Brunszvik Teréz emlékezete 2.
Brunszvik Teréz emlékezete 2.

2021. február 25. Csütörtök

Brunszvik Teréz emlékezete 2.

Brunszvik Teréz és a Beethoven-leszármazottak


1.

 

 

Budapest környékén, közelebbről Diósd községben, a huszadik század közepéig élt egy nemzedékről-nemzedékre átörökített családi hagyomány egy Tóth nevű kisiparoscsaládban, mely szerint ők Ludwig van Beethoven és Brunszvik Terézia leszármazottai.

 

 

Ifjabb Tóth János idős korában elmondta azt a történetet, hogy dédapja egy martonvásári grófi kastélyban született, majd – hogy a titok ki ne tudódjék – neveltetésre kiadták dédanyjának, Tóth Jánosnénak. A legenda szerint a legidősebb Tóth Jánosné halálos ágyán bevallotta fiának, idősebb Tóth Jánosnak, hogy az ő nagyapja valójában Beethoven, anyja pedig Brunszvik Terézia! A legendát ettől kezdve minden elsőszülött Tóth János továbbadta gyermekeinek, akik hasonlóképpen cselekedtek közel száz éven keresztül!

 

 

Amikor 1896-ban, a martonvásári Brunszvik-birtokot a sörgyáros Dreher család megvásárolta, a birtok leltározásakor két tanú is eskü alatt állította, hogy az iratok között volt egy 1807-ben keltezett, amely egy törvénytelen fiúgyermek születéséről szólt. Egy másik, 1811-es iratból az derült ki, hogy a Brunszvik-birtokon akkor már évek óta élt egy (I. legeslegidősebb?) Tóth János nevű árendás jobbágy. Ugyanez a Tóth János 1823-ban Pátyon, már mint gazda tűnt fel. A Brunszvik-család bizalmasává fogadta az egyszerű embert, a hirtelen „rang-előrelépés” feltehetőleg azzal magyarázható, hogy valamilyen – közelebbről nem ismert – nagy szolgálatot tett a családnak. Ez az I. Tóth János lehetett az, aki örökbe fogadta és nevére vette a legidősebb 1807-es Tóth Jánost…

 

 

A Tóth család később Diósdra költözött. Az 1827 körül született idősebb Tóth János 1849-ben Weigl Terézzel kötött házasságot Diósdon, az 1850-ben született ifjabb Tóth Jánosnak pedig tizenkét gyermeke született (1877–1901 között). Valamennyi zenélt. A környéken őket csak Kleine Tóth-bandának hívták…

 

 

2.

 

 

Romain Rolland, a Nobel-díjas francia író már középiskolás korában kiválóan zongorázott. Pályaválasztásakor komolyan foglalkozott azzal, hogy zongoraművész legyen. Végül is író lett, de egész munkásságát átszőtte a Beethoven művészete iránti tisztelete és az a szándék, hogy a művészfejedelem munkásságát minél részletesebben feltárja.

 

 

Szentgyörgyi Czeke Marianne, az első magyar női könyvtáros Londonban megismerkedett Loui Peacoppal, Madeleine Rolland, Romain Rolland testvére barátnőjével. A francia író a testvérétől nemsokára azt is megtudta, hogy a magyar könyvtáros hölgy rendezi sajtó alá Brunszvik Terézia naplóját. A francia író és a magyar könyvtáros hölgy végeláthatatlan levelezésbe kezdett Beethoven és a Brunszvik család rejtélyes kapcsolatának tisztázása érdekében.

 

 

Romain Rolland, az emberi lélek nagy ismerője úgy vélte, hogy „a halhatatlan kedves” csakis Brunszvik Terézia lehetett. Szerinte Brunszvik Terézia életében a nevelői elhivatottság kívülről, valamilyen sorsesemény hatására jelent meg. Czeke Marianne nem értett egyet ezzel a véleménnyel, ő Brunszvik Jozefinben – Brunszvik Terézia testvérében – vélte megtalálni „a halhatatlan kedves” személyét, a sorsesemény pedig nem lehetett más, mint hogy Teréz utazásai során találkozott Pestalozzival, és a nagy svájci pedagógus nézetei hatására kezdett el foglalkozni kisgyermekek nevelésével. Kétségtelen, hogy a naplóban, az 1807–1809-es évekből kevés feljegyzés maradt fenn, az azonban feltűnő, hogy Brunszvik Terézia, A lovag panaszai című, önvallomást tartalmazó szerelmes költeménye igen, és az is igaz, hogy ekkor kérte meg báró Podmaniczky Károly – Podmaniczky Frigyes, „Budapest vőlegénye” és Jósikáné Podmaniczky Júlia édesapja – Brunszvik Terézia kezét. Teréz visszautasította az ajánlatot, mert egy korábbi szenvedély „már kiégette lelkét…”

 

 

Báró Stackelberg Minona, Brunszvik Jozefin és báró Stackelberg Kristóf legkisebb gyermeke, már egészen kicsiny gyermekkorában, rendkívüli zenei tehetséget árult el. Már Romain Rolland és Czeke Marianne halála után került elő tizenhárom Jozefinnek írt Beethoven-levél. A levelekből kiderült, hogy Beethoven, 1812-ben, ismét kapcsolatba lépett a Brunszvik-családdal, s az előkerült híres levelek kelte után kilenc hónappal született meg Minona. A különös nevet Brunszvik Terézia, a keresztanya találta ki. A Minona az anyakönyvezhető Mignon francia név becézése, ami visszafelé olvasva: Anonim! Minona egész életében szenvedélyesen kutatta saját múltját és családja legendáit. A Brunszvik-naplót élete végén újra áttanulmányozta, sőt egyes részleteket állítólag meg is semmisített belőle. A legtöbb kutató az új levelek fényében úgy vélte, hogy „a halhatatlan kedves” személye véglegesen tisztázódott…

 

 

3.

 

 

Sáfrán Györgyi már pályakezdő történészként a magyarországi nőnevelés történetével foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kézirattárában dolgozó könyvtáros hölgyet a Romain Rolland centenárium évében, 1966-ban megbízták az MTA-n őrzött Rolland–Czeke-levelezés kritikai kiadásával. Sáfrán Györgyi az addig ismeretlen és az azóta előkerült levelek fényében, újraértelmezte a Czeke Marianne által kiadott Brunszvik-napló szövegét, összevetette a Romain–Czeke-levelezésben közölt adatokkal, a hagyatékban talált Brunszvik-versekkel és egyéb kézirattöredékekkel, majd személyesen is többször kutatott martonvásári és ausztriai anyakönyvekben. Kutatásait elsőként terjesztette ki a Beethovennel kapcsolatos mendemondákra is. Személyesen felkereste Tóth János leányát, Fortenbacherné Tóth Máriát, aki megerősítette a család diósdi legendáját; megtalálta Tóth János egy másik gyermekének, Tóth Antalnak feljegyzéseit is ugyanerről a legendáról.

 

 

Sáfrán Györgyi úgy vélte, hogy Beethoven és Brunszvik Terézia között 1807 és 1809 között alakulhatott ki szoros érzelmi viszony, s nem zárja ki, hogy kapcsolatukból akár gyermek is születhetett; jóllehet a zenetörténet az egészet koholmánynak, rosszindulatú feltételezésnek tartja. Amikor évekkel később Beethoven újra találkozott a Brunszvik családdal, Jozefin gyermekének, Teréz lett a keresztanyja; ő nevezte el a kicsit (találóan „anonimnak”), megakadályozva, hogy az újabb jövevény is nevelőszülőkhöz kerüljön. Miután a Brunszvikok véglegesen szakítottak Beethovennel, Teréz – részben Pestalozzi tanításai hatására – a szegények, az elhagyatottak, a társadalmi osztályától legtávolabb eső rétegek gyermekei felé fordult.

 

 

Sáfrán Györgyi – talán képtelen – történetével nem kívánt kegyeletet sérteni. Brunszvik Terézia emléke áldott marad, hisz felemelő türelemmel, kitartással viaskodott a kudarcokkal, a meg nem értéssel, s a női kezdeményezést meg nem becsülő korban bámulatos szervező erővel teremtette meg nevelői intézményeit, a középpontban mindig a szegények, az elesettek felemelésének ihlető gondolatával. Ezt hangsúlyozta a kiváló történész Sáfrán Györgyi is, aki élete jelentős részét a Brunszvik-család rejtélyeinek tisztázására szánta. Írásai többségében tizenkilencedik századi női sorsokat állított mérlegre, Mértéktartó értékeléseivel, finom tapintattal mindig kerülte az öncélú szenzációhajhászást, hősei életútjának komplex feltárására, cselekedeteik már-már pszichológiai mélységű elemzésére törekedett.

 

Az igazság talán sohasem derül ki, meglehet ezért hívják legendának…

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Történet

Megjelent: nevpont.hu 2019