Déryné emlékezete 2.
Déryné emlékezete 2.

2021. március 9. Kedd

Déryné emlékezete 2.

A „Karacs Tusculanum”


Karacs Ferenc mérnöknek készült, ám az inzsellérkedés helyett a térképkészítést választotta. Bécsben kitanulta a rézmetsző mesterséget, s első geometriai rajzfüzetei után fejébe vette, hogy magyar nyelvű atlaszokat és térképeket készít, amelyekből honi diákok a haza nyelvén tanulhatják Magyarország és a nagyvilág geográfiáját. Nem volt különös dolog, hogy a hazai tudományosság építésén fáradozó tizennyolcadik századi hazafiak földrajzi dolgozatokat is írjanak: kevesen tudják, hogy a Magyarország geographica az az földi állapotjának lerajzolása (1775) című művet maga Kazinczy Ferenc jegyezte. Az azonban rendkívül különös volt, hogy egy „öszveszedegetett geographiai” munka helyett valaki térképek metszésével, „rézbeöntésével” foglalkozzon. Karacs Ferenc tekinthető az első modern magyar „cartographusnak”. Nevéhez fűződik Magyarország és a hozzá kapcsoltatott Horvát és Tót országoknak (1813) addigi legpontosabb térképe, s élete végéig dolgozott Europa Magyar Atlasa elkészítésén is.

 

 

Karacsné Takács Éva,a felesége, az esküvő után Pestre költözött a németajkú Herbstgasséba (Józsefváros, Ősz utca; ma: VIII. kerület Szentkirályi utca). Az öreg Virág Benedek által csak Karacs Tusculanumnak nevezett ház hamarosan a magyar honférfiak híres gyülekezőhelyévé vált. Fáÿ András, Kultsár István, Vitkovics Mihály és mások szívesen vívták meg nyelvújítási, irodalmi és politikai vitáikat a Karacs-házaspár otthonában, ahová néha ellátogatott Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály is. Karacsnének legjobb barátainak pedig a színész ifjasszonyok bizonyultak (mindenekelőtt Déryné és Kántorné aktrixok). A házban vendégszobát is berendeztek, ahol időről-időre tehetséges diákok laktak. Különös lakója volt egyszer Karacséknak: a Békési József néven „színészkedő” Katona József jurátus, aki itt élt néhány évig a házaspárnál. Békési József komédiás elhanyagolta jogi tanulmányait, ám annál szorgalmasabban rótta a sorokat: verseket írt, majd megpróbálkozott a színműírással is. Az elkészült dolgozatokat nagy lelkesedéssel olvasta fel a Karacs család tagjainak és az aprónépnek. Egy napon azonban a tehetséges poétának a nyomát sem lelték a házigazdák. Karacsné évekkel később tudta meg, hogy a fiatalember Schenbach Rozália színésznő miatt távozott oly hirtelen a Herbstgasséból. A szép művésznő igent mondott a kezét megkérő Déry Istvánnak, a szerelmes Katona József pedig otthagyott csapot-papot, bánatában hazament Kecskemétre. Déryné mit sem tudott a komédiástárs csalódottságáról, nemsokára azonban elhagyta Déryt új szerelméért, Prepeliczay Samu „redaktor-grafikusért”. Prepeliczay kiváló grafikusművész volt, kedves szórakozásaként meg-megörökítette a Karacséknál összejött tudós seregletet, ám néha hozzászólt a „konverzációhoz” is, különösen ha a színjátszásról cseréltek eszmét az egybegyűltek.

 

 

Prepeliczay Samu, a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője Karacséknál ismerkedett meg Déryné Széppataki Rózával, amikor épp heves vitát folytatott a magyar nemzeti teátrumról laborfalvi Benke Józseffel. Benke József nem kedvelte az operákat, de elismerte, hogy a teátrum leginkább egy-egy zenés produkcióra telik meg. Az érzelmes játékok és a komédiák kevésssé vonzóak. Mindketten egy nemzeti daljátékmű mellett érveltek és abban is egyetértettek, hogy az addigi hazai kísérletek – mindenekelőtt Balogh István próbálkozásai – nem voltak sikeresek. Róza megjegyezte, hogy ő szívesen játszik mindenféle zenés és „prozódiai” rollékban és elbűvölten figyelte a fiatal szerkesztő lelkes, mindenkit magával ragadó beszédét, aki utóbb a teátrista ifjasszonyt is lerajzolta. A két fiatal csakhamar egymásba szeretett…

 

 

Prepeliczay Samu, a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője és Déryné Széppataki Róza, a színjátszó társaság talán legismertebb művésze 1814-ben gyakran találkoztak Pesten, az Ősz utcában. Karacsék hajléka a szerelmeseknek kiváló „tusculanumnak” bizonyult, idővel azonban egyre sűrűbben látták egymást a Herbstgassén kívül is. Sem Karacsék, sem a féltékeny Déry nem fogott gyanút, hiszen a fiatalok szinte kizárólag a nemzeti teátrum hazai állapotáról, az aktorok megbecsüléséről és egyéb honfiúi és honleányi teendőkről cseréltek eszmét. Valójában persze másról volt szó, ám Róza kiváló teátrista volt, Samu pedig ügyes tanítványnak bizonyult. Prepeliczay néha Déryék otthonában is meglátogatta Rózát. Az Arany Szita udvarában, egy öreg diófa hatalmas lombjai alatt titokban összebújhattak. Samu egyszer, egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapta peniculusát (azaz kis bicskáját) és belevéste a diófába az S. és az R. betűket, azaz Samu és Róza kezdőbetűit. Senki sem fogott gyanút, az S és az R betűk, Schenbach Rozália monogramjai voltak, ezeket hímezte Déryné keszkenőire is…

 

 

Déryné Széppataki Róza a pesti rondella lebontása után elhagyta férjét. A második színjátszó társulat egy része utóbb Kilényi Dávid vezetésével vándortársulattá szerveződött, Róza ehhez a „trupphoz” csatlakozott.

 

 

Prepeliczay Sámuel nemcsak redaktor és képíró volt, de báró Prónay Antal családjánál nevelőként is szolgált. Különös módon épp a pesti rondella lebontása után, a Prónay bárói család hosszabb külföldi útra indult, így ők is elváltak.

 

 

Déryné Széppataki Róza és Prepeliczay Sámuel, utolsó előtti találkozásuk alkalmával örök szerelmet ígértek egymásnak és megfogadták, hogy semmilyen praktika sem választhatja el őket egymástól. Róza – a legenda szerint – egy kisgyűrűt és híres, göndör loknijaiból egy kis fürtöt ajándékozott Samunak.

 

 

Déryné Széppataki Róza 1822 novemberében, pesti vendégszereplése alkalmából találkozott utoljára Prepeliczay Sámuellel. A svájci család című daljátékban alakította Emmelina szerepét, aki hosszú vándorlás után végre megtalálta kedvesét. Azután soha többé nem látták egymást.

 

 

Déryné Széppataki Róza és Prepeliczay Sámuel soha többé nem látták egymást…

 

 

Prepeliczay Sámuel néhány évvel később megházasodott, elvette Rochel Jozefint. A házasságból öt fiú és három leány született. Az egyik leányt Rozáliának hívták…

 

 

2.

 

 

Karacsné Takács Évaa feleség, az édesanya, a németajkú Herbstgasséban néha maga is hozzászólt aktuális közéleti eseményekhez, a tudós összejöveteleken, sőt a felnőtt társalgásba idővel a rendkívül művelt nagyleány, Karacs Teréz is bekapcsolódott. Különös dolog történt 1822-ben, Pesten, a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségében. Prepeliczay Samu bosszankodott, mert a lelkes jogtudor, kocsi Sebestyén Gábor két színművét küldte el neki véleményezésre. Prepeliczay nem akarta megbántani a derék Veszprém vármegyei alügyészt, ezért sokáig tanakodott, hogy ki írjon a művekről bírálatot? A választás végül is Karacsnéra esett, aki igen szenvedélyes bírálatot írt a „borzanatos” darabokról. Senki nem gondolta akkor, hogy az első női színikritika micsoda pennaháborút robbant ki a Tudományos Gyűjteményben. Sajátos módon azonban nem a kritika került a tollháború középpontjába, hanem az, hogy egyáltalán írhat-e nő nyilvános folyóiratban? Még a felvilágosult írók közül is többen úgy vélekedtek, hogy az a nő, aki ír, az az erény és a női méltóság ellen vét.

 

 

Prepeliczay Samunak, Déryné titokzatos lovagjának valójában lelkiismeret-furdalása volt. A dilettáns író-jogtudor két érzékeny játékának címei sehogy sem hagyták nyugodni. Az egyik színműnek Asszonyi praktika, a másiknak Kaczki Pál, vagy a megtalált arany gyűrű volt a címe…

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Történet

Megjelent: nevpont.hu 2019