Jedlik Ányos és a táncoló asztalok
Jedlik Ányos és a táncoló asztalok

2021. június 23. Szerda

Jedlik Ányos és a táncoló asztalok


1.

 

 

Néhány éve, 1849-ben, Éjszak-Amerikában, New York államban, egy Fox nevű családnál különös dolgok történtek. A házban, a szobákban, a bútorokban, titokzatos kopogások voltak hallhatóak, amelyekkel delejes szellem lények fejték ki a házi lakóknak véleményüket, tetszésüket avagy nem tetszésüket. A Fox nővérek biztosan hívék, hogy a holtak szellemeivel közlekedésben álltak, majd Amerika egész területén kopogó szellemek tűntek fel, „akikkel” csak akkor lehetett kapcsolatot találni, miután felfedezték az asztalok tánczolását. Utóbb a yankee-k e czélra különösen alkalmas háromlábú asztalkát szerkesztenek, amelyet elneveztek spiritoscop-nak. Az asztalka nemcsak kopogással jelezte az abc szükséges betűjének számát, hanem (az egyik lábába rejtett irónnal) a felidézett szellem, vonásról-vonásra hű kezeírásával, az elhunyt „mondandóját” is közölte. Nemsokára Angol- és Francziaország, valamint a nagyobb német városok előkelő társaságaiban is megjelentek a tánczoló bútorok, valóságos asztalláz tört ki egész Európában, utóbb itt nálunk, Magyarországon is mozogni kezdtek az asztalok.

 

 

Néhány hónapja, 1853-ban, Magyarországon, Pesten, kávéházainkban sajátos látományok történnek. Hat-hét ember körülül egy-egy asztalt, kezeit mindenik könnyedén az asztal lapra helyezé, s kis ujjával a szomszédét érinté, aképpen, hogy jobb kezének kis ujja a szomszéd bal kezének kis ujjával találkozik, ruhájuknak azonban nem szabad egymáshoz érniök. Az egyes székek között jó egy lábnyi rés van. A lánczolat kialakulása után jó fél óráig ilyen helyzetben vannak, majd felugrálnak, jót nevetnek: az asztal nem mozdul, az experimentum nem sikerült. Nemsokára azonban, a Vastuskó nevű étteremben, az asztal valóban megmozdul, majd az asztalok egyre több társaságban kezdenek egy oldalról a másikra ingadozni a’ nélkül, hogy az illetők részéről bármily mozgató szándékot tapasztalának. Az „asztalmozgatási epidémia” Pesten is kitört, majd Budán, aztán a nagyobb városokban is egyre több kerek és hosszú, három- és négylábú, étkező és íróasztal vált önmozgóvá.

 

Vajon miféle villanydelejes feszülés képes arra, hogy a több személyekből álló, zárt lánczolat megmozgassa az élettelen, nyugalomba süllyedt tárgyat?

 

Vajon miféle villanydelejes feszülés képes megidézni rég elhalt emberek tüneményeit?

 

A Magyar Tudós Társaság tagjai is értetlenül álltak ezen különös látományok előtt, mígnem megbízák a pesti tudományegyetem professorát, hogy az eddig ismert természeti törvények alapján fedeztesse fel az asztalmozgatások rejtélyeit…

 

 

2.

 

 

Jedlik Ányos bölcsésztudor, benczés barát, a kísérleti természettan rendes tanára, a mérnöki intézet vezetője, az angolkisasszonyok pesti leánynevelő intézetében látott először tánczoló asztalokat. A professor az első kísérletnél kilencz hölgyet ültetett egy kör alakú asztal köré, oly’ képpen, hogy a leányok kezöket az asztalra helyezék, kis ujjaik pedig összeérének. Egy óra múlva az asztal mozogni kezdett, egy lábra állt: a leányok bizsergést érezének ujjaikban, némelyek keze megkékült, másokat forróság járta át. A professor többször megismételé a kísérletet, más-más társnőjükkel ugyanezen eredmény született, utóbb a „transba esett” hölgyek kezébe posztódarabokat adott, s ím: a posztódarab is hevesen rángatózni kezdett…

A professor nem értette a jelenséget, a bizsergést valami delejesség válthatta ki, de hogy lehetséges az, hogy az asztal megemelődik?

 

 

Jedlik Ányos bölcsésztudor, benczés barát, az angolkisasszonyok pesti leánynevelő intézetében tartott bemutató előadás után néhány nappal, az egyetemi templomba hivatott, papszentelésre. A professor ezúttal is az első padból szemlélhette végig az általa már jól ismert papi czeremóniát, ám ezúttal kisebb zavar támadtatott a szertartás alatt. A segédkező papok között egy fiatal áldozár is közreműködött, aki széttárt karjai között egy kendőt tartott. Az ünnepség hosszasan elhúzódott, a fiatalember rendületlenül tartá kezében a kendőt, majd egyre bizonytalanabbul állt társai mellett, ujjai kékülni, remegni kezdének, s ahogy elsápadt és hátra hanyatlott, a kendődarab is rángatózni kezdett…

A professor már értette a jelenséget, a bizsergést nem delejesség válthatta ki, de hogy lehetséges az, hogy az asztal megemelődik?

 

 

Jedlik Ányos bölcsésztudor, benczés pap, az emlékezetes papszentelés után, szokásos vasárnapi sétáján, ezúttal az önmozgó asztalok rejtvényén tűnődött. Oly’ hosszasan gondolkodott ezen a tüneményen, hogy a szokásosnál is nagyobb utat tett meg, mígnem a városszélén lévő új mutatványos telephez érkezett. A professor először látott hajóhintát, s feltűnt, hogy a hintáslegény hogyan indítja el a mutatványt: először alig mozdul meg a hajó, majd amikor visszalendül a hinta, a legény egy kicsit nagyobbat lök rajta, végül ezt ismétli addig, amíg az alkotmányt már a benne ülők is tudják hajtani…

A professor már értette a jelenséget, a bizsergést nem delejesség válthatta ki, s már arra is rájött, hogy hogy lehetséges, az, hogy az asztal megemelődik?

 

 

3.

 

 

Az asztal körül ülő, s rajta lánczolatot képező személyek kezei a szokatlan merev tartástól, egy idő után zsibbadni, majd reszketni kezdenek. A kezek reszketése kezdetben igen gyenge, ám idővel felerősödik, egy irányúakká és összhangzottá válik: az így létrejött eredő erő végül akkora eredőt nemz, mely a működés alá vett asztalt gyors és külön nemű mozgásokba hozhatja.

 

 

Az asztal hevesebb mozgása a rajta létező kezeknek hevesebb reszketése avagy rángatózása által hozatik létre és tartatik fenn. A lánczolat tagjainak hevesebb, s önkénytelen rángatózása azt tanúsítja, hogy azon tagok izmait mozgató idegek rendkívüli állapotba kerülnek, így még gyenge testalkotású egyéneknél is gyakran meglepő erőkitűnést tapasztalni. Így lehetséges, hogy kilencz gyenge leánykából álló lánczolat élénk mozgásba hozatik, míg hasonló számú, erős férfiakból álló lánczolat megtöretik.

 

 

4.

Utóhang

 

 

„Az asztal mozgása tehát a reszkető kezek mechanikai hatásának tulajdonítható jelenés… Megjegyzendő azonban, hogy én az asztalmozgással csupán mint mechanikai jelenéssel foglalkoztam. …Minden természet vizsgáló kitűzött czélja egyedül csak abban áll, hogy minden előforduló tüneménynek, így az asztalmozgásnak is valódi okát vélhetőleg felfedeztesse…”

(Jedlik Ányos: Asztal-mozgásnak értelmezése, 1853)

 

 

„1853 volt az idő! Értitek, mi az? Nem volt haza. Nem volt mennyország. Nem volt Európa. Nem volt magyarok istene. Hit remény, szeretet? Mind holt szavak. Kaptunk rajta, hogy valamiben hihetünk…”

(Jókai Mór: Astral-szellemek, 1897)

 

 

Míg az 1850-es években Amerikában és Nyugat-Európában, az asztaltáncoltatás sajátos hóbort, „társasági mulatás” volt, Magyarországon, egy nemzeti tragédia után, a holtak „megszólaltatása” különös reményt nyújtott a reménytelenségben.

 

 

Jedlik Ányos, a kísérleti természettan meghurcolt egyetemi tanára, egy bukott forradalom és szabadságharc után, 1853-ban, jól tudta, hogy az asztalmozgás, ez a „mechanikai jelenés”, holtak különös szellemidézésévé vált.

 

 

Jedlik Ányos honférfiú, egykorvolt nemzetőr, 1853-ban, az asztalmozgásról azonban mégis csak mint „mechanikai jelenésről” és nem mint „természeti tüneményről” írhatott…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – idei első írása – korabeli betűhív tudósítások alapján – az 1800. január 11-én született Jedlik Ányos fizikusra, bencés szerzetesre, a dinamó feltalálójára, a magyar tudománytörténet egyik legjelentősebb személyiségére emlékezett.

 

Kék virág Jedlik Ányos emlékének.

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Jedlik Ányosról és a táncoló asztalokról:

 

http://www.nevpont.hu/view/6635

http://www.nevpont.hu/view/11853

http://www.nevpont.hu/view/12042

 

A kép forrása:

 

http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=61370

 

 

 

 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2018