Illyés Gyula első drámája: A tű foka
Illyés Gyula első drámája: A tű foka

2024. július 12. Péntek

Illyés Gyula első drámája: A tű foka

Példázat 3 felvonásban


„A megváltás felé, itt a földön, mindenki maga szabja meg magának, hogy milyen szoros a tű foka.“

 

1.

 

Ifjabb Ercsei János hosszú párizsi távollét után, két diplomával és a földkérdésről szóló, frissen megvédett doktori értekezésével, végre hazatért szülőföldjére, Belsőcsalánospusztára. Ilyen nagy esemény még sohasem volt a szegény béres családban, az édesanya olyan nagy „gyülekezésre“ készül, amelyet nemcsak a környező pusztákban, de még a szomszéd falvakban is holtáig emlegetnek majd a megvendégeltek. Nagy ám az izgalom az Ercsei-famíliában, s a kiterjedt rokonság nem győzi találgatni, hogy a kitanult fiú mi lesz majd, milyen lesz majd, ha hazaér, és ha hazatér. Az ünnepre meghívást kap a vármegyei elöljáró, idősebb Ercsei János, a nagybácsi is, akinek nagy tervei vannak keresztfiával.

Idősebb Ercsei János jól ismerte unokaöccse dolgozatait, világfelfordító elképzeléseit: aki életében egyszer, harminc éves kora előtt, nem akarja felforgatni a világot, az nem érdemli meg, hogy békésen élje le maradék életét, ebben a felboríthatatlan világban. A lelkiismeret-furdalás persze, az ifjúságnak ez az örök fényűzése, egész életében gyötri, ahogy a kakast is a kukorékolhatnékja, hisz az volt a boldog kor, az ifjúságunk kora. Örömmel tekint végig Jánoson, lelkiismerete, fiatalkori kedve, forrja habját benne. El is tervezte hát, keresztfia sorsát, úgy, ahogy illő: maga mellé veszi a fiatal tudós embert a vármegyére, a szociális osztályra. Jó ivóvíz, napközi otthon, tisztességes lakás. Esetleg megyei magvizsgáló intézet, parasztportákra járás, nagy felelősség, biztos megélhetés és tisztességes feladat. Vagy inkább a jószágigazgató Hatalának szól, béresek felügyelője lehet, emberséges bánásmód és tisztességes megbecsültség.

Ifjabb Ercsei János, a hosszú távollét után hazatért tudós ember, nem kíván a szociális osztályon állást lelni, mint ahogy megyei magvizsgáló és jószágfelügyelő-helyettes sem lesz. Hazatért azért, hogy béreslegény legyen, mert a népet csakis legalul lehet szolgálni. A célt a keresztapa mutatta meg, magára vessen, ha nem lát tovább a szociális osztálynál. Nem kíván sem bűnrészes, sem cinkos, sem áruló lenni: az ember a vármegyénél cselekszik, tejszövetkezetet alapít, bekötő utat, kórházat, takarékpénztárt épít – de nem Őértük, hanem magának, a maga, vagy a hely híréért, vagy inkább csak divatból. A szegényekért, saját fajtájáért a nép között lehet tenni, kezdetben, mint béreslegény, aztán majd a magaerejéből és bizalmából, ha van út, tovább is…

Ilyen nagy esemény még sohasem volt a pusztán, a hosszú távollét után hazatért embert, már a viszontlátás napján megtagadta az Ercsei család. A tékozló tudós, világ szégyenére béres lett volna nagy tudományával, ám ezt nem hagyhatta a nagyhatalmú nagybácsi.

 

 

 

„Nincsen teljesítményem! Semmi sincs! A semminél is semmibb az, mivel a semmit is álcázni lehet!“

 

2.

 

 

Ercsei János, népi sarjadék, pusztáról elüldözött tudós béreslegény, hét év múlva, magaerejéből, a Nemzetgondozási Minisztériumban tevékenykedett, mint kegyelmes úr. Ilyen nagy esemény még sohasem volt az újonnan felállított minisztériumban, a kormány kitüntetni és előléptetni készül a „tősgyökeres nép“ egyszerű fiát, a magaerejéből valaki lett béresivadékot. Nagy ám az izgalom a kormányhivatalban: a népi közvetlenséggel pontosan megszervezett, az ünnepelt előtt persze titokban tartott esemény fénypontja lesz, amikor a szónok a váratlanul felbukkanó tekintetes és méltóságos vidéki előkelők között, köszöntőt tart a népi őserő nagyrabecsülése tiszteletére.

Ercsei János kegyelmes úr ezen közben vidéki körúton járt, ahol megtapasztalta, hogy az ő kezdeményezésére megvalósult kohómunkások üdülőjében egyetlen kohómunkás sincs, a tervei alapján létesült halászok székházában csak az oromzaton látható egy halászhoz hasonlatos figura, az újonnan alakult mezőgazdasági munkások vezetőségében vállalati igazgatókból „sült“ népfiak ülnek, minisztériumi népi munkatársai pedig adják-veszik az érdemeket. Még a szülőháza elé rendelt népi bandériumot sem várta meg: hivatalába rohant. Ellenőrzött, számolt, tárgyalt, harsogott portással, takarítóval és egyéb valódi, népi szolgával. Aztán csak hallgatta a köszöntőt a népi őserő nagyrabecsülése tiszteletére.

Ercsei János népi sarjadék példamutató elhatározással egy nagy családdá varázsolta ezt a szentistváni, még inkább levédiai nagycsaládot. Ő volt az, aki a szegénynek mindig igazat adott, egész életében a népboldogulásért küzdött, és most, kitüntetése napján a nép csak Őt követeli, benne bízik, mert Ő, az Ő véréből való. Győzött hát a népies irány, amelyet leghűebben Ercsei János testesített meg, a nép egyszerű fia, egy nincstelen béresivadék. És most, végre országunk egyik legfontosabb posztján, a legmegfelelőbb helyére kerül a népi őserő, nagyrabecsülésünk tiszteletére.

Ercsei János kegyelmes úr ezek után megállapította, hogy minden hazugság volt. Elhitte, hogy a népért emelkedett jólétbe és kényelembe, jóllehet csak eltűrte, hogy alávaló módon felemeljék a mélyből, maguk elé – álarcnak. Őszinte hitét elrabolták, az új rendben okos kövérek dicsőítik a soványság erényét millió zörgőcsontúnak. Egy óriási zseb az ország, a szegények, a fázók és éhezők érdekében szétlopott nemzet, de ég már a kanóc, és senki nem állítja meg a robbanást a népi őserő nagyrabecsülése tiszteletére.

Ilyen nagy esemény még sohasem volt egy kormányhivatalban. A hosszabb vidéki távollét után visszatért embert már viszontlátása és kitüntetése napján azonnal elbocsátották. A tékozló tudós, a béresivadék kegyelmes úr lázító eszméit nem hagyhatták a nagyhatalmú Nemzetgondozási Minisztériumban.

 

 

 

„Nem szabad ölni! Csak azt a beteg daganatot kell kiölni, … hogy minden csak akkor jó, ha a tied.“

 

3.

 

Ercsei János gyógyító hírébe került legendás, ismeretlen próféta, hét év múlva, vándorlásai közben hazatért, Belsőcsalánospusztára. Ilyen nagy esemény még sohasem volt a pusztán: egy bujdosó csodatévő vetődött a pusztára, aki valójában nem is doktor, ám mégis olyan különös gondolatai voltak, amelyek mindent megmagyaráztak, megokoltak és elbeszéltek. A szomszédban, Csutkáspusztán egész vásár kerekedett a hírére: az emberek összegyűltek szavára, mind a boltok, a templomok, de még a mozik is kiürültek hallatán. Lett is nagy izgalom, majdnem háborúság tört ki miatta a köré gyűlt nép és a hatóság között.

A legendás, ismeretlen prófétát nem ismerték meg a helyiek, viszont úgy tudták, hogy Ercsei János becsületes, derék ember volt, talán túlzottan is az – ezért igazsága neki nem lehetett. Bizony, mintha valami nagy lázadást szervezett volna odafönn, ezért börtönbe zárták, tán már nem is él, szegény. Olyan különös gondolatai voltak, mintha próféta lenne, vagy vajákos, hisz azt hirdette, hogy az urak hátráljanak vissza a szegénységbe, megszállottan hajtogatta azt, amitől másnak, józan ösztöne húzódott. Lett is nagy izgalom, majdhogynem háborúság tört ki miatta, ott odafönn.

Ercsei János gyógyító hírébe került legendás, ismeretlen prófétát, Belsőcsalánospusztán anyja felismerni vélte az idegenben. Olyan különös gondolatai voltak az anyának, mintha a próféta, a pusztára tévedt vándor, a fia lenne. Az anya úgy tett, mintha az anyja volna ennek a vajákos idegennek, aki talán valami nagy lázadást szervezne, hisz olyan hittel beszélt igazságról és szegénységről, mint valamikor, nagyon régen, hét meg hét évvel ezelőtt, a pusztáról elüldözött béresivadék fia.

A legendás, ismeretlen próféta, Belsőcsalánospusztán felismerni vélte édesanyját az idős asszonyban. Olyan különös gondolatai támadtak, hogy tán számot kellene adni hét meg hét évről, ám nem kívánt lázadást szervezni, csak igazságról szólni, ám így is el akarták őt veszejteni, égre-földre keresték őt, a pusztáról elüldözött béresivadék fiút.

Ilyen nagy esemény még sohasem volt a pusztán, a hosszú távollét után hazatért üldözött vándorprófétát, már a viszontlátás napján felismerte, és saját érdekében ismét megtagadta az édesanyja. A tékozló tudós, béresivadék, gyógyító nem maradhatott otthonában, tovább űzte őt sorsa, egy mindennél nagyobb hatalom. Nemsokára lesz is nagy izgalom, talán háború is kitör valahol, odafönn…

 

A tű foka. Határhelyzet, amikor mindenki valamelyik oldalra kerül, amikor mérlegelni kell.

A tű foka. Illyés Gyula soha be nem mutatott drámája, amelyben saját sorslehetőségeit írta meg, 1944-ben, egy rendszerváltás előtt.

A tű foka. Az illyési magatartás kulcsfogalma: mérlegelés a szerepvállalás és a hallgatás között.

 

Legújabb írásával a Névpont – www.nevpont.hu – a hitves Kozmutza Flóra és az igaz barát, Lőrincze Lajos után, Illyés Gyulára emlékezett. Kék virág emlékének.

 

Az alábbi linken olvashatnak róla: http://nevpont.hu/view/6603

 

A kép forrása: http://www.patriotaeuropa.hu/?m=201303&paged=11

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu, 2015

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője