Virág Benedek emlékezete
Virág Benedek emlékezete

2021. május 11. Kedd

Virág Benedek emlékezete

A tabáni remete


„Hamvait e környék fedezi szent keblű Virágnak,

Sírja felett régen kis fakeresztje bedőlt,

Emléket neki egy jobb kor fog tenni, öröklőt,

S azt, hogy hű fia volt: a Haza jegyzi reá!“

(Vörösmarty Mihály: Budai temető. 1832)

 

 

Amikor II. József 1786-ban feloszlatta az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a pálosokat; a Virág Benedek, néha Virág Bence néven alkotó, Virág Ádám Ignác tanár, műfordító, történetíró, a magyarországi ódaköltészet első mestere, világi pap lett: a székesfehérvári egyházmegye szolgálatába állt és még nyolc évig megmaradhatott tanári állásában. Betegsége miatt azonban 1794-ben megvált állásától, még egy darab ideig Pesten, a Batthyány családnál nevelősködött, végül 1795-ben, Budára, a Tabánba (a város régebbi, de akkor még gyakorta használt nevén: Rácvárosba) költözött.

 

Amikor Virág Benedek obsitos világi pap 1795-ben, a budai Apród utca 10. számú egyemeletes, régi építkezésű ház, a későbbi Ajkay-ház első emeletére költözött, mindösszesen háromszáz forint nyugdíja volt. Itt éldegélt és tervezgette a jövendőt a derék egyházi férfiú háromszáz forint penziós pénzéből, amely a devalváció folytán még jelentékenyen meg is csorbult. Mégis zúgolódás és panasz nélkül éldegélt magányos lakásában az öreg kiszolgált atya, nem törődve hívságos dolgokkal, egyedül Istennek és a hazának szentelve minden gondolatát, munkájának minden eredményét. Azonban 1810-ben a budai tűzvész ezt a házat is elhamvasztotta, ekkor Virág Benedek ideiglenesen Pestre költözött, Kultsár István szerkesztőhöz, és nála lakott a ház újra felépültéig. Kultsár hiába marasztalta tovább, ő visszakívánkozott régi honába.

 

Amikor visszatért régi-új lakába, megfogadta: ő bizony innen már nem költözik sehová sem! Innen kezdve halála napjáig nem hagyta el lakását, kivéve rendes napi sétái idején, délután négy-öt órakor és reggel, midőn misére indult. Virág Benedek irodalmi működésének minden nevezetesebb mozzanata ehhez a házhoz fűződik, mert itt írta műveinek javarészét: verseit, ódáit, históriai és literatúrai dolgozatait és leghíresebb történeti művét, a Magyar Századokat. Barátai, tanítványai, közöttük elsősorban Horvát István történetíró, mélyen meghatva figyelték „a budai remetének“ emberfeletti, aszkéta életét, és a mester iránt való vonzalom vitte rá őket, hogy olykor-olykor belopjanak udvarára egy kis tüzelőfát, meglepjék némi élelemmel, gyümölcsökkel. Bizony szükség is volt az efféle jótéteményekre, mert idővel Virág Benedeknek már szinte semmije sem maradt: a „Magyar Horácz“-nak is hívott szent ember valósággal éhezett.

 

Amikor a legnagyobb nélkülözések környékezték, ő akkor is szeretettel kitartásra bíztatta a hozzáforduló fiatal írókat, és ő maga is csüggedés nélkül, nem törődve az élet anyagi előnyeivel, ereje megfeszítésével dolgozott. Írt és ábrándozott egy eljövendő Magyarországról, amelyet már az őt meglátogató ifjú írónemzedék legkiválóbb tagjai: Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc és Bajza József fognak megvalósítani. Jó és igaz ember volt a Virág Benedek, néha Virág Bence néven alkotó, Virág Ádám Ignác tanár, műfordító, történetíró, a magyarországi ódaköltészet első mestere. Vagyon után nem törekedett, sorsa ellen nem zúgolódott, nem kért és nehezen fogadott el bármit is. Úgy vélte, az ő feladata „a hátravetett nemzet“ felemelése, s ehhez, s csak ezért élni, nemes kötelesség.

 

Aztán, az 1830. év elején, január 25-én, éjjel, a földszinten lakók tompa zuhanást hallottak szobájából. Másnap, amikor lakását feltörték, ott találták a földön elterülve: gutaütés ölte meg. A magyar irodalom pátriárkája, az öreg literátor meghalt. Nem gyűjtött semmit, nem volt semmije, nem maradt utána senki. Vörösmarty utóbb epigrammát írt róla, mikor híre ment, hogy az a kis fakereszt is bedőlt, amit sírhantja fölé állítottak…

 

(Legújabb írásunkkal Virág Benedek költőre, műfordítóra, történetíróra, az 1830. január 25-én elhunyt tabáni remetére emlékeztünk. Fiumei úti sírja a nemzeti sírkert része). 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Emlék

Megjelent: élő emlékezet, 2016