Virágot Algernonnak
Virágot Algernonnak

2021. május 11. Kedd

Virágot Algernonnak

Algernon napján, január elsején, példabeszéd az intelligenciáról


„Algernon kellemes lakótárs. Étkezés idején elfoglalja helyét a kis, összehajtható asztalnál. Szereti a sós perecet, és ma egy korty sört is ivott, mialatt a baseballmérkőzést néztük a tévén. Azt hiszem, a Yankee-csapatnak szurkolt.”

 

 

Charlie Gordon, a szüleitől elűzött, szellemileg visszamaradt, harminckétéves fiatalember, New Yorkban, a Donner-pékségben dolgozott, mint takarító. A végtelenül jóhiszemű kisegítő munkás barátságos, de bamba szemekkel nézett az idegenekre, mindenkire mosolygott, mert azt remélte, hogy szeretik őt az emberek. A pékség munkásai azonban bolondot csináltak belőle, kinevették fogyatékosságát, gúnyt űztek butaságából, gyakran megalázták ügyetlenségéért, ám Charlie ezt nem így érezte. Őszintén nevetett velük, mert úgy gondolta, hogyha kinevetik, akkor szeretik és elfogadják őt olyannak, amilyen. Ám Charlie mindennél jobban szeretett volna okos lenni, nem adta fel a reményt, hogy egyszer talán ő is éles elméjű, bölcs, nagytudású ember lesz. Charlie, a „lágyész”!

 

Algernon egy fehér egér volt, akin, a világon először, olyan műtétet hajtottak végre, amelynek révén értelmi képességei roppantul megnőttek. Harold Nemur és Jay Strauss, a Beekman Főiskola és a New Yorki Egyetem professzorai szerint az Algernonon végrehajtott kísérlet sikeresnek tűnt, eljött hát az idő, hogy az általuk kidolgozott sebészeti és hormoninjekciós protokollt emberen is kipróbálják. A szellemileg erősen visszamaradt péksegéd kiváló alanynak bizonyult: a Rorschach-teszteken minden várakozást alulmúlt, viszont rendkívül magas érzelmi hányadossal rendelkezett, mert mindenkinél jobban szeretett volna okos lenni, őszintén hitte és remélte, hogy egyszer talán ő is éles elméjű, bölcs, nagytudású ember lesz. Charlie, a „lágyész”!

 

Charlie Gordont, a Donner-pékség kisegítő alkalmazottját, Algernon, egy fehér egér minden különösebb megerőltetés nélkül legyőzte a különböző útvesztő-feladatokban, amelynek lényege az volt, hogy a kisállat minél hamarabb kitaláljon a labirintusból, eljutva a motivációs sajthoz. Néhány héttel a műtét után Charlie Gordon már legyőzte a különleges kisegeret, ám bántotta lelkiismeretét, hogy fájdalmat okozott Algernonnak, jóllehet „vetélytársát” különösebben nem bántotta e váratlan kudarc. Nemsokára jóbarátok lettek, mint két lény, akiket a sors különös véletlene hasonló, rendkívüli körülmények közé sodort. Charlie, a „lágyész” és Algernon, a kontrollegér…

 

 

„Egyre bonyolultabbá váló, időhöz kötött feladatsorral egészítettem ki a háromdimenziós útvesztőt, és Algernon könnyedén megtanulja. Nem szükséges eledelt vagy vizet használni motiváció gyanánt. Úgy látszik, magáért a feladatmegoldásért tanul – láthatóan a siker a jutalma.”

 

 

Charlie Gordon, a Donner-pékség kisegítő alkalmazottja, a műtét után néhány hónappal rendszeres látogatója lett a New Yorki Egyetem makroökonómiai előadásainak, kiválóan tájékozódott a tér-kvantumelméletben, tudományos dolgozatokat írt a Riemann-féle N dimenziós térről; húsz nyelven írt és olvasott, s meglepő megállapításokat tett urdu nyelvészeti problémákról. Leginkább azonban idegsebészeti kérdések foglalkoztatták, mindenek előtt saját, hirtelen megváltozott állapota, miután eltávolították agykérge hormongátló anyagokat termelő részeit, elősegítve ezzel intelligenciája hihetetlenül látványos javulását. Az érdekelte, hogy hogy lehetett ő mindenkinél élesebb elméjű, bölcs, nagyobb tudású ember, valóságos zseni? Charlie, a lángész!

 

Charlie Gordon, a megváltozott értelmű péksegéd és Algernon, a különösen intelligens fehér egér voltak a chicagói Nemzetközi Pszichológiai Kongresszus legfőbb látványosságai: Hogyan lesz egy idiótából, mindössze három hónap alatt zseni? Charlie döbbenten látta saját, korábbi személyiségét, bamba és kifejezéstelen, állandóan vigyorgó önmagát, majd bemutatták a jelenlegi Charlie-t, „az új embert”, aki a kezelések hatására felsőbbrendű intelligenciává alakult; akárcsak Algernon, aki „szuperegérré” nemesedett. Charlie döbbenten hallgatta, hogy Algernon, azért vált „szuperegérré”, mert a többi kísérleti állat közül, egyik sem tudta ilyen sokáig megtartani „intelligenciáját”, jóllehet teljesítménye az utóbbi időben nála is szeszélyessé vált. Charlie döbbenten állapította meg, hogy ez utóbbi tényt az őt kezelő professzorok elhallgatták. Charlie döbbenten állapította meg, hogy zsenialitásának időhatárai vannak, értelmi fejlődése rövid ideig tart, s nem sokára minden visszafordulhat. Charlie, a lángész?

 

Algernon, az intelligens fehér egér, Charlie Gordon, a feltűnően intelligens péksegéd segítségével megszabadult ketrecétől, így a kongresszusi látványosság bizarr hajtóvadászattá alakult, amelyből a két jóbarát – akiket a sors különös véletlene hasonló, rendkívüli körülmények közé sodort – került ki győztesen. Charlie és Algernon visszatértek New Yorkba, ahol Charlie csakis kettőjük állapotával foglalkozott. Charlie úgy érezte, hogy van még néhány hónapja arra, hogy a magába szívott tudással megpróbálja befejezni Nemur és Strauss professzorok sikertelen kísérletét. Charlie úgy érezte, hogy az egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedő Algernon segítségével, továbbá saját tapasztalataival úrrá lehet, idővel látványosan romlani kezdő állapotán. Charlie úgy érezte, hogy Algernon segítségével talán megállíthatja a folyamatot, vagy ha ez mégsem sikerül, legalább kideríti azt, hogy milyen összefüggés lehet az értelmi képesség váratlan, hihetetlen nagyságú növekedése és az azt követő látványos visszaesés között? Charlie, a lángész és Algernon, a kontrollegér…

 

 

„Algernon nem hajlandó többé végigfutni az útvesztőt. Különös volt látni az asztalhoz kötözött kis fehér gombolyagot, ahogy szemcseppentővel leerőltetik a táplálékot a torkán…”

 

 

Charlie Gordon, a feltűnően intelligens egykori péksegéd egy élet kutatómunkáját zsúfolta bele megmaradó néhány hetébe. Megengedték, hogy visszatérjen a laboratóriumba, az egyre cselekvésképtelenebb, majd katatonikus kábulatba esett Algernonnal. Charlie egyre többet tudott meg az agy működéséről: rájött, hogy különös tudathasadásos állapotba került. A régi, szelíd és tudatlan Charlie, tudatában vagy tudatalattijában még létezik, valójában sohasem szűnt meg teljesen, csak elbújt. Az új, szolid és tudós Charlie, tudatában vagy tudatalattijában hiába létezik, valójában csak mesteri sebészeti megoldásokkal, rövid időre előbújt. Az intelligencia, ha nem képes arra, hogy szeretetet adjon vagy elfogadjon, szellemi és erkölcsi összeomláshoz, neurózishoz, sőt, esetleg pszichózishoz vezethet. Az önmagával eltelt, befelé forduló értelem, mint önző végcél, kirekesztve az emberi kapcsolatokat, csak erőszakhoz és fájdalomhoz vezethet. Charlie, a lángész?

 

Charlie Gordon, a feltűnően hanyatló, egykori intelligens kisegítő munkás utolsó beszámolójában megállapította, hogy az a serkentő sebészi beavatkozás, amelynek őt és Algernont alávetették a szellemi folyamatok átmeneti élénkülését és intelligenciájuk nagyfokú gyorsulását idézte elő, ám ez az átmeneti állapot végül súlyos neurózishoz és teljes szellemi összeomláshoz vezetett. Megállapította, hogy a mesterségesen előidézett intelligencia romlásának sebessége egyenes arányban van a növekedés mennyiségével. A sebészi beavatkozás után kialakuló gyors szellemi teljesítménynövekedés, majd az ezt követő intenzív szellemi hanyatlás – az Algernon–Gordon-effektus – egy, a beszámolóhoz csatolt képlettel előre kiszámítható, a szellemi hanyatlás és az ezt követő tünetcsoportok megtervezhetőek. A Nemur és Strauss professzorok által kidolgozott sebészi technika az intelligencia megnövelésére nem alkalmazható. Charlie, a lángész!

 

Charlie Gordon, a tudománytól elűzött, szellemileg visszamaradt, harminchároméves fiatalember, New Yorkban, a Donner-pékségben dolgozott, mint takarító. A végtelenül jóhiszemű kisegítő munkás barátságos, de bamba szemekkel nézett az idegenekre, mindenkire mosolygott, mert azt remélte, hogy szeretik őt az emberek. A pékség munkásai azonban bolondot csináltak belőle, kinevették fogyatékosságát, gúnyt űztek butaságából, gyakran megalázták ügyetlenségéért, különösen akkor, amikor Charlie hisztérikusan azt hajtogatta, hogy ő egyszer mindenkinél okosabb volt és az ő legjobb barátja, egy kis fehér egér volt, akit Algernonnak hívtak. Charlie, a „lágyész…”

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – idei utolsó, szilveszteri írása már január elsejét is köszönti. Az újév első napja ugyanis Algernon névnapja is. A képen nem Algernon, egy másik fehér egér látható. Algernon életrajza nem olvasható a Névponton. De azért is, kék virágot Algernonnak! 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu, 2015