Család

Nagyszülei: Blau Simon Rudolf foltozószabó, Wiener Karolina.

Szülei: Barta Sándor (= 1914-ig Blau Sándor, 1897. okt. 7. Bp.–1938. jún. 3. Moszkva) író, költő, műfordító, Újvári Erzsébet (= Kassák Erzsébet, 1899. júl. 14. Érsekújvár–1940. aug 11. Moszkva), költő, műfordító, Kassák Lajos (1887–1967) húga. 

Testvére: Barta György (1930–1993). 

Iskola

A moszkvai Színművészeti Akadémián színész és rendezői okl. szerzett (1948) és a moszkvai Vörös Hadsereg Színház művésze és rendezője.

Életút

Moszkvai emigrációja után 1948 nyarán tért haza Budapestre. A Madách Színház segédrendezője (1948–1949), miután Hont Ferencet megválasztották a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) Filmművészeti Főosztályának vezetőjévé, Hont Ferenc javaslatára kinevezték a Madách Színház igazgatójává (1949–1952), a Színház- és Filmművészeti Akadémia tanára (1952–1954), egyúttal a Nemzeti Színház társfőrendezője (1952) és az Állami Déryné Színház tagja (1953).

Moszkvában aspiráns (1954–1960). Hazatérése után az egri Gárdonyi Géza Színház (1962–1963), a veszprémi Petőfi Színház (1963–1964), a győri Kisfaludy Színház rendezője (1964–1965). A Magyar Televízió (MTV) munkatársa (1965–1978?).

Emlékezet

A Madách téren működő színház 1946-ban Hont Ferenc igazgatásával a Színművészeti Akadémia (= Színház- és Filmművészeti Főiskola) és a Magyar Rádió közös színháza lett (a megnyitó előadás 1946. jan. 24-én volt, Móricz Zsigmond Ludas Matyi c. átdolgozását a Magyar Rádió is közvetítette). A színházat 1947. okt.-ben államosították, a teátrum 1948–1949-ben Állami Madách Színház néven működött. A Moszkvából hazatérő Barta Zsuzsa itt kezdte el rendezői pályafutását mint segédrendező. Az első, Szovjetunióban végzett magyar rendezőnő hazatérése kisebb szenzációt keltett a hazai lapokban (a róla készült írások egy részében jelent meg ekkor először az a téves adat, hogy édesapja, a szintén kommunista emigráns Barta Lajos, a később Kossuth-díjjal kitüntetett író).

A szovjet szocialista színházi hagyományok szerint a rendező elsősorban a teátrum igazgatásával, az idényben sorra kerülő színművek „ideológiai ellenőrzésével” foglalkozott, keveset rendezett, gyakran társrendezőként felügyelte a munkát. Barta Zsuzsa első rendezése Gorkij Kispolgárok c. klasszikus színműve volt, majd a Sztálin-díjas Anatolij Szurov Szabad a pálya c. szocialista realista drámája következett (Pártos Gézával; minden este telt ház előtt játszották 1949. nov. 25-étől 1950. febr. 6-ig). Színháztörténeti jelentőségű bemutató volt a szintén Sztálin-díjas Visnyevszkij Feledhetetlen 1919 c. drámája (a Nemzeti Színház mutatta be Major Tamás és Marton Endre társrendezőségében, Magyarország „felszabadulásának” ünnepén, 1952. ápr. 4-én). A darab premierjére a Hamlet után került sor, ahol a főszereplőt hármas szereposztásban Básti Lajos, Ungváry László és Major Tamás alakította a náluk jóval fiatalabb Gábor Miklós helyett, aki végül Fortinbrast játszotta. A döntést nagy szakmai felháborodás követte, ezért Gábor Miklóst a Visnyevszkij-darab egyik főszerepével kárpótolták. A Sztálint magyar színpadon elsőként megszemélyesítő Gábor Miklóst 1953-ban, alakításáért Kossuth-díjjal ismerték el.

Barta Zsuzsa 1954-ben visszatért Moszkvába, közelebbről nem ismert aspirantúrára (a Szovjetunióban nemcsak a tudósok, de a művészek is szerezhettek tudományos fokozatot). Hat év múlva ismét visszatért Magyarországra, vidéki színházakban kapott még néhány kisebb rendezői feladatot, utolsó aktív éveiben a Magyar Televízióban működött.

Barta Zsuzsa Budapesten hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik.