Tatay Sándor: Kinizsi Pál
Tatay Sándor: Kinizsi Pál

2024. április 20. Szombat

Tatay Sándor: Kinizsi Pál


Valahol a bakonyi hegyekben, vagy tán a bánáti mocsaras erdőkben történt, hogy jó Mátyás királyunk, akit bölcs cselekedetei miatt csak igazságosnak hívtak, egy alkalommal, fényes kíséretével, hosszú és fárasztó vadászat után, igencsak megszomjazott. Ott ahol az erdő véget ért, hirtelen nagy rét kerekedett, amelyet vidám kispatak ölelt körül, s ez a kispatak vize hajtotta a kicsiny malmot, ahol Öreg Kinizsi, Hunyadi János egykori fegyverhordozó dicső katonája őrölte a környék urasága és parasztjai gabonáját. A vadászok egyenesen a vízimalom felé tartottak, s meg sem álltak, csak bent az udvarban, a tornác előtt. Öreg Kinizsi és háza népe hanyatt-homlok rohant a lovasok elé, megijedt az ősz katona: tán martalócok akarják elrabolni a vékákban álló finomlisztet; mit fognak így enni a szegény emberek? Nincs még húsz éve, mikor török szpáhi lovasok gyújtották fel a falut, asszonyát, kisleányát meggyilkolták a haramiák; csak akkortájt született Palkó fia és dajkája, a jó Orsik néne menekült meg. Bánja is azóta Öreg Kinizsi, hogy nem vehette fel a harcot a törökkel, dehát Palkó, amikor a támadás történt, betegeskedett, a közeli erdőben gyűjtött neki gyógyító füveket. Épp abban az erdőben, ahonnét ezek a lovasok érkeztek, ezek ugyan nem kontyos janicsárok, ám a német zsoldosok legalább olyan kegyetlenek voltak a szegény emberrel, mint a törökök; harcolt is ellenük sokat jó Mátyás királyunk. – Molnár, nagy ünneped lesz ma! Mátyás király és kísérete tér be hozzád egy kupa borra! – kiáltott Öreg Kinizsi felé a fővadász.

 

Mert bizony maga Mátyás király vadászott a közeli erdőkben, s Öreg Kinizsi és háza népe hanyatt-homlok rohant, hogy valami szép ivóedényt találjon a királynak. Bor ugyan még csak-csak akadt Kinizsiéknél, ám poharat jó sokáig kerestek, mire megleltek egy úgy-ahogy fényesebb serleget, mert kopott findzsában mégsem kínálhatják meg az uralkodót! Mire megtalálták a megfelelő alkalmatosságot, előttük is állt a király és mogorva főembere, Magyar Balázs. Most ijedt meg csak igazán Öreg Kinizsi: hiába talált fényes kupát, hogy nyújtsa át azt a fenséges paripán érkező királynak? Ám ekkor odaugrott Palkó, felkapott a földről egy óriási malomkövet, óvatosan ráhelyezte a serleget, így kínálta borral Mátyás királyt.

 

Ámulat moraja futott végig a seregen: csodálkoztak a vadászok, álmélkodtak az íjászok, elképedtek az ebtartók, hitetlenkedtek a solymárok. – Öreg katona vagyok, de ilyen erejű legényt még sohasem láttam! – kiáltott fel Magyar Balázs. Maga a király sem jutott szóhoz sokáig, mígnem hosszú, döbbent hallgatás után meghívta a rettenetes erejű molnárfiút Budára, udvarába.

 

 

Valahol a Maros mentén, az Alkenyér melletti Kenyérmezőn táborozott kevéske, de elszánt seregével, ecsedi Báthory István erdélyi vajda. Seregük igencsak kicsiny volt, aligha vehette fel a versenyt Ali bég és helyettese, a rettenthetetlen Isza bég vezette, tizenkét basa összeszövetkezett seregének erejével, amely tán elérte a hatvanezer főt is. A hatalmas török sereg már mélyen bent járt Erdélyben, amelyet sokan ekkor még csak Erdőelvének neveztek. Erdélyi falvak háza népe hanyatt-homlok menekült felgyulladt otthonaikból; a lángoló, szegényes viskókból, megvadult szpáhi lovasok vágtattak ki leányokat, asszonyokat, kisgyermekeket hurcolva magukkal. Szekérsorok kígyóztak ki az üszkösödő kunyhókból megrakva mindennel, ami mozdítható érték volt, janicsárok foglyok ezreit hajtották maguk előtt; így a török sereg még nagyobbnak, még félelmetesebbnek tűnt. Az ősz vajda sokáig hátrált, nem vállalta a nyílt csatát, szerette volna még gyarapítani néhány ezres seregét, és várta Mátyás király hadát, hisz az erősítés bármelyik pillanatban megérkezhet. A török azonban rengeteg hadával, rablott zsákmányával és megannyi foglyával már készült kitakarodni Erdélyből. Azt azonban mégsem hagyhatta az ősz vajda, hogy épp azon az úton, ahol a török sereg rabolva benyomult, ugyanúgy bántatlanul távozzék! Ne higgye a szultán, hogy Erdély szabad prédája lehet a török martalócoknak! – Vitézek, nagy ünnepünk lesz ma! Mire Mátyás király és Fekete Serege megérkezik, hős vitézeink már szétverik a törököt! – kiáltott Öreg Báthory katonáihoz.

 

Mert bizony maga Mátyás király fővezére, Kinizsi Pál közeledett, s tudta ezt jól Öreg Báthory István is. Az erdélyi vajda viszont nem várhatott tovább: nem tehetett mást, mint hogy felállította hős vitézeit a tízszeres túlerő ellen. A válogatott vitézekből álló kicsiny sereg, végül is összecsapott a végtelen áradatként zúduló könnyű lovas akindzsikkal. Hullottak a törökök, de Báthori hős serege is erősen megfogyatkozott, a győzelemre már nem sok remény maradt. Ám ekkor hatalmas kiáltás harsogta túl a csata zaját. Kinizsi Pál üvöltötte Báthory nevét. A már győzelemittas törökökre lavinaként zúdult Kinizsi lovas csapata. Irtózatos nyomásukra akindzsik és szpáhik egymás lovait döntötték fel, a magyar vitéz pedig mindkét kezében egy-egy nehéz kardjával kaszabolta az újabb rohamra készülő ellenséget. Ali bég kezdetben felvette még a harcot, ám a mellőle sorra elhulló főemberei – helyettese, a rettenthetetlen Isza bég is elesett – pusztulása hatására hirtelen elvonult a csatatérről.

 

Ámulat moraja futott végig a magyar seregen is: az ősz vajda körül, középen küzdő páncélos- és lovas dandár hős katonái álmélkodtak. De csodálkoztak a jobb szélen harcoló székely határőrök, megdöbbentek a bal szélen küzdő szász vitézek, s elképedtek a szintén a bal oldalon küzdő, nagy erejű oláh harcosok. – Öreg katona vagyok, de ilyen erejű legényt még sohasem láttam! – kiáltott fel Báthory István. Maga a király, a kenyérmezői diadal után, nemsokára temesi ispánnak nevezte ki a rettenetes erejű molnárfiút.

 

 

Valahol Ausztria sötét hegyei között magasodott Keremes vára. Rablólovagok építették ezt a kerek, magas fallal körülvett erődítményt, amely kicsiny volt ugyan, de kulcsa volt a Bécs felé tartó hadi útnak. Mátyás király legtöbb csatáját Frigyes császárral vívta, akit a kortársak inkább csak Fridériknek hívtak, s aki leginkább csak leányai és unokái kiházasításához értett. Jó királyunk alsó-ausztriai hadjáratai során, hét napon hét éjszakán át tartó ostrommal foglalta el a csúcsos őrtornyokkal megerősített építményt. Hanem aztán úgy megtetszett Mátyás királynak ez a vadregényes erőd a csodás kilátással a bástyákról, hogy itt helyezte el udvartartását, míg maga továbbvezette hadát a császár ellen. A várkastély komor boltívei alatt, a magas tornyos épületek között, szomorúan lépkedett Magyar Jolánka, Magyar Balázs, Mátyás király fővezérének leánya, Kinizsi Pál jegyese, akit Magyar Benignának is hívtak. Fogoly volt. Miután Mátyás király hét napon hét éjszakán át tartó ostrommal elfoglalta Keremes várát, és tovább vonult Bécs felé; újabb hétszer hét nap elteltével megérkezett Holubán, Mátyás király zsoldos vezére. A vezér ismerte a király jelszavát, kiáltására hát megnyíltak a kapuk, s amikor a falakon belül voltak, az áruló zsoldjába szerződött császári katonák visszafoglalták a várat, hiába védekeztek hősiesen a várőrség vitézei. Holubán ugyanis hét éven át hiába ostromolta Jolánkát, Magyar Balázs világszép leányát, s most, az ausztriai hadjárat idején szörnyű tervet dolgozott ki. A fondorlattal visszavett vár legnagyobb termében, a császári trónteremben, nagy esküvőre készülődtek: a világszép Magyar Benigna feleségül készült menni egy hórihorgas, tizenöt éves legényhez, akit az udvarban, háta mögött, csak meszelőnyélnek csúfoltak. – Császárom, nagy ünnepünk lesz ma! Mire Mátyás király és Fekete Serege megérkezik Bécs alá, hős vitézeink már visszafoglalták Keremes várát! – kiáltott az Öreg Holubán, a még öregebb Fridériknek, nem tiszteletlenségből, hanem csak azért, mert Fridérik bizony vénségére majdnem teljesen megsüketült.

 

Mert bizony maga Fridérik császár harminchárom unokája közül a legkedvesebbnek, Hyppolitnak szánta Magyar Balázs világszép leányát, Kinizsi Pál jegyesét. Ha már az áruló nem szerezhette meg magának a leányt, szolgálatait felajánlotta a császárnak. Holubán biztos volt abban, hogy Magyar Balázs, Mátyás fővezére, miután értesül egyetlen leánya tőrbecsalásáról, visszafordul Fekete Seregével Bécs alól, s a visszavonuló sereget könnyű lesz üldözni, apránként felmorzsolni, az áruló pedig nem kért sokat az állandó pénzzavarral küszködő, fukar császártól. Csupán Kinizsi Pál birtokaira vágyott, mert ha a leányról le is mondott, a temesi ispán uradalmait igen csak kívánta. Az előkészületek remekül haladtak, tíz bécsi szabó elkészítette a világ legszebb menyasszonyi ruháját, a kecskeszakállú hopmester pontosan betanította az udvarhölgyeknek a feladatait, a trónszéket előkelő urak és dámák vették körül. A ceremónia mégsem kezdődött el. Hirtelen óriási villámlás reszkette meg a felékszerezett tróntermet, jóllehet verőfényes nap volt, egyetlen felhő sem látszott a derűs égbolton. Irdatlan buzogány okozta a mennydörgést, no meg egy hatalmas kiáltás, amely még a buzogány zaját is túlharsogta: Kinizsi Pál üvöltötte Holubán nevét. A magyar vitéz vállára kapta a méretes zúzófegyvert, amellyel pillanatok alatt rendet vágott a kardjaikkal rátámadó páncélos fegyveresek között. Holubánnak azonban kardot rántani sem maradt ideje. A nagy erejű magyar vitéz megragadta az árulót, s két kezével úgy megrázta, hogy a kard is kihullott kezéből. Holubán elnyerte méltó büntetését: Kinizsi lehajította a trónteremből a várárokba.

 

Az ámulat moraja mégsem futott végig az öreg császár udvartartásán. A kecskeszakállú hopmester sem álmélkodott, az előkelő urak és dámák sem csodálkoztak, maga az ősz császár és termetes asszonya, no meg meszelőnyél unokája sem döbbent meg, jóllehet ilyen csodálatos hőstettet a császár sem látott még sohasem, pedig valamennyi öreg vitézénél is vénségesen vénebb volt. Amint meghallotta ugyanis az öreg császár háza népe a rettentő robajt és Kinizsi Pál hírét, hanyatt-homlok rohantak lovaik elé. Menekültek a felékszerezett trónteremből, még jegyajándékaikat is odahagyták. Az esküvőt mégis megtartották, a menyasszony is jelen volt; a vőlegény, Kinizsi Pál pedig épp a legjobbkor érkezett. Végül Magyar Balázs és a király sem késett el, illetve mégis elkésett. Mikor értesültek Jolánka elfogásáról már szétverték a császár fiának seregét; rögvest visszafordultak hát, hogy újra birtokba vegyék a Keremes erődöt. Elkéstek, mert Kinizsi Pál könnyű lovasaival megelőzte őket. Mégsem késtek el, mert időben érkeztek, az esküvőre…

 

 

Valahol Bakonytamásiban, egy kis hegyvidéki faluban, ilyen történeteket meséltek Mátyás királyunkról és Kinizsi Pálról a barátságos helyi evangélikus lelkész, gyermekszerető, népes otthonában. Gyermekkora bakonyi legendáiból állította össze Tatay Sándor a magyar ifjúsági irodalom remekét, Kinizsi Pál című történelmi regényét. A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával a 2016-ban 25 éve elhunyt íróra, Tatay Sándorra emlékezett. Kék virág Tatay Sándor és Kinizsi Pál emlékének.

 

Tatay Sándorról az alábbi linken olvashatnak:

 

http://www.nevpont.hu/view/11609

 

A képen az író és leánya, Tatay Ágota keramikusművész látható. A kép forrása:

 

http://www.foodandwine.hu/wp-content/uploads/2013/02/0-11.jpg

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2016

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője