Déryné emlékezete 1.
Déryné emlékezete 1.

2021. március 9. Kedd

Déryné emlékezete 1.

A Róza-csata


1. 

 

Róza leányasszony, a pesti Hacker Szála öltözőnek kialakított pincéjében nagyot sikított, majd tapsolni kezdett, mint egy kisgyermek. Vida László, a társulat intendánsa egy hatalmas dobozt nyújtott át a fiatal vereshajú teátristának, aki nagy izgalommal bontogatta a kartonládikát. A rózsaszínű ruhát felhőkönnyű selyemszövetből varrták. Az alsó széle ezüst rózsákkal volt szegélyezve, amelyek úgy hajladoztak, mint Róza leggyengédebb dallamának akkordjai. A ruha keble alatt három tündöklő ezüstvirág szirmai integettek, a kivágásból nehéz veretű csipke ágaskodott fel. A habkönnyű ruhát Déry István komédiás, Vida László intendáns törteli tiszttartója küldte – jegyajándékul.

 

 

Róza leányasszony, a pesti Hacker Szála öltözőjéből, egy deszkalépcsőn haladt felfelé, a teátrummá átalakított előtérhez, nagyot sikított, majd tapsolni kezdett, mint egy kisgyermek. Murányi Zsigmondné Lefèvre Terézia egy riadt kis cselédlányt terelgetett maga előtt, aki hatalmas kosár rózsát nyújtott át a fiatal vereshajú teátristának. A hatalmas vörös rózsák a piros szín valamennyi árnyalatában kihívóan virítottak, volt közöttük halványpiros, tűzvörös, téglaszínű, sötétnarancsos, de egy sem akadt, amelyik azonos koloratúr lett volna. Hanem még a kosár is egészen különleges volt, az alsó része is veres virágokkal szegélyezett. Végül az egész ajándékot gondos kezek selyem kendőbe csomagolták. A kendőbe csomagolt rózsakoszorút Bacsó Bálint, módos debreceni patikárius küldte – jegyajándékul.

 

 

A váci utcai Hét választófejedelemhez címzett vendégfogadó szálájában száz gyertya is égett ezen az estén. Róza leányasszony rózsaszín új ruhájában ezúttal szinte csak egy, szélesvállú, megnyerő megjelenésű, daliás fiatalemberrel táncolt. A vármegyei ifjúság rendezte e báli éjszakát, ahol az előkelő hölgyek lenge selyemrokolyákban, kacér strimflikben, stiflette-ekkel vagy atlaszcipellőkkel, az urak kurta térdnadrágban, fehér selyemmellényben és sapódlival (azaz zsabóban), sarkantyút pengető csizmákkal ropták a kerengő langauszt, az újdonságnak ható minétet (azaz menüettet) és néha a verbunkot is. A vármegyei ifjúság rendezte bálokon szinte mindig a szépséges azúrkék ruhás Fáÿ Zsuzska, nemes Fáÿ László leánya volt a bálkirálynő, akit mámortól bódult lovagok bókoló serege követett. Ezúttal sem lehetett ez másként, ám mégis másként történt ezúttal minden. Zrínyi-mentés, sűrűn zsinórozott, feszes nadrágos úrfik és idegen módira, fekete frakkba és bársony térdnadrágba bújt uracsok pergették, forgatták a gyönyörűséges Zsuzskát azért, mert a kötelező „tourokon” kívül szinte mindannyiukat kikosarazott egy rózsaszín selyemruhás, elsőbálozó teátrista.

 

 

Rózát táncra kérte egy esetlen mozgású, nagyorrú fiatalember, de ő csak kétszer táncolt Déry Istvánnal.

 

Rózát táncra kérte egy előkelő mozgású, sujtásos dolmányú katonatiszt, de ő csak egyszer táncolt Kacskovics Jánossal.

 

Rózát táncra kérte egy nyakigláb, ügyetlen őspatvarista, de ő egyszer sem táncolt Vas Istvánnal.

 

 

Katona József, egy kecskeméti takácsmester szófukar jurátus fia, aki mostanában mint „delectans aktor” kisebb rollékat játszott a magyar teátrumnál, ügyetlenül csetlett-botlott a táncparkettán. A tekintete komor volt, izzó szeme szikrákat szórt. De nem kérte táncra Róza leányasszonyt…

 

 

Déry István komédiásnak, nemes Fáÿ László fiának, Fáÿ András pesti szolgabíró legjobb barátjának, szabad kosztja és kvártélya is volt a Fáÿ családnál, még Zsuzska, a világszép leány is érdeklődött az aktor iránt – hiába. Déry teátrista urat csak Róza leányasszony foglalkoztatta. A patikárius özvegyasszony Róza leányát azonban inkább a debreceni Bacsó Bálinthoz adta volna, aki szintén „patikőr”.

 

 

Déry István komédiás, nemes Fáÿ László javaslatára, rózsaszín selyem ruhakölteményt küldött Rózának – hiába. Róza leányasszony ezen az estén azonban rózsaszín új ruhájában, szinte kizárólag csak jegyesével, Bacsó Bálint debreceni patikáriussal táncolt…

 

 

2.

 

 

„Megcsalt! Égi ártatlanságot véltem kebelemben hordani és ah, miként, csalódtam érzelmeimben! Nem, nem hiszek többé soha nőnek! Oh, én örökre boldogtalan! Legyen ön boldog mással, nálam szeretettebb férj oldalán és kebelén… Legyen Ön boldog Déryvel… Most zárom bé örökre az örömet, melyért irigyeim lehettek az angyalok. Most látja utolszor és soha többé a hív kéznek vonásait, mely az ön kezének örökös bírásával kecsegtette oly balgán magát…”

(Bacsó Bálint levele Széppataki Rozáliának, 1812)

 

 

Róza leányasszony Murányiéknál, a pesti Molnár utcai házban, nagyot sikított, és hangosan zokogni kezdett, mint egy kisgyermek. Róza egy zöld kárpitszéken ült, előtte egy lantlábú kőrisfa asztal, az asztalon porcelán tálcák és két nehéz, ezüst gyertyatartó. Az egyiken a haragvó Poszeidón, a másikon a békés Pallasz Athéné. A székhez közel egy empire stílusú diófa szófa állt, amelyen még néhány hete is szerelmesen sugdolóztak Bálinttal, ha Murányiné asszony pár percre „véletlenül” magukra hagyta őket. Róza épp egy virágcsokrot hímzett, amikor piros pecsétes levél érkezett Debrecenből. A kis teátrista vékony teste nemsokára rázkódott a zokogástól, majd felállt, a szék karfájába kapaszkodott, kezéből kiesett a „búcsú-epistola”. Tett még néhány lépést, végül leroskadt a kerevetre.

 

 

Róza leányasszony testét–lelkét hideg borzongás járta át, mert megértette, hogy Bacsó Bálint sohasem szerette őt. Szerelmet ígért neki mézédes szavakkal, lángvörös rózsákkal, valójában azonban csak az ölelésére vágyott. Bacsó Bálint új patikakontraktust is fogadott özvegy édesanyjának, valójában továbbra is saját, Kígyó patikájában árulta a „bécsi pirosítót”, a különös szagosítókat és a többi medicinát. A szerelem és a vágy elmúlt, a lángvörös rózsákból szégyenpír lett, Róza szíve darabokra hullott, mintha csak édesapja, a néhai Schenbach patikárius nagy fa mozsarában törték volna össze.

 

 

Déry István teátrista gyűlölte a „pomádékenegető” debreceni patikáriust, a féltékenység fúriája kergette őt a pesti Molnár utcai házba, ahol idővel szívesen látott vendég lett. Nem kívánt ő ennél többet, rég lemondott már Rózáról és Fáÿ Zsuzskáról is. Esténként legjobb barátjával, a kisebb rollékban feltűnő „delectans aktorral”, Katona Józseffel beszélték meg Róza és a „patikőr” kalandjait.

 

 

Katona József segédteátrista mindig végighallgatta Déry szózuhatagát. A szófukar, büszke jurátus néha szólt csak közbe, fátyolos hangja ekkor úgy szólt, mint egy falhoz vert fadarab. A mogorva, emberkerülő fiatalember érthetetlen módon csak Déryvel barátkozott, ám ha együtt voltak, akkor is alig szólalt meg. A tekintete ilyenkor is komor volt, izzó szeme szikrákat szórt. De nem komendálta Róza leányasszonyt…

 

 

3.

 

 

„Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen, szeretettel szeretem s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, véglehelletemig hordani. Ha meghallgat s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szallagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szallagot zárjon a felelethez. Ε két szín fogja ellem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, két hét múlva visszatérek Pestre és akkor bővebben fogok nyilatkozni; ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog.”

K. J.

(K. J. levele Széppataki Rozáliához, 1812)

 

 

Róza leányasszony, egy deszkalépcsőn haladt az öltözője felé, nagyot sikított és hangosan zokogni kezdett, mint egy kisgyermek. Épp Az elhagyott költő című „nézőjáték” előadására készült, s jó szokása szerint már jóval a jelenése előtt „cabine-jába” igyekezett, amikor valaki erőteljesen megragadta csuklóját. Róza szerelmi csalódása miatt mostanában nagyon érzékeny lett, a hirtelen mozdulattól elsírta magát, majd amikor meglátta, hogy a társulat idős súgója, Magyar György haramiának öltözve, fekete lebernyegben, egy titkos levélkét nyújtott feléje, váratlanul elkacagta magát. Az idős súgó úgy vélte, a titkos levelet csakis megfelelő „konspirációval” adhatja át a címzettnek. Róza mohón rávetette magát a kék papirosra, majd határtalan csalódást érzett.

 

 

Róza leányasszony testét–lelkét hideg borzongás járta át, mert megértette, hogy Bacsó Bálint nem ír már több levelet neki. A debreceni patikárius szerelmet ígért, de csak az ölelésére vágyott. Feleségül kérte, de nem tartotta a szavát. A debreceni patikárius nem írt több levelet, mert ebben tartotta a szavát. Kacskovics Jánosnak ő bizony nem küld semmilyen jelet: sem feketét, sem rózsaszínűt, felőle akár vissza se jöjjön, se két hét múlva, se bármikor! Rajta ugyan ne szórakozzon azért, mert nem volt hajlandó vele csak egy „tourra” táncolni! A szerelem és a vágy elmúlt, a lángvörös rózsákból szégyenpír lett, szívét összetörték. Róza leányasszony lassan megindult lefelé a grádicsokon a dohos pincébe, ahol az öltözője volt, és felvette rózsaszín menyasszonyi ruháját.

 

 

Bacsó Bálint gyógyszerész, később neves orvostudor, 1812-ben, megnősült. Feleségül vette nemes Komáromy Esztert, ám három hónap múlva elváltak. Bacsó Bálint sohasem találkozott Katona Józseffel.

 

 

Széppataki Róza teátrista, a magyar színházművészet úttörője, 1813-ban, férjhez ment Déry Istvánhoz, a színjátszó társulat komikus aktorához, ám négy év múlva, 1817-ben elváltak. Déryné Széppataki Rózának akkor még fogalma sem volt arról, hogy a titkos levelet Katona József írta.

 

 

Katona József jogász, literátor, a Bánk bán című nemzeti dráma szerzője 1814-ben végleg felhagyott a színészettel és visszaköltözött Kecskemétre. 1826-ban a város főügyészévé nevezték ki. Katona József 1814-ben megírta A rózsa vagy a tapasztalatlan légy a pókok között című komédiáját, amely Déryné szerelmi életéről szólt. Déryné nem engedélyezte, hogy a vígjátékot a nemzeti színjátszó társaságban előadják.

 

 

Katona József 1830-ban hunyt el; nem élhette meg a Bánk bán bemutatóját. A Bánk bánt 1833. február 15-én Kassán láthatták először. Melindát Déryné alakította.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Történet

Megjelent: nevpont.hu 2019