Himnuszunkról
Himnuszunkról

2021. február 27. Szombat

Himnuszunkról


„Jó kedvvel, bőséggel…“

 

 

A kalendárium, a gyorsuló idők hírnöke, a kora újkorban, a megváltozott hírközlés rendszerében, a tömegsajtó megjelenése előtt, az egyik legfontosabb médiumnak tűnt. Évente tájékoztatott vásárjegyzékekről, postajáratokról, az égbolt és az országok történéseiről. Állandó rovatai a kronológia, a história, a prognózis, a csillagjegyek és különösen a naptárversek, rendkívül közkedveltek voltak. Parasztkunyhókban, nemesi kúriákban, kereskedőházakban, főúri könyvtárakban egyaránt felbukkant egy-egy példányuk, de előszeretettel forgatták tanítók és diákok, lelkipásztorok és tisztelendők. A 19. század első évtizedeiben tömegolvasmánnyá vált munkákban szívesen közölt egy-egy kisebb írást Bajza József, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc is. Az évről-évre megjelenő munkák általában december végén kerültek a „könyvárosokhoz“, de legkésőbb, Szent Vince napjára, január 22-ére, minden jobb háztartásban igyekeztek beszerezni legalább egy csíziót, természetesen az igényesebb vásárlók nem sajnálták a pénzt arra, hogy akár többféle évkönyvet is begyűjtsenek.

 

A naptárversek mind a nívósabb, mind a szerényebb kalendáriumok legnépszerűbb rovatai voltak. A huszonnégy, harminckettő vagy hatvannégy sorból álló, praktikus teendőket lajstromba vevő írások, nem ritkán érdekes aktualitásokat, az év legfontosabb előrejelzéseit közölték. Mert bizony a gazda embernek sok tudományban kellett járatosnak lennie: illett ismerni a csillagjegyeket, az idők járását, a természeti „észleleteket“, az ómúltat, hogy tervezzen eljövendőt. A csíziók ódon lapjairól megismerhetőek régen élt honfitársaink történetképe, világszemlélete, gazdasági és természetkezelési gyakorlata. A histórikus múlt komor képeit újesztendő-váró örömteli piktúrák, szívbéli jókívánságok és a közelgő esztendő intelmei váltották fel. Szent Vince napja, a korabeli hagyomány szerint, a Vízöntő csillagjegy első napja, azaz január 22-e volt az év első, jelentős időfordító dátuma. Szokás volt ezen a napon, hogy a szőlősgazdák meglátogatták a szomszédos borpincéket, áldomást ittak az évkezdetre, megköszöntötték egymást, majd a jelképes szőlőmetszésnél a vincevesszőt vízbeállították, és a beszerzett csízió útmutatásai alapján próbáltak az új termésre jósolni.

 

A kalendáriumok alapszókincse lényegében évszázadokon át szinte változatlan maradt. A leggyakrabban szereplő szókapcsolatok a bőséggel és a vígsággal (jókedvvel) függtek össze: a bor és a nektár, a búza és a kalász; a bőség, az élet alapvető attribútumai. A jókedv, a víg kedv ‘örömteli, megelégedett kedélyállapotot‘, ‘serénységet, szorgalmat‘ és ‘kegyelmet, kegyeletteljes jóindulatot‘ is jelentett. A bőség („bővség“, „bővenség“) értelme viszont nemcsak a jólétre, a gazdagságra vonatkozott, hanem összességében isten áldását is kifejezte. Az év első napjai, a különböző naptárak és csíziók kezdőlapjai, valójában hasonló képekkel nyitottak. Bőséges, gazdag és vidám újévet (évkezdetet, évelőt), békét, jólétet, istenáldását kívánták, nemcsak január 1-jén, de a Vízöntő jegy első napján, Szent Vince ünnepén, január 22-én is. Szent Vince napjától „Pál apostol fordulása napjáig“ (azaz január 25-ig) eltelt négy nap, jelképezvén a négy évszakot, együttesen jelezte, hogy az új esztendőben, milyen lesz a bor, a búza és lesz-e „bővenség“?

 

„Ha Pál fordulása ‘s

Vincze napja fén’lik

Bor ‘s búza bővségét

Méltán remélhetik.“

 

 

Kölcsey Ferenc nemzeti imánkat (Hymnus, a ‘Magyar nép zivataros századaiból) a címbe foglalt dátum szerint, 1823. január 22-én, a Vízöntő jegy első napján, Szent Vince ünnepén fejezte be, a nyolcszor nyolc sorból álló hazafias költeményt részben újévi köszöntőversnek is szánhatta. Valójában nem naptárversről van szó, ám elterjedésében, elfogadottságában közrejátszott a kalendáriumversekhez hasonló szerkezete, gondolatformái és frazeológiája. A kialakuló művelt polgári réteg, aki évről-évre kalendáriumokból is rendszeresen tájékozódott úgy fogadhatta be Kölcsey sorait, történetszemléletét, mint régi ismerőst. Talán éppen ez lehetett a nagy költő szándéka…

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása, néhány nappal a Magyar Kultúra Napja, a Himnusz megszületése napja után, a közelmúltban elhunyt történetíró, R. Várkonyi Ágnes egy himnuszértelmezését ismertette. Kékvirág emlékének.

 

R. Várkonyi Ágnes életrajzát az alábbi linken olvashatják http://www.nevpont.hu/view.php?id=11056 A képen Kölcsey Ferenc első síremléke látható.

A kép forrása: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Szatmarcseke/pages/005_kolcsey_a_maga_birtokan.htm

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu, 2014