Gozsdu Elek emlékezete 2.
Gozsdu Elek emlékezete 2.

2021. június 23. Szerda

Gozsdu Elek emlékezete 2.

Sámson madara


1.

 

 

Sámson Antalnak hívták, volt egy kis vegyesboltja a Zöld Elefánthoz. A nagyerejű szatócs csodálkozásra ragadtatta a kicsiny boltja előtt elsiető embereket, amint rettenetes, piros tenyereivel belódította a kávészsákokat, a mázsás rizskása-zacskókat, bedobálta a cukorsüvegeket; majd csakúgy, tréfából, felkapott egy akós hordó heringet, s mint valami macska, beugrott vele fűszerekkel megrakott boltjába. Esténként, amikor Sámson egyedül maradt a Zöld Elefántban, felgyűrte ingujjait és elkezdte rettenetes tenyereit előbb téglákkal, majd lúgszappannal dörzsölni. A sáfrány, a hering, a faggyú, a kocsikenőcs erős szagától csak nehezen tudott megszabadulni, végül izmos ujjai közé vette a kölnivizes flaskát is. Miután elkészült, megtörülközött, tiszta inget vett, majd zsebeiben néhány hatalmas naranccsal Sámson kiszökött boltjából, s rohant gyönyörűséges fészke felé, ahol az ő kényes kis madara tollászkodott.

 

 

Mili fehér köntösében fogadta Sámsont, amely dúsan meg volt rakva gyöngéd csipkefodorral, a gombok helyén rózsaszín csokrokkal. Hajlott orra, vékony piros ajkai, kis álla volt a renyhe madárnak. És milyen élesen tudott sikítani, amikor Sámson felkapta, hogy összevissza csókolja! Az egész asszony nem volt nehezebb, mint egy süvegcukor, olyan, mint amilyenhez hasonlót nap mint nap megmozgatott a boldog vegyesboltos.

 

 

Mili sovány, fehér kezei egyik kisujján pompás gyémánt gyűrű villogott, mely háromszáz süvegcukorba került. Sámson gyönyörködve jártatta körül sárga szemeit kedves fészkén: a rózsaszín csipkefüggönyökön, a rokokó időkre emlékeztető selyemágyon, az előkelően kecses arany gyertyatartókon, s a dióbarna asztalokon, amelyeken temérdek apró porcelán „csecsetárgy” hevert. Mili szerette a sok kis apró mindenfélét, ami mindennap körbevette őt, mindenekelőtt azonban a gyémánt gyűrűhöz ragaszkodott, amely az esetlen Sámson szeretetre méltó lomhaságát jelentette.

 

–– Nézze milyen szépek! Csupa gyönyörűség nézni őket. Igazi jaffai narancsok! Akkorák mint egy-egy strucctojás.

 

 

Így történt ez mindennap. Boltzárás után Sámson sietett haza kicsiny madarához, hogy együtt fogyasszák el a narancslakomát. Szerelmesen egymást etették a narancsgerezdekkel, néha Sámson bekapta Mili ujjait, ilyenkor a kismadár felsikoltott, a boltos pedig boldogan nevetett.

 

 

2.

 

 

Sámson Antal, a Zöld Elefánt tulajdonosa, egyik nap korábban érkezett haza. Mili a selyemágyon feküdt, elmélyülten olvasott valamit, talán egy szentimentális rokokó regényt. Mili nem szerette, ha az ura előbb jött meg, Sámson nem akarta zavarni az őt észre sem vevő asszonyt. Óvatosan benyitott Mili szobájába, leült egy karosszékre, közel a pamlaghoz és elbűvölten nézte asszonyát. Az apró rézkarikák a szék lábán hirtelen fülsértően nyikorogni kezdtek Sámson termetes súlya alatt. Mili felnézett, megijedt, kiesett kezéből a könyv, kihullott a könyvből egy barnás színű arckép.

 

 

–– Nézze milyen szép ember! Csupa gyönyörűség nézni őt.

 

 

Sámson Antal nem tulajdonított különösebb jelentőséget a fiatalember fotográfiájának, a szokásos narancslakoma után boldogan hunyta le pilláit, nemsokára férfiasan és egy kifáradt fűszerkereskedő vegyesboltoshoz méltóan horkolni kezdett. Mili, a „kis madár” azonban nem tudott elaludni, csöndesen felkelt, meztelen apró lábaival félénken közeledett a kis asztalhoz, ahol a féltve őrzött könyvét rejtette. Kivette belőle a fiatalember fényképét, összecsókolta és a párnájába dugta.

 

 

Sámson Antal, a Zöld Elefánt tulajdonosa, másnap, szokott időben, boltzárás után érkezett haza. Mili nem fogadta őt hálóköntösében, s a selyemágyon sem feküdt már senki. Sámson egy levelet kapott, fagyos ujjaival alig tudta kibontani a borítékot.

 

 

– Ne keressen, mert úgysem fog megtalálni!

 

 

3.

 

 

Sámson Antal, a Zöld Elefánt tulajdonosa, harmadnap szétdobálta a kávészsákokat, a mázsás rizskása-zacskókat, csakúgy, tréfából összeverte a cukorsüvegeket és az akós hordó heringet is. Miután mindent összetört és szétzúzott, kidobta az elefántot, elkergette az inast és végleg felszámolta a boltot.

 

 

Sámson Antal, a Zöld Elefánt volt tulajdonosa, évekkel később visszavette az ő kis madarát, Milit, akit a szép ember éjszakázásai, tivornyái súlyosan megbetegítették. Miután minden álma összetört, Mili sárgán, betegen, ziháló tüdővel visszatért Sámsonhoz, s a volt boltos panasz nélkül tűrte régi-új asszonya szeszélyeit.

 

 

Sámson Antal, a Zöld Elefánt volt tulajdonosa, a budai hegyek közé ment, hogy egy egész nyaláb ibolyát szedjen köhögő asszonyának. Már rég nem volt rokokó selyemágy, előkelő arany gyertyatartók, porcelán „csecsetárgyak”. Az ablakon azonban besütött a nap, a szobában pedig ibolyaillat és zöld levelek illata terjedt, mert Sámson az egész nyaláb virágot odaszórta Mili ágyához és letérdelt elé.

 

 

–– Nézze milyen szépek! Csupa gyönyörűség nézni őket!

–– Nem kellenek! Ne keressen, mert úgysem fog megtalálni!

 

 

Mili szemeit bezárta, hideg ujjai között egy csomó ibolyát szorongatott.

 

Sámson Antal, a Zöld Elefánt volt tulajdonosa, alig bírta összeszorított markából kivenni a széttépett ibolyákat.

 

Sámson Antal, a Zöld Elefánt volt tulajdonosa nem nősült meg többé. Amikor meghalt, zsebében egy borítékot találtak: benne egy búcsúlevél volt és megszáradt sűrű ibolyapor.

 

 

4.

 

 

Ködlovagok. A 19–20. század fordulóján új utakat, új kifejezési formákat kereső prózaíró nemzedék képviselői.

Ködlovagok. A századforduló új hangulatait megfogalmazó prózaírók méltatlanul elfelejtett serege.

 

 

Gozsdu Elek író, drámaíró, elbeszélő, ügyvéd és kirendelt főügyész, példátlan irodalmi közélettel: mindössze három évig vett részt a hazai literatúrában, mégis legendává nemesült; utóbb egy egész nemzedéket neveztek el, részben fő műve, a Köd után, ködlovagoknak.

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása a száz éve, 1919. május 26-án elhunyt ködlovagra, Gozsdu Elekre emlékezett.

 

 

Kék virág Gozsdu Elek emlékének.

 

 

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Gozsdu Elekről:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/12129

http://www.nevpont.hu/view/12130

http://www.nevpont.hu/view/12131

 

 

A képen, Kernstok Károly festményén (1905), az író látható, a kép forrása:

 

https://justh.blog.hu/2013/03/29/1889_marcius_29_pentek

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2019