Iskola

Középiskoláit a pozsonyi és a budai reáliskolában végezte, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán kohómérnöki okl. szerzett (1866), majd a csehországi pribrami bányászati akadémián tanult tovább (1866–1867), ismereteit osztrák és német vasgyárakban tett tanulmányútja során egészítette ki (1870–1872).

Életút

A Pénzügyminisztérium (PM) Bányászati Osztálya tisztje (1867), a Diósgyőri Vas- és Acélgyár mérnöke (1867–1870). A Salgótarjáni Vasfinomító Társulat üzemvezető mérnöke (1872–1873), műszaki igazgatója (1873–1881), az egyesült Rimamurányi–Salgótarjáni Vasmű Rt. ipartelepeinek műszaki vezérigazgatója (1881–1910). A Nemzeti Munkapárt országgyűlési képviselője (Dédesdi választókerület, 1910–1918). Magyarországon meghonosította a Siemens-rendszerű gáztüzelést és a martinkemencéket. Elsőként ismertette és építtette meg az ún. regeneratív tüzelésű kemencéket (Salgótarján, 1872), az ő találmánya továbbá a nemzetközileg is elismert kettős munkaterű, regeneratív tüzelésű kavarókemence (1878). A kohászat modernizációja mellett nevéhez fűződik a magyarországi bányászati szakoktatás kidolgozása, a salgótarjáni Iparostanonc Iskola megszervezése (1889). Jelentős szerepet játszott Salgótarján város közéletében sportpályákat, kultúrházakat, modern lakótelepeket, korszerű kórházat és árvaházat létesített, könyvtárat alapított.

Emlékezet

Nevét őrzi a salgótarjáni Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (1995-től), Salgótarjánban utcát neveztek el róla. Szülőhelyén emléktáblát állítottak fel (a román hatóságok eltávolították).

Elismertség

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) alelnöke (1892–1902).

Elismerés

Az MTA Wahrmann Mór-díja (1915).