Jelky András emlékezete
Jelky András emlékezete

2021. március 7. Vasárnap

Jelky András emlékezete

Buddha szent foga


Amikor a hadnagy egy karcsú vitorláson megpillantott egy kéken derengő hegykúpot, az Ádám-hegyet, Ceylon szigetének leghíresebb hegyóriását, eszébe jutott a helytartó levele, amelyet csak Ceylon partjainál bonthatott fel. Mindössze néhány soros levél volt, amelyben Peter van der Parra arra szólította fel az ifjú tisztet, hogy békés úton, vagy fegyverek erejével, de haladéktalanul vessen véget a bennszülöttek garázdálkodásának, s állítsa vissza a köztársaság gyarmatainak biztonságát. Ceylon belsejében ugyanis független tartományként állt fenn Kandy, így hívták a szingaléz bennszülöttek országát és fővárosát is. Mahabi király tekintélyes és érthetetlenül fanatikus seregével rendszeresen betört a holland gyarmatokra, hiába voltak a gyarmatosítóknak fejlettebb tűzfegyverei, az elszánt szingaléz harcosok sorra gyújtották fel a holland ültetvényeket, űzték el az idegen telepeseket.

 

A szingaléz férfi, egy idős, fehér szakállú fogoly, tisztelettel járult az újonnan érkezett holland csapatot vezető fiatal hadnagy elé. Mindössze néhány mondatot mondott, mint aki teljesen biztos igazában. – Még ha a ferengik tízszer annyian is volnának, mint ahányan mi vagyunk, és tízszer olyan erős villámmal tudnák megtölteni puskáikat, akkor sem tudnának legyőzni minket. Mahabi királynál van Buddha szent foga, s aki a szent fogat őrzi, azt Buddha a sziget korlátlan urává teszi. A földig meghajló idős férfi nem fenyegetőzött, szavai nem szórtak villámokat, csupán egyszerű tényként közölte, hogy ősei hite sokkal erősebb, mint a betolakodók fegyverei.

 

Amikor a hadnagy megtudta, hogy a szent fogat Kandy fővárosában, a szintén Kandynak hívott városban őrzik, az európaiak által Ádámról, az első emberről elnevezett hegyen, rögtön csapatot szervezett a colombói helyőrségből és saját, odavezényelt katonáiból. Az ifjú tiszt úgy gondolta, hogy ha megszerzi a szent fogat, legyőzheti a bennszülöttek ősi tartományát, így a vérontást is elkerülheti. Mindössze háromszáz főből állt a kis csapat, amely elhagyta Colombo városát, felfelé haladtak a Keleti-Ganga folyó völgyében, hogy a legrövidebb úton közelítsék meg Kandyt, az ősi tartomány Kandy nevű ősi fővárosát.

 

A szingaléz férfi, egy idős, fehér szakállú bennszülött, gyümölcsökkel, virágokkal megrakodva kapaszkodott felfelé, a kövek között. Csendesen, zaj nélkül mozgott, nem sokat törődött a ferengi katonákkal. Az idős férfi tisztelettel járult a fiatal hadnagy elé. Mindössze néhány mondatot mondott, mint aki teljesen biztos igazában. – Ramájunnak viszem, a mi tiszteletre méltó oszlopszentünknek, aki tízszer annyi idős, mint bármelyik halandó, mert nap mint nap Buddha dicsőségéről elmélkedik, egy szent oszlopon állva. Éjszaka pedig Buddha láthatatlan zsinórt bocsát le hozzá és ő abba kapaszkodik. A földig meghajló idős férfi egyszerű tényként közölte, hogy ősei hite sokkal erősebb, mint a betolakodók fegyverei.

 

Amikor a hadnagy megtudta, hogy a szent fogat Kandy fővárosában, a szintén Kandynak hívott városban, az Ádám-hegyen, egy magaslaton őrzik, rögtön sejtette, hogy Ramájun oszlopszentnek valami köze lehet a szent foghoz. Ramájun valóban ott állt az oszlopon. Húsz esztendeje, hogy elődje helyébe lépett, húsz esztendeje aszalta csontjait a száraz időszak heve, húsz esztendeje áztatta testét a monszun esője, de ő az oszlopról nem szállt le soha, Buddháról nem szűnt meg gondolkodni soha.

 

A szingaléz férfi, egy idős, fehér szakállú oszlopszent, mozdulatlanul állt, míg a fiatal hadnagy tisztelettel köszöntötte őt, ám amikor elmondta, hogy kis csapatával Kandyba, a hasonló nevű tartomány fővárosába, Buddha főpapjához közeledik, különös dolog történt. Ramájun mindössze néhány szót harsogott. – Ramájun vagyok, az ország leghíresebb oszlopszentje, s ha megölöd a főpapot, én kikönyörgöm számodra Buddha minden áldását, Buddha minden dicsőségét! A földig meghajló fiatal hadnagyot megdöbbentette az idős szent mennydörgése, még jobban meglepődött, amikor Ramájun hatalmas ugrással leugrott „talapzatáról”. Az idős szingaléz szent ember megnyugtatta a ferengik vezetőjét, hogy az ő hite és az idegenek fegyvere sokkal erősebb, mint a gonosz főpap és a még gonoszabb Mahabi király hatalma.

 

Amikor a hadnagy megtudta, hogy a szent fogat Kandy tartomány, Kandy fővárosának nagytemplomában, az Ádám-hegyen, egy magaslaton, maga a főpap őrzi, és a főpap ádáz ellensége, Ramájun oszlopszent segít azt megszerezni úgy, hogy föld alatti utakon elvezeti a katonákat a nagytemplom belsejébe; rögtön intézkedett. Mindössze néhány, rövid utasítást adott. A századot a Kandy tartománynak az Ádám-hegyre épült Kandy fővárosa közelében lévő meredek szakadékban helyezte el, a szakadék falát sáncokkal, magas szálfákkal torlaszoltatta el, hogy a fővárosból özönlő bennszülött harcosoknak minél tovább ellenálljanak. A fiatal hadnagy pedig tíz kiválasztott katonával és Ramájunnal útnak indult, hogy titkos barlangokon, rejtett ösvényeken eljusson az Ádám-hegyre épült, Kandy főváros, magaslaton lévő templomába, hogy megtörje a gonosz főpap és a még gonoszabb Mahabi király hatalmát.

 

A szingaléz férfi, az idős, fehér szakállú oszlopszent, hirtelen előbukkant a föld alatti sötétségből. Faragott oszlopok és istenszörnyek kőerdejébe értek, ahol elefántfejű pillérek, ágaskodó szörnyetegek, óriási kőbálványok tartották a tetőzet roppant tömegét. Körös-körül arannyal átszőtt, drágakövekkel díszített függönyök lebegtek, és mindenütt csillogó ékszerek, arany- és ezüsttárgyak hevertek: a fanatikus hívek ajándékai. Ramájun azonban ezekkel mit sem törődött, mindössze néhány utasítást adott a ferengi katonáknak, majd hirtelen megállt egy óriásméretű Buddha-szobor előtt. Arany trónusán ülve, ölében aranyládát őrizve tornyosodott a hatalmas szobor. Buddha szent foga nem a szobor szájában volt, hanem az ölében lévő ládába rejtve, így vigyázta az ősi tartomány és mindenekelőtt a gonosz főpap és a még gonoszabb Mahabi király hatalmát, amely hitük szerint sokkal erősebb, mint a betolakodók fegyverei.

 

Amikor a hadnagy meglátta, hogy Ramájun megszerezte az aranyládát, különös dolog történt. A szingaléz szent ember megpillantotta a menekülő fehér ruhás papokat, ott hagyta rögtön az európai katonákat, és a papok után vetette magát. Négy markos katona aztán vállára vette a ládát, a többiek kivont karddal körülfogták őket, és a kis csapat elhagyta a szent fog üres templomát.

 

A szingaléz király Mahabi, harci elefántján vezényelte bennszülött alattvalóit a Kandy tartománynak, az Ádám-hegyre épült Kandy fővárosa közelében lévő meredek hegyszakadékban megbújó hollandok ellen. A hadnagy meghagyta hátramaradt katonáinak, hogy tűzfegyvereikkel ne adjanak le célzott lövéseket, abban bízott, hogy a golyózápor okozta rémület elég lehet Mahabi seregének elijesztésére.

 

Amikor a szingaléz harcosok észrevették, hogy a sortüzek az ijedtségen kívül nem okoztak komolyabb veszteséget nekik, megnyugodtak: a szent fog megvédte őket az európaiak fegyverétől, hisz még tüzet és lángot okádó harci szerszámaikat is tönkretette! Egyre közelebb kerültek a szálfákból készített kezdetleges torlaszokhoz, sőt egyes vakmerő harcosok már a sánc elbontásához is nekikezdtek.

 

A szingaléz harcosok ostroma azonban váratlanul megakadt, majd kis idő múlva a bennszülöttek soraiban zűrzavar és kétségbeesés keletkezett. A hadnagy és kis csapata épp időben érkezett a templomból, megparancsolta katonáinak, hogy emeljék magasra a ládát. Mindössze néhány mondatot mondott. – Emberek, Buddha szent foga a miénk! Buddha nem akar vérontást, menjetek haza békességgel! A szingaléz harcosok földig hajoltak a fiatal hadnagy előtt, mert meg voltak győződve arról, hogy a ferengi magával Buddhával beszélt. A szingaléz harcosok panaszos siránkozással megindultak hazafelé, Mahabi király és a főpapok ordítva a dühtől követték őket. A bennszülöttek hite legyőzte saját harcosaikat is.

 

Amikor aztán a fiatal hadnagy a hegyszakadék mélyén végül kinyitotta a ládát, abban egy másik ládát talált, abban pedig egy harmadikat. A legutolsó, a hetedik, a legkisebb, smaragddal, rubinttal, igazgyönggyel gazdagon kirakott láda azonban már nem volt nagyobb egy szelencénél. Nem is fért bele semmi, legfeljebb egy fog, Buddha szent foga. A szelence azonban üres volt, talán nem is volt benne soha semmi…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása Jan Andries Jellekre, azaz a világot bejárt híres bajai szabólegényre, az 1783. december 6-án elhunyt Jelky Andrásra emlékezett, aki 1760-ban, Holland-Indiában (a mai Indonéziában) a gyarmatosítás történetének talán egyetlen vérontás nélküli csatáját nyerte meg.

 

Kék virág a humanista Jelky András emlékének. A történetet Hevesi Lajos népszerű kalandregényéből idéztük.

 

Jelky Andrásról és Hevesi Lajosról az alábbi linkeken olvashatnak:

 

http://www.nevpont.hu/view/11788

http://www.nevpont.hu/view/11792

http://www.nevpont.hu/view/11795

 

 

A kép forrása:

 

https://www.kozterkep.hu/~/27602/Jelky_Andras_dombormu_Baja_2003.html#photo-235159

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2016