Ottó kérésére írta meg Gesta Odinis című latin nyelvű költeményét. A Gesta Odinis költői emléket állított Ottó őseinek, mindenekelőtt I. (Madarász) Henriknek (a másik, azaz a Szász Gerberga apjának), részletesen felidézve Henrik harcait a „barbár” magyarok ellen. Hrotsvitha különösen részletesen írt a merseburgi csatában aratott győzelemről, ami után a gonosz magyarok többé nem merték háborgatni a dicső német birodalmat…

 

II. Henrik tehát mindkét leányát apácának szánta. Szent Adalbert prágai püspök még Henrik életében, 995-ben, Rómába menet felkereste Géza magyar fejedelem udvarát. Valószínűleg Adalbert fordította Géza figyelmét a kolostorban nevelkedő bajor hercegkisasszonyra, és talán ő járt közben a házasság érdekében III. Ottó német-római császárnál (uralkodott: 996–1002) is. A „házasságközvetítő” Adalbert e frigyben a magyarság végleges (nyugati) keresztény hitre térítésének biztos zálogát látta. Adalbert győzte meg Gizellát arról is, hogy sokkal kedvesebb Isten előtt ha a zárda nyugalma helyett egy pogány nép megtérítését vállalja. A „barbár magyarok megtérítése” érv azonban elsősorban II. Gerbergának szólt, aki a leghevesebben ellenezte, hogy unokahúga egy, a Hrotsvitha által többször is megénekelt „istentelen” ország durva uralkodójának a felesége legyen!

 

Civakodó Henrik 995-ben hunyt el, utóda legidősebb fia, Henrik (a későbbi II. Szent Henrik császár, egyelőre csak III. Henrik néven bajor herceg) lett. Géza fejedelem talán még ugyanebben az évben feleségül kérte Gizellát, fia, István (pogány nevén Vajk) számára. Az esküvő 996 végén vagy 997 elején volt: valószínűleg akkor, amikor Gizella betöltötte tizenkettedik életévét. Az ifjú Henrik bajor herceg örömmel beleegyezett a Kelet felé békét biztosító házasságba, amelyet támogatott III. Ottó császár is. Megjelölték Bajorország, illetve osztrák őrgrófsága és a keresztény hitre térő Magyarország közti határvonalat, amely a Lajta és a Morva folyó vonala mentén húzódott. A Bécsi-medence átengedése ellenében a Német-római Birodalom és Bajorország lemondott a Pannónia felé való további tejeszkedésről, ezzel lényegében elismerte az új államot, Magyarországot az Avar Birodalom jogutódjának. Az ekkor kialakított határ valójában kisebb, jelentéktelen módosításokkal, 1920-ig megmaradt.

 

A bajorországi Scheyern bencés monostorban élő hagyomány szerint az esküvőt 997-ben a Scheyern-Wittelsbach grófok várának kápolnájában rendezték meg, a szertartást maga Szent Adalbert tartotta. A vár helyén, a XII. század elején bencés apátság létesült, amely a bajor uralkodói család monostora és 1253-ig temetkező helye volt. Más vélemények szerint az esküvőt Regensburgban, az eljegyzést viszont valóban Scheyernben tartották meg. Az esküvő vagy eljegyzés színhelyének az egykori gótikus sekrestyét vélték. A királykápolnát ezért ma is Szent Henrik és Szent István szobrai díszítik. A királyi pár scheyerni eljegyzését a regensburgi Alte Kapelle egyik falfestménye is megörökítette. A Scheyern-vár régi birtokosai Wittelsbach nevű másik várukba vonultak vissza, és ettől az időtől fogva Wittelsbachi grófoknak nevezték magukat. (A magyar történelemben az utolsó Wittelsbach grófnő, Ferenc József császár és magyar király felesége, a szép, művelt és a magyarokat nagyon kedvelő Erzsébet királyné volt…)

 

István mint trónörökös Nyitrán tartotta hercegi székét, itt rendezte be hercegi udvarát. A nyitrai udvarház mellé megérkezésük után Gizella kápolnát építtetett regensburgi főegyháza patrónusa, Szent Emmerám tiszteletére. Gizella Regensburgból magával hozatta Szent Emmerám ereklyéit, míg az udvarához tartozó valamelyik pap Szent Hippolit (régi magyar hagiográfiai hagyomány szerint Szent Ipoly) ereklyéivel érkezett meg Nyitrára. A Szent Emmerám tiszteletére emelt templom építésével párhuzamosan kerülhetett sorra a Nyitra melletti zobori monostornak Szent Hippolit tiszteletére történő újraszentelésére. A magyar egyház szervezésében döntő fontosságú volt, hogy az új hit terjesztői minél több ereklyét birtokoljanak, hisz új templomot csak valamelyik szent ereklyéjének a templomba való elhelyezésével lehetett felszentelni. István és Gizella szűk egy évet töltött el Nyitrán: Istvánt 997-ben fejedelemmé avatták, az ifjú pár végleg elhagyta Nyitrát, a fejedelmi székhelyre, Esztergomba költözött.

 

Géza fejedelem 997. febr. 1-jén hunyt el. A nagyfejedelem halálhírére Koppány, Árpád fejedelem legidősebb élő rokona és a régi örökösödési rend szerint jogos utódja fegyveres lázadást robbantott ki. Az új uralkodó ünnepélyes felavatásáig az uralom Sarolt, Géza özvegye kezében volt. Az Árpád-korban Veszprém vára az uralkodó feleségét illette meg, Géza özvegye ezért ekkor Veszprémben tartózkodott. Koppány seregével megostromolta a várat, mert a pogány örökségi rend szerint a legidősebb leszármazott nemcsak a fejedelmi rangot, de az özvegyet is magának követelhette. István az esztergomi fejedelmi udvarban főuraival (elsősorban a Gizella kíséretében Magyarországra érkező bajor lovagokkal) nagyfejedelemmé kiáltatta ki magát. A döntő ütközetre Veszprém és Várpalota között, valószínűleg Sólyon került sor, a véres küzdelemben István nehézfegyvezetű serege győzött Koppány könnyűlovasai fölött. A véres csatában maga Koppány is elesett, testét a hagyomány szerint felnégyelték. Az egyik véres csonkot Veszprém kapujára tűzték, a többi maradványt pedig Esztergomba, Győrbe és Erdélybe küldték. A keresztényre hitre tért király ilyen pogány hagyományokkal üzent a régi hitéhez még ragaszkodó magyaroknak.

 

A középkori jogszokás szerint István királlyá koronázásával együtt Gizellát is királynévá koronázták. Ahogyan Kunigundát, II. Henrik német király, későbbi német-római császár feleségét Paderbornban a mainzi érsek királynévá koronázta, ugyanezt a szertartást végezte el Gizellával Domonkos, az első esztergomi érsek is. Gizella királynéi koronáját bátyjától, Henriktől (a későbbi II. Henrik császártól) kapta, aki azt a királykoronázására Magyarországra érkező bajor püspökök egyikével küldhette el egyéb ajándékaival együtt. Gizella amikor 1045-ben visszatért Bajorországba, hogy a passaui bencés apácakolostor tagja legyen koronáját a veszprémi székesegyháznak ajándékozta. A drágakövekkel kirakott, aranyból készült 2,8 kilogramm súlyú fejedelmi ékszert a székesegyház kincstárában őrizték 1217-ig. A szentföldi hadjáratára induló II. András király ebben az évben – a veszprémi székesegyház több más értékével együtt – a háború költségeire a királynéi koronát eladta…

 

Veszprém vára Sarolt halála után is a királyné udvarháza maradt, sőt Gizella idejében kezdték el Veszprémet a királyné váras helyének nevezni. A veszprémi székesegyházat – amely kezdetben Gizella kápolnája volt – a királyné építtette fel. A Gizella-féle székesegyház helyén állt már egy, Szent Mihály tiszteletére emelt templom, amely Géza uralkodása idején a Magyarországra érkező térítő papok központja volt (valószínűleg a térítő központ miatt épült itt az első magyarországi püspökség). A püspökség alapítására 1001-ben került sor egy évben az esztergomi fejedelmi székhelyen létesített esztergomi érsekséggel. István 1003-ban az erdélyi Gyula, 1008-ban a délvidéki Ajtony lázadását verte le, ezzel minden akadály elhárult a fiatal Magyar Királyság egységes egyházi szervezetének kialakítása, az egyházmegyék határának végső kijelölése elől. A veszprémi székesegyház építtetését Gizella 1009-ben kezdte el, ám írásbeli források és korabeli ábrázolások nem maradtak fenn arról, hogy a koraromán bazilika milyen lehetett. Régészeti adatok szerint a várban emelt székesegyház közelében volt a püspök rezidenciája és a királyné palotája. A veszprémi püspök ettől kezdve ugyanis mindig a magyar királyné gyóntatóatyja, a koronázás alkalmából koronázó főpapja lett. Az egyházfő állandó jelenléte fellendítette a vár és az alatta kialakuló váras hely forgalmát, kialakult a püspökvár és a váralja a kereskedők, iparosok és szolganépek kicsiny házaival, észrevétlen létrejött Veszprém városa.

 

Gizella építtette a veszprémi székesegyházon kívül az apácazárdát, és részt vett az esztergomi és a somlyóvásárhelyi zárda alapításában. István törvényei szerint a templomok liturgikus könyveit és kelyheit a püspököknek kellett beszerezniük, miseruhákról és más felszerelési tárgyakról viszont az udvarnak kellett gondoskodnia. István ezekkel a feladatokkal is Gizellát bízta meg, aki a hagyomány szerint bajor és magyar udvarhölgyeivel, illetve a veszprémi apácákkal maga is részt vett a templomi ruhák varrásában és hímzésében (Veszprémben és Esztergomban külön varró- és hímzőműhelyt is létesített). A magyar koronázási palást Gizella munkája, de már a Koppány elleni csatához is készített két zászlót Szent György és Szent Márton képeivel. A magyar koronázási paláston alkalmazott magyar öltést (pointe de Hongrois) szintén Gizella alkalmazta először, s néhány évvel később már világszerte elterjedt. Ő hímezte XIX. János pápa (uralkodott: 1024–1033) miseruháját is, amely később a metzi Szent Arnulf-székesegyházba került, s a francia forradalom alatt megsemmisült. Gizella utódainak, a magyar királynéknak, a koronázási szertartás alatt néhány varró és hímző öltést kellett végezniük a koronázási paláston, bizonyítván háziasszonyi erényeiket.

 

Istvánnak és Gizellának Imre hercegen (latin forrásokban Henricus) és Ottón kívül egyes vélemények szerint még egy fiúgyermeke született. Az elsőszülött fiút is Istvánnak hívták (a kor hagyományai szerint az édesapa után nevezték el). István csecsemőkorban, Ottó kisgyermekkorban halt meg. Imre neveltetéséből arra lehetett következtetni, hogy a másodszülött (vagy harmadszülött) fiút családja nem trónörökösnek szánta. Imre első nevelője Gizella volt, aki arra törekedett, hogy a legkisebb fiúból mélyen vallásos, Istent és embert őszintén szerető, Jézus Krisztus egyháza megszilárdításáért minden áldozatra kész embert neveljen. Valószínűleg későbbi hagyomány, hogy Imre herceg, édesanyja, Gizella kérésére a veszprémi székesegyház Szent György-kápolnájában tisztasági fogadalmat is tett, bár az sem zárható ki, hogy szüzességi fogadalmát még egy (vagy két) bátyja életében tette meg, mielőtt István trónörökösnek jelölte volna ki.

 

Imre herceg mint a legkisebb fiú legkésőbb 1007-ben született, neveltetését 1015-ben vette át Gellért püspök: ekkor már mindkét bátyja elhunyt. Gellért püspök irányításával István és Gizella Imre herceget már tudatosan uralkodónak taníttatta. Latin és görög nyelvet tanult, elvégezte a kor legmagasabb iskolai fokozatait, illetve apja fokozatosan bevonta az államirányítás tudományába, elsajátítva a diplomácia és a hadvezérség mesterségét is. Gizella féltőn szerette egyetlen életben maradt fiát. Egyes források úgy vélték, hogy a királyné maga keresett feleséget a hercegnek. A névről nem ismert bizánci hercegnőt Gizella a királynéi várba, Veszprémbe vitette, ahol személyesen irányította leendő menye neveltetését. Feltehetően kijelölt felesége taníttatására, Gizella kezdeményezésére alapította meg István a veszprémvölgyi görög apácakolostort.

 

Gizella testvére, II. Szent Henrik gyermektelenül halt meg (1024. júl. 13-án), halálával a 919 óta a német trónon lévő Szász-ház is kihalt. Utódja II. Konrád (uralkodott: 1024–1039) szakított elődje politikájával, felmondta a Magyar Királyság és a Német-római Birodalom között kialakult status quót, Magyarországgal is el akarta ismertetni hűbéres hatalmát. Konrád császár 1030 júl.-ban seregével Bécs irányából Győr felé tartott. István kiürítette a német sereg előtt a Lajta és a Rába közötti területet. Mivel nem találtak élelmet, a nélkülöző seregnek vissza kellett vonulnia a Rába vonalától. Az őket üldöző magyar hadaknak végül sikerült bekerítenie és megadásra kényszeríteni a császári csapatokat. A győri csatában győztes magyar sereget valószínűleg már Imre herceg vezette. A jelentős győzelem előnyös békekötéssel zárult. Az Esztergomban aláírt szerződés értelmében a Magyar Királyságé lett a Lajta és a Fischa folyó közötti terület a Morva-mezővel együtt. Imre herceg első haditette sajnos azonban az utolsó ismert cselekedetének bizonyult. Alig egy év múlva, 1031. szept. 2-án a bihari hercegséghez tarozó Igfon-erdőben, vadászat közben halálos baleset érte (egy vadkan sebezte halálra). A legkisebb fiú halála után István (és Gizella) minden reménye szertefoszlott, úgy tűnt, hogy az első magyar királyi pár életműve, egy erős, keresztény királyság könnyen megsemmisülhet.

 

A magyarországi krónikák kedvezőtlen képet festettek Gizelláról. A hagyományok elsősorban őt tették felelőssé Géza fejedelem testvérének a fia, Vászoly (azaz Vazul) megvakíttatásáért és gyermekei elűzéséért. A hagyományos pogány magyar örökségi rend szerint nem a legidősebb fiú, hanem a család legidősebb tagja örökölte a fejedelmi címet. Vazul elfogadta, hogy az első számú trónörökös a keresztény Magyar Királyságban a király fia, azaz Imre herceg. Imre halála után István először valószínűleg Vazult jelölte a trónra, ezért adományozta neki a nyitrai dukátust (azt a hercegséget, ahol korábban István mint trónörökös uralkodott). Máig is vitatott, hogy miért gondolta meg magát? A kortársak úgy vélték, hogy Gizella befolyására István Orseolo Pétert (István nővérének a fiát) jelölte meg utódjaként. Gizella úgy gondolta, hogy Vazul hiába vette fel (a bizánci rítusú) keresztséget, lélekben pogány maradt, fiai közül András és Béla külföldön keresztelkedett meg, Levente pedig élete végéig pogány maradt. A másodszor is mellőzött Vazul nem ismerte el az „idegen Péter” trónigényét, titkos szövetséget kötött néhány pogány hitű főúrral, hogy megöli a királyt, és így szerzi meg trónját. A részleteiben közelebbről nem ismert összeesküvésre hamar fény derült. István Nyitrán elfogatta Vazult: megvakította, fiait pedig száműzetésre ítélte.

 

Valójában Gizellának semmi köze sem volt Vazul megvakíttatásához és fiai elűzéséhez. István a XI. században megszokottt szörnyű büntetéssel élt az életére törő trónörökössel szemben. A XI–XII. századi magyar és külföldi krónikák, oklevelek többsége Gizellát még kegyes emlékűnek nevezte, aki több templomot alapított, jótékony adományokat tett, sőt a korabeli német források közül nem egy szinte Gizellának tulajdonította a keresztény hit magyarországi meggyökereztetését. István halála és a rövid belpolitikai zűrzavar után Vazul fiai kerültek hatalomra. István szentté avatását követően azonban az első magyar király emlékével ők sem szállhattak szembe, ám ősapjukkal, Vazullal szembeni kegyetlen megtorlást mégis meg kellett magyarázni. Vazul leszármazottai Szent István elleni gyűlöletüket és dühüket a vétlen feleség Gizella felé fordították. A hamis Gizella-kép végül is II. András korában alakult ki véglegesen. A kortárs krónikaírók Gertrúd királyné elleni ellenszenvüket a korábban élt „idegen királynéra”, Gizellára vetítették vissza, mert II. András nem engedte meg Gertrúd gyalázását!

 

Az élete végét érző István király az országnagyok jelenlétében megeskette Orseolo Pétert, hogy Gizella királynét mint úrnőjét tisztelni fogja, a saját maga szerzett és a királytól kapott javakból semmit el nem vesz. Sőt hitvese védelmére a főurakat is esküvel kötelezte. Orseolo Péter (uralkodott: 1038–1041 és 1044–1046) azonban joggal tartott a Vazul-fiak bosszújától, és István híveitől is. Az Istvánhoz közelálló főurak ugyanis Gizella védelmére esküdtek fel, azaz a szent esküvés a királynét akár Orseolo Péterrel szemben is megóvhatta. Péter a Vazul-fiak ártalmatlanná tétele érdekében sikertelen szövetséget kötött a Lengyelországot megtámadó Bretiszláv herceggel, akit még III. Henrikkel (uralkodott mint német király: 1039–1056 és mint német-római császár: 1046–1056) szemben is támogatott. A Vazul-fiak elleni (sikertelen) küzdelem azonban rendkívül sok pénzbe került. Az anyagi gondok miatt, Istvánnak tett esküjét megszegve az özvegy királynét megfosztotta jövedelmeitől, és Veszprém várában őrizetbe vette. Az Orseolo Péter uralmával elégedetlen, Istvánhoz hűséges főurak elűzték a királyt, és helyébe Aba Sámuelt (uralkodott: 1041–1044) választották meg.

 

Az új uralkodó azonban nem adta vissza Gizellának a Pétertől kisajátított királynéi javakat, megtartotta magának, és a királynét sem engedte ki fogságából. Orseolo Péter elűzése után III. Henrikhez, korábbi ellenfeléhez menekült támogatásért. Aba Sámuel azonban nem bízott Henrik döntőbíróságában, maga támadta meg az Osztrák Őrgrófságot (1042-ben). A sikeres hadjárat után azonban egy évvel III. Henrik „büntetőhadjáratot” vezetett a Magyar Királyság ellen, amelynek során egészen a Rábáig jutott. A nagy áldozatokat követelő békében Aba Sámuel visszaadta a Lajta–Fischa folyók közti területeket, súlyos hadisarcra kötelezte magát, és ígéretet tett arra is, hogy Gizellát visszahelyezi birtokaiba. Aba Sámuel ígéretét nem tartotta meg, hisz ennél lényegesen súlyosabb helyzetbe került. A szégyenletes békefeltételek miatt hívei egy része a Vazul-fiak trónigényét támogatta, ugyanakkor a német sikerek hatására Orseolo Péter hívei ismét megerősödtek. Összeesküvést szerveztek ellene, ám a szervezkedés kiderült. Aba Sámuel 1044 húsvétján tanácskozásra hívta a zendülést szervezőket, és Marosvárott (Csanád vármegye) lemészároltatta őket. A vérengzés hírére III. Henrik ismét támadást intézett az ország ellen. Az 1044. júl. 5-én lezajlott ménfői csatában Aba Sámuel dönő vereséget szenvedett, a menekülő király elfogták és kivégezték. III. Henrik nemsokára Székesfehérvárott ismét trónra ültette Pétert, 1045 pünkösdjén pedig Péter jelképesen, egy arany lándzsa formájában átadta neki az országot és átnyújtotta neki Istvánnak II. Szilveszter pápától kapott koronáját is (azaz a Magyar Királyságot a Német-római Császárság hűbéresévé tette…)

 

Gizellát miután kiszabadították veszprémi fogságából Székesfehérvárra vitték, majd Péter trónra ültetése után kihallgatást kért a császártól. Az özvegy királyné magyarországi helyzete tarthatatlanná vált. Az esküjét többször megszegő, ismét trónra kerülő Péterben nem bízhatott, ha pedig a Vazul-fiak visszatérnek, akkor híveik nemcsak rajta de a Pétert támogató bajorokon is bosszút állnak. A császár javaslatára az első magyar királyné 1045-ben visszatért Passauba, a Niedernburg városrészben lévő bencés apátságban telepedett le, ahol a zárda vezetőjévé is megválasztották. Élete utolsó húsz évét töltötte el itt, a Gizella bátyja, II. (Szent) Henrik császár által adományozott birodalmi apátságban. Egyes feltételezések szerint Gizellával érkezett Imre herceg özvegye is, aki a királyné halála után a dalmáciai Spalatóba (ma: Split) távozott, ahol a bencés apázazárda főnöknőjévé nevezték ki.

 

Gizella Bajorországból népes kísérettel érkezett új hazájába: számos bajor nagyúr, főnemesi udvarhölgy, iparosok, papok, telepesek és személyzetük követte az új fejedelemasszonyt. A közismert magyar hagyomány szerint ezen új „vendégek” közül Vencelin, illetve a Hont és Pázmán testvérpár voltak a leghíresebbek, valamint a középkori hagyomány a Vas megyei Hermány (= Herrmann) nemzetséget is Gizella kíséretéből eredeztette. Bár a Gizellával érkezett „jövevények” száma nem lehetett kevés, valószínűleg a fent említetteken kívül nem sokan maradtak meg Magyarországon, mert az 1038-tól 1046-ig tartó trónharcok során nemcsak az özvegy királyné volt kénytelen elhagyni az országot, de sok bajorországi híve is elkísérte Gizellát Passauba. Mivel Niedernburg birodalmi apátsága hatalmas területekkel rendelkezett, Gizella kérésére a kíséretében visszatérő nemesek elsősorban az apátság területén kaptak hűbéradományokat. A XI. század végén megindult betelepülés a Magyarországból visszatérő bajor nemeseknek köszönhető, az ekkor otthonra lelt nemes családok körében még évszázadokig élt a magyar királyné, Gizella emléke.

 

Mivel Gizella fejedelem- és apátnői méltóságot is betöltött, halála előtt ő határozta meg, hová kíván temetkezni. Végrendelete értelmében a Szent kereszt-templom keresztházának déli szárnyában, a fal mellett ásott sírba tették koporsóját, és helyezték sírja fölé a valószínűleg általa elkészíttetett sírkövet és sírlapot. A sírlapon lévő kereszt a magyar királyi kereszt részleteiben is gondosan kidolgozott pontos mása, a kereszt vízszintes gerendáján egymással szembenéző két sas szintén az uralkodói méltóság jelképe. A két sas fölött két nagy betű: R E. a regina, azaz a királyné rövidítése. A sírkő felirata: Gisyla Abbatissa (Gizella apátnő), az elhalálozás napja Non Mai (Május 7-e). A sírt 1420-ban megnyitották, az eredeti sírlapot mai helyére emelték, és belefoglalták a gótikus kenotáfium talpazatába. A feliraton a május 7-e dátumot a téves 1095-ös évszámmal egészítették ki. Gizella 1095-ben már harminc éve halott volt, száztíz éves koráig biztosan nem élhetett. Az eredeti sírlapon a számok közül a harmadik nem volt olvasható…

 

Az első magyar királyné sírját kezdettől fogva nagy tisztelet övezte. Gizella helyi kultuszát nagy mértékben fokozta férjének, Istvánnak és fiának, Imre hercegnek 1086-ban, valamint testvérének, II. Henrik császárnak 1146-ban történő szentté avatása. Az általánosan elterjedt hagiográfiai hagyomány szerint azonban a család még egy szentet is felmutathat. Gizella királyné leánya, Ágota, a Magyarországra menekült II. (Vasbordájú) Edmund (Edmund Ironside) angol király fiának, Edvárd hercegnek felesége, a későbbi Skóciai Szent Margit édesanyja lett. Amikor a dánok 1016-ban betörtek Angliába, Edvárd hercegnek (= Száműzött Edvárd; Edward the Exile) menekülnie kellett hazájából. István befogadta az elűzött uralkodót, aki később feleségül vette Ágotát, a király egyik leányát. Ebből a házasságból született Margit, akit később III. Malkolm skót király feleségül vett.

 

A magyar zarándokok már a XII. században gyakran felkeresték Boldog Gizella passaui síremlékét. Nagyobb tömegekben 1367-től érkeztek a sírhoz magyar zarándokok, mert ettől az évtől kezdve az I. (Nagy) Lajos által építtetett aacheni kápolnához zarándoklók útja Passaun vezetett keresztül. I. (Nagy) Lajos adományozta a passaui dómnak, Gizella fiának, Szent Imre hercegnek két karcsontdarabját. Az ereklyét később visszavitték Esztergomba, majd az 1420-as években az ereklyéket ismét a passaui dómban kezdték el tisztelni, azokban az években, amikor Gizella sírja fölé díszes csúcsíves sírépítményt állítottak fel.

 

Gizella magyarországi kultusza elsősorban Veszprémhez kötődik: Gizella királynéi koronáját ott őrizték, illetve a nevét őrzi a veszprémi Gizella-kápolna (amelynek legkorábbi részei a XIII. századból származnak). Koller Ignác veszprémi püpök a XVIII. században mozgalmat indított az első magyar királyné ereklyéinek hazahozatalára. Az ő kívánságára III. Firmián Lipót gróf, passaui püspök 1771-ben a Szentszékhez fordult, és XIV. Kelemen pápa hozzájárulását kérte. A pápa azt javasolta, hogy Boldog Gizella hamvainak hazahozatalát szentté avatásáig el kelle halasztani. A válaszon felbuzdulva Koller püspök megkezdte a szentté avatáshoz szükséges dokumentumok összegyűjtését. A püspök váratlan halála miatt a szentté avatási mozgalom elakadt, majd a francia forradalom és a napóleoni háborúk miatt az alig elindult folyamat végleg abbamaradt. II. József császár még azt is megtiltotta, hogy a magyarok a passaui sírhoz zarándokoljanak.

 

Legutóbb az 1930-as években kezdeményezték Gizella hamvainak „hazatérését”, erre alkalmat az 1938-as Szent István-év adott alkalmat. Bár ez abban az évben sem történt meg, a külföldön élők magyar missziója Passauban rendezte meg évi konferenciáját. A passaui püspöki hatóság 1975. ápr.-ban a szentéletű királynénak a már ősidők óta máj. 7-én tartott ünnepére saját miseszöveg engedélyezését kérte. Az Istentiszteleti Kongregáció 1975. júl. 11-i döntésével jóváhagyta huszonhárom német egyházmegye saját miseszövegét. Ennek keretében engedélyezte a passaui egyházmegye kérését, és a válaszszövegben Gizellát Sancta Gizelának, azaz Szent Gizellának nevezte. Veszprémben, a Tejfalussy-házban 1985-től működik a Gizella Királyné Múzeum. A múzeum Veszprém, Somogy és Zala megye templomainak, plébániáinak használatából kivont képző- és iparművészeti tárgyakat gyűjti össze kiegészítve a korábban püspöki palotaként működő épület tárgyi emlékeivel. A textilgyűjtemény legértékesebb darabja Vetési Albert püspök 1480 körül készített, aranyszállal átszőtt miseruhája és Padányi Bíró Márton liturgikus öltözete. Szent István király és Boldog Gizella királyné házasságkötésének és a veszprémi egyházmegye fennállásának ezredik évfordulóján, 1996-ban, a bajor kormány beleegyezésével a passaui egyházmegye Veszprémnek ajándékozta Gizella ereklyéi közül a királyné jobb felkarcsontját és kezének néhány darabját. A Szent Jobbot és Gizella karcsontereklyéit a veszprémi Szent Mihály-bazilika előtti Szentháromság téren, a szabadtéri oltárnál egymás mellé helyezték, ezzel is jelképezve ezer évvel előtti összetartozásukat. Miután az ereklye a Szent Mihály-templomba került, Szendi József érsek kezdeményezésére a veszprémi egyházmegye társvédőszentje (Szent Anna mellett) Boldog Gizella lett. 

A II. világháborúban súlyosan megsérült a budai Várkápolna, a főoltár mögött, a Szent Jobb őrzésére szolgáló fülke szinte teljesen megsemmisült. Egyházi és állami jóváhagyással a Várkápolna romjai között az 1950-es években kutatómunkát végeztek, amelynek során 1956–1957-ben sikerült felszínre hozni a Szent Jobb-kápolnafülkét és az ereklyetartót is. A feltárási munkálatokban részt vett Pintér Sándor püspöki tanácsos, balatonalmádi plébános is, aki azzal a kéréssel fordult az esztergomi főegyházmegyéhez, hogy a kápolnafülke maradványait engedjék át a balatonalmádi plébániatemplomnak, és azt újjáépítve elhelyezhessék a templomban. A Balatonalmádi központjában lévő Szent Imre-plébániatemplom még 1930-ban épült Medgyaszay István tervei alapján. A templom mellett Pintér Sándor kezdeményezésére 1958. aug.-ban szentelték fel a budai várból áthelyezett felújított Szent Jobb-kápolna mását a megmentett, Róth Miksa műhelyében készült eredeti mozaikfestményekkel. A templomban 2001-ben sikerült a Szent István-kézereklyéről a vizsgálatok során lehullott fragmentumokat elhelyezni, 2005-ben Szent Imre-ereklyéket is kapott a plébánia. Szabó János, a település plébánosa közbenjárására a passaui egyházközség a 2007. júl.-i passaui zarándokúton elküldte Boldog Gizella ereklyéit is. Így vált az országban egyedülálló módon a balatonalmádi Szent Jobb-kápolna az első szent királyi magyar család zarándokhelyévé.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2020