Illem, sport és divat 7.
Illem, sport és divat 7.

2024. július 12. Péntek

Illem, sport és divat 7.

„Amazonok“ a századfordulón (19–20. század)


A vívás

„A vívásban nem az a döntő, hogy csuklóból vívunk-e vagy alsó karból. A lényeges az, hogy lelkünket nemzedékeken át átitassa az a szellem, az a virtus, amely a legtöbbet produkáltatja velünk akkor, amikor karddal kezünkbe lovagias harci játékra szállunk egy másik kardos férfiúval szemben.”1

Siklóssy László írta A magyar sport ezer éve című munkájában ezeket a sorokat a vívásról. Siklóssy véleménye nagyon találó, hisz a 19. században a vívást magyar „lovagias harci játéknak” tartották, olyan sportnak, amely nagyon megfelelt a magyar virtusnak, a magyar „vérlejtésnek.” Ebből az is következett, hogy a vívás a magyar virtus kelléke lett, a társaság férfi tagjainak szinte kötelező volt a vívni (és táncolni) tudás. A vívás ismerete az elmúlt század végén elharapózó párbajszenvedély miatt is nélkülözhetetlen volt. A párbajmánia a lovagkori bajvívások emlékét őrizte, ám a század végén már csak a lovagjátékok anakronisztikus külsőségeit felidéző, a sporttól igencsak távolálló, idejétmúlt öncélú feltűnéskereséssé, botrányhajszolássá vált. A párbajokkal itt nem kívánok részletesebben foglalkozni. Csak annyit jegyeznék meg, hogy mind a párbajkeresés, a „krakélerek” párbajvágya, mind a párbajokkal, a kihívásokkal szembeni védekezés elősegítette a vívás elterjedését.2 A párbajhősködésből táplálkozó magyar virtust tovább erősítették a millennium, az ezeréves magyarság büszke hagyományai. A kor bestsellere Clair Vilmos Párbaj-Codexe lett.3 Az újságíró Clairt valóságos párbajszakértőként tartották nyilván. Könyvében öt fejezetben, a fejezeteken belül paragrafusokban sorolta fel a sértések nemeit, a kihívás precíz szabályait, a párbaj kellékeit, a segédek feladatait stb.4 A mű előszavában a szerző ezer év dicső tradícióit, nemzeti érzetünket és véralkatunkat továbbá a női eszményt („melynek a lovagkor magasztos idealizmusával hódolunk”) említette, ami a párbajra kötelezte „fajunk harczias jellegét.”5 A Sport–Világ ha kevésbé dagályosan is, de arról adott hírt, hogy a kardvívás hivatása, hogy speciálisan magyar jellegű sporttá váljon, mert ebben „némi eredetit is fel tudunk mutatni.”6

A párbaj tehát széles körben elterjedt, mindenek előtt önvédelmi szempontokból. A párbaj sport jellegéről Porzsolt Jenő írt a Herkulesben.7 Porzsolt szerint nem a vívás vált sporttá, hanem a párbajozás. A „vívási sport” ifjaink körében csakis a halált okozó mánia szolgálatában állt. A vívás ellentétbe került a testedzéssel, nem az „emberi épséget”, a testi erősödést segítette, hanem épp ellenkezőleg! A társaság férfi tagjai elsősorban a báli idényben és lovagias okok miatt „sportoltak”, később pedig a kardot legfeljebb a pisztolysporttal váltották fel.8 Porzsolt a vívóversenyek kiírásával kívánta megfékezni az egyre jobban elharapózó halálos szenvedélyt.9 Porzsolt azt remélte a vívóversenyektől, hogy ott a hevesebb vérű ifjúság „vér nélkül vívna ki tisztességtudó” hírnevet.10 Porzsolt cikkéből azt jegyezhetjük meg, hogy a vívás korszakunkban gyakorlatilag a párbajozással volt egyenlő. Vívóversenyeket egészen 1895-ig nem rendeztek – s a Magyar Athletikai Club első viadala után is még a házi ünnepségek, a vívóakadémiák, s egyéb bemutatók jellemezték leginkább a kor vívóéletét. Siklóssy értékelését elfogadva megállapíthatjuk, hogy a vívás nem volt klubsport.11 A vívók egy-egy híresebb vívómesterhez jártak iskolákra (pl. Halász Zsigmond, Sztrakay Norbert, lovag Arlow Gusztáv, Keresztessy József, Fodor Károly stb.). A sportegyesületek ugyanakkor igyekeztek a vívósportra is kiterjeszkedni. A sportéletet az atlétika–torna háború osztotta ketté. Mind az atlétikai klubok (Magyar Athletikai Club, Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, Műegyetemi Athletikai és Football Club stb.), mind a tornaegyletek (pl. Nemzeti Torna Egylet, Budapesti <Budai> Torna Egylet stb.) szerettek volna a vívással is foglalkozni. A BEAC vívómestere gróf Vay Lajos,12 a BBTE vívóoktatója Keresztessy József,13 az NTE vívótanára Keresztessy Sándor14 lett többek között. (Külön érdekesség a MAC-nál, hogy Halász Zsigmond a klub tagjainak vívást és ökölvívást is tanított!) A vívás azonban továbbra sem folyt egyesületi keretek között, a vívótanfolyamokon, a „vívóórákon” nem elsősorban egyesületi tagok, hanem az ismert mester „külső” (private) tanítványai vettek részt.

A vívás tehát nem versenysport volt, hanem a – különösen a millennium idején mesterségesen gerjesztett – magyar virtust ébren tartó párbajozást szolgálta. A szó mai értelmében vett vívók tudásukat házi ünnepségeken mutatták be. A vívást ugyanakkor mind az atlétikai klubok, mind a tornaegyletek szerették volna „repertoirejukba” iktatni. A tornaegyletek épp a vívás „nem-versenyjellege”, az atlétikai klubok pedig a sportágnak a tornától eltérő mozdulatsorai miatt kísérleteztek a vívással. Egyik irányzat figyelmét sem kerülte el továbbá a vívás hangsúlyozott magyar jellege, jóllehet a régi, csuklózó magyar vívóstílus épp az 1896. évi millenniumi versenyen szenvedett katasztrofális vereséget. A nagy vívóversenyek helyett az 1880-as éveket elsősorban a különböző mesterek reklámízű fogadásai jellemezték.15 Híresek voltak Vermes Lajos, Szigeti Benedek Gyula és Carl Ede kihívásos mérkőzései.16 A vívás végül határozottan férfias jelleget öltő sportág maradt, a női vívás kísérletei csak átmeneti sikerekkel jártak.

A nők kezükbe sem vették a „fleurette-et” vagy a „rapirt”, amíg el nem terjedt a népszerű Erzsébet királynőről, hogy szívesen forgatja a tőrt és a kardot.17 Erzsébet igazi sportlady volt, nagy lovaglásokon és vadászatokon vett részt,18 reggeli után rendszeresen tornagyakorlatokat folytatott, s az 1880-as évek elején vívni támadt kedve. A királyné vívómesteréül Friedrich Ferencet kérték fel, a francia származású mestert, aki nyugdíjazásáig a pesti tudományegyetem vívótanára volt. A királyné szívesen tartózkodott Budán vagy Gödöllőn, s ilyenkor Friedrich mester naponta órát adott neki és leányának Mária Valéria főhercegnőnek is.19 Az öregedő Friedrich mestert a kortársak „győzhetetlennek” hívták, aki életében csak egyetlenegy vereséget szenvedett el, az anekdota szerint épp a felséges királyné „amazon kardjától.”20

A nők vívása Bécsben ekkor már nem volt újdonság. Joseph Hartl bécsi vívómester a bécsi „tanítóképezde” és a konzervatórium tornatanára az Adlergassén felállított vívóiskolájában női kurzust is beindított.21 Nem tudjuk, hogy Hartl vívótermében mióta oktatott hölgyeket? Erzsébet Friedrich Ferencet 1882-ben kérte fel a királyi család vívómesterének.22 A Pesti Hírlap 1884-ben, Hartl és tanítványainak budapesti vendégszereplése idején azt közölte, hogy „a nők vívását Bécsben csak az elmúlt évben kezdték emlegetni.”23 A Pesti Hírlap híradásából tehát 1883-ra következtethetünk, ez esetben nem nehéz összefüggést találni Erzsébet váratlan vívószenvedélye és Hartl női vívótanfolyama között. Radványi Ottó vívóedző cikkében viszont tud Hartlnek a Moderne Kunst című lapban Damenfechten címmel megjelent írásáról, amely a női tőrvívást propagálta.24 Sajnos az említett írását nem sikerült fellelnem, holott elképzelhető, hogy fontos adatokat szolgáltatna a nők korai vívásáról. A német származású vívómester (első mestereink még külföldiek, franciák és németek voltak, Keresztessy József volt az első magyar vívómester) Carl Ede Hartl nyomán női vívótanfolyamot szeretett volna elindítani.25 A tanfolyam azonban, amely feltehetőleg Carl Ede vívótermében a belvárosi Váci utca 1. szám (az ún. Lyka-ház földszintje) alatt lett volna, érdeklődés hiányában elmaradt.26 Carl Ede egyéni tragédiája vagy inkább a sors furcsa fintora, hogy épp akkor halt meg, amikor Hartlék Budapestre jöttek!27

A nők vívásának némi lendületet ugyanis Hartl és tanítványainak budapesti bemutatója adott. Hartl egy bécsi nyilvános fellépés után jött Budapestre, 1884. április 17-én.28 A vendégszereplésre a Vigadót bérelte ki a társulat, mivel korábban a MAC elzárkózott a rendezéstől. A MAC húzódozása, illetve visszautasítása mögött nyilván a produkció kuriozitása, újszerűsége és a vállalkozás bizonytalansága rejlett. A bécsi mester és nyolc tanítványa Rainer József Európa szállójában (ma: Roosevelt tér 8.) lakott.29 Budapesten a Vigadó nagytermében egy zártkörű főpróbát és két nyilvános fellépést tartott, óriási sikerrel. A produkciót hatalmas „sajtócampagne” kísérte, a korabeli lapok vezető helyen számoltak be az eseményről. A Pesti Hírlap és a Herkules egykorú tudósításai alapján kiderült, hogy hogyan zajlott le ez a szenzációs bemutató. A Vigadó nagytermében, „hol annyi megíratlan maradt regény kezdődött és végződött, a balladák megelevenült hősnői léptek az emelvényre.”30 A nyolc amazon állítólag veszedelmesen forgatta a fegyvert. Öltözetük térdig érő szoknya, magas harisnya, rövid ruha, derekat védő „plastron” volt.31 A hölgyek kezüket vívókesztyűvel óvták, vállukon pedig nemzeti színű szalagot viseltek, amely „különösen az osztrákoktól szép figyelemnek” bizonyult.32 A kisasszonyok közül egyik sem töltötte még be a 18. életévét, s valamennyien „jó családból származtak.”33 Az amazonok közül négyen „bordeaux” vörös, négyen kék ruhába öltöztek, s a vörös dresszes mindig a kék ruhással vívott. A program tíz mutatványból állt, Hartl és tanítványai megismertették az előkelő közönséget a kezdő tanítványok vezetésétől egészen a haladók oktatásáig. A hölgyek festői látványt nyújtottak „magukviselete” vívás közben szerény és „discret” volt. Minden mozdulatukat az elegancia és a finomság jellemezte, „picziny kezükben biztos volt a fegyver.”34 Ragyogó szemeik villámokat szórtak, ha „touche-t” kaptak, de nem rejtették el örömüket, ha egy meg nem óvott pontot érintett fegyverük.35 Valamennyi műsorszámot mesterük vezényszavára adták elő, aki végig nyugodt maradt, sőt néha még azt az örömet is megadta tanítványainak, hogy „megszúratta magát”, ilyenkor jó bécsi humorral megjegyezte: „maustodt!”36 Az est csúcspontjának az a produkció bizonyult, amikor Hartl mester egyszerre két amazonnal mérkőzött. Annál nagyobb csalódást hozott a kardvívásuk. Hartl határozottan tőrvívó volt, a kardot is a tőriskola szabályai szerint kezelte, „összevegyítve az olasz kardvívás ugrándozásaival.”37 Ez a félmondat vívástörténeti érdekesség. Hartl tehát már 1884-ben a hosszú karmozdulatokból álló olasz iskola szabályai szerint vívott! Az akadémikus csuklóvíváshoz ragaszkodó magyar iskola azonban ezt akkor „ugrándozásnak” tartotta. A Herkules szerint a jelesebb magyar „amateur” vívók is felül állnak az osztrák mesteren.38 A Pesti Hírlap is így vélekedett, amikor arra a megállapításra jutott, hogy Hartlék a kardvívásban nem sok újat mutattak be (!!), a magyar főváros kardvívói sokkal kiválóbbak, s a vívási módszereink is sokkal jobbak Hartlénál.39 A magyar kardiskola vélt fölényét majd a MAC millenniumi, szintén a Vigadóban tartott 140 résztvevős (!) versenye zárta le. A verseny az olasz iskola teljes diadalát hozta, s a vereség hatására szerződtetett olasz mesterek, mindenek előtt Santelli Italo helyezték új alapokra a magyar kardvívást.40

A kardvívó amazonok fellépése nagy tetszést aratott. A tőrvívást a szakértők, a hölgyeket pedig mindenki dicsérte. A program sikerében közrejátszott az is, hogy a mutatványok közötti szünetet „„jó katonai zene töltötte ki.”41 Hartl még az első fellépésük alkalmából – április 20-án – bejelentette a közönségnek, hogy a produkciót két nappal később megismétlik. A közönség sorai között ismert vívómestereket találtunk. Megtekintette a „vállalkozást” Keresztessy József, Sztrakay Norbert, Halász Zsigmond, hogy csak a legismertebbeket említsük. A Pesti Hírlap abban reménykedett, hogy vívómestereink közül nálunk is akad majd olyan, aki a „mi” hölgyeinket is megtanítaná a vívásra.42 Majd látni fogjuk, hogy Sztrakay Norbert lesz az a vállalkozó szellemű vívómester, aki a hölgyek vívását felkarolta.

A bécsi vívómestert és tanítványait a két fellépés között a Herkules szerkesztősége zártkörű társas vacsorán látta vendégül az Európa szállóban. A banketten „a bájos amazonok” szépségükkel („mely oly fegyver, mi ellen még a blazirtság legvastagabb plastrona sem védhet”)43 lenyűgözték a tiszteletükre megjelent lovagokat. A vacsorán a Porzsolt testvérek javasolták, hogy a következő fellépésen a nyolc hölgyvívó versenyezzen is egymással! Az ötletet elfogadták, s a Porzsoltok gyűjtést indítottak, hogy a három legjobb vívónő tiszteletére díjakat vegyenek.44 A vacsora után az egész társaság egy külön terembe vonult, ahol Rácz Pali és fiai cigányzenéje mellett „tánczra kerekedtek.”45

Hartlék második fellépésére 1884. április 22-én került sor, szintén az ünnepi drapériába öltözött Vigadó nagytermében. A programban helyet kapott a nyolc hölgy versenyvívása is. A verseny részleteiről sajnos csak keveset tudunk. Nem ismerjük a verseny lebonyolításának részleteit, s csak találgathatunk, hogy valószínűleg a rendezők a legegyszerűbb módot választották, a nyolc vívónő kieséses küzdelmét. A szúrásokat Keresztessy József és Hartl ellenőrizték, a díjakat Porzsolt Gyula adta át.46 Az első magyarországi női vívóversenyt Branche Janka nyerte meg.47 Jutalmul Porzsolt Gyulától melltűt és karperecet vehetett át. Jeanne Branche-ról – akit a Herkules a kor szokása szerint „átkeresztelt” – is kevés adatunk van. Annyit tudunk róla, hogy két testvérével, Annával és Leopoldinával közösen jártak Hartl mester vívóiskolájába, s mindhárman részt vettek a budapesti bemutatón. Apjuk egy hercegi uradalom gazdatisztje volt, de korán meghalt. A Branche lányok a vívóbemutató és -verseny idején színészi pályára készültek, Janka a Burg színház egyik tagjától magánórákat is vett.48 További sorsuk ismeretlen, nem tudjuk, hogy sikerült-e valamelyiküknek az egyik bécsi színházban elhelyezkedniük? A verseny második díját – két aranygyűrűt – egyébként Brotto Marianne, a harmadik díjat – egy melltűt – Szvoboda Helene szerezte meg.49 Az est másik szenzációja Hartl mester és egy budapesti műkedvelő vívó, Vermes Nándor barátságos kardvívó mérkőzése volt. A verseny tíz percig tartott, s a zsűri véleménye szerint Hartl győzött „adván kilencz vágást és kapván ötöt.” Ezután újra összecsapott a két vívó, ezúttal egy tusra vívtak, s ezt is Hartl érte el. A mérkőzés után Hartl megcsókolta ellenfelét, amit „a távozó közönség zajosan megéljenzett.”50 A bécsi mester női tanítványaival továbbá „ugrándozó” kardvívó stílusával elismerést, illetve győzelmet aratott.

A vendégszereplés idején számos cikk jelent meg a nők vívásáról, illetve általában a női sportokról. Erzsébet sportoló „image-a” és a bécsi vívónők bemutatója nyomán a vívónők gyakori témái lettek a különböző lapoknak. Hartl még a zártkörű főpróbán beszámolt a sajtó képviselőinek a női vívásról. Hartl szerint a vívás olyan általános testgyakorlat, amely a tornánál is alkalmasabb a nők számára.51 A Pesti Hírlap úgy vélekedett, hogy a tornázással bizonyos korban a hölgyek rendesen felhagynak.52 A felserdült leányoknál célszerűbb lenne, ha a tornázást a vívás váltaná fel. Hölgyekkel szemben azonban természetesen nincs létjogosultsága annak a lovagias „vagdalkozásnak”, ami a férfiak vívásánál szokás.53 Itt a szerző feltehetőleg a kardvívásra utalt, mert később megjegyezte, hogy a hölgyek egyéniségéhez leginkább a „fleurette” illik, nem a kard! A cikkíró megállapította még, hogy a hölgyek nem ügyetlen vívók. Felfogóképességük, pillantásuk élénkebb mint a férfiaké, s az ún. puha helyeket – s itt szerzőnk magyarázkodni kénytelen, hogy „kérem ez vívási műszó” – is hamarabb észreveszik.54 A Herkules szintén a tőrvívást ajánlotta a hölgyeknek, mert az szép testtartást, ruganyosságot és lélekjelenlétet kölcsönöz a nőknek.55 A Herkules azonban úgy gondolta, hogy a test egyenletes és harmonikus fejlesztése csak úgy érhető el, ha a tőrvívás nemcsak a jobb, hanem a balkézzel is „gyakoroltatik.”56 A sportlap abban bízott, hogy a női vívás divatba jön, mert őfelsége, a királyné is felvette mindennapi testgyakorlatai közé.57

A vívás azonban hasonló illempróbáló kérdéseket vetett fel, mint majdnem az összes, nők által űzött sportág. Láttuk, hogy a Pesti Hírlap tudósítója, miután belebonyolódott a nők vívásának népszerűsítésébe, a bizonyos „puha helyeknél” magyarázkodni volt kénytelen. Ugyanebben a cikkben a szerző megállapította, hogy a női vívásnak legnagyobb akadálya a rövid ruhák „viselése.”58 Az újságíró reménykedett abban, hogy a mamák nem ellenzik a hölgyek vívását. Adorján Sándor a Herkulesben A vívó nők című tárcájában úgy gondolta, hogy minden újdonság, így a bécsi vívónők bemutatója is kívánt bizonyos áldozatokat,59 s hogy a bécsi hölgyek mit áldoztak fel? A lábukat! Vagyis azt, hogy a kissé kurtább szoknyájukból kilátszott körülbelül kétujjnyi harisnyadarabka. Az pedig oly kicsiny, hogy szót sem érdemel!60 Adorján rendkívül szellemesen bizonyította, hogy a kor hosszú, mindent lefedő uszályos ruhája alkalmatlan a sportolásra. A bécsi nők rövidebb szoknyájától Adorján azt remélte, hogy elősegíti hölgyeink vívását is. Nem logikátlan ez a gondolatmenet. Ahhoz hogy a századvég hölgyeit meg lehessen nyerni a sportolásnak mindenek előtt arról kellett meggyőzni őket, hogy a sportoláshoz nélkülözhetetlen térdig érő szoknya vagy a praktikus nadrágkosztüm nem ízléstelen, nem szeméremsértő. Ezután Adorján Sándor megállapította, hogy a torna és a tőrvívás a két legegészségesebb sport. A tornát a nők „zsenge” korukban, körülbelül 14–15 éves korig űzzék. Ezután a természet a leányoknak „nagy kezeket és lábokat ád”, ezért a hölgyeknek a tőrvívás marad.61 A tőrvívás a test folytonos „rhytmikus” mozgásával jár, s ez kifejezetten fejleszteti a női bájt és a kecsességet.62 A kardot nem javasolta a hölgyeknek, mert az több erőt, több durvaságot igényel.

Adorján Sándor elképzelései nem váltak valóra. A bécsi vívónők bemutatóját kísérő lelkesedés hamar lehanyatlott. Hartlékat feltehetően az érdeklődés hiánya miatt nem sikerült megnyerni egy újabb vigadóbeli fellépésre.63 A Herkules már 1884 júliusában, vagyis alig három hónappal a sikeres bemutató után cikket közölt A nők és a sport címmel.64 Ebben felsorolta azokat a sportágakat, amelyeket a hölgyek is űzhetnek. A Herkules mindenek előtt az úszást, a tornát és a korcsolyázást ajánlotta,65 szólt még a velocipédről is, „természetesen csakis úgy, hogy ne sértse az illeme”.66 Meglepő, hogy a tőrvívást nem javasolta, mint kevésbé nőies és kevésbé testedző sportot, s az is különös, hogy a Herkulesnek a női sportot népszerűsítő cikkei ellenére ilyen vélemény is napvilágot láthatott a lapban: „a nők legkönnyebben mulatságos sétálásaikból csinálhatnak komolyabb testedzést”!67

A nők vívásáról egészen Sztrakay Norbert könyvéig nagyon kevés adattal rendelkezünk. Hartl vendégszereplése sikert aratott ugyan, de hamar feledésbe ment. A Herkulesnek imént idézett meglepő cikkéből az derült ki, hogy a tőrvívás nem nőies sport, ezért nálunk kevés hölgy űzte. Kevés, de 1884 nyarán, még a Hartl-gárda produkciója nyomán, azért néhány sportlady megpróbálkozott a vívással. Később azonban Siklóssy László legszorgalmasabb kutatásai is csak ilyen híreket találtak a „vívónőkről”: Havas Pálné úrnő, Szöghy Mariska és Havas Morzsa (!) kisasszonyok Keresztessy vívótermében gyönyörűséggel nézték dr. Rácz Géza és Pröckl Leó vívását.68 A néhány amazon, aki vívni szeretett volna, beérte tehát a vívás nézésével. Porzsolt Kálmán már többször idézett sorozatában, a Magyar Szalonban 1888-ban arról értesítette a hölgyközönséget, hogy a Hartl-mutatvány óta már több nő „adta magát a vívásra”, ám nagyon kevesen látták be, hogy ez milyen egészséges mulatság.69 Porzsolt szerint is a tőrvívás az, ami a nőknek való, mert az igen kellemes szórakozásnak bizonyul, ellentétben a kardvívás kegyetlen vágásaival.70

Ezután sokáig semmi hírünk a nők vívásáról, feltehetően mégis volt néhány hölgy, aki tőrt (vagy kardot?) forgatott, hisz a karikatúrák gyakori témája volt a vívó, a fegyvert fogó vagy a párbajozó amazon.71 Kükemezey Árpád a Magyaróvári Széchenyi Kör 1896. február 16-án tartott estélyén felolvasta a Nők és a férfiak a sport terén című dolgozatát.72 Előadása még mindig említette a Hartl-féle bemutatót, amely bebizonyította, hogy „a szép, gömbölyű karok nemcsak a kötőtű”, de a tőr, sőt a kard forgatására is alkalmasak.73 Kükemezey név szerint szólt hölgytanítványairól, köztük Küry Kláráról, aki nagy kedvvel tanulta a kardforgatás fárasztó gyakorlatát.74 Kükemezey tehát már 1896 előtt kardvívásra tanította a hölgyeket, akik közül a legismertebb kétségtelen Küry Klára, a századvég egyik legismertebb színésznője volt. De a magyar kardvívást Sztrakay Norbert próbálta meg először megkedveltetni a hölgyközönséggel.

Sztrakay Norbert mint magyar királyi távírótiszt a kardvívás alapjait Szatmáron Bartha Endrétől sajátította el.75 Két évvel később a nagykárolyi távírdához került, újabb egy év múlva, 1872-ben pedig Buda-Pestre, a Központi Magyar Királyi Távírdához helyezték.76 Pesten a Hungaria, majd a Hunnia egyetemi hallgatókból álló egyletek tagjait tanította vívni.77 A két egylet feloszlása után tanítványai nem akartak megválni mesterüktől, így Sztrakay 1876-ban saját lakásán kezdte el a rendszeres tanítást. Láttuk, hogy a vívás, bár egyleti keretek között is űzték, nem elsősorban klubsport volt. Sztrakay mind a Hungaria, mind a Hunnia egylet vívóit tanította, sőt a két klub feloszlása után is együtt maradtak tanítványai. A mester személye, az egy iskolához való tartozás erősebb volt a klubkereteknél. Sztrakayról már vívómesteri pályafutásának elején bohém történetek, anekdoták terjedtek. A trencsén-teplici fürdőben 1874-ben az előkelő fürdőközönség előtt, a báli terem parkettjén az őt provokáló három porosz tiszttel két órán át tartó „ataque-ot” vívott, s a dühös poroszok képtelenek voltak őt megsebezni.78 Híres párbajt vívott Sztrakay 1878-ban az erdélyi előpataki fürdőhelyen a Gablenz-huszárezred főhadnagyával is. Sztrakay 1876-ban költözött a Kálvin téri vívóterméből a Lónyay utca 7. szám alá. Tudjuk, hogy Sztrakay-tanítvány volt Halász Zsigmond, a Porzsolt testvérek, Kenedi Géza, a jótollú újságíró, aki többek között feminista (!) cikkeiről is ismertté vált. Sztrakay vívótermében számos újítást vezetett be, mind a Vadász- és Versenylap, mind a Herkules új találmányként szólt „geniális szerkezetű maskjairól.”.79 Az öltözőből a Sztrakay-féle önműködő pisztoly-céltáblába is lehetett „lődözni”: a céltábla közepén egy acél tornászalak helyezkedett el, amely sikeres találat után nagy szenzációt keltve elmozdult helyéről.80 Újdonságként említette Porzsolt Gyula, hogy Sztrakay vékonyabb és könnyebb kardokkal gyermekeket és nőket is vívni tanított.81

Sztrakay Norbert A magyar kardvívás, mint női testgyakorlat című munkája 1895-ben jelent meg.82 Sztrakay 1884-ben megtekintette a Vigadóban a Hartl-gárda bemutatóját, s valószínű, hogy a bemutató sikere vezette őt arra az elhatározásra, hogy vívótermében nőket is oktasson. Sztrakay kardvívónőiről az első híradás Porzsolt Gyulától származott, még 1889-ből. Az első nyilvános bemutatóra 1894. szeptember 30-án került sor.83 A műsoron a kardiskolákon kívül még buzogánygyakorlatokat is előadtak az újabb amazonok. A lapok tíz évvel korábban lelkesen üdvözölték a bécsi vívónők produkcióját, az újabb, már magyar előadást azonban nem kísérte siker. A kudarc nem törte le az amibíciózus mestert, hanem könyvet, elnevezése szerint röpiratot írt a kardvívó magyar nők érdekében.

A könyv nemcsak a vívással foglalkozott, hanem számba vette az elmúlt századvég hölgyeinek összes sportolási lehetőségét, s így páratlanul érdekes dokumentummal szolgált a különböző sportágak korabeli megítéléséről, elterjedtségéről, népszerűségéről. Sztrakay Norbert könyve elején arról igyekezett meggyőzni olvasóit, hogy a hölgyközönségnek, éppen azért, mert „gyengébb nemnek” is nevezik, sokkal nagyobb szüksége van a testedzésre, mint az erősebb szervezetű férfiaknak.84 Sajnos, nőnevelésünk távolról sem elégíti ki a modern testi nevelés kívánalmait. A leányok jobbára kötéssel, horgolással, hímzéssel vagy a kézimunkák egyéb „test- és lélekölő” fajtáival foglalkoznak, legfeljebb egy újfajta női hivatalban görnyednek mindenféle testmozgás nélkül.85 Ez az oka annak, hogy a fiatal leányok egészséges „üde” színüket nagyon hamar elvesztik, s a „satnyulást” csak elősegíti a sokféle francia fűző.86 Sztrakay sorai korántsem ismeretlenek, hisz láttuk, a korábban többször is idézett tornatanárok is hasonlóképpen vélekedtek a hölgyek testmozgásáról. A szerző ezután elemezte a század végén ismert sportágakat. Az úszásról, a „csolnakázásról” és a korcsolyázásról Sztrakay úgy vélekedett, hogy ezek űzése a helyi viszonyoktól és az időjárás szeszélyeitől függnek.87 Megemlítette, hogy az utóbbi időben divatba jött lawn-tenisz, cricket és croquet játékok szintén csak időleges testgyakorlások és csak ott és csak akkor vehetők igénybe, ahol erre alkalmas hely és idő kínálkozik.88 A lovaglást és a vadászatot csak „sportszerű kedvtelésnek” tartotta, amelyet csakis a „magasabb körök” és a vagyonosabb osztály hölgytagjai űzhettek.89 Érdekes, hogy Sztrakay a testgyakorlatok között már nem említette meg a táncot. Sztrakay ‘sport’ fogalma sajátos. Testgyakorlatról írt, s ebbe beleértette a nők minden testmozgását, kivéve a lovaglást, a vadászatot és a táncot. Az előbbi kettő szerinte nem ‘testgyakorlat’, hanem csupán ‘sportszerű kedvtelés’, míg a táncot még ebbe a ‘sportszerű kedvtelésbe’ sem hajlandó felvenni! Sztrakay tehát megkülönböztette a ‘testgyakorlatot’ és a ‘kedvtelést’, s a ‘sport’ alatt ez utóbbit értette!

Sztrakay Norbert külön is elemezte a vívást és a tornát. Szerinte ez a két legfontosabb testgyakorlat, s a kettő közül is a vívás elsőbbségét hangsúlyozta, noha nem célja, hogy az egyiket a másik rovására „ócsárolja.”90 Vajon miért magasztosabb a vívás a tornánál? Sztrakay szerint azért, mert a torna csak gépiesen, „öntudatlanul” foglalkoztatja a test izmait, a nyers testi erőt.91 Vívásnál azonban minden mozdulat az akarat tervszerű és tudatos működése, a mozgásoknál a testi erő csupán az akarat végrehajtója.92 A vívás a szellem „gymnasztikája”, az emberi lény legnemesebb szellemi működése. A vívást csakis szellemi képességgel bíró „eszes lény” képes megtanulni, ezért a vívás magasztosabb mint a torna.93 Sztrakay helyesen mutatott rá arra, hogy a vezénylésekből és a különböző rendgyakorlatokból álló torna bizonyos értelemben tényleg gépies, katonás jellege miatt nem válhatott népszerűvé a hölgyek körében. Ebből azonban még nem következett a vívás szellemi fölénye a tornával szemben.

Sztrakay a hölgyeknek a kardvívást javasolta, ő ugyanis a magyar vívási módhoz ragaszkodott.94 A magyar iskola a markolat végét fogta meg, s asszó közben csak bizonyos csukló mozgást engedett meg. Hartllal ellentétben Sztrakay elvetette a nők tőrvívását, s nem értette meg az új olasz kardiskolát sem. Itt nincs elég hely a különböző iskolák közötti eltérések részletes taglalására, csupán arra szorítkozhatunk, hogy elemezzük vajon miért kívánta a századvégi mester hölgyeinkkel épp a magyar kardiskolát megkedveltetni? Sztrakay Norbert szerint a magyar hölgyek egyáltalán nem érdeklődtek a Hartl által Budapesten bemutatott tőrvívás iránt. A tőrvívást Sztrakay mellőzendőnek tartotta, mert az a nő legkényesebb részét, a mellet heves szúrásaival állandóan veszélynek tette ki.95 A tőr a döfés közben ív alakban meghajolt a mellen, márpedig a női mellet ily módon támadni, „böködni” nemcsak könnyelműség, de merénylet is.96 Karddal azonban az egész testre, így a kevésbé veszélyesebb részekre is „oly finoman és gyöngéden lehet vágni, hogy alig érezni az érintést.”97 A nagy mester azonban nem őszinte. Néhány oldallal később derült csak ki valójában, hogy Sztrakay nem a női mellet védendő utasította el a tőrvívást. Sztrakay itt megállapította, hogy a tőrvívás az olaszok és a franciák nemzeti sportja, olyannyira sajátosan az övék, mint az angolnak vagy az amerikainak a „boxolás.”98 A mi nemzeti és támadó fegyverünk a kard! Kard való a magyar kézbe, s nem a tőr! Karddal a támadás sokkal nyíltabb, nemesebb, „mint az idegen tőrrel való alattomos szurkálás.”99 Kard való a magyar nők kezébe is. Sztrakay könyvében durván támadta a magyar sajtót is, amely a Hartl-bemutató idején elvtelenül „hozsannát szórt” a bécsi „fleurettezésről.”100 Sztrakay Norbert szerint csakis a kardvívás lehet az igazi magyar testgyakorlat, s ezt olyan komolyan gondolta, hogy a Talpra magyar mintájára megalkotta a Kardra magyart!101 A verset, amelyben Jehovától kezdve a „kherubokig” és a szeráfokig mindenki a magyar kardra termettségét dicsőíti, inkább nem idézném. Sztrakayról is csak annyit jegyeznék még meg, hogy kardiskolája nem vált népszerűvé a hölgyek körében. A női tőrvívással szembeni bizalmatlansága teljesen irreleváns volt – mivel az elmúlt századvég hölgyei sem a tőrt, sem a kardot nem forgatták. Sztrakay Norbert kardiskolája a 19. század vége sporttörténetének egy szokatlan, furcsa fejezete maradt, akárcsak a nagy konkurens Hartl bécsi vívóamazonjai.

Megpróbáltam röviden felvázolni a századvégi női sportágakat. A ‘sport’ fogalom körüljárásával láthattuk, hogy az még nem elsősorban versenyzést jelentett, sokkal inkább szórakozást, mulatságot. Az 1880-as–1890-es évek sportlapjai igyekeztek megnyerni a hölgyeket a sportolásnak, azonban ezt úgy próbálták elérni, hogy versenyzésüket nem támogatták. Kedvcsináló tudósításaikban az előkelő osztály különböző sportjairól, mint egy vonzó, új „mulatásról” számoltak be. További kutatásokat igényel még a sport és a divat összefüggéseinek vizsgálata. Láttuk, hogy a női teniszversenyek lehanyatlása és a kerékpáros ünnepélyek népszerűvé válása között összefüggés volt. A korabeli lapok, mindenek előtt a Kerékpár Sport, de még a Herkules is gyakran közöltek divattudósításokat, sűrűn bemutatták a sportladyk divatos amazonruháit vagy knickerbockerba öltözött képeit. A ‘sport’ fogalma az elmúlt századfordulón még erősen tapadt a ‘szórakozás’ és a ‘divat’ képzetekhez. A 20. század elejére azonban egyre jobban kibontakozott a ‘sport’ versenyjellege, a fogalom letisztult, egyre jobban közelített mai értelméhez. A néhány „sportoló” hölgy is felhagyott sportágával, új szórakozások után nézett vagy pedig megmaradt a tánctermek és a „téli salon” sportjainál. Elhatározásukat csak elősegítette az, hogy az újabb sportlapok (pl. Sport–Világ, Nemzeti Sport) sem támogatták a versenyzőnőket. A sportolónők magukra maradtak, majd évtizedekre eltűntek a tudósításokból.


Jegyzetek:

1 Siklóssy László: A magyar sport ezer éve. 3. köt. A modern sportélet előkészítése. 1875–1896. 655. o.

2 Uo. 658. o.

3 Clair Vilmos: Párbaj-Codex. Bp., 1897. A könyvről Demeter Zsuzsanna: Párbajkódex. História, 1985. 3. sz. 10. o. A párbajokról ld. még Tarr László: A délibábok országa. Bp., 1976. 187–190. o.

4 Demeter Zsuzsanna i. mű 10. o.

5 Uo.

6 Sport–Világ, 1895. febr. 10. 1. o.

7 Porzsolt Jenő: A vívás és a párbajozás. Herkules, 1885. okt. 20.

8 Uo.

9 Uo.

10 Uo.

11 Siklóssy László i. mű 3. köt. 684. o.

12 Syposs Zoltán: A budapesti egyetemi vívósport fél évszázada. 1930–1980. Bp., 1984. Syposs Zoltán kezdett el először foglalkozni Sztrakay Norberttel, ill. az első magyarországi vívónőkkel. Kérésemre önzetlenül rendelkezésemre bocsájtotta jegyzeteit, személyes közléseivel segítette munkámat. Őszinte köszönettel tartozom segítségéért, sajnos a kézirat megjelenését már nem élhette meg!

13 Demény Károly–Tatár István: A Budapesti (Budai) Torna Egylet 60 éves története. 1869–1929. Bp., 1929. 39. o.

14 Siklóssy László i. mű 3. köt. 684. o.

15 Uo. 656. o.

16 Uo. és 665. o.

17 Uo. 723. o.

18 Erzsébet királynéról ld. Niederhauser Emil: Merénylet Erzsébet királynő ellen. Bp., 1985. Lovaglási szenvedélyéről uo. 73–74. o.

19 Sport–Világ, 1896. febr. 16. 6. o. továbbá Mező Ferenc: A nők testi kultúrájának múltja és jelene. Testnevelés, 1934. dec. 691. o.

20 Az anekdotát közli Mező Ferenc i. mű uo.

21 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 1. o.

22 Mező Ferenc i. mű 691. o. és Siklóssy László i. mű 3. köt. 723. o.

23 Modern amazonok. Hartl tanítványai Budapesten. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 19. 3. o.

24 Radványi Ottó: Kardvívó magyar nők. Sport és Tudomány, 1963. nov. 340. o.

25 Siklóssy László i. mű 3. köt.

26 Uo.

27 Carl Ede 1884. ápr. 10-én halt meg. Nekrológja Herkules, 1884. ápr. 17. 4. o.

28 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 2. o.

29 Uo.

30 Modern amazonok. Hartl tanítványai Budapesten. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 19. 4. o.

31 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 2. o.

32 Modern amazonok. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 20. 5. o.

33 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 2. o.

34 Modern amazonok. Hartl tanítványai Budapesten. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 19. 4. o.

35 Uo.

36 Uo.

37 Modern amazonok. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 20. 5. o.

38 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 2. o.

39 Modern amazonok. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 20. 5. o.

40 Földes Éva–Kun László–Kutassi László: A magyar testnevelés és sport története. Bp., 1977. 205. o.

41 Modern amazonok. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 20. 5. o.

42 Uo.

43 Amazonok bankettje. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 21. 5. o.

44 Modern amazonok. 2. föllépés. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 22. 5. o.

45 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 2. o.

46 Uo.

47 Uo.

48 Hartl és Branche Janka. Herkules, 1884. máj. 1. 4. o.

49 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 2. o.

50 Uo. 3. o. és Modern amazonok. 2. föllépés. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 22. 5. o.

51 A bécsi amazonok Budapesten. Herkules, 1884. ápr. 24. 2. o.

52 Modern amazonok. Hartl tanítványai Budapesten. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 19. 3. o.

53 Uo.

54 Uo.

55 A nők vívása. Herkules, 1884. ápr. 17. 2. o.

56 A nők vívása. Herkules, 1884. ápr. 17. 2. o.

57 Uo.

58 Modern amazonok. Hartl tanítványai Budapesten. Pesti Hírlap, 1884. ápr. 19. 3. o.

59 Adorján Sándor: A vívó nők. Herkules, 1884. ápr. 24. 4. o.

60 Uo.

61 Uo.

62 Uo.

63 Hartlék még felléptek Győrött máj. 26-án és a Margitszigeten máj. 28-án, a Nőképző Egyesület ünnepélyén. Az újabb vigadóbeli fellépés azonban már elmaradt. Herkules, 1884. máj. 6. 7. o. és Herkules, 1884. jún. 3. 7. o.

64 A nők és a sport. Herkules, 1884. júl. 1. 2. o.

65 Uo.

66 Uo.

67 Uo.

68 Siklóssy László i. mű 3. köt 725. o.

69 Uo.

70 Uo.

71 Uo. 728. o.

72 Kükemezey Árpád: Nők és férfiak a sport terén. Sport–Világ, 1896. márc. 1. 2. o.

73 Uo.

74 Uo. Küry Klára egyébként szenvedélyes kerékpározó is volt. Kerékpáros Ujság. Az Aradi Kerékpáros Club hivatalos közlönye, 1898. ápr. 6. 4. o.

75 [Egy régi tanítvány]: Sztrakay Norbert. Herkules, 1886. nov. 14. 5. o.

76 Uo.

77 Uo.

78 Porzsolt Gyula i mű 62. o. és Kenedi Géza: Feminista tanulmányok. Bp., é. n. 57. o. Elképzelhető, hogy Kenedi Sztrakay vívóterméből kapta az első „feminista impulzusokat”?

79 Vadász- és Versenylap, 1889. dec. 14. 541. o. A cikk szerint a vívóteremben havonta kb. 100 vívó találkozott.

80 Porzsolt Gyula i. mű 62. o.

81 Uo. 63. o.

82 Sztrakay Norbert: A magyar kardvívás, mint női testgyakorlat. Bp., 1895. A könyvről a Herkules 1895. okt. 1-jei száma közölt ismertetést. A recenzió szerint „a mester kedvére vagdalkozik kollégáival és a versenyrendezőkkel”!

83 Uo.

84 Uo. 9. o.

85 Uo.

86 Uo. 11. o.

87 Uo.

88 Uo.

89 Uo.

90 Uo. 5. o. és 23. o.

91 Uo. 18. o.

92 Uo.

93 Uo. 22. o.

94 Radványi Ottó i. mű 340. o.

95 Sztrakay Norbert i. mű 11–12. o.

96 Uo. 12. o.

97 Uo.

98 Uo. 16. o.

99 Uo.

100 Uo.

101 Uo. Függelék.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Tanulmány

Megjelent: Illem, sport és divat. „Amazonok” a századfordulón (19–20. század) Bp., Viktória Kiadó, 2004)

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője